Nagy nap ez a mai 2

Kell itt mondani bármit is? :)

Jellemformálás felsőfokon

Majd ha egyszer lesz gyerekem, amint járni tud, maga fogja venni a saját vécépapírját. Abból aztán megtanulja, hogy az embernek együtt kell élnie döntései és választásai következményeivel.

(Sikerült kifognom a dm sajátmárkás vécépapírjának egy kevésbé sikeres változatát. :)

Más: szurkoljunk együtt, hogy érjen véget a múlt heti balszerencsesorozatom, melynek során (véletlenül!) beszó'tam, ütköztem, ráléptem és elrontottam. Bármit.

Magam alatt a fát

...de hát kellett, na. A tegnapi történés második része.

Elmentem vért adni tegnap. Sok szeretettel vártak, megcsapoltak, utána indultam a másik vérszívóhoz, az OTP-hez, hogy ha már telefonon nem adnak időpontot, akkor legalább személyesen.

Én voltam az aznapi első ügyfél a hiteleseknél. Rajtam kívül ügyfél nem is volt bent (8 után érkeztem kicsivel). Pár másodperc után szólítva is lettem az ügyintézőhöz, megkérdezte, hogy mi ügyben jöttem, felmutattam neki A Levelet. Elolvasta, kattintgatott kettőt a számítógépén, majd megcsörrent az asztali telefonja. Felvette. Elkezdett beszélni valami kollégájával, aki egyben országos nagy cimborája is. És trécseltek bő tíz percen keresztül.

Az OTP-nél ritkán van szék a pultok előtt. (Gyorsítja az ügyintézést, ha az ügyfél kényelmetlenül érzi magát és így akár dolgavégezetlenül is elmegy.) Itt sincs szék, ácsorogtam szépen és félfüllel hallgattam,ahogy jóízűen társalog az ügyintéző.

Végre elköszönt kedves barátjától, és kitüntetett figyelmével. Következett az ügyintézés, ami állt különféle beszkennelt lapok egyesével történő kinyomtatásából. Nekem semmi szerepem nem volt ott, nem kellett semmit csinálnom, még a személyimet se kellett felmutatnom. Csak ácsorogtam, ahogy az ügyintéző lassított felvételeket megszégyenítő igyekezettel ingázott a nyomtató és az asztala között. Hát ezért kellett személyesen megjelennem a bankfiókban.

Elárulta, hogy ha az eredeti szerződéshez kellett két tanú és egy tolmács, akkor most is kelleni fog - szintén nem egy olyan titkosítású információ, amit telefonon ne lehetne a fülembe susogni. Megállapítottuk, hogy akkor lehet, hogy így a péntek nem valószínű, hogy összejön (akkor van éppen a német Budapesten), de megosztotta velem a telefonszámát, hogy akkor majd telefonáljak, illetve elkérte az enyémet (miért kérik el minden egyes alkalommal? ott van benne a számlaadataim közt), hogy ha sokáig nem jelentkezek, akkor majd ő hív engem.

Egyben figyelmeztetett, hogy bár náluk nincs határideje a szerződésmódosítás aláírásának, a Földhivatal nem ül örökkön örökké a tulajdoni lap bejegyzésén, ezért figyeljek oda, hogy ne halasszam sokáig ezt az aláírást, mert különben újra kell indítani az ügyintézést. És az ugye sok pénz.

Ha az eddigiektől nem is ment volna fel bennem a pumpa, ettől már igen. Ugyanis a szerződést aláírtuk március nagyon elején. Az OTP-hez bevittem az összes papírt március nagyon elején+2 nap (még mindig egyszámjegyű a dátum). Az OTP, aki 30 napon belülre vállalta az igen/nem döntés meghozatalát, május 2-án kelt levélben tudatta velem jóváhagyását, mely levél május 9-én érkezett meg hozzám. És akkor én figyeljek oda?!

Akartam még kérdezni az előtörlesztésről, de annyira nézegetett már a mögöttem állókra, hogy azt mondtam magamban (harmincöt perc ácsorgás után), hogy fenének kell ez, elköszöntem és mentem dolgozni. Gratulálok, OTP.

Az OTP-től távozás után elkezdtem tanúkat és tolmácsokat gyűjtögetni, és mikor úgy tűnt, lennénk elegen péntekre, megkíséreltem felhívni kedves ügyintézőmet. Rövidre fogva a történetet, másfél órán keresztül folyamatosan hívtam, egyszer se vette fel. Egyszer foglalt volt a szám, innét tudom, hogy a készüléke továbbra is működik és ő is él még. De fel nem vette.

Másfél óra után felhívtam a központi számot, hogy megérdeklődjem, lehet-e valamilyen módon hatást gyakorolni rájuk, hogy vegyék fel. De persze nem. Hiszen központba vannak kötve. Úgyhogy megkérdeztem, hogyan tehetek panaszt, és lehet telefonon keresztül, megragadtam hát az alkalmat.

Most persze gyötör a bűntudat, hogy jaj-jaj, hogy tehettem ilyet, de hát... Ahogy végiggondoltam a tegnap reggelt, hogy milyen bunkó módon bánt velem, meg a nőci is, aki felvette, majd a bemutatkozásom után azonnal le is tette, simán megérdemlik, hogy valaki "fentről" tudassa velük, hogy nem minden ügyfelet boldogítja ez a megalázó, fensőbbséges bánásmód. 

Az OTP is, persze. Lakáshiteles vagyok, belém lehet rúgni, hiszen harminc évre elköteleztem magam, nekem úgyis mindegy, nekem muszáj ügyfélnek maradni. Az csak az én hagymázas képzelgésem, hogy attól azért lehetne emberien bánni velem. Mondhatta volna azt a cimborájának, hogy "ügyfél van nálam, majd visszahívlak", de nem tette. Megbeszélhettünk volna mindent telefonon, de nem, berendeltek személyesen (mintha egyik "hivatal" se lenne tisztában a munkaidő fogalmával -- én történetesen szeretek időben beérni a munkahelyemre, mert tisztában vagyok vele, hogy onnét kapom a fizetésemet). Felvehette volna a telefont legalább egyikük, de nem tették.

A bűntudatot leszámítva (ami azért el fog múlni még pár ilyen egyesélyes csörte után) még az a rossz érzés is van bennem, hogy meg fogom én ezt szívni. Névvel, számlaszámmal tettem panaszt, ha ki akarnak velem szúrni bosszúból, megtehetik, és alighanem meg is fogják tenni. 

Vannak napok...

Lásd még: Frederick Forsyth hasoncíműje. 

A reggel még egész jól indult. Kicsit elgatyáztam az időt, azaz elingeztem, mert vasaltam, de azért még időben elindultam, hogy jókor a Nyugati téri postára érjek azért a levélért, amihez az értesítőt a postás akkor dobta be, amikor pedig otthon voltam, no de sebaj, a postások már csak ilyenek. Hogy olvashatatlanul ír, és csak remélni tudtam, hogy egyáltalán nekem szól a levél és nem valamelyik szomszédét próbálom meg átvenni, az már igazán semmiség, nem is tudom, miért akadok ki ilyesmin.

Ahogy átvágtam a nyugdíjfolyósító előtti parkolón, megláttam és -hallottam egy öregurat, aki fel akarta váltatni az arra járókkal az ötszázasát, hogy legyen miből etetni a parkolóautomatát. Az előttem levő két ember elment mellette reagálás nélkül, és én is arra gyúrtam, hogy "sajnos nincs apróm", de három lépésre a bácsitól a jobb énem vette át az irányítást, és már vettem is le a hátizsákomat, hogy nézzük, hátha akad annyi apró. Akadt, a bácsi örült, megkérdezte, hogy iskolába megyek-e, úgyhogy én is örültem. (Nem, nem annak, hanem hogy kedves volt.)

A postán már teljesen más volt. Annak még örültem, hogy nem várnak előttem sokan, de mikor bezárták az egyik pultot, akkor már nem örültem. A legkevésbé pedig akkor örültem, mikor a postás nőci a személyimet gondosan megdörgölve a kezével közölte, hogy ez a levél bizony nincs itt, mert ma próbálja meg újra kézbesíteni a postás. Oké, alacsony az ingerküszöböm, de egyre jobban kezelem, most se téptem le senki fejét. És tényleg, ha hunyorítva nézem a macskakaparást az értesítőn, legalább egy méterről, ellenfényben, akkor az újbóli kézbesítés dátumát akár 11/05/16-nak is lehet olvasni. És persze én vagyok a hülye, mert nem tudom, hogy a postás pont egy héttel az első kézbesítés után próbál megint kézbesíteni. Megéltem már több mint harminc évet, és nem vagyok tisztában egy teljesen más szakma alapjaival, hát szégyelljem magam.

Ámde mivel én rosszindulattal teli bajkeverő vagyok, nem elégedtem meg ennyivel: megkérdeztem, hogy lehet panaszt tenni a postásra - tele van már vele a bögyörőm, ez nem az első eset, hogy csak behajítja az értesítőt, és persze, ez a "természetes" postáséknál, de egyrészt nem az, másrészt meg akkor már legyen benne annyi tisztesség, hogy az újbóli megkísérlésnél bent hagyja a postán a levelet, ha úgyse próbálja meg kézbesíteni. 

Mondta a nyanya, hogy a harmadikon. Felcaplattam - na ott már tekintélyes sor állt. Így is épp hogy időben voltam a munkába menéshez, úgyhogy a postás végezheti tovább ilyen ocsmány módon a munkáját.

Következett a második napirendi pont. Az OTP elfogadta a kötelemmódosítási kérelmemet (és alig két hónap kellett hozzá - de merek én panaszkodni?), és felszólítottak, hogy a részletekhez lépjek kapcsolatba a Semmelweis utcai fiókjukkal. Közvetlen szám nincs, csak központi. Felhívtam, megkértem a kedves ügyintézőt, hogy ugyan kapcsoljon már oda. Odakapcsolt. Egy olyan kedves, aranyos hölgy vette fel a bankfiókban, hogy igazán kimagasló egyede lehet fajtájának: "de hát én nem lakáshiteles vagyok" felkiáltással simán levágta volna a telefont, ha nem könyörgöm ki, hogy átkapcsoljon a lakáshitelesekhez. Ahol békésen csörgött a telefon perceken keresztül, és nem vette fel senki. Újra a központi szám, újra átkapcsoltak, az előbbi mintapéldány olyan elgyötört hangon szólt hozzám, mintha nem másodjára, hanem legalább ezredjére beszéltem volna vele. "Honnét tudja a számomat?" - nem tudom a számát, engem odakapcsolnak, kapcsoljon át X ügyintézőhöz. Átkapcsolt. A telefon addig csörgött, mígnem bontott a központ. Rájöttem, hogy ez így nem fog menni.

Eszembe jutott, hogy a két évvel ezelőtti jegyzetfüzetem, benne X ügyintéző telefonszámával még esetleg megvan valahol, és meg is volt. Felhívtam a számot. Bontott a központ két perc csörgés után. Felhívtam megint. És megint. Negyedjére felvette. Bemutatkoztam, mondtam, hogy milyen ügyben keresem, erre letette. Felhívtam megint. És megint. Végre felvette. Megint elmondtam, ki vagyok és mit akarok, mire közölte, hogy ó, telefonon ők nem adnak időpontot, menjek be a bankfiókba. Munkaidőben, persze. Ja, és vigyem a levelet.

Ezek után nem meglepő, hogy nem a legjobban alakult a napom se, de azért valahogy átrágtam magam rajta - nem sikerült semmit elintéznem, netán befejeznem, na de holnap is lesz nap, és az már egy másik nap lesz. És úgy terveztem, hogy munka után beugrok a Culinarisba, hogy vegyek hatmagos lisztet és süssek jó kis hatmagos kenyeret, és lefényképezzem és feltöltsem arckönyvre. 

Én kis naiv... hát persze hogy nem volt a boltban olyan. És hiába volt segítőkész az egyik pénztároscsaj, ha a másik bolt, amit fel akart hívni, hétkor bezárt (ekkor fél nyolcat írtunk), és kedves kolléganője úgy mondta, hogy hát az hétkor bezárt, hogy ökölbe szorult az öklöm. Miért kéne nekem fejből tudni az összes boltjuk nyitvatartási rendjét? Na jó, nem volt hiába segítőkész a pénztároscsajszi, mert most azért sok szeretettel emlékszem rá, de igazából esélytelen, hogy ma már jókedvre derüljek.

Holnap lesz az újabb menet az OTP-vel. Egy jó kis hajnali véradás után. Most nem tölt el különösebben jó érzés emiatt.