Update a tegnapi mindenféléhez

Valamit csinálni kell ezzel a spagócával a jövőben, mert hiába tette le az Elp a nagyesküt, hogy neki ízlett, szerintem nem volt teljesen rendben. Valószínűleg a hús miatt. Az igazi spagóca Globus-féle Tavaszi vagdalt felhasználásával készül. Már a magyar darált hús is kockázatos lépés, az itteninek meg teljesen más az íze. Nincs ráírva a patkányhús-tartalom, de biztos 1% alatt van, márpedig a jó spagócánál 5% a minimum. 

Jó, nem volt nagyon rémes azért. És persze a sajton is kell még csiszolgatni. Itt nincs se Trappista, se Karaván (micsoda meglepetés!), ki kell kísérleteznem ezek helyi megfelelőit.

Azt is megtanultam, hogy a kókuszgolyó tésztája 8 evőkanál meggylé hozzáadása után kellően pohonc lesz a formázáshoz, abba a hitbe ringatva készítőjét, hogy ez így is marad. Hanem a hűtőszekrényben magába szippantja a nedvességet a darált keksz (mondtam már, hogy itt nem lehet darált háztartási kekszet kapni? úgy egyáltalán háztartásit se, persze. kekszdarálót viszont lehet), így fogyasztáskor meglehetősen kemény ellenfélnek bizonyulhatnak. Sőt, elég pofátlanok lettek ma reggelre. Az egyikük egyenesen elém állt (gurult), mikor a kávét főztem, és kijelentette, hogy úgyse merem megenni.
 

Ezt a félreértést gyorsan tisztáztuk, mert kemények lettek, de csak annyira, mint egy tömör tejcsokigolyó szobahőmérsékleten. (Egy fokkal kellett volna puhábbnak lennie, nem többel, és akkor  tökéletes.) Az ízén sokat dobott a csapott evőkanál fahéj, amit a megjegyzések közt írt valaki a receptnél.

Mindenféle

Végzettségem szerint műszaki menedzser vagyok, és igen ritkán van alkalmam ilyen irányú tehetségemet kamatoztatni.  Ám tegnap a villanyszerelő bekötötte végre a főzőlapot, és pár órával később, ahogy felbontottam volna az aznapra esedékes 5 perces-dobozos kaját, megjelent egy villanykörte a fejem felett: dejsz' tudunk főzni! Akkor minek eszem én ezt? Oké, én speciel azért, mert szeretem, de ettől függetlenül jó lenne végre alapanyagokból előállítani valami ételt. A gondolat pedig tett követte. 

A műszaki menedzser kitalálja, hogy mi legyen a vacsora a következő két napon, szerez nagy teherbírású szállítóegyedet (ez lenne az Elp), összeírja a bevásárlólistát (Excelben, aztán átírja papírra, hogy ne nézzék őrültnek), amit természetesen gondosan otthon felejt (de ez nem baj, mert a műszaki menedzser amúgy is fejből tudja), és elmegy felügyelni a beszerzési műveleteket.

A második fázis a nyersanyag előkészítése és a főzés. Normális esetben az előkészítésbe is be szoktam fogni az Elpet, de tegnap homokszem került a gépezetbe: telefonon keresték, és ez olyan, mint más háztartásban a focivébé - majd beszélünk, ha véget ér.

A spárgahámozástól tehát megmenekült, de szerencsére azt már régóta tudja, hogy én és a sercegő olaj egy bekövetkezésre váró katasztrófa vagyunk, ezért önként és dalolva magára vállalta a  rántott sertésszelet elkészítését. És mivel a spárga és a krumpli békésen rotyogott, a műszaki menedzser kijelentette, hogy 12 perc múlva visszatér, addig az Elpé a terep, majd elment a számítógépén pittyegni. Természetesen visszatért 12 perc elteltével, de az Elp megnyugtatta, hogy minden a tervek szerint halad, így visszatérhetett a számítógépéhez. (Fontos, hogy a dolgozó minél hamarabb kipróbálhassa magát egy felelősségteljes feladattal, ugyanakkor tudja, hogy baj esetén a főnökség is ugrásra kész.)

Említettem, hogy vettünk tányérokat? :)

Mára Maggi Fix-féle spagócát tervezek, az viszont a főnökség monopóliuma, az Elpet legfeljebb hagymaaprításra fogom be, főleg hogy meglepetést is készítettem. Egy kedves barátom hetek óta ecseteli, hogy milyen finom kókuszgolyót eszik reggelire, ebédre és vacsorára, valamint a köztes időkben, és bár nem vagyok egy kókuszgolyó-fetisiszta, mikor kiderült, hogy az Elp ilyet még soha nem fogyasztott, előkaptam egy recept.

Mai is tanultam újat: a porcukrot minden esetben át kell szitálni. Nem szabad csak úgy beborítani a keverőedénybe, abban a hitben, hogy tényleg porszerű. Nem az.

Másrészt, minden bizonnyal van egy helyes kéztartás a golyók formázásakor. Ezt két egymást követő golyónál még soha nem sikerült megtalálnom, tehát ha ragaszkodunk a pontossághoz, a mai desszert kókusz-lekerekítettsarkúparalelepipedon lesz. 

Kókuszgolyó-seregem álcaháló alatt várja az éj leszálltát

Az elektronyás ember

Öt perc múlvára ígérte magát. A szívek a torkokban.

7:42 Ajtócsengő. Ez alighanem a mester lesz.

7:54 Az egyik, eddig döglött villanykapcsoló már kapcsolja a folyosói pilácsokat. A mester azt mondta, lehet, hogy a lépcső szerelésekor belefúrtak a vezetékbe, és most ellenőrzi, hogy a lépcső fémkorlátjában van-e delej. Mármint olyan kettőhúsz-szerű. Hinnye.

8:16 Nincs áram a lépcső korlátjában. Mondta a mester, miután kézrátétellel ellenőrizte.  Valamint a konyhában is fel tudjuk szerelni a függőszekrényeket, mert nem mögöttük megy a delej. (A "hurrá" és a hisztérikus kacaj közt ingadozok épp.)

8:50 A mester távozott. A sütőlap be van kötve, a sütő nincs, de az Elp letette a nagyesküt, hogy azt ő is meg tudja csinálni, csak kell neki egy hosszabbító.

A konyha 87%-ban elkészült.

Törülközőnapot mindenkinek!

Ma reggel nagy dolog történt: megérkezett a várva-várt vízszerelő, hogy telepítse a minibojlert a mosogatóhoz. Fél kilencre ígérte magát, ehhez képest már majdnem háromnegyed kilenc volt, mire felbukkant (botrány!), cserébe viszont ketten volt.

Én ki se moccantam a nappaliból, hagytam, hogy az Elp tárgyaljon velük, és igen biztató hangokat hallottam (fúrás, farigcsálás), majd jött az Elp tájékoztatni a helyzetről: a csap, amit az Ikeában vettünk, nem jó a mosogatóhoz. Egyrészt egy világ dőlt bennem össze, mert hát miféle dolog már, hogy az Ikeából van a mosogató is és a csap is, és mégsem kompatibilisek, másrészt meg nincs semmi baj azzal, ha a fürdőszobában kell mosogatni, csak hát alapvető mozgáskoordinációs hiányosságaim folytán csak idő kérdése, hogy mikor ejtem el két egyetlen bögrénk egyikét. (Van több is, persze, de hadd utaljak vissza a konyhai dobozokra.)

Az eggyel későbbi tájékoztatásnál kiderült, hogy szerencsére a mestereknél épp volt egy nekünk jó csap. Kezdtem gyanakodni, hogy a mesterek szíve esetleg mégsem oly tiszta, mint a frissen mosott bárány gyapja.

A legutolsó tájékoztatásnál (mikor is a mesterek már elhagyták a lakást) viszont az derült ki, hogy ide alacsonynyomású csap kell (mérnökök és egyebek majd jól kijavítanak), az Ikeából pedig nem olyat kaptunk, és sem a bojlerért, sem a csapért nem kellett külön fizetnünk, mert azok a lakáshoz tartoznak. Juhé.

Álljon itt egy megfogadásra érdemes tanács tőlem: ha párunk már egyszer elkezdte beszerelni a mosogatóba a lefolyót (és a hozzá tartozó csöveket), és nem sikerült neki, mert félreértelmezett(C) egy alkatrészt, akkor a későbbiekben soha, ismétlem SOHA ne kérdezzük meg a vízvezeték-szerelők távozása után, hogy ugyan miért nem velük szereltette fel, hiszen pár perc alatt megcsinálták volna.

Ha mégis megkérdeznénk, akkor ne csodálkozzunk, hogy addig nem indulunk el második napirendi pontunkra, míg be nem szerelte.

A második napirendi pont a VHS meglátogatása volt, hogy igen gyenge lábakon álló némettudásom megerősödhessen kissé.

Amit az életben nem fogok felfogni, az az, hogy ha egyszer külföldiek németre tanításával foglalkoznak, ugyan mi a bánatos lóheréért nem tudnak valami kis angol nyelvű leírást csempészni a weboldalukra? Vagy ha már angolt nem, akkor legalább törököt, ha egyszer ők a fő célközönség. Az sem töltött el túl sok bizalommal irántuk, hogy a feliratkozás az 5. emeleten volt, míg a lift csak a 4. emeletig ment; eszembe jutott Arthur Dent esete a tervek megtekintésével. Itt legalább nem a pincébe kellett menni, volt lépcső és világítás is, és egy árva szó nem esett leopárdokról.

Röpke sorbanülést követően fel lett mérve a némettudásom, ami, bár lehetne sokkal jobb is, szerintem nem olyan nagyon vészes - ha egy pisztolyt szegeznek a halántékomhoz, egész ügyesen el tudok mondani dolgokat, és ha elég lassan beszélnek hozzám, meg is értek ezt-azt. (Köszönet neked, W. Béla, ha netán olvasod.)

A nekem ajánlott kurzus az A2, ami, ha jól értem a pdf fájlt, az "erős kezdő" megfelelője. Bár szeretnék gyorsan haladni, szerintem ebbe be is fogok nevezni. Jobb, ha vannak alapok, és ha nem véletlenszámgenerátorral döntöm el, hogy egy szó milyen nemű. Míg munkanélküli vagyok, amúgy is bőven van időm heti ötször öt órát ott tölteni.

Ezután újabb kísérletet tettünk a Bürgeramtban, de mikor az Elp kiszámolta, hogy 42 ember van előttünk (de tényleg! Épp akkor hívták a 145-ös versenyzőt, és az Elpnél volt a 187-es sorszám), inkább elment dolgozni, én meg a DM-be, mosogatógép-bogyót venni.

Induláskor gondosan előszedtem egy csinos kék törülközőt, hogy azt majd jól magammal viszem, biciklire kötni, elvégre neves nap a mai. Az Elp pedig, aki nem olvasta a könyvet, csak a filmet látta, és piszkosul nem értette, hogy hogy kerül a törülköző a táskámra, gondosan összehajtogatta és visszarakta a megfelelő fiókba. Én meg megkérdeztem tőle, hogy hol a törülköző, betette? (a táskába, gondoltam én a kérdés ki nem mondott folytatását) Be - válaszolta ő (a fiókba, a többi mellé, gondolta ő.) De így is sahár voltam, mert bár ténylegesen nem volt nálam a törülköző, pontosan tudtam, hogy hol van.

Úgyhogy ha már úgyis a DM-ben jártam, felmértem a törülközőkínálatot is, és találtam egy mikroszálas cuccot, ami monitortisztogatásra pont jó lesz, ráadásul ők is ketten voltak, mint a vízvezeték-szerelők. Odakint felkötöztem a csomagtartóra, hogy vígan lobogjon, ahogy tekerek (a képen lefogtam a csomagtartóval, mert annyira fújt a szél, hogy nem tudtam egy rendes képet készíteni róla), aztán elsurrantam vásárolni joghurt és egyéb nélkülözhetetlen dolgokat.

Az enyémen kívül nem láttam más törülközőt. Itt máskor tartják vajon?

Hamburgban jártunk

Családot látogatni. Mármint az Elpét.

Az odafele út nem volt túl izgalmas - elméletben másfél óra lenne autóval, kivéve háromnapos hétvége kezdetén, mert olyankor az autópálya megtelik biciklit szállító kombikkal, és mikor az embernek esetleg vécéznie kell (indulás előtt megivott kávé) és emiatt betér egy útszéli etetőhelyre, akkor fogcsikorgatva visszamegy a kocsihoz, hogy pénzt vételezzen, majd még inkább fogat csikorgatva konstatálja, hogy odabent nincs pénzváltó, és csak 50 centest fogad el a vécé-beléptető rendszer, ismét visszatér az autóhoz és kijelenti, hogy akkor inkább csomót köt rá és megőrzi az utókornak, mire az Elp elvezeti a száz méterrel odébb rejtőző másik etetőhelyig, ahol ugyanez a felépítés, viszont van pénzváltó, épp csak egy buszra való nyugdíjascsoport áll sorban. Sebaj. Láttam beépített vécédeszka-tisztítót, már megérte. És az 50 centért kaptunk kupont, amit levásárolhattunk a kajáldában.

Hamburgban meglátogattuk az Elp húgát, akinél épp ott időzött a nővére is, valamint mindkét unokahúga és -öccse. Kettő ezek közül olyan 5 éves lehet, a másik kettő 6-7 hónapos, és valami miatt mindenki nagyon viccesnek találja, ha az én kezembe nyomják őket, mikor épp üvöltenek valamiért. Az egyikkel viszonylag könnyű dolgom volt, egyszerűen csak nem szeretett a hátán feküdni, szóval mikor álló helyzetbe emeltem, akkor tök boldogan elkezdett nyáladzani meg rugózni. Valószínűleg csak frusztrálta, hogy ő még a hasára átfordulni se tud. Ambíciói vannak, ez igen becsülendő ebben a korban. A másik kölyök meg ült az etetőszékében, és amint a keze ügyébe került valami, azt levágta a földre, aztán sírt, hogy nincs mivel játszania. Először még jó balek módjára visszaadtam neki a műanyag kulcskarikát, de mikor megint levágta, akkor csak leraktam az asztalra úgy, hogy pont ne érje el. A nagy sikerre való tekintettel odaraktam az ivóedénykéjét is a kulcs mellé, öröm volt nézni, ahogy nyújtózkodott utánuk.

Egy idő után elszabadultunk, jöhetett a felnőttszórakozás: otthoni játszósnadrágok beszerzése nekem (még mindig nem tudtam rászánni magam, hogy kidobjam a régieket, bármennyire el is használódtak már), valamint egy sokemeletes Saturn végignézése (az Elpnek). Na és ezután következett a hazaút.

Azért is mentünk Hamburgba, hogy az Opelt leadjuk a húgnak, tehát visszafele vonattal terveztünk menni. Azt mind a ketten tudtuk, hogy ha nem elővételben vesszük a jegyet, akkor 40€/kopoltyú a Hamburg-Hannover távolság - tekintetbe véve a szolgáltatás minőségét, az ár nem túlzó, szóval nyeltünk egyet, és mikor megláttam egy jegyautomatát (elég sok van szerteszét a pályaudvaron), megcibáltam az Elp karját, hogy lássunk neki. Oké, mondta ő, és nekiláttunk. 

Pár gombnyomással később megszólított minket egy biciklis hölgy, hogy merre megyünk? Az Elp megmondta, hogy Hannover felé. Én magamban csendben értetlenkedtem, hogy ez meg mit akar itt, miért nem hagy minket békében jegyet venni, de hamar megváltozott róla a véleményem.

Kiderült, hogy a Deutsche Bahnnál vannak spéci ajánlatok. Például a Niedersachsen jegy, amivel teljes Alsó-Szászország, valamint Hamburg és Bréma is nyitva áll legfeljebb öt fő számára. Oké, IC vonatra nem lehet vele szállni, de ki érdekel? 80€ helyett 28€ volt a jegy, és a csajszi ebbe adott 10€-t, szóval akárhogy is nézem, fejenként 9€-ért tettük meg a Hamburg-Hannover távolságot, mindössze egy átszállással, két óra húsz perc alatt. (Az IC másfél óra.) Indulás előtt még gyorsan bemutatkoztunk egymásnak (Anja a neve), mert az nem lett volna jó, ha a kalauz látogatásakor kiderült volna, hogy nem is ismerjük egymást; bár az Elp szerint csak a vonaton nem szabad ismerkedni, ha itt az automatánál alakítunk utazócsoportot, az még szabályos. És hát be is mutatkoztunk egymásnak, a legjobb barátok voltunk már több mint három perce.

Jött a kalauz, aki éles szemével felfedezte, hogy Anja biciklijegye csak Hamburg tömegközlekedési hálózatán érvényes, ezért vennie kellett egyet útközben, de vazz, én csak ámultam és bámultam. Egy hangos szó nem hallatszott, a kalauz közölte, hogy ez a helyzet, Anja sajnálkozott, hogy hoppá, ezt nem tudta; előszedett négy euró ötvenet, megkapta a biciklijegyét, elköszöntünk a kalauztól, és kész. Pótdíjazás? Káromkodás, üvöltözés, utas lökdösése, rendőr hívása, leszállítás? Dehogyis.

Mikor megérkeztünk Uelzenbe, ahol volt tíz percünk az átszállásra, egyre jobban örültem, hogy Anja leszólított minket. Nem vagyok egy nagy MÁV-felhasználó, de azért jártam már néhány pályaudvaron, és egyik se így nézett ki. 

Az is tetszett, hogy mikor előkaptam a fényképezőgépet, szinte mindenki automatikusan elkezdett mögöttem átmenni, hogy ne lógjanak bele a képbe (az ismeretlen fiatalember nem vette észre, hogy mire készülök), szóval bár volt egy kis tömeg, ez a képeken nem látszik.

A vonatunk három perccel a kiírt idő előtt jött, és pont 18:09-kor már el is indult, és potom egy óra tíz perc alatt elzötyögtünk Hannover Hbf-re. (Nem egy TGV volt a járgány, de azért hasítottunk rendesen.)

Ott meg ahogy totyogtunk a villamos felé, észrevettem, hogy sok szembejövőnek van fagyi a kezében. 

A fagyievésnek nagyon szigorú szabályai vannak Vissaföldön, például az év első fagyiját csak akkor szabad megenni, ha a nappali átlaghőmérséklet egy héten keresztül meghaladja a 25 C fokot. 

Itt Hannoverben rájöttem, hogy enyhíteni kell a feltételeken, mert már az is szép, hogy egy hétig nem kellett télikabátban menni mindenfele így május idusán, úgyhogy az új szabályok szerint az első fagyi akkor fogyasztható, ha két egymást követő napon is kisüt a nap és mindkét napon 15 C fok felé emelkedik a nappali legmagasabb hőmérséklet.

De ugye hogy megérte. :)

Vissai professzor megmondja a tutit

Kutatásaim eredményeit lassan ideje a világ elé tárni.

Az ikeadoboznak több jól-rosszul elkülönülő altípusa van:

1. A kis vacakok
Amiket az ember épp csak belehajít a sárga zacskóba, nem is gondolva a harmadik emeleti lakásra (ide tartozik például az almasaraboló, ami szerintem a világ egyik legjobb találmánya.)

2. Kis doboz:
2.a Kicsi, könnyű doboz (1<5kg)
2.b Kicsi, darabonként minimum négy kilós doboz (4-6kg)
VIGYÁZAT! FALKÁBAN JÁR!

3. Nagy doboz:
3.a Nagy, viszonylag könnyű doboz (4-10kg)
3.b Nagy, nehéz doboz (8-16kg)
3.c Nagy, nehéz doboz, fogókkal az oldalán (valamivel gyakoribb, mint a fehér holló)

4. "Te most viccelsz? Biztos viccelsz" doboz (17-20kg)

5. "Na ezt cipelje az, akinek két anyja van" doboz (20kg<)

A 2.b a legveszélyesebb. Önmagában ártalmatlan, de ha már négyen összegyűlnek, az kapásból 12 16 kiló, és elárulom: ennél többen szoktak összegyűlni.

Ma felcipeltünk egy nagy rakás 2.b-t, három 3.a-t és b-t, egy 3.c-t, néhány 4-es és egy 5-ös típust is, meg egy nagy zacskónyi 1-est. Összesen 113 kg. Tényleg sokat számít a gyakorlat, alig fulladtam ki a végére. Ezekből lesznek felső szekrények a konyhában meg szagelszívó meg dekorléc meg edénytisztító kefe (kék) meg fakanálaggató.


Jobb oldalt még meghúzza magát néhány doboz, az igaz, de szombaton még sokkal több volt belőlük. Az Elp aztán vasárnap rájött, hogy a mosogató csövével van valami baj, nem tudta beszerelni, és az erre beirányzott energiáit dobozok kipakolására fordította.

Bal oldalt van a mikró, alatta a sütő - az Ikeában van egy olyan nagyon jópofa névadási szokás, hogy egy egész sor sütőt meg miegyebet ugyanúgy hívnak. Framtid OV9, milyen szép név ez. Mi meg odamentünk, megnéztük a sütőket, kiválasztottuk a szívünknek legkedvesebbet, aminek benyomható gombjai vannak (mármint teljesen be lehet nyomni őket a sütő vezérlőfelületébe és csak egy újabb nyomásra jönnek ki), felvéstük a nevet és típusszámot, megrendeltük, aztán eléggé csodálkoztunk, mikor a dobozból egy nem kicsit különböző típus került elő, aminek csak tekergethető gombjai vannak. Aztán hiába is panaszkodtunk volna emiatt (rákérdeztünk azért) - az igaz, hogy csak a vonalkód különbözteti meg egymástól az egyes példányokat, de megnézhettük volna jobban is a számlát, nem igaz? (Megnéztük egyébként, és micsoda meglepetés, Framtid OV9 szerepelt azon is.) Míg az Elp a dolgozóval beszélt erről, én elcsentem egy konyhai katalógust, amiben kép alapján azonosítottam a kiválasztott és a tényleges sütőt, és arra jutottam, hogy le van ejtve, 50€-val olcsóbb, és többet tud (van benne pizzasütés funkció, ami e l e n g e d h e t e t l e n egy rendes háztartásban.) A célunk amúgy is az volt, hogy vegyünk valamit, ami nem esz sok áramot és teszi a dolgát, szóval jó lesz ez. Oké, még nincs bekötve, szóval csak a mikró alapján gondolom, hogy nem lesz vele baj.

A mikró... azzal aztán nincs semmi baj. Miután egyszer elkövettem a tipikus hibát (vegyünk valami sok pénzért szuperokosat, ami még grillezni is tud meg olvasztani), határozott elképzeléssel mentem oda: vegyük meg a legolcsóbbat. Nem kell nekünk semmi extra funkció, csak melegítésre használjuk, akkor meg nem tökmindegy?

A hűtőmágnes-gyűjteményen pedig még dolgozunk.

Érdekesség még az üveg bor a kép közepe tájékán - mióta itt vagyunk, egy kortyot nem fogyasztottunk se mi, se vendégeink, hogy kerül akkor mégis egy nyitott üveg bor a konyhába? Valamint miért van az, hogy eddig minden közös konyhánkban volt legalább egy nyitott üveg bor, ami hetekig, sőt hónapokig állt egy helyen? Tele az élet rejtélyekkel.

Az Elp csínytevései

Hehe.

Néhány embernek már említettem, hogy azért nem postolok egy ideje, mert az egyik készül, de nagyon hosszú, a másik meg a konyháról szól, és nem merem elkiabálni. A hosszú még mindig hosszú, próbálom rövidíteni, ámde a konyhában komoly lépést tettünk előre: a munkalap, a mosogató és a sütőlap a helyén, az adott szekrény hátlapja kivágva a megfelelő helyen egy gégecsőnek - már csak egy nagy szekrény összerakása van hátra, na meg az elektronyás ember eljövetele. Úgy legalábbis erre már nem vonatkozik a Csend Törvénye.

Történt vala ma reggel, hogy az Elp hamburgi cimborája, aka Marc, az Asztalos autóba pattant és eljött ide hozzánk, egyik kezében mindenféle fűrészekkel és egyéb szerszámokkal, a másikban meg egy komplett számítógéphez szükséges alkatrészekkel. Én ugye etájt indultam el a Bauhausba, mikor visszaértem, már elkezdődött a délutáni csendespihenő, és a két fiatalembert a fölé görnyedve találtam - épp befejezték az összeszerelését. Az Elp feltette a kérdést, hogy mit szeretnék jobban, Marcnak segíteni a konyhában, vagy inkább telepíteni a gépet? Ő úgy gondolta, hogy az előbbit, de vissai, aki már japán Windows XP-k tucatjait javította, nem riad vissza holmi német Windows 7-től. Úgyhogy BIOS beállít, telepítőlemez betol, trallala és pitypalatty, partíció létrehoz, licenc elfogad, szériaszám bepittyeg... Ha sokat mondok, egy óra alatt meg is volt az egész, a különböző alaplapi cuccokkal együtt. Mivel Marc úgy ötpercenként egyszer benézett, hogy mit művelek, még elvégeztem egy kis finomhangolást (például beállítottam a háttérképet - nagyon fontos ergonómiai szempontból), nehogy úgy tűnjön, hogy nagyon egyszerű volt (pedig igen). Még megnéztem egy DVD-t (ellenőriztem a hangerősséget), aztán megérkeztek a dolgos kezek a konyhából, és elkezdtek RAIDet varázsolni. Ami nem ment, legalábbis az elkapott szavakból ítélve. Jól nevelt úrihölgy vagyok, így hát csendben pittyegtem itt Ványán, és vártam, hogy szólítsanak. De hirtelen megütötte egy kifejezés a fülemet: master boot record überschrieben. És egy riadt pillantás az Elp irányából. Mondok semmi baj, a fájlok még ott vannak, helyre lehet azt állítani.

Ám a riadt pillantás cseppet sem veszített riadtságából, ráadásul az Elp szeme kezdett átalakulni olyanra, amit én csak "cartoon eyes"-nak hívok, mert a rajzfilmekben szokott ilyen lenni a kicsi aranyos állatkáknak. Hát igen. A nagy RAIDvarázslás közepette törölte és létrehozott egy újat a helyén, amit gondosan formázott. :)

A konyha viszont már egész pofás. A Zikea rossz csövet adott a mosogatóhoz, és kell a már említett villanyos ember, de ezek elintézésével teljesen működőképesek leszünk.

Villámjóhír

Itt a függöny sok embernek csak valami dísztárgy, ami csak kiszorítja a fényt, tehát minek az; nekem viszont fontos, mert irtózom már a gondolattól is, hogy a szomszédok bekukucskálhatnak, mikor én épp Béres Alexandra egyik DVD-jére gyúrok. (Az csak rám tartozik, hogy mennyire vörösödik a fejem a farizomgyakorlatok közben.)
Az Elp meghajlott akaratom előtt (még mikor a földszinten lakott, akkor se húzta be a függönyöket; mondjuk az is igaz, hogy nem szoknak benézni az emberek az ablakokon), ezért is vettük azt az átok sok függönyt az Ikeában (tudom, hogy nagybetűvel kell írni, de nem fogom.) Vettünk sok függönykarnist és hozzájuk konzolt meg kis karikákat is, és az egyik ilyennél csapott le a villám: nem volt benne maga a kerek lukas cucc, amivel az egész a falhoz erősödik. Valaki kiszedte és úgy tette vissza a polcra. Előfordul. Ugyebár.

Ma pedig kitört belőlem a "hűdejófejvagyok", és ismertettem az Elppel a terveimet: torna, zuhany, pihi, Bauhaus. Gondoltam, hátha sikerül kicserélnem, ha kellő eréllyel lóbálom a blokkot és közben csendben nyüszítek egyet-kettőt. Na de itt jött a nehezítés: a blokk eltűnt. Sebaj, mondta az Elp, IJ. Kölcsönvettem a vastag fekete kardigánját és útnak indultam.

Itt szeretném megjegyezni, hogy valami baj lehet az időjárással. Kora reggelre és délre esőt ígértek, és reggel esett is, de itt ültem fél egyig, és nem kezdett el esni. Tudtam, mivel tartozok a helyi meteorológusoknak, ezért önfeláldozóan nekivágtam a Bauhausig vezető 2,7 mérföldnek (miért mérföldben adja meg nekem a magyar nyelvű googlemaps?) Tekertem is szorgosan, de csak nem kezdett el esni, és ráadásul a szél vezérlése is meghibásodhatott, mert időnként fújt szemből is, de jellemzően oldalról, és egyszer még hátulról is (ezt senki nem fogja elhinni, pedig igaz!) Azzal nyugtatgattam magam, hogy biztos a visszaútra tartogatja az erejét, ez csak a beetetés lehetett.

A Bauhausban rögtön a bejárattal szemben van a vevőszolgálat, az az aljas ötletem támadt tehát, hogy én ezt a konzolt itt fogom "bemutatni", hogy én ezt "be szeretném vinni". Felsőfokú némettudásomat elővillantva elmagyaráztam a vevőszolgálatos hölgynek, hogy "megvettem, de hiányzik izé innét, de nincs nekem számla". Mikor a kezébe vette a cuccot, már éreztem, hogy beakadt a horog, és gyorsan hozzácsaptam a csavarokat/tipliket is, amik útközben kiestek a dobozból. Hideg tekintettel rámnézett, és közölte, hogy pénzt azt nem kapok vissza. Megnyugtattam, hogy engem egy teljes csomag konzol tenne a világon legboldogabbá, mire hirtelen mosolygott egyet, kinyomtatott egy pénztárban bemutatandó cetlit 10,95€ felirattal, és hálás köszönetemre egy "jó hétvégét"-et mondott, és már fordult is a következő versenyzőhöz. Na vazz, mondok magamban, mivé lesz így a világ?

Ezen annyira felbátorodtam, hogy pár perces sikertelen kóválygás után letámadtam egy dolgozót, hogy merre találhatóak az "ablakszőnyegek" (furán nézett, ezért korrigáltam) ...vagyis az "ablakruhák" (mit csináljak, a függönyszerelésnél hiányoztam az iskolából). Erre már felderült az arca, hogy "Gardine!" Útbaigazított... A szókincsemen még fejleszteni kell. :)

Hazafele már érezhetően megemberelte magát a szél, főleg az emelkedőn fölfele tekerve esett jól a szembeszél (félúton fölfele nagyon úgy tűnt, hogy leelőz egy babakocsit toló anyuka, de órási erőfeszítéssel sikerült mozgásba lendülni, így ettől a szégyentől megmenekültem.)

Az Elp annyira nem lepődött meg a sikeres cserén, hogy most megnyertem egy újonnan összerakott gép telepítését. Jó, német nyelvű Windowst kell feltenni, na és? :)

Német bürökrácia-Vissai: 1-0

Visszavágó: majd mikor nem esik az eső.

Az egész úgy kezdődött, hogy aki idejön a németekhez, és egy héten belül nem jelenti be az illetékes hivatalnál, hogy ő itt lakik, azt pénzbírsággal jutalmazhatják, valamint tíz év szigorított fegyházra is ítélhetik. Ezt jellemzően német nyelvű weboldalakon tudatják a jónéppel; amelyik oldalon lehet más nyelvet, például az oly kevesek által beszélt angolt választani, az rögtön átvált turista üzemmódba, és ahelyett, hogy elmondaná, hogy a pöcsmögbe tudok regisztrálni Hannoverbe, azt közli velem, hogy mely látványosságokat kötelező megnéznem és hogy miért jobb a hetijegy tíz napijegynél (a tyúknyakakról nem is beszélve). Egy magyar oldalról (ami szerint 3 havi tartózkodás után van csak erre szükség) viszont sikerült lelesnem, hogy a méltán sokat emlegetett Freizügigkeitsbescheinigung az, ami nekem kell (hej, haj, édesanyám is mindig mondogatta: "lányom, ha Németországba mégy, Freizügigkeitsbescheinigung nélkül el se indulj"), itt viszont elakadtam, illetve megtorpantam pár percre, mert van itt Neues Rathaus és Altes Rathaus is, és vajon melyik kell nekem?

Egy németül rettentő jól tudó barátom segítségével (hümm... itt most egy kicsit eltúloztam a saját szerepemet) sikerült kideríteni, hogy nekem bizony egy Meldschein nevű nyomtatvány kell, amit beszerzek egy Bürgeramtban, hazahozom, kitöltöm, aláíratom a lakás tulajdonosával (gondolom, hogy rendes, tisztes bérlő vagyok), majd leadom a Bürgeramtban, akik majd továbbítják ezt a következő hivatalnak, akik már tényleg nem tudom, hogy mit tesznek vele, de a lényeg biztos az, hogy a nyomtatvány és az ügyintézők is jól mulassanak közben. Egy további linkről kisasoltam, hogy melyik a hozzám legközelebb eső Bürgeramt (alig 2,8 km - az még szinte szomszéd), és elhatároztam, hogy megpróbálom én ezt az Elp nélkül is, sőt, kérek neki is egyet, hogy fog ámulni és bámulni, hogy én még ilyet is tudok! Felírtam a kulcsszavakat egy darab papírra, és vártam a megfelelő alkalomra.
Az meg csak nem jött. Ahogy teltek-múltak a napok, egyre lejjebb adtam az elvárásaimat (kezdetben például még feltétel lett volna, hogy 15 C fok legyen odakint, meg hogy a szél ne fújjon 50km/h-nál erősebben). Ma ugyan 8-9 C fok van odakint, és erősen felhős az ég, és reggel esett is az eső, de (gondoltam én, a balga) reggel óta nem esett, most meg már mindjárt délután kettő van, csak nem lesz baj. Felkaptam a bukósisakot, kulcsokat, és nagy bátran elindultam.
Elfeledkeztem azonban a lépcsőházi kapcsolóról. Ami a szelet vezérli. Mire leértem, kellemes őszi szél fújdogált. Sebaj, gondoltam én, nincs messze, vastag pulóver van rajtam, mi bajom lehetne.

Megtaláltam a Bürgeramt, beslattyogtam, céltalanul kóvályogtam egy percet*, majd húztam egy számot az automatából (egy piros doboz, rajta valami német felirattal; nagyon bíztam benne, hogy a felirat jelentése "Kérjük, húzzon sorszámot" és nem "Kérjük, itt nyomja meg, ha Ön terrorista"), és döbbenten meredtem a cetlire: én voltam a 230-as, és épp akkor szólították a 200-as versenyzőt. Ejnye. Felfigyeltem azonban egy információpult szerű pultra, ahova csak sorba kellett állni, és alig hárman voltak előttem. Szuper. Sorra kerültem, és - felvillantva hihetetlen sebességgel gyarapodó szókincsemet - próbáltam azt mondani, hogy én Meldscheint szeretnék. A nőci (saját bevallása szerint csak németül beszél) elmagyarázta, hogy húzzak számot és várjam ki a soromat, odabent elintézik, meg én egyébként is anmeldungot akarok (gondolom, a Borg is így kezdte az oviban; hallás után erre gondoltam legalábbis), és hiába kérdeztem, hogy nem kell-e nekem valami papír, amit hazaviszek és kitöltök, ragaszkodott a számhúzáshoz. Annyit még megtett értem, hogy elkérte a személyimet és megnézte, hogy benne vagyok-e a Rendszerben (mert nem értettem azt az anmeldung vagy mifene szót), de nem voltam. :)
Vert seregként indultam kifele, de akkor hirtelen napsugár tört át a sűrű felhőzeten: a mögöttem sorbanálló házaspár hölgytagja tört angolsággal próbált a sorszámtépő automata felé kormányozni. Le is csaptam rá, hogy akkor hogy is van ez a nyomtatvánnyal, akkor mégse kell? Szerinte nem. Hmmm, jó. Nem értette, hogy miért indulok kifelé, ha egyszer van sorszámom és elméleti akadálya nincs a regisztrációmnak, de mutogattam az ablakra, hogy elkezdett esni, és a bukósisakból biztos kitalálta, hogy biciklivel vagyok. Neki is szívélyes köszönömöt mondtam, majd hazafele vettem az irányt.

Na az a 2,8 km, amit a googlemaps mondott, az a legrövidebb útvonalra vonatkozik (ahol nagy valószínűséggel eltévedtem volna a kis utcák közt), és egyáltalán nem veszi figyelembe az uralkodó szélirányt. Kénytelen voltam északnyugatról, laposkúszásban megközelíteni az utcánkat, mert az első három kis utcán, amin mentem volna, olyan erősen fújt szembe a szél, hogy elindulni is alig tudtam, nemhogy tekerni, mégis, mikor már a másodfőutcán tekertem (ahol szintén szembefújt az eső és a szél... mindenütt szembefújt, persze nem tudom, miért vagyok ezen annyira meglepődve), olyan vizes voltam, hogy "most már úgyis mindegy" felkiáltással leálltam a lottózónál, hogy beváltsam az Elp múlt heti szelvényét (9,8€-t nyert.) Míg bent voltam, az időjárás figyelme másik célpontra terelődhetett, mert elállt a szél. Egy szót se szóltam, csak tekertem, ahogy bírtam, és végül akkor kezdett el megint fújni, mikor már alig ötven méterre voltam a kaputól. A bicikli kikötésekor már majdnem elkezdtem vacogni, úgyhogy felspuriztam a harmadikra (ha nem lóg a hátamon háromszor négy kilónyi IKEA polc, és nincs a hónom alatt két bedobozolt fiók, egész gyors vagyok már), átvedlettem szárazba és most a takaró alatt lapítok.
Majd ha jobb idő lesz, megpróbálom még egyszer. Feltéve, hogy tényleg anmeldung kell nekem. (Igaz, a magyar bürökrácia sok tekintetben elmarad a német mögött, de mégis logikusnak tűnik, hogy valamivel bizonyítanom kell, hogy a bemondott címen törvényesen tartózkodok.)

*Valami bevándorlási részlegen jártam, és összesen két felirat volt angolul is kiírva: hogy hol található a vécé, meg hogy ha valaki bizalmasan szeretne beszélgetni az ügyintézővel, akkor arra van egy külön szoba. Mondjuk a vécé az tényleg fontos. :)

Polak, Węgier, dwa bratanki

Ennyi, gyerekek. Kettő darab két decis pohárka, és mégis...

A lengyel vendéglő a másodfőúton az nem vendéglő, hanem bolt. Azért mentem oda, mert hátha tartanak tejfölt egyes főételekhez, netán mellé, és talán ha elég jól adom a Csizmás Kandúr-féle nézést, megszánnak nettó három kanálnyival. Erre jobban is megnézem a feliratot, és "specialitások" a második szó.
A lengyel eladónőnek elmagyaráztam, hogy ez "tejföl", tudja-e? Mondja nem, ez "sahn". No de lengyel sahn, nem igaz? De igaz. 1.18€ lesz. Akkor már nagyon gyanakodva nézett rám (talán nem kellett volna örömtáncot lejteni a hűtőpult előtt?), szóval kiköhögtem a lóvét és elhúztam.

Micsoda szerencse, hogy elolvastam pár éve a "tejföl" szócikket wikipedián, és rögzült bennem, hogy Magyarországon kívül mely ország nagy tejfölforrás. Oké, egy ideig a crème légère vagy nagytestvére, a crème fraîche is megteszi, de míg haza nem érek és el nem kezdem a (minden bizonnyal virágzó) tejföl-csempészút kiépítését, időnként megfordulok majd a lengyel specialitások boltjában.

Ja, el is felejtettem mondani: ha végre elkészül a konyhánk, megpróbálok Túró Rudit gyártani (persze nem az igazit, csak ahhoz nagyon hasonlót). Állítólag meg lehet csinálni. A hamburgi hazámfiának támadt ez a nagyszerű ötlete, amit megspékelt azzal is, hogy lehetne fehércsokival borítani, meg aprított mandulával... Pedig tudhatta volna, hogy már az alapötletnél megfogott. :)

Szeretem a T-Com.de-t

A T-Com.de a barátunk. A T-Com.de szeret minket. Mi viszontszeretjük a T-Com.de-t. Minden holdtöltekor fekete kecskét áldozunk keresztúton hálából, amiért a T-Com.de ügyfelei lehetünk.

Kedves T-Com.de-s ember, aki elrontod a netet és most épp a telefont is, pont mikor az Elp hívott, kérlek, olvasd e bejegyzést és csináld vissza legalább a telefont.

UPDATE IV - Telekomm

Csak rúgnak belém még egy utolsót

Péntek. Utolsó nap a munkahelyen. Könnyes szemű búcsúzkodás, az egyik általam kezelt rendszer egy egészen kicsiny meghibásodásával fűszerezve. Épp ennek kijavításán fáradozok, már megvan a megoldás, pársoros kód, csak fel kéne tölteni a szerverre és lefuttatni egy compile-t, mikor is szétkapcsol a hálózat. A modemig eljutok, onnét túl semmi. Volt már ilyen, akkor rájöttem, hogy a szoftveres restart az meg se kottyan ennek a harcedzett t-modemnek, úgyhogy odamentem, kihúztam belőle a kettőhuszat, tízszer elmormoltam magamban a "tapló banda, tapló banda" mantrát (hogy biztosan áramtalanodjon az eszköz, értitek), majd visszadugtam. Az meg gonoszul villogta rám a LEDjeivel, hogy power az van, dsl nincs. HA-HA-HA! Kellett neked kihúzni az áramot!

Közöltem vele, hogy öltem már nála ravaszabb modemeket is, és az orra alá dugtam a 3G bigyót. Egy öröm volt nézni az összezavarodott pislákolását.

Mivel nem működött semmi, ami a modemtől függött, kitaláltam, hogy biztos most kapcsolják be a tévészolgáltatást. 3G be a gépbe, connect, vissza a céges gépbe, friss kód feltöltése, recompile lefut, mail megy a usereknek, hogy örvendjenek, és akkor csörög a telefon. A vonalas. Na mondok, ez csak a t-apló banda lehet. Nyertem. Elmagyarázta nekem németül egy ember, hogy majd egy óra múlva lesz megint net. Megkérdeztem, hogy mert akkor már tévé is lesz, igaz? Biztosított, hogy lesz. Egy óra, és lesz minden. Ezután a telefon ismét elnémult.

Megint kidühöngtem magam, hogy húsz perccel azután szóltak, hogy elkezdték a szerelést, és ha nincs ez a 3G stick, akkor alapvető kakában vagyok így az utolsó napomon, de (hiába, gyakorlat teszi a mestert) hamar megnyugodtam. És három és fél órával később már tényleg volt minden. Hogy is kételkedhettem a t-ember szavában?

Szóval van tévé is. Meg internet is. Meg telefon is. Hihetetlen.

Az már más lapra tartozik, hogy a mintegy 150 csatornából összesen kettő érhető el angolul (BBC és Bloomberg). Aki Rómában él, tanuljon meg rómaiul. Világos, tanulok is. Csak néha sóhajtok fel, mikor arra gondolok, hogy a digitális UPC kábeltévénél, gyakorlatilag ugyanolyan szolgáltatásnál, mint ami most van, elég sok csatorna volt eredeti nyelven is.

Megint a svédeknél vásáltunk

Na de evezzünk langyabb vizekre: a svéd bútorcég.

Végre meghozták az átok munkalapot (29-én), ami nem ám 280 centis, hanem 285, így hát örülünk. (Az Elp neki is látott a fúrásnak-farigcsálásnak; kicsit csúnyán nézett rám, mikor feljöttem blogot írni, de szerintem csak a tisztesség kedvéért; dudorászott meg minden.) Pár hét és már lesz működőképes konyhánk. Ha a munkalap a helyére kerül, ki kell még nyesni egy darabot az egyik szekrény hátulsó lapjából, hogy be lehessen kötni a mosogatógépet, meg kell egy villanyszerelő, aki beköti a sütőt és a sütőlapot (amikhez szintén nyesni kell a munkalapból), meg hogy felszereljen egy miniatűr bojlert a konyhai csaphoz - ez nekem teljesen új, de itt nem a főbojler szolgáltatja a melegvizet a konyhába. (Az Elp csak úgy mellékesen jegyezte ezt meg, úgyhogy lehet, hogy nem nálunk voltak barmok a felújításnál, hanem ez így van és kész, valami általam beláthatatlan oknál fogva.) [Update: ez bizony másnál is így van.]

Azonban az IKEÁnak vannak jó oldalai is. Egyrészt, jól néz ki alkonyi napsütésben.
Másrészt van odabent egy automata, amiből csavarokat, alátéteket, polctámaszokat és egyéb könnyen elkallódó cuccokat lehet venni potom 1 euróért, és még egy italt is kap az ember a büfében. Ez tényleg tetszett, egyrészt mert praktikus, másrészt meg mert tartós leki sérülést okozott az a honfitársam, aki a budaörsi IKEÁban kilopta egy konyhai fogantyú műanyag csomagolásából mind a négy csavart, és mivel két ilyen fogantyút markoltam fel egyszerre, ez csak otthon tűnt fel.
Mondjuk hallottam vidám történetet is ezzel kapcsolatosan - egy kollégával pont ugyanez történt meg, visszament napokkal később, elpanaszolta az egyik ott dolgozónak, az meg a kezébe nyomott néhány csavart ingyen és bérmentve.
Az automata az ügyfélszolgálaton található, ahova azért kerültünk, mert az IKEA zseniális tervezőprogramja... Na mindegy, ezt most ne feszegessük, elvégre épp dicsérni akarom őket. A lényeg, hogy a plusz szekrényt, miegyebet visszavették egy szó nélkül, gyakorlatilag várakozási idő nem is volt. Ahogy ott ácsorogtunk és vártuk az alkalmazottat, aki adná az "ajcsikarit" (levásárolható összeget tartalmazó ajándékkártya), elmeséltem a fenti szívmelengető történetet az Elpnek, hogy lám, vannak rendes ikeások is. Bólogatott, hogy hogyne, aztán átvette a kártyát meg egy marék álfiók-felerősítő csavart és műanyag lapkát... A szó bennakad tipikus esete. Vigyorogtam erősen.

Begyűjtöttük a szükséges cuccokat, tényleg csak a leglényegesebbeket (...ööö... na mindegy, ugorjunk), aztán sorban állás közben iszonyodva néztem a stücklistán szereplő tömegeket: az árukiadós cuccok nélkül 120 kiló volt a kosárkánkban. A kasszánál kaptunk sorszámot, eltipegtünk az ügyfélszolgálat-árukiadó területre, és... (most következik a végső bizonyíték arra, hogy jó hely ez) lejátszottunk egy meccset 10 gólig. Kókuszgolyó-küllemű golyókkal. Aztán az Elp félrevonult a sebeit nyalogatni, én viszont felfigyeltem egy hozzánk hasonló párra (szintén az árukiadóra vártak, az egyik tag csocsózni akart, a másik nem), és lejátszottam még egyet. Ekkorra pont meg is érkezett a cuccunk, felpakoltuk, kivittük a kocsihoz, és engem elfogott a kétely, hogy befér-e ez a sok minden ebbe az icipici autóba, de az Elpet bezzeg nem. Be is szuszakoltunk mindent, irány haza.

Nemtom, mennyire látszik a képen, de a cucc fele már a kocsiban van.

Már kialakult a rutin: az Elp megáll a kapu előtt, vészvillogó be, mire az elkezd kattogni, én már nyitom a csomagtartót és elkezdjük behurcolni a dobozokat benti ajtó elé. (No igen - nem egy kolbászkerítés, de azért kellemes: itt meg lehet azt csinálni, hogy valami értéket magára hagysz két percre. Nem úgy, mint Budapesten, ahol, mint azt egy bölcs professzorom mondta volt, ha az ember leejti az esernyőjét, az nem is koppan.) Az Elp kinyitja és lecövekeli a benti kaput, és indul a harmadikra cipelés. Sajnos balga ifjúkoromban tanultam logisztikát és munkaszervezést, akkor még nem sejtve, milyen következményekkel járhat ez: kisebb termetem és gyakorlatilag elhanyagolható izomzatom, ill. tüdőkapacitásom ellenére sikerült derekasan kivennem a részem a hurcolkodásból (delegálásóráról bezzeg hiányoztam). A csocsóbütykök ismét megmentettek a sérülésektől, de legközelebbre már tényleg rendelek egy oxigénpalackot, mert az Elp nem hajlandó semmit csinálni azzal a gonosz emberrel, akik ellopja a levegőt az emeletről, miközben én cipekedek.

Ami azt illeti, többet kéne panaszkodnom és nyűgösködnöm. Régebben harminc perc ikeázás után elkezdtem hisztizni, hogy én ki akarok menni, itt rengeteg ember van, nincs levegő, mindenki csak útban van és egyébként se fér már semmi a lakásba, satöbbi, satöbbi. Itt meg?
Elp: "Hmmm, hol vannak a borrekeszek?"
Vissai: (kétszer körbeszalad a fenti konyharészlegen) "Biztos lent a piactéren. Kapok hot-dogot, ha én veszem előbb észre?"
Elp: "Oké."
Vissai: (örül)
Ő vette észre előbb. Pedig itt van rá uborka meg sült hagyma is.

Hoppá...

Majdnem eltört egy ronda váza, mikor ablakot nyitottam. Majdnem. Micsoda szerencse, hogy viszonylag lassan nyitottam bukóra az ablakot.

Megyek, megpróbálom még egyszer. :)