2016. december 22., csütörtök

Cipőt a cipőboltból...

Avagy a múlt árnyai kísértenek, de idővel elfogynak.

A szerk. megjegyzése: új billentyűzet próbálok ki, lehetnek meglepetések.

Vannak dolgok, amiken az ember nem spórol. Nekem az egyik ilyen a vécépapír.


Az ideiglenes szálláson nem nagyon sürögtek-forogtak körülöttünk a takarítók, a heti egy jelenést háromból kétszer is elmulasztották, így önellátóak lettünk igen hamar. Norbi talált egy Scott nevű, belső guriga-mentes vécépapírt, teljesen elégedettek voltunk vele. 
Aztán ideköltöztünk, ahol a lakás egyik feltétele az, hogy csakis Scott vécépapírt szabad használni (valamint ne dohányozzunk és ne tartsunk háziállatot). Juhé!
Voltunk egyszer a boltban beköltözés után, na mondok, pont itt a vécépapír a kenyérrel szemben (ne tegyetek fel kérdéseket, ott van és kész), Scott, 16 guriga, ez kell nekünk!
Otthon jött aztán a szemkinyílás. Lásd még: mifene az a 1-ply?
Azóta fel vagyok mentve a vécépapírvásárlás alól.

Át lehet látni ezen, olyan vékony. Percekig kell csévélni, hogy használható mennyiség legyen.
16 guriga az nagyon sokáig tart. Nagyon-nagyon sokáig. Úgy szeptember közepétől december végéig (még mindig van egy tekercs, de már közeleg az alagút vége!), pedig másra is használtam.

Ami itt nincs, az a golyós dezodor. Azaz van - ha az ember végignéz egymás után öt boltot, akkor háromban nem talál ilyen egzotikus cikket (itt a stick típusú az alap); egyben talál valami noname cuccot, amiből szagmintát véve eltöpreng, hogy akkor ez most a dezodor- vagy a vécéillatosító-részleg-e; a 99 centes boltban pedig talál Nivea Fresh Natural-t, és örül, aztán szimatol, és inkább visszateszi, mert ez valami rég lejárt, napon tárolt valami.
Az ember ezután hazamegy, túszul ejti férje számítógépet, és keresgél. Amazon, három darab egy csomagban, négy csillagos értékelés sok száz rendelés alapján, több illat, európai import, értelmes összegért. Akkor kettőt kérek. (Két különböző illat.)
No de a nappaliban ül és némán tűr a számítógép tulajdonosa, varázsoljunk mosolyt az arcára.
A boltokat eredetileg folpackért és denaturált szeszért jártuk be, nekem a dezodor jutott eszembe útközben, Norbinak meg a kontakttisztító spray. Azt se találtunk, de fohászkodtam az Amazon isteneihez, és lám, rögtön első találatként jót lőttem.
Mikor ezt a sprayt beraktam a kosárba, oldalt az "esetleg érdekel" sorban megjelent a Scott vécépapír. 24 guriga. A belső kartonguriga nélküli, ami nem egyrétegű, hanem (gyors ellenőrzés) ... Na jó, ez is one ply, de az az egy legalább jó vastag és pihepuha. $13.49! KELL!

Ja, hogy akkor ennyi, ha feliratkozom rá, hogy rendszeresen küldjék? Elszonty.

Ja, hogy lehet egyszeri rendelést is? De akkor többe kerül. $13.99? Akkor kettőt ké... Izé, jó lesz egy is.

Kattintgatás megvolt, rendelés elküldve, csütörtökön hozzák (kedd este rendeltem). Ma meg délelőtt tízkor csilingel az ajtó, és ott a doboz az ajtó előtt. Azóta is ezen rötyögök, hogy az Amazonról rendeltem a vécépapírt. Norbi pedig némán tűr.
(Akkor is vicces.)

A házhozszállítás az itt olyan, hogy macskaléptekkel beoson a postás a kertkapun, óvatosan lerakja a dobozt úgy, hogy a nyíló ajtó ne találja el (figyelmes), aztán kioson, továbbra is macskaléptekkel.
Többnyire úgy szerzünk tudomást arról, hogy csomag érkezett, hogy csipog a telefonon az Amazon app, hogy Your order is delivered.
Van az a postás, aki a csomag elhelyezése után becsönget, majd elszalad. Most reggel a csengő első hangjára az ajtónál voltam, és még hallottam, ahogy gázt ad és elhúz.

Rendelhetnék innét egy csomó mindent, mosószert, szappant, hosszú lejáratú dolgokat, és lehet, hogy fogok is, mert olcsó és vicces, de csak ha nem kapható a Costco-ban.
Az egy bazi nagy diszkont, kábé mint a Metró, csak nagyobb meg jobb. Kell tagsági kártya, hogy vásárolhass, és van éves díja is, ámde.
Kétféle tagsági van, az egyik drágább, de ha nem vásárolsz annyit egy évben, hogy megérje a drágább tagsági, automatikusan átváltják a kisebbre; van cashback is, amiből megtérül a tagsági ára. Ha lenne autónk, simán megérné két főre is, de nincs, és bár nincs nagyon messze, ide nem lehet biciklivel menni. Vagyis lehet, de minek.
Minket Péterék vittek, ők is most váltották ki a kártyát. Fogtunk két külön bevásárlókocsit, és elindultunk.
Mi rögtön a bejáratnál áldozatul estünk; másrészt viszont Norbinak lett így rendes futókesztyűje. Utána nagyjából tartottam magunkat a listához. ("Nagyjából" = hülyeséget nem vettünk. Az articsóka NEM hülyeség.)
Fogkefe- és fogkrém most egy ideig van, mosószer, öblítő és mosogatószer szintén. Vettünk ételt is, és meglepően finom volt minden. Itt vettem az első paradicsomízű paradicsomot, például. Még jövünk ide.
(Scott-vécépapír csak a rémes fajta volt, mielőtt.)

2 megjegyzés:

  1. Mi viszont megkaptuk az Erzsébet-utalványokat + Orbán Viktor levelét. A levél a karácsonyfa legszebb dísze lesz.
    Nektek olyan nincs, bibibí.

    Boldog nyugdíjas anya.

    VálaszTörlés
  2. Tökmindegy, mert vécépapírt azzal sem vehetsz!

    VálaszTörlés