Miért fosztanám meg kedves olvasóimat (még többesszám, ugye?) ettől a kedves kis történettől...
Hátnaszóval, rájöttem pár hete, hogy a futás az nem is olyan rémes dolog, és ha már van csúcsszuper futócipőm, ugyan miért is ne használnám. Az ugrabugrahelyen van sok futógép, a futás életerőegészség, futás közben tudok elmélkedni mindenféle dolgokról, menjünk hát el futni.
Felpattantam a majdnem-legtutibb futógépre, ami külön ablakban mutatja az aktuális pulzust (a legtutibb külön ablakban mutatja a zónában eltöltött időt is, csak az foglalt volt), bepittyegtem neki, hogy Personal Trainer --> Time spent in zone --> 25 perc; Target heart rate: 150 - azaz 25 percig szeretnék úgy futni, hogy 150 legyen a pulzusom. Megadtam még azt is, hogy a max incline (emelkedő) 2.5 legyen (2.5 kisnyuszi vagy mittomén), és a sebességem legyen egy kellemes 8.5-ös poroszkálás. A gép tájékoztatott, hogy az emelkedőt majd a pulzusom függvényében változtatja. Ezek után rátenyereltem az Enter gombra és kezdetét vette az, amit én fél órás középlaza testedzésnek terveztem.
Trappoltam békésen, időnként egy kósza pillantást vetve a tévében a teniszmeccsre, a pulzusom felkúszott szép lassan a 153-155-ös tartományba és ott is maradt, a kezdeti 2.0-s emelkedő lement 0-ra. Béke és nyugalom.
Úgy a tizenötödik perc környékén azt vettem észre, hogy a pulzusom hirtelen csak 144. Ránéztem az órámra, az még mindig 155-öt mutatott. Mondok ejnye, talán rosszul olvassa. Aztán megéreztem a futópad enyhe remegését, ahogy növelte az emelkedőt. 0.7-re, ami nem túl durva, de negyedórás aktív poroszkálás után megérzem. A pulzusom meg nem változott (a futópad szerint; az órám szerint már 158 volt), tehát fél perc után tovább emelte, 1.5-re. Még mindig nem változott semmi (gondolta ő; nekem közben kezdett lilulni a fejem), így emelt rajta még egy kicsit, 2.5-re (én meg próbáltam a futógéphez a lehető legközelebb futni, hátha akkor már jól olvassa a jelet, de nem jött be). És akkor megláttam a teniszmeccsbe teljesen elmerült csajszit a szemben levő biciklin álmatagon tekerni. A csuklóján Polar órával. És akkor már tudtam.
Valami interferencia miatt nem az én órám jeleit vette a majdnemlegtutibb gép, hanem az övét. Amíg ő nem teker gyorsabban, a futógép nem enged sík terepen futni, és nem csökkenti a sebességet sem. Ráadásul a 140-144-es pulzus, amit a teniszimádó csajszi produkált, bőven a célzónám alatt van, így bele se számít a lefutott időbe.
Tapasztaltabb futók csak legyintenek erre, de én nem vagyok az. A 25 percen keresztüli 8.5 km/h-s futás a határértékem közelében van (pláne, hogy bemelegítéssel és levezetéssel együtt inkább 35 perc).
Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha a csajszi nem megy át egy másik gépre tíz perc elteltével. A tényleges pulzusom már 165 felé közelített (igaz, többet tanultam a helyes légzéstechnikáról ez alatt a tíz perc alatt, mint korábban összesen), a futógép kitartóan noszogatott, hogy na, érjem már el a Zónát, miközben én tudtam, hogy ha elérjük a 170-et, afelett már nem bírom túl sokáig - annyi eszem meg nem volt, hogy megkérjem a csajszit, tekerjen kicsivel gyorsabban. :)
Szerencsére azonban átment máshova, és a futógép ismét az igazi számokat mutatta. Rögtön el is kezdett aggódni miattam.
Közölte, hogy már nem vagyok a zónában - nem mondod.
Hogy csökkenti az emelkedőt, hogy nekem könnyebb legyen - nem mondod!
Hogy csökkenti a sebességet is, mert *nagyon* magas a pulzusom - NEMMONDODVAZZEG!!!
A maradék tíz perc eseménytelenül telt. Azóta nem jártam a majdnemlegtutibb gépen - rengeteg embernek van polárórája. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése