Összeesküvés-elmélet

Az almásbácsi. A piacon. RÁJÖTTEM!!!!

Tökre úgy néz ki, mint egy almásbácsi. Hatvanas éveiben, ősz haj, tömött, ősz bajusz, napszítta, ráncos arc, erős, láthatóan dolgos kéz... kiköpött almásbácsi, nem igaz?

NEM! Az almamaffia frontembere! Tudat alatt tudjuk, hogy ha úgy néz ki, mint egy almásbácsi, akkor biztos kitűnő almát ad el nekünk olcsón. PEDIG! Így akarnak átverni minket. A végünket akarják!!! Ne hagyjuk!!!

(Mindjárt folytatom, csak csöngettek az ajtónál. Valami kabátot hoztak. Fehér kabátot, hosszú ujjakkal... Kényelmesnek tűnik.)

A poláróra árnyas oldala

Miért fosztanám meg kedves olvasóimat (még többesszám, ugye?) ettől a kedves kis történettől...

Hátnaszóval, rájöttem pár hete, hogy a futás az nem is olyan rémes dolog, és ha már van csúcsszuper futócipőm, ugyan miért is ne használnám. Az ugrabugrahelyen van sok futógép, a futás életerőegészség, futás közben tudok elmélkedni mindenféle dolgokról, menjünk hát el futni.

Felpattantam a majdnem-legtutibb futógépre, ami külön ablakban mutatja az aktuális pulzust (a legtutibb külön ablakban mutatja a zónában eltöltött időt is, csak az foglalt volt), bepittyegtem neki, hogy Personal Trainer --> Time spent in zone --> 25 perc; Target heart rate: 150 - azaz 25 percig szeretnék úgy futni, hogy 150 legyen a pulzusom. Megadtam még azt is, hogy a max incline (emelkedő) 2.5 legyen (2.5 kisnyuszi vagy mittomén), és a sebességem legyen egy kellemes 8.5-ös poroszkálás. A gép tájékoztatott, hogy az emelkedőt majd a pulzusom függvényében változtatja. Ezek után rátenyereltem az Enter gombra és kezdetét vette az, amit én fél órás középlaza testedzésnek terveztem.

Trappoltam békésen, időnként egy kósza pillantást vetve a tévében a teniszmeccsre, a pulzusom felkúszott szép lassan a 153-155-ös tartományba és ott is maradt, a kezdeti 2.0-s emelkedő lement 0-ra. Béke és nyugalom. 

Úgy a tizenötödik perc környékén azt vettem észre, hogy a pulzusom hirtelen csak 144. Ránéztem az órámra, az még mindig 155-öt mutatott. Mondok ejnye, talán rosszul olvassa. Aztán megéreztem a futópad enyhe remegését, ahogy növelte az emelkedőt. 0.7-re, ami nem túl durva, de negyedórás aktív poroszkálás után megérzem. A pulzusom meg nem változott (a futópad szerint; az órám szerint már 158 volt), tehát fél perc után tovább emelte, 1.5-re. Még mindig nem változott semmi (gondolta ő; nekem közben kezdett lilulni a fejem), így emelt rajta még egy kicsit, 2.5-re (én meg próbáltam a futógéphez a lehető legközelebb futni, hátha akkor már jól olvassa a jelet, de nem jött be). És akkor megláttam a teniszmeccsbe teljesen elmerült csajszit a szemben levő biciklin álmatagon tekerni. A csuklóján Polar órával. És akkor már tudtam. 

Valami interferencia miatt nem az én órám jeleit vette a majdnemlegtutibb gép, hanem az övét. Amíg ő nem teker gyorsabban, a futógép nem enged sík terepen futni, és nem csökkenti a sebességet sem. Ráadásul a 140-144-es pulzus, amit a teniszimádó csajszi produkált, bőven a célzónám alatt van, így bele se számít a lefutott időbe.

Tapasztaltabb futók csak legyintenek erre, de én nem vagyok az. A 25 percen keresztüli 8.5 km/h-s futás a határértékem közelében van (pláne, hogy bemelegítéssel és levezetéssel együtt inkább 35 perc).

Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha a csajszi nem megy át egy másik gépre tíz perc elteltével. A tényleges pulzusom már 165 felé közelített (igaz, többet tanultam a helyes légzéstechnikáról ez alatt a tíz perc alatt, mint korábban összesen), a futógép kitartóan noszogatott, hogy na, érjem már el a Zónát, miközben én tudtam, hogy ha elérjük a 170-et, afelett már nem bírom túl sokáig - annyi eszem meg nem volt, hogy megkérjem a csajszit, tekerjen kicsivel gyorsabban. :)

Szerencsére azonban átment máshova, és a futógép ismét az igazi számokat mutatta. Rögtön el is kezdett aggódni miattam. 

Közölte, hogy már nem vagyok a zónában - nem mondod.

Hogy csökkenti az emelkedőt, hogy nekem könnyebb legyen - nem mondod!

Hogy csökkenti a sebességet is, mert *nagyon* magas a pulzusom - NEMMONDODVAZZEG!!!

A maradék tíz perc eseménytelenül telt. Azóta nem jártam a majdnemlegtutibb gépen - rengeteg embernek van polárórája. :)

Barátunk, a bőralma

A barátainak csak Nasi

Miért is szeretjük? Mert van benne minden, amiért élni érdemes (a szalonna, a csoki, a kolbász, a kávé, a koffein, a rakott krumpli és az alkohol kivételével, bár ez utóbbi alighanem megoldható): alma és körte.

Először három éve találkoztam ezzel a csodával, természetesen az újpesti piacon. Egy almásbácsinak kinéző úriembernél megláttam ezeket a körteszerű, de azért fura dolgokat, és megkérdeztem, hogy ugyan mifene a jószág. Azt mondta, nasinak hívják, és adott kóstolót. Rögtön vettem is 4 db-ot, amit a következő heti piacozásnál rögvest korrigáltam is egy kilóra, mely mennyiséget meg is vettem rendre, mígnem kiapadt a nasifolyó. Pedig már adtam a zöldségfaló kollégának is a "mutáns almakörtéből", és pont akkor.

Aztán két évig elkerültük egymást valahogy, és nem az igyekezeten múlt (legalábbis részemről), mígnem az én drága, imádott nővérem rá nem akadt a terményre. Most már bőralma néven fut, ami elsőre kissé meglepő, úgyhogy rá is kérdeztem a zöldség-gyümölcs disztribúciós szakembernél, hogy ez meg mi. Amint kimondta, hogy nemesített almakörte (vagy mi; igazából csak az alma és körte szavakra hájlájtoltam), már tudtam, hogy itt üzlet fog köttetni. Azt is mondta, hogy talán egész februárig lesz. Juhé.

(Kicsit társalogtunk is, és kiderült, hogy azért kerültük el egymást ügyesen két éven keresztül, mert folyton változtatták a helyüket. De most már megvannak, és megint sok nasit fogok enni. Bőralma... heh.)