Tanács

Nem mondom, hogy az SOS Dent egy rossz hely. Csak azt, hogy én többé nem megyek oda, és hogy ha már először se mentem volna, ma sokkal boldogabb életem lenne.

Fogyókúrás tippek a Mestertől - II. rész

Disclaimer: tényleg nem értek hozzá. Az alábbiakban felsoroltakat csak saját felelősségre. Bár igazából egyik sem veszélyes, kivéve talán a kobraméreggel pácolt csótánylábszárat - ott nagyon el kell találni az arányokat.

 Az étkezés

Kezdjük az alapoknál: nem fogyókúrázok. Nem és nem. Olyan nincs, hogy én ne ehessek Maggi Fix-féle spagócát, mert túl sok benne a szénhidrát. A virágnak megtiltani nem lehet, egyébként se.

Egy-két aprócska szabályt azonban még én is be tudok tartani.

1. Mértékkel

Például az Ikeában lehet kapni teljesen helyes kis csuprokat, meg a nagyobb teázóboltokban is (már ha mikrózhatót akar az ember; egyébként megteszi bármilyen edényke). Mondjuk egy ilyen ikeásat megpakolok félig spagócával-szósszal, rá tejföl és sajt, elfogyaszt - és máris jön az erre épülő tudnivaló:

2. A lustaság fél egészség 

Tehát ott ülök a félig megpakolt csuprommal, kicsipegetem belőle a kaját, ami természetesen igen finom volt, hiszen én főztem, és ennék még egy adaggal. Itt derül ki, milyen hasznos tud lenni, hogy lusta vagyok. Mert mire rászánom magam, hogy felkeljek a kényelmes kanapéról és elvonszoljam magam a maratoni messzeségben levő konyhába, elmúlik az éhségem. (Igazából meglehetősen keveset kell ehhez enni és csak pár percet kell várni, hogy leérjen a kaja a és a poci elégedettséget kezdjen árasztani magából.)

3. Rágcsa legyen kéznél 

Az az eredeti szabály, hogy naponta ötször keveset, de még a magamfajta vérprofi is belátja, hogy ez nem fog mindig összejönni. Aztán rátör az emberre a farkaséhség, amikor még a hetek óta a hűtőben aszalódó sajtdarabot is megfontolandónak ítéli, esetenként meg is csócsálja, majd rájön, hogy az nem sajt volt. Ennek elkerülésére halmoz fel az ember olyan ételneműket, amik hosszabb ideig is elállnak, viszont többé-kevésbé egészségesek (a müzliszelet tipikusan ilyen cucc: nem olyan egészséges, mint amit a "müzli" szó sugároz magából, de mi ezt jól tudjuk, a tudás pedig hatalom, így a müzliszelet jelen céljainknak tökéletesen megfelel.)

4. Víz

Mármint dihidrogén-monoxid. Nem gyümölcslé. Nem kóla. Nem tej. Víz.

Jó sokat kell (érdemes) inni belőle. Ha valaki hozzám hasonlóan a levegő páratartalmából nyeri ki a nedvességet, az felkelés után igyon meg egy pohár vizet, ebédhez még egyet, és mikor hazaér, egy harmadikat. Ugyan ez még mindig távol van az okos emberek által előírt napi két litertől, a korábbi heti négy literemhez képest jókora ugrás volt.

5. Kalóriát nem számolok 

Ez a fajta gondolkodás ugyanis hajlamos elfeledtetni az emberrel azt, hogy a kalória nem rossz dolog. A számlálós módszerekben burkoltan mindig ott van, hogy cél a napi nulla kalória, így én csak borzongani tudok, mikor mindenféle barátaim és ismerőseim boldogan közlik velem, hogy "képzeld, ma csak 700 kalóriát fogyasztottam". Legszívesebben ordítanék velük egy sort, hogy egy felnőtt embernek (még ha az nő is) bizonyos kalóriamennyiség kell a létfenntartáshoz (légzés, vérkeringés, hogy csak néhányat említsek.) De a magam visszafogott módján azért én kultúrember vagyok, így marad a rosszalló arc.

6. Elolvasom a címkéket

Még a névleges kalóriát is, bizony. Mondjuk nem tudom, hogyan számolják ki, utána kéne néznem, szóval csak annyira bízok meg ezekben, mint mondjuk a holnapra vonatkozó időjárásjelentésben, támpontnak azonban kitűnő. (Ez nem mellesleg Takarékos Hónap esetén is kitűnő módszer: míg elolvassa az ember az E-betűs adalékok listáját, azon is tud gondolkozni, hogy kell-e ez neki igazából.)

A testedzésről

Azt szokás mondani, hogy elég az étkezésen módosítani, vagy elég sokat tornázni. Az elsővel nem értek egyet, mert ha az ember csak kevesebbet eszik, akkor egyrészt többnyire nem a zsírtartalékokból ad le, hanem az izmokból, másrészt a maradék izmok továbbra is ugyanolyan löttyedtek maradnak - márpedig nekem az elsődleges célom nem az, hogy kilóra könnyű legyek, hanem hogy jól nézzek ki. A másodikkal nem tudok ellenkezni, mert végül is igaz, viszont a kettő együtt jobb és megnyugtatóbb eredményt ad.

1. Folytatni kell

Elkezdeni könnyű. Most is, január első hetében mármint, tömve volt az összes kedvenc órám a Fitness Factoryban, az öltözőben csak lapjával lehetett közlekedni, ésatöbbi - ahogy Füttyös Gábor megjegyezte, az újévi fogadalom még tart. Most már normalizálódott a helyzet, simán el lehet férni egy szombat délelőtti tae-bón, például. Mert folytatni, az a nehéz. Összekészülődni, meg odamenni, meg ott lenni, meg visszajönni, az két óra, minimum. Ami idő alatt annyi más hasznosat tudnék csinálni. Mafia Wars, például. Vagy tévézhetnék. Vagy kitakaríthatnám a lakást. Ehelyett odamegyek és vadidegenek közt félmeztelenkedek, meg patakokat izzadok valami félőrült szadista vezényletére, csak hogy aztán itthon békében lezuhanyozhassak és álomba merülhessek a tévé előtt (ami mellesleg sokkal élethűbb, ha be is kapcsolom - mindegy, ez egy másik hozzászólás témája lenne.) És ez ráadásul pénzbe is kerül, és annyiból tudnék venni magamnak valami szépet és/vagy finomat. Satöbbi.

A folytatáshoz kell az önuralom és bizonyos fokú önutálat/önundor is (abból lesz ugyanis a motiváció; lásd még: 2. és 3. pont). Nem könnyű a napi munka után még betámítani az edzőterembe, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy imádok este fél tízre hazatotyogni és egy gyors zuhanyt követően ágyba zuhanni. Az edzéseket viszont általában élvezem, leginkább azért, mert kétszer egymás után nem csinálom ugyanazt. (Bizony, többféle dolgot kell csinálni, különben hamar ráun az ember.)

2. "Eyes on the prize, Violet, eyes on the prize!"

(Ha valakit érdekel, hogy miféle "itt-ott olvasott" tudás szolgált a módszerek alapjául, azt ezek után talán inkább ne érdekelje. :)

Ehhez szükséges legalább egy egész alakot mutató tükör, néhány célnadrág (amibe bele akar férni az ember, ugyebár), mérőszalag (szabós, nem szerelős), esetleg egy mérleg és az igazán elszánt kütyübuziknak egy testzsírszázalék-mérő (utóbbi kettőt lehet együtt is kapni).

Könnyebb úgy gyötörni magunkat, ha látjuk, hogy miért is tesszük. Micsoda öröm volt, mikor óvatosan felpróbáltam azt a nadrágot, amit már öt éve őrizgetek azzal az alig pislákoló reménnyel, hogy majd egyszer talán megint beleférek, és tényleg belefértem. Az is jó volt, hogy mikor a minap az összes kollégával együtt szépen sorban megmértük testzsírszázalékunkat, nem kellett titkolnom az eredményt (26,8 - ami a "nem rossz, bár lehet még jobb is" számszerűsítve). És mikor már nagyon úgy érzem, hogy engem tűbe lehet fűzni, akkor vetek egy pillantást a tükörbe, és máris könnyebben veszem rá magam a megfontolt étkezésre és nagyobb kedvvel tekintek a következő edzésnap elé. (Akkora tűt szerintem még nem gyártanak.)

A mérleg elég alapvető felszerelésnek tűnik, de nekem például nincs itthon ilyenem. (Volt, csak a legutóbbi költözésemkor ottmaradt.) A magamfajta életmódváltóknak ugyanis a mérőszalag sokkal reálisabb képet fest a tényleges változásról. Mert ha az ember zsírt veszít és izmot nyer, akkor a súlya még talán nő is, ahelyett, hogy csökkenne, és ez igen rossz hatással van a lelkesedésre. A mérőszalag viszont megmondja, hogy hány centit csökkent a comb kerülete - ami már jóval kellemesebb hír. 

Nem kevésbé hasznos az egy korábbi eszement "tornázzunk"-rohamom alkalmából vásárolt Polar óra sem. Mármint nekem. (Igen, kütyübuzi vagyok, de szerencsére a kütyüit használó típusból.) Azon kívül, hogy pulzust és elégetett kalóriát mér (szerintem az utóbbit inkább megsaccolja a Hold aktuális alakja alapján), az enyém még azt is számolja, hogy hány edzésen vettem részt a héten. A célom a heti három, idén a két véletlen bekapcsolást is beleszámítva heti négynél járok. Másnak esetleg a naptárformájú edzésnapló jön be, vagy a vonalak húzogatása, de az edzések (és esetleg étkezések) valamilyen jól értelmezhető, mindig szem előtt levő dokumentálása hasznos.

3. Elérhető, jól mérhető cél kell

Az enyém az volt, hogy beleférjek a fentebb már említett nadrágba. Most pedig, hogy már beleférek, az új célom az, hogy végig tudjak csinálni egy tae-bo edzést leállás nélkül. (Vannak természetesen mellékcélok is, de mindig van egy fő cél.)

Itt is könnyű úgy elrontani, hogy az ember elhatározza, hogy ma január másodika van, akkor január huszadikán már lefutja a maratont. Nem fogja. Izomláza lesz és szenvedni fog a kudarctól, hogy "de hiszen már két hete járok hetente kétszer futógépezni, mégis csak az első keresztutcáig tudok elfutni", a következő lépés pedig a feladás. Pedig csak egy kis türelem kéne, hiszen hosszú távra rendezkedik be az ember, nem érdemes semmit elsietni. (Most, hogy már fél éve járok Hot Iron-órákra, már elgondolkoztam azon, hogy a két közepes súly helyett felrakok egy nagy és egy közepes súlyt. Talán már a jövő hónapban. :)

4. A realitások talaján kell maradni

Hej, haj, mennyire szeretnék én is olyan nádszálkarcsú talpig dögösség lenni, mint Scarlett Johansson photoshoppoltan (vagy anélkül, egye kánya.) Egy józanabb pillanatomban azonban rádöbbentem, hogy én a büdös életben nem leszek olyan. Ahhoz túl széles a vállam. Vastagok a csontjaim (tényleg). Főleg a bokám. Ésatöbbi. Szóval nem vagyok egy nádszál alkat, és bármit is teszek, ezen az egyen nem tudok változtatni.

Szerencsére elég józan volt a pillanat ahhoz, hogy folytassam a gondolatsort: viszont kihozhatom az alakomból azt, amit lehet. És ebbe belenyugodtam. (Időnként egy-két sóhajt leszámítva - ez a Scarlett csaj nagyon dögös.)

A vég

Becsszóra az egészen tuti tippeket akartam leírni (például azt a csótánylábszáras receptet), csak mikor elújságoltam egy-két olvasómnak (igen, több van, mint kettő, ha-ha-ha!), hogy miről is fog szólni a következő bejegyzés, hirtelen kiderült, hogy a szemükben én valami guru vagyok (pedig nem), és állítólag rettentő sokat változtam (pedig én csak a nadrágba akartam beleférni), és addig-addig erősködtek (bizony, kellett hozzá három másodperc is), hogy osszam meg a Titkokat, hogy hát muszáj volt. 

Én a fentieket teszem, úgy tűnik, nem hiába. Nagy hülyeséget szerintem nem írtam, ez az egy dolog nyugtatja meg a lelkemet - mindig mindig, mikor elkezdek olyan dologról okoskodni, amihez igaziból nem értek. :)

Ha netán ennyi nem elég, vagy nem vagyok elég hiteles, vannak más források és blogok - nem is én lennék én, ha nem Béres Alexandrát ajánlanám először, és csak utána a pilates-es blogot. 

Fogyókúrás tippek a Mestertől - Bevezetés

Én igazán értek hozzá. Mert tök sovány vagyok, mondhatni gizda. Mindenki ezt mondja, mindenkinek meg igaza kell hogy legyen, még ha én tudom is, hogy nem. :)

Régebben, hamvas, 67-74 kilós koromban átlag kéthavonta kitört rajtam a Csodaszerkór; olyankor beszereztem az épp reklámozott csodaszert a gyógyszertárból, elfogyasztottam kábé a felét, majd szép lassan feledésbe merült a terv - egészen persze a következő rohamig, mikor is az Új Csodaszer került a polcra. (A mostani újdonság a szájba spriccelős étvágycsökkentő -- nekem sok marhaságot el lehet adni, hiszen hinni akarok, ez viszont már nekem is sok.) Tudtam, mert alapvetően racionális vagyok, hogy hülyeséget csinálok, hogy feleslegesen adok ki meglehetős pénzmennyiséget, de (mert alapvetően racionális vagyok) ezt is megracionalizáltam, mondván ártani nem árt, használni talán fog, engem pedig boldoggá tesz, hogy Tettem Valamit Egészségemért.

Szerencsére már ez is elmúlt (mostanában az akciós arckrémekre bukok), csak az enyhe bőrpír maradt utána, mikor arra gondolok, hogy egy napon fény derülhet múltam ezen szégyenteljes foltjára.

Körülbelül ugyanilyen gyakorisággal tört ki a Na Most Aztán Fogyózzunk-mánia is, csak ez nem reklámok hatására, hanem például mikor nem fértem bele az egyik nadrágomba, vagy ha a tükör előtt állva szembesültem azzal, hogy igazából mekkora is a fenekem.

Ennek is ugyanolyan volt a lefolyása: egy módszer kiválaszt, első időkben masszívan betart, utána lazít, mélységes bűntudat, majd teljesen elfelejt, nadrágba továbbra se fér bele.

Ebből a kórszakomból (pun intended, de azért ne kövezzetek meg, kthx) két hasznos dolog maradt meg: a Béres Alexandra DVD-gyűjtemény, valamint a Súlykontroll könyv (amiben megnéztem az összes képet, és nagy részét még el is olvastam).

Addig is hallottam, hogy ah, fogyókúrázni nem jó, mert az csak kúra, márpedig életmódot kell váltani, de ezzel úgy voltam, hogy én kérem dolgozó nő vagyok, fenének van ideje/kedve/pénze erre, meg egyébként is így élek már több, mint két évtizede, akkor se tudnék változtatni, ha akarnék.

Na de ha Béres Alexandra mondja, az mindjárt más. (Igazából elég kellemetlenül érezném magam, ha kijelentené, hogy a Föld márpedig banán alakú, mert hosszú évek megszokása alapján hiszek neki, de igazából sejtem, hogy ebben a kérdésben nincs igaza. Lásd még: székely bácsi és A birodalom visszavág.)

Aztán ahogy Hannoverben voltam, ahol aztán igazán nem mondhatta rám senki, hogy túlzottan elfoglalt lettem volna, rájöttem, hogy időm az toképp most van az életmódváltoztatásra, és hogy az életmódom máris megváltozott - a fent felsorolt öt érvből kettő máris megdőlt. És még mindig nem fértem bele néhány nadrágomba. És akkor jött a töprengés. Végül többé-kevésbé tudatosan kidolgoztam a Vissai-féle Módszereket, részint az itt-ott olvasottak, részint a józan paraszti ész, részint a korábbi próbálkozásokból tanultak alapján. (Folyt. köv.)

Az Igaz Magyar

Ilyenek vagyunk, no. :)

Jöhetnek nekem a Rubik-kockával, az atombombával vagy a számítógéppel, ésatöbbi. Nem annak nemzetiszín kockás a szíve, aki tudja, hogy ezeket magyarok (ill. magyar származású emberek - a szerk.) találták fel. A II. Magyar Rapszódia hallatán sem Liszt Ferenc az első gondolatunk. És attól még nem dobog a Himnusz ritmusára a fentebb említett szív, hogy megcserdül a karikás ostor a jó magyar szürkemarha füle mellett. 

Ugyan, dehogy. 

Az igaz magyarnak akkor fakad dalra a lelke, ha úgy érzi, hogy jó üzletet csinált, és a másik nem tehet ez ellen semmit.

Ha a bolhapiacon megveszi a szovjet katonai látcsőnek titulált tárgyat egy ezresér', mert észreveszi, hogy a hátizsák, amiben adják, eredeti Alice hátizsák, amit tizenötér' simán el lehet passzolni a piacon.

Ha a boltban kétezressel fizet, és ötezresből kap vissza.

Ha szerinte pofátlan szintre lealkudja a boltban az árat.

Ezzel szemben az Igaz Magyart pofán lehet vágni - nem tartja oda a másikat, de nem veszi sértésnek sem. Le lehet köpni, bele lehet törölni a sáros cipőt. Arcizma se rezzen. De csak egyszer verje át valaki üzleti ügyben... Az a métely, ami őt eztán belülről mindig rágni fogja, keserű ráncokat vés az arcára és bosszúállásra sarkallja.

Én is Igaz Magyar vagyok. Beismerem, vannak nem magyar őseim is, de, és ezt örömmel jelentem, a jó magyar vérvonal a domináns.

Történt, hogy elmentem síkabátot venni. Olyan boltba, ahol amúgy is elkezdődtek a tél végi leértékelések. Kiválasztottam egy nadrágot és egy kabátot, a kettő együtt X összegért lehetett volna az enyém (X, mert nem az összeg a fontos.) Ám elhatároztam, hogy demostaztán kemény leszek, mint egy acélpatkány, és bemondtam a pofátlant, a 0,75X-et. Nem mondom, úgy nézett rám a tulaj, mintha az anyukájára tettem volna egy nem épp udvarias megjegyzést, de hamar összeszedte magát. Közölte, hogy a kabát az már amúgy is több mint a felére van leértékelve, szóval becsüljem meg magam, ennél olcsóbban már nem adhatja, de... legyen 0,9X. (Komolyan, csak egypár békésen kérődző teve hiányzott a hangulathoz.) Megspóroltam pár ezer forintot. Igaz Magyarként tehát boldogan távoztam az üzletből (foglalót hagytam ott, mert kápé nem volt nálam annyi, viszont Ferencváros kellős közepén nem fogok este fél nyolckor pénzt fölvenni.)

Aztán besurrantam a Corvin plázába (miau) a műszaki cikkeket felderíteni (sorozatDVD-k, konyhai mérleg), de persze egyik se volt az ottani Nagy Műszaki Boltban. Kifele menet azonban betévedtem a Butlersbe. (Naggyon tuti háztartási cuccok - szinte az összes termék eposzi jelzője lehetne, hogy "jó, van egy ilyenem otthon, de ez mennyivel jobban mutat már.") És mivel sajnálatos módon elvesztettük [királyi többes!] konyhánk egyik alapkövét, a kék sajtreszelős műanyag kajatartó edényt (péntekenként kidobják a fel nem markolt műanyag tárolókat a munkahelyen; én csütörtökön hagytam ott, pénteken pedig szabadságra mentem, mit se tudván erről a kegyetlen szabályról), nagyot dobbant a szívem, mikor megláttam, hogy sehr praktisch pattintós fedelű csuprokat árulnak, több méretben, ráadásul akciósan, a 450ml-est 690 helyett 590 forintért. Felmarkoltam, mentem fizetni, de ott hirtelen 690 lett az ára. Szóvá tettem, hogy dejsz' ez mintha akciós lenne, és a csajszi már-már hajlott is rá, hogy engedjen egy százast, de aztán kijelentette, hogy nincs itt semmi baj, ez tényleg akciós, az eredeti ára ugyanis 790.

Itt kell megjegyeznem, hogy külföldi őseim vére időnként előtérbe kerül - alapvetően paranoiás-cinikus beállítottságom ellenére ki-kitör belőlem a gyermeki, együgyűségbe hajló bizalom embertársaim iránt. Simán elhittem neki, hogy én emlékszem rosszul, kicsörgettem a lét, bezsákoltam a csuprot és elvágtáztam a metróhoz, hogy azért haza is érjek valamikor.

Ám ekkor jött a métely. Edzett acél fogacskáival. Hallottam a csámcsogását, mikor vártam a metróra. Az érkező szerelvény zaján át is ott dübörgött a fülemben, hogy Csám-csám-át lettél verve-csám-csám-egy százassal ám-csám-csám. Hiába tudtam, hogy több ezer forintot mentettem meg azzal, hogy végre egyszer mertem alkudni; hiába próbáltam arra gondolni, hogy 690-ért is megvettem volna, mert ez egy nagyon  praktikus csupor, egyre csak rágcsált a kis szemét. Aztán ahogy már majdnem leszálltam és visszafordultam, hogy megnézem én még egyszer azt az árat, rásandítottam a dobozra, és láttam, hogy ez a 670ml-es változat. Ami tényleg 690 forint leértékelve. 

A métely elégedetten böffent egyet és nyugovóra tért, természetesen fél szemét nyitva tartva, nehogy lemaradjon egy üzletemről is, az én arcomra pedig visszatért a boldog mosoly.