Piacozás

Téli piacozás után, mikor várja az ember, hogy kiengedjenek a lábujjai...

Kéremszépen, piacozni jó. Úgy egyébként is, mert így egy hétre (sőt, tekintve mostani életstílusomat, inkább két hétre) előre fel tudom vázolni az étkezéseket, de azért is, mert megismerek jópár olyan létformát, amiről eddig még csak nem is hallottam; vagy éppenséggel tudtam, hogy létezik egy "karalábé" jelzetű növény, ami levesekben fordul elő a menzán, de ha szembejött volna velem Karalábé Klára az utcán, nem ismertem volna meg. Mára viszont, hála nővérem kitartó és türelmes oktatásának, simán felismerem a pagodakarfiolt, meg tudom különböztetni egymástól az angol- és a sima zellert, láttam már birs- és gránátalmát, tisztában vagyok a padlizsánválasztás szempontjaival, na meg azt is tudom, hol lehet a világ legjobb belga vaját venni.

Időnként bekukkantunk a helyi Vasedénybe is - múlt héten csodás akcióra figyeltünk fel: "régi serpenyőjét beszámítjuk", úgyhogy ma az egyik ütött-kopott serpenyővel a zsákomban indultam útnak. Sajnos az az akció november végéig volt csak, de nem estünk kétségbe: bekukkantottunk a végkiárusítás-részlegbe, ahol többek közt olyan hiánypótló darabok is kaphatóak, mint például a sajtreszelő-huszonnégy darabos étkészlet-párosítás. Itt találtam rá jövőbeli serpenyőmre. A nyelébe épített folyadékkristályos kijelzőn tájékoztat, hogy mikor érte el az ideális sütési hőmérsékletet; illetve hogy mikor melegedett túl. Mindezt 2900 forintért. És még volt belőle négy darab. Nem értem én az embereket.

Piacozás után megtekintettük az újpesti karácsonyi vásárt, különös tekintettel a Nagymagyarország alakúra faragott fatányérra és a gyerekeknek rendezett Mikulás-műsorra - egy alkalomhoz illő viseletű nő hívott fel a színpadra mindenféle gyerekeket, hogy míg ő énekel, valaki rázza a csengőt (legalábbis nekem ez esett le); valamint ismeretterjesztett: a színpadra feljutáshoz meg kellett például mondani, hogy mit csinálnak a krampuszok a Télapó szánján. Az én tippem a "kapaszkodnak" volt, nem is lesz belőlem soha sztár. (Mint kiderült, ők dobálják be az ajándékokat a kéménybe meg a csizmákba. Egen, kezd begyűrűzni az angolszász Mikulás-kép.) 

Nem estem kétségbe, amiért lemaradtam erről a sok sikerrel kecsegtető karrierlehetőségről, mert épp az évad első forraltborát szürcsölgettük. Potom 300 forintos betétdíjért cserébe Újpest címeres, matt üveg bögrében nyomták a kezünkbe az isteni nedűt - elvitelre, természetesen. :)

Végignéztük még a bal oldali kuckóboltok kínálatát - a szokásos: szappanok, szütyők, teák (bár be kell ismernem, az "Éjféli mise" nevet viselő teafű meglepett), mindenféle tetszetős csiszolt kövek (gyönyörűek, tényleg, de nem visz rá a lélek, hogy olyasmit vegyek, amit semmire nem lehet használni), és az utolsó boltban borok. De nem ám csak úgy akármilyen borok, hanem például eperbor. Meg is kóstoltuk, és a kutyafáját, nagyon finom dolog az. (És még van kékáfonya- és meggybor is.... ááááá!) Nem vagyok borivó, sőt, alkoholt is csak nyomokban fogyasztok manapság, de ebből kell egy üvegcse.

Aztán hazatipegtem, és mostanra már tudom mozgatni a lábujjaimat. Yeah.