2012. március 31., szombat

Szótárazzunk

Minden napra egy szó rovatunkból

Őrült (fn.): személy, aki porszívózás előtt gondosan félretesz két porcicát, hogy takarítás után viszonylag látható sarkokba helyezve azokat ne tűnjön tisztaságmániásnak.

2012. március 29., csütörtök

Hanayama Puzzle Night

A cégba' benne, mely során jobbára Hanayama ördöglakatokat próbáltunk meg szétszedni, majd összerakni. 

Épp egy nem-Hanayama puzzle, a Lunatic Lock kinyitása közben merült fel a gondolat az egyik, egyre zaklatottabb tekintetű résztvevőben, hogy bezzeg ezt egy ötéves gyerek simán kinyitná. Valaki más kifejtette, hogy Sanyikát, azt az ötéves gyereket bizony pont azzal a lakattal zárnánk el egy közelebbről meg nem határozott, de mindenképp jól zárható helyre. Innét pedig már nyilvánvaló volt, hogy a kölyköt csak egy másik ötéves szabadíthatná ki, csakhogy őt már nem engednék be az épületbe, mert Sanyika is bejött, és soha senki nem látta többé...

Pedig azt hittem, az ördöglakatosok szelíd emberek.