Beköltöztünk

A szerk. megjegyzése: még épp elcsíptem a 07:08-as szürkemókust ma reggel.

Augusztus utolsó napján összecsomagoltuk a motyót, vagyis a nagy részét; elsején pedig felkeltünk jó korán, és a maradék kaja arcba tolása után elindultunk Brooklyn irányába.
Errefelé majdnem olyan ritka madár az akadálymentesített metróállomás, mint .hu; talán annyi a különbség, hogy ahol van lift, ott működik is.
Az R/N/Q metró 49. utcai állomásán nincs ilyen feature, lecűgöltük hát a jó meredek lépcsőn az egyenként negyedmázsás bőröndöket. Innét sima utunk volt, jött egy Q (az expressz), azzal elzúztunk a DeKalb Avenue-ig, ott szintbeli átszállás van az R-re, és pár állomás után már csak két lépcső várt ránk. Teljesen sima út volt, ötven perc alatt abszolváltuk kaputól kapuig (máskor 90-110 perc volt a jellemző).
Aztán vártunk. És vártunk. Illetve Norbi tett-vett, mert nem nagyon tud nyugton ülni, én meg bejelentkeztem a cégesbe, mert dolog az mindig van.
A költöztetők 9:30-10:30 közé ígérték magukat, és háromnegyed tizenegy után nem sokkal meg is érkeztek. Egy Cisco nevű korunkbeli, meg Rich, aki viszont inkább az az életkor és egészségi állapot, amikor az ember inkább kiveszi a kezéből a dobozt, hogy tessék leülni, hagyja ezt a butáskodást, kér egy teát inkább a bácsi?
De ezt osztották a költöztető cégnél, meg nem volt miben teát főzni vagy szervírozni, így lélekben vállat vontam, és reméltem, hogy ha össze is esik, nem a kedvenc bögréimet tartalmazó dobozzal a kezében teszi. (Igen, én egy ilyen kedves és együttérző lélek vagyok.)

133 csomag volt összesen, két pakolóra. Norbi orrcimpái remegtek, egész teste megfeszült, mint a vadat szimatoló nemes ebnek - ismerem a jeleket, ezért a fülébe súgtam, hogy ha akarja, kérdezze meg a rakodókat, hogy beszállhat-e. (A becsomagolásnál értésünkre adták, hogy csak ők csomagolhatnak, mi szépen leülünk, nem nyúlunk semmihez... MONDOM ÜL!)
Hogyismondjam... hagyták, hogy beszálljon.
Én a dobozjegyzéket pipáltam, illetve mondtam, hogy mi melyik helyiségbe menjen. Az ágyat és semmi mást a hálóba irányítottam, hogy legyen hely is összerakni; a konyhai cuccok a konyhába kerültek, minden más a másik hálóba, szóval nem volt ez kimondottan agysebészeti mutatvány, de valakinek ezt is meg kellett csinálnia.
A 28-as doboz kétszer sétált be, és a 114-es és 98-as dobozok is gyanúsan sokan voltak, de az össz darabszám nagyjából stimmelt, amúgy meg... A biciklik megvoltak, ami esetleg nincs, anélkül tudunk élni.

Kínálgattuk őket a sarki pizzéria remekével (bűnrossz volt, mellesleg), de alighanem a hosszú évek tapasztalata miatt amint aláírtam a megfelelő papírokat, már ott se voltak.

Nekiláttunk az ágynak: IKEA, így negyedórával később már tudtuk, hogy ágyban alszunk aznap éjjel. Utána mindenféle dobozok, meg összeraktuk a kanapét is nagyjából, hogy legyen hol nézni a tévé helyét, aztán Norbi felkerekedett az egyik kiürített bőrönddel, hogy elhozza a maradék cuccokat az ideiglenes szállásról és leadja a kulcsokat. Nekem addig be kellett szerezni zuhanyfüggönyt, vasalót, két elosztót és némi sütőtisztítót. Hoztam mindezen dolgokat, plusz kaját. Legszívesebben leültem volna utána pihenni, míg Norbi visszatér, de nem ment. Dobozoltam még egy kicsit, míg rá nem leltem az ágyneműre meg törülközőkre, felraktam a zuhanyfüggönyt, összeraktam rendesen a kanapét, takarítottam, szóval elment az idő.

Norbi hozta a maradékot, aztán letelepedtünk a kanapéra, és néztünk Netflixt, mert olyanunk már volt. Mikor már nagyon nehéz volt nyitva tartani a szemet, zuhany meg pizsi meg ágy.
Jó hangosak errefele a kabócák.