Mindenfélébbek

A dobozok meg csak fogynak. 

Voltunk ma a helyi piacon, itt Farmers' Market a neve. Gondoltam, itt biztos olcsóbb a zöldség meg a gyümölcs. Hát nem az. De legalább kicsi.

Nagy látószögű lencsével készült a kép

Paradicsomok

Aztán bementünk a boltba és vettünk mindenféle jószágot nem pont olcsóért, de legalább már volt viszonyítási alapunk.
Itt az olcsó paradicsom $1.49. Per font. Ami nem egész fél kiló. Nem mondom, egy nálam gyengébb jellemet összeroppantana a tudat, hogy közel 1000Ft/kg áron vesz halványpiros, jobbára vízízű gömböcöket, de nekem már arcizmom se rezzen. Főleg mert tudom, hogy 2000Ft/kg áron is vehetnék marginálisan jobbat. És hamarosan átszokunk a dollárban számolásra, akkor már egyszerűbb lesz az élet.

Megfigyelésem szerint minél egészségtelenebb egy étel, annál olcsóbb. A mirelit pizzát meg a 95%-os cukortartalmú fánkot $1-ért vágják utánad (4 bazi nagy fánk a dobozban), vagy ha egyszerre négy dobozzal veszel, potom két dollárért a tied lehet, egy kiló szuperfinomított lisztből készült kenyér 1.5 dollár, viszont a félkilós rozskenyér, ami NEM ÉDES, mert itt minden édes, kivéve a rozskenyeret, na az már 2.5 dollár. Mondom a félkilós.

Próbáltunk szerezni normális kolbászt, hogy tudjunk rakott krumplit sütni. (Norbi szorgalmasan gyilkolja a dobozokat, hamar ráakadt a konyhai eszközökre.) Már a hatodik típusnál tartunk, és még mindig nincs meg az igazi, de még a használható se. A legtöbb kolbászban van egy fura ízű fűszer (köménymag?), amelyikben pedig nem volt, abban zsír se volt. Márpedig a rakott krumpli egyik alapeleme a zsír, mert abban oldódnak dolgok.
Ehető lett amúgy, csak nem lett onnan szmötyis, amilyennek lennie kéne.

Amikor nem olyan jó, akkor is jó

Holnap megyünk az Upper East Side-ra, ott van egy magyar hentes.

A virsli is fura, meg a párizsi. Tisztára mintha hús is lenne benne, nem csak patkányfarok- és bunda. Meg lehet enni, csak az íze nem olyan.
Alighanem hozzászokunk idővel. Kettőnk közül én vagyok a finnyásabb, de tejföl van, tehát minden más nem érdekel.

Voltunk egy futóversenyen. Azaz nem verseny, mert nem volt hivatalos vagy nem hivatalos időmérés, senki se figyelte, hogy végigfutod-e a távot, vagy hogy hányszor futod végig és milyen irányban. Ez volt az első futás, ahol szinte biztos benne voltam a top 50 futóban, mert mi végigkocogtuk. The Color Run, durván kilométerenként van egy állomás, ahol színes porral szórnak be, és a végén tiszta színes por leszel. Ami fun.

Az érem a lényeg

A legtöbb ember sétált és a telefonját nyomogatta. Mi szorgosan kocogtunk, igaz, 7:20-as kilométerenkénti sebességgel, mert végigdumáltuk a távot. Szórtak ránk színes port, a kékből annyit kaptam az egyik kedves hölgynek hála, hogy napokkal később is kék foltok borítottak intim helyeken. De ami a legjobb volt az egészben, az a célállomás.

Összehasonlításképp: a .hu versenyek végén a célban kapsz egy zacskót, benne egy alma, fél liter víz, egy Cerbona müzliszelet, egy Horalky nápolyi, egy kétdarabos rágó az Airwaves felajánlásában, és az obligát papírhegyek, hogy fizess elő a Futás magazinra, meg 20% kedvezmény a Nagyon Drága Hotel luxuscsomagjára, ha kedden és szerdán mész, és persze a kedvencem: az Intersport kuponja, ami vagy a verseny napján jár le, vagy két nappal előtte.

Itt nem volt célzacskó. Opcionálisan elvehettem egy érmet (naná hogy elvettem!), pár tasak további színes port, és ennyi. A célzónában meg volt egy színpad, tuctuc zene, körben meg termékminták. Proteinitalok, zuppa zöldteák, gyümölcssűrítmények, effélék. Illedelmesen elvettünk egyet innét, egyet onnét, és már mentünk is a buszhoz.
Ahol vártunk. És vártunk. A busz meg nem jött. Jött viszont egy csávó, kezében egy proteinitallal teli szatyor. Azt mondta, a proteinitalos ember személyesen adta neki a szatyrot, hogy többet tudjon vinni.
Nekem egy gyenge pontom van: az ingyen dolgok. (Persze, van több is, le lehet szállni rólam, jóvan?) Eddig csak néztem, ahogy a népek viszik a cuccokat dobozostul a parkolóba, de fegyelmeztem magam, mert Jólneveltség, Visszafogottság, Szerénység! Ám ekkor átszakadt a gát.
Norbival megegyeztünk, hogy ha jön a busz, hív; tájékoztattam egy, szintén a buszra váró csajt a haditervről (visszamegyünk, szerzünk szatyrot, felmarkolunk annyi cuccot, amennyit elbírunk, és vissza a buszmegállóba). Nem kellett kétszer mondani neki.

"A zsákmány", részlet. A ketchup és a Dr Pepper csak méretarányként van ott

Visszamentünk, szereztünk dobozt, megtöltöttük Dolgokkal, aztán uzsgyi vissza. Mivel Megan, a csaj kábé egy fejjel magasabb nálam, közben észrevett valamit: azért nem jön a busz, mert rossz helyen vártunk rá. A jófej rastahajú, érthetetlen kiejtésű fekete sofőrcsaj ugyanis jófej volt, és pont a rajtvonal mellett tett ki minket (volt valami zűr a bérelt buszokkal, épp csak odaértünk időben a rajthoz), ami viszont nem a kijelölt megálló. Átmentünk a megfelelő helyre, mind a tízen, és pár perccel később már úton voltunk a metró felé, ismét a jófej sofőrcsaj gondozásában. (Továbbra is rejtély, hogy a megkérdezett szervező miért mondta, hogy jó helyen várunk.)
Iskolabuszban utaztunk, igazi sárga buszban. Ölemben a zsákmány... Darabja 4 dollár, elhoztunk legalább egy tucattal, meg ittunk is egyet fejenként - boldog voltam.

Beköltöztünk

A szerk. megjegyzése: még épp elcsíptem a 07:08-as szürkemókust ma reggel.

Augusztus utolsó napján összecsomagoltuk a motyót, vagyis a nagy részét; elsején pedig felkeltünk jó korán, és a maradék kaja arcba tolása után elindultunk Brooklyn irányába.
Errefelé majdnem olyan ritka madár az akadálymentesített metróállomás, mint .hu; talán annyi a különbség, hogy ahol van lift, ott működik is.
Az R/N/Q metró 49. utcai állomásán nincs ilyen feature, lecűgöltük hát a jó meredek lépcsőn az egyenként negyedmázsás bőröndöket. Innét sima utunk volt, jött egy Q (az expressz), azzal elzúztunk a DeKalb Avenue-ig, ott szintbeli átszállás van az R-re, és pár állomás után már csak két lépcső várt ránk. Teljesen sima út volt, ötven perc alatt abszolváltuk kaputól kapuig (máskor 90-110 perc volt a jellemző).
Aztán vártunk. És vártunk. Illetve Norbi tett-vett, mert nem nagyon tud nyugton ülni, én meg bejelentkeztem a cégesbe, mert dolog az mindig van.
A költöztetők 9:30-10:30 közé ígérték magukat, és háromnegyed tizenegy után nem sokkal meg is érkeztek. Egy Cisco nevű korunkbeli, meg Rich, aki viszont inkább az az életkor és egészségi állapot, amikor az ember inkább kiveszi a kezéből a dobozt, hogy tessék leülni, hagyja ezt a butáskodást, kér egy teát inkább a bácsi?
De ezt osztották a költöztető cégnél, meg nem volt miben teát főzni vagy szervírozni, így lélekben vállat vontam, és reméltem, hogy ha össze is esik, nem a kedvenc bögréimet tartalmazó dobozzal a kezében teszi. (Igen, én egy ilyen kedves és együttérző lélek vagyok.)

133 csomag volt összesen, két pakolóra. Norbi orrcimpái remegtek, egész teste megfeszült, mint a vadat szimatoló nemes ebnek - ismerem a jeleket, ezért a fülébe súgtam, hogy ha akarja, kérdezze meg a rakodókat, hogy beszállhat-e. (A becsomagolásnál értésünkre adták, hogy csak ők csomagolhatnak, mi szépen leülünk, nem nyúlunk semmihez... MONDOM ÜL!)
Hogyismondjam... hagyták, hogy beszálljon.
Én a dobozjegyzéket pipáltam, illetve mondtam, hogy mi melyik helyiségbe menjen. Az ágyat és semmi mást a hálóba irányítottam, hogy legyen hely is összerakni; a konyhai cuccok a konyhába kerültek, minden más a másik hálóba, szóval nem volt ez kimondottan agysebészeti mutatvány, de valakinek ezt is meg kellett csinálnia.
A 28-as doboz kétszer sétált be, és a 114-es és 98-as dobozok is gyanúsan sokan voltak, de az össz darabszám nagyjából stimmelt, amúgy meg... A biciklik megvoltak, ami esetleg nincs, anélkül tudunk élni.

Kínálgattuk őket a sarki pizzéria remekével (bűnrossz volt, mellesleg), de alighanem a hosszú évek tapasztalata miatt amint aláírtam a megfelelő papírokat, már ott se voltak.

Nekiláttunk az ágynak: IKEA, így negyedórával később már tudtuk, hogy ágyban alszunk aznap éjjel. Utána mindenféle dobozok, meg összeraktuk a kanapét is nagyjából, hogy legyen hol nézni a tévé helyét, aztán Norbi felkerekedett az egyik kiürített bőrönddel, hogy elhozza a maradék cuccokat az ideiglenes szállásról és leadja a kulcsokat. Nekem addig be kellett szerezni zuhanyfüggönyt, vasalót, két elosztót és némi sütőtisztítót. Hoztam mindezen dolgokat, plusz kaját. Legszívesebben leültem volna utána pihenni, míg Norbi visszatér, de nem ment. Dobozoltam még egy kicsit, míg rá nem leltem az ágyneműre meg törülközőkre, felraktam a zuhanyfüggönyt, összeraktam rendesen a kanapét, takarítottam, szóval elment az idő.

Norbi hozta a maradékot, aztán letelepedtünk a kanapéra, és néztünk Netflixt, mert olyanunk már volt. Mikor már nagyon nehéz volt nyitva tartani a szemet, zuhany meg pizsi meg ágy.
Jó hangosak errefele a kabócák.

133 boxes on the wall

Take one down, open it up.
132 boxes on the wall...

Csendélet

Megérkeztek, behurcoltak mindent (ketten voltak összesen, Norbi is beszállt; én pipáltam a listát).
Közben rendeltem egy pizzát a sarki helyről. Lessons learned: Amerikában pizzából a legkisebbet kell rendelni. Bohó fejjel és korgó gyomorral bekattintottam a nyolcszeletest, erre jött egy szekérkeréknyi monstrum.

Méretarányként egy szabvány bögre

Ugyanitt kartondoboz és csomagolópapír nagy mennyiségben eladó.

Háziállatok

Vörös mókus! Vagyis szürke. 

Háziállatunk nem lehet, cserébe van.

A tettes iszkol a helyszínről

A bűnjel

Van egy macska is. Vagy kettő. Arról még csak olyan kép készült, hogy két fényes pötty a lépcső mögött.
Amúgy a költöztetőket várjuk.