2010. április 22., csütörtök

Az svéd bútorboltokrúl

Őket nem akarom kardélre hányni. Az Elp már bevállalta ezt a feladatot.

Vásároltunk náluk sok mindent, többek közt egy konyhát is; abból az alapfeltevésből kiindulva, hogy "eccarazmind", még a sütőt és társait is ott vettük meg. Az már csak a mi szokásos pechünk, hogy nem sablonméretű és -alakú a konyhának kijelölt helyiség. A náluk kapható munkalap maximális hossza ugyanis 240 cm, a mi konyhánk botor módon 280 centi szélességbe nyújtózik. De nem estünk kétségbe, mert a (korábbi bejegyzésben említett) kedves fiatalember azzal biztatott minket, hogy lehet rendelni nagyobbat is, ami ugyan többe kerül, viszont hosszabb. Meg is rendeltük izibe. Az Elp már boldogan tervezgette*, hogy a következő hétvégére meghívja egy barátját Hamburgból, aki így részint itt alszik, milyen jó is lesz az, és ráadásul asztalos is a srác, micsoda mázli (...én nem ezt a szót használtam volna...), és akkor szombaton kiszállítják a konyhát és összerakjuk és akkor már csak a munkalapot kell kiluggatni a kellő helyeken (helyenként lefordítom vissaira az elpbeszédet, ő nem így mondta), és így két héten belül lesz működő konyhánk, hejehuja és örömtánc.

Rokonaim, barátaim és kollégáim alighanem egybehangzóan állítják, hogy a naiv külső végletekig cinikus belsőt leplez jól-rosszul, de be kell vallanom, ezen a ponton én is úgy láttam, az Elp meglátása fedheti a valóságot. Tisztában voltam vele, hogy nem kolbászból van a kerítés (ugyanis láttam már hannoveri kerítést), mégis, ha tulipánt akar venni az ember, Hollandiába megy, ha órát, akkor Svájcba, ha meg jópontra vágyik, akkor Németországba. Mert a hollandok tulipánosak, a svájciak órások, a németek meg jó pontosak.**

Pénteken Nagypéntek volt, szombaton viszont visszatért az élet szerény hajlékunkba: befutottak a szállítók, a már ismert fújtatós-szenvedős fajta. Felhozták a cuccokat. Aláírtuk, elmentek. Az Elp elkezdte összeszerelni a szekrényeket. Egy óra elteltével azon kaptam, hogy tűnődő arccal nézegeti a szállítólevelet. Újabb tíz percre rá csörgött a telefonja. Igen, a szállítók voltak. Hogy remélik, nem nyitottuk ki a két X dobozt, valamint hoznának nekünk még hármat.

Teltek-múltak a napok, lassan ideje lett volna megérkeznie a munkalapnak is. Elp telefonált. Elp homlokán viharfelhők gyülekeztek. Elp elmormolt néhány erős kifejezést. A munkalap legyártása ugyanis nem négy-öt nap, ahogy a hazudós hazudta, hanem három-négy hét. Így ünneptájt inkább négy. Esetleg. De hát ő erről szólt, nem?

Nem mernék egy leégett gyufaszálnál értékesebbet arra tenni, hogy még ebben a hónapban megérkezik a munkalap. Most épp félig kész a konyha, tele van dobozokkal, a sütő a helyén van, de nincs bekötve, a főzőlap a helyén van, de nincs kicsomagolva, bekötve pláne nem, és míg nincs munkalap, ezek úgy is maradnak, és addig a konyhát se lehet befejezni. Mondjuk ez engem annyira nem zavar - a kávéfőző működik, a vízforraló nemkülönben, van hűtőmágnestartónk, és ráadásul még a mikró is rendelkezésre áll, bár előszörre nem értettem, hogy minek nekünk még egy vízforraló. Egyébként is megedzettek a korábbi csalódások, mindenre a Murphy-féle becslést alkalmazom (szorozd meg kettővel, váltsd át eggyel nagyobb nagyságrendre és adj hozzá egyet; így számítva a munkalap érkezését 8-9 hétre becsülöm - remélem, nem kell nagyot csalódnom). Az Elpnek viszont ez fájó pont.*

*Ha még nem említettem volna: egyik hobbija konyhák összeszerelése.
*Ez egyben a nevezésem a Hét Legrosszabb Szóvicce versenybe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése