Mint a szél

Valaki lenyúlta a sebességmérőmet.

Haj, a régi szép idők, mikor a "Biciklizz a munkába" résztvevőjeként lejtőn lefele időnként elértem a szédítő 20km/h-s sebességet! Azóta részint voltam szervizben, ahol formába csavarozták-olajozták a biciklit, részint meg erősödtem kicsit. Mostanában 20km/h az a határ, ami alatt megelőzöm az előttem haladót, mert túl lassú.

Most pénteken meg, ahogy komótosan gurultam az Engelbosteler Dammon a VHS felé egy újabb lélegzetelállítóan izgalmas németóra felé (erről majd később), vijjogott mögöttem egyet egy rendőrautó, és felvillantotta a kék fényeket is. Óamindenségit, gondoltam én lassítás közben a sebességmérőre pillantva, ezt jól megcsináltam, túlléptem a 30km/h-s sebességkorlátozást. Azért reménykedtem, hogy megint megúszom egy figyelmeztetéssel, elvégre épp csak egy picit mentem a korlátozás 110%-a fölött.

A rendőrautó kikerült engem és az előttem ugyanannyival száguldozó autót állította le egy kis eszmecserére. :)

Az egész csak azért volt, mert mikor kicserélték a külsőket, elállították a sebességmérő mágnesét, és egy ideig nem érdekelt eléggé, hogy megjavítsam. Közben elszoktam a sebességmérőre pillantástól, abból kiindulva, hogy ugyan, egy ilyen magamfajta kocabiciklis úgyse mehet túl gyorsan. Mint kiderült, de. Ha épp jó erőben vagyok (amit onnét lehet észrevenni, hogy 5-ös sebességből indulok a piros lámpától, és azt hiszem, hogy 4-es :), nem árt odafigyelni a tényleges sebességre, ha pedig ennél nehezebb fokozatra kapcsolok, akkor meg pláne. 

Úgyhogy eléggé szíven ütött, hogy ma reggelre eltűnt az eszköz a bicikliről. Nem egy csúcsminőségű, aranybevonatú és platinafoglalatú szerkezet, tehát nem annyira az agyagiak miatt, hanem mert értelmetlen az ellopása. Ha legalább az érzékelőt és a foglalatot is elvitte volna, még megérteném valahol - elvégre a Karstadtban kerülhet egy ilyen komolyságú cucc akár 20€-ba is, már ha nem kevesebbe (én anno a legolcsóbbat vettem meg a Hervisben, fájt kemény 1990HUFba). De csak a kijelzőt szedte le az észkombájnja, aminek önmagában egyetlen használható funkciója van: a bal funkciógomb lenyomásakor megmutatja a pontos időt. Karszalag azonban nincs hozzá, tehát karórának nem lehet használni.

Van rá egy nagyon halvány esély, hogy robotpilótára kapcsolva leszedtem és elsüllyesztettem valahová, úgyhogy megvárom az Elpet, mielőtt kiraknám a kissé morc hangvételű papírt a biciklitárolóhoz - soha nem szedem le, és megnéztem az összes táskát, amit az utóbbi egy hétben használtam, bár szombaton este még biztosan megvolt; mégis, hátha lesz egy zseniális megnyilvánulása.

A papíron annyi lesz, hogy mivel már a kedves tolvaj is rájött minden bizonnyal, hogy hülyeséget tett, adja vissza; ha meg nem adja, mert neki mindenképp kell egy fedélzeti számítógép, akkor toll a fülébe, előkaparom a manualt és a többi alkatrész kíséretében odaadom neki, akadjon a torkán.

Kicsit más vidékre evezve, módosítanám egy korábbi állításomat. Ahhoz képest, hogy a biciklisek számára nem kötelező a sisak viselete, meglepően sokak fején van mégis. Ha ugyanezt az arányt elérnék kivilágítottság terén is, nem lenne életveszélyes sötétedés után biciklizni. 

Szükség lenne továbbá néhány biciklistatípus megnevelésére.

Ott van például a "mi egymás mellett biciklizünk"-típus, jellemzően nők. Közben beszélgetnek. És nem húzódik le egyik se, ha mész velük szemben. Neked kell elhagynod a bicikliutat, ha nem akarsz ütközni.

A "városnéző" altípus csak kicsit idegesítő. Megy egy irányba, és közben egy másik irányba néz. Folyamatosan, mert ott valami nagyon érdekes van. A kitartó csöngetésre, végső esetben egy "Figyelj már te barom!!!" kiáltásra (eeegen... ez utóbbi én voltam, mikor az idiótája majdnem nekiment egy betonkoloncnak) általában reagálnak. 

Akiket nem lenne szabad biciklire engedni, és gyalogra is csak alapos betanítás után, azok a "biciklizés közben"-félék. Telefonálnak vagy cigarettáznak. Mármint biciklizés közben. És van, aki mindkettőt egyszerre. A pálmát azonban az az apuka viszi el, akit a minap láttam: a bal kezében valami bútorlap volt, a jobb kezében cigaretta, a csomagtartón meg ott ült a gyereke, apuci derekába kapaszkodva. Mindezt autóúton, mögöttük egy rendőrautóval (azóta se tudom, hogy miért nem avatkoztak közbe). 

Ezen típus részhalmaza a "nagyon laza vagyooook"-faj. Akik lehet, hogy nem telefonálnak és nem cigiznek, de annyira lazák, hogy nekik még a kormányt se kell fogniuk tekerés közben. Kanyarodni tehát nem is tudnak, ami itt-ott okozhat problémát. (Az egyik ilyen überlaza csávó ráfutott egy cseresznyére, az jól megdobta az első kerekét, és épp csak hogy elkapta a kormányt még időben. Hű de laza. :)

Személyes kedvencem azonban az "engem nem lehet megelőzni"-típus. Egy haldokló csiga minden lelkesedésével halad, de őt nem lehet megelőzni. Ha netán mégis megteszem, ne adja az ég, hogy utána egy piros lámpa állja az utamat, mert akkor beáll elém. Ha ehhez a gyalogosok útját kell elállnia, ám legyen, találnak azok más utat. Ha az autóútra kell ráállnia, az se baj, majd kikerülik. (Tényleg kikerülik, itt nagyon jófejek az autósok.) És utána rákapcsol, már két csigaerővel vágtáz, és ha teheti, 170 fokos szögben tartja mindkét térdét kifelé, hogy minél kevesebb helyem legyen megelőzni. :) (Tudom, tulajdonképpen idegesíteniük kéne, de ez a testtartás mindig mosolyra késztet.)