Házvásárlás

Teát főz, kényelmes ruhába öltözik, leül gép elé. Ez hosszú lesz.

Már jó ideje álmodoztunk, hogy el kéne költözni valami nyugis helyre - ez nekünk Connecticut állam Fairfield nevű városát jelentette, az álmok földjét. Gyakran jártunk oda barátainkhoz (a korábban már megénekelt Meli és Josh), többnyire csak úgy, társasjátékozni, együtt lógni, egyszer pedig macskára vigyázni, míg ők nyaraltak. 

Fairfield az egy teljesen élhető hely, tiszta, levegős, rengeteg fa, széles utak, normális méretű, rendezett boltok, az utakon sokkal kevesebb őrült sofőr... csend, béke, nyugalom. Valahányszor ott töltöttünk egy vagy két éjszakát, kisimult idegekkel tértünk vissza a nagyvárosba.

Úgy két éve komolyan foglalkoztunk a gondolattal, hogy ki kéne költözni New York-ból. Vannak a városnak jó oldalai is, például a metró, amit még mindig imádok és csodálok; rossz oldala viszont annál több. Koszos, büdös, szűkös, hangos. Ha bohó, bulizásra törekvő ifjak lennénk, talán élveztük volna, de nem azok vagyunk, és egyre inkább elegünk lett belőle.

Akkor kaptunk magunk mellé egy ingatlanügynököt (Meli szerezte, ő ilyen helyen dolgozik), akivel megnéztük, miféle albérletek vannak arrafele. A kínálat eléggé hasonlított a New York-ira, árban és minőségben egyaránt. Volt egy, ami tök jó lett volna (egy kétszintes ház), csak nem jó környéken volt, még rosszabb környéken át vezetett az út a vonatig, és, mint az összes többinél is megállapítottuk, nem járna sem minőségi, sem anyagi előnnyel, ha költöznénk. Az ötlet akkor hamvába hullt.

Január környékén viszont megint elkezdtünk töprengeni. A zöldkártya még nincs a kezünkben, de a fene essen bele, valamit akkor is tenni kell. Havi 2600 dollár az albérlet, plusz a rezsi, ennyiből tudnánk venni egy házat. Meliék elvittek minket néhány open house-ra (az eladó házban egész nap ott egy ügynök, be lehet menni megnézni), és bár ott és akkor nem találtunk jót, a magvak elültetődtek és szárat hajtottak. 

Azaz, a gondolatot végül tett követte. Meli ismét szerzett nekünk egy ügynököt, Tony névre hallgatót. Megkezdődött a háznézés.

Ez úgy nézett ki, hogy Tony a megadott feltételek alapján összegyűjtött egy csokor házat, elküldte a linket a csokorhoz, mi azokat végignéztük, és kiválogattuk a 4-5, esetleg 6 szóba jöhetőt, minekutána egy előre egyeztetett napon elmentünk Connecticutba és szépen végiglátogattuk őket.

Nem mondom, volt néhány érdekes darab, de összességében egész jó tapasztalatok értek. Azon az áron, amin mi kerestünk (500kUSD), már jól fényképezik a házakat - időnként kicsit túlságosan is jól, gyakran volt olyan, hogy a ház, amibe a netes képek alapján totál beleszerettünk, a valóságban lepukkant volt; hamar megtanultuk a negatív nézést is, azaz megtalálni, hogy mit NEM fényképeztek le (ott van a repedés, ugye); és persze ott volt a überszaturált ház, amiről bevallottuk Tonynak, hogy csak azért szeretnénk megnézni, hogy lássuk, igazi-e, vagy tényleg egy SIM játékból másolták ki. 

Az egyik feltétel volt, hogy 2 óra alatt be lehessen tömegközlekedni a munkahelyünkre. Ez igencsak leszűkítette a jelölteket, mert Fairfield és környéke vonattal másfél óra a Grand Central Termináltól; gyakorlatilag azt kértük, hogy a ház legyen gyalogtávolságra az állomástól, és a “gyalog” fogalmát max 20 percben szabtuk meg.

Találtunk egy szóba jöhető házat, aka Reynolds Drive. Vadiúj (az eredeti házat megvette a vállalkozó, lebontotta, és épített egy újat), pont 20 perc az állomás; garázs még nincs felépítve, de az árban benne van. Rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy teszünk rá ajánlatot. 

Ez jellemzően a kért árnál 10-20%-kal kevesebb, ami után az eladó vagy kikacag minket, vagy tesz egy ellenajánlatot, és így tovább, míg a felek meg nem egyeznek vagy az árban, vagy abban, hogy nem egyeznek meg az árban.

Az ajánlat megtételével egyszerre rákérdeztünk, hogy a garázs mekkora lesz, illetve hogy a kertrendezés benne van-e az árban.

Azt észrevettük már az első megnézéskor, hogy a tulajdonos-ügynök (ez általában két személy, de itt egy személy volt) neve magyarnak hangzik, és Tony mondta, hogy bizony, magyar származású a Joe, sőt, az anyukáját pont úgy hívják, mint engem. Nahát, mondtuk, milyen kicsi a világ, magunk közt viszont azt mondtuk Norbival, hogy ez kétféleképpen sülhet el: vagy nagyon át leszünk verve, vagy ritka simán megy minden.

Mit ád az ég, az első eset következett be. 

525 volt a hirdetett ár. Mi ajánlottunk (nem emlékszem pontosan, de sacc/kb) 500-at, remélve, hogy 515-520 körül megegyezünk. JAAAA (így Joe) hát ha garázst is akarunk, akkor 530 az ár! Öccáér’ megkapjuk a házat, ahogy van, semmi garázs vagy kertrendezés.

Tony, aki egy úriember, rámutatott Joe-val folytatott beszélgetésében, hogy a ház hirdetésében a garázs szerepel, mint included az árban, illetve a házban kinyomtatott prospektusokon is így emlegetik a dolgot, ezért ez így nem korrekt. Joe hímezett-hámozott, hogy hát benne volt az a ház leírásában, hogy 25k a garázs - mi a magunk részéről nem cicóztunk, és hivatalosan is visszavontuk az ajánlatot. Franc se akar egy csalóval üzletelni.

(Ez márciusban történt; utána időnként ránéztem, és még hónapokig eladatlan maradt. Végül május végén talált gazdára, 527k dollárért. Azt nem tudni, garázst kapott-e az új tulaj.)

A többi háznézés eseménytelenül telt. Ilyen vagy olyan okból egyik se felelt meg, vagy néhány esetben elvitték az orrunk elől. Volt, ami majdnem jó volt, de abban egyetértettünk Norbival, hogy félmillió dollárért legyen olyan a ház, amilyet akarunk, kompromisszumok nélkül.

Aztán közben kitört egy világjárvány, és már április körül sejteni lehetett, hogy az irodába járás, mint olyan, elveszíti jelentőségét. Így, mikor Tony felrakott néhány olyan házat is a listára, ami 2:30, sőt 3:00 messze volt az irodától, nem raktuk azokat azonnal a “nem” kupacba.

A Háztalálás Napján a Skytop Drive ház volt a fő célpont - istenien nézett ki a képeken, csodás beosztás, tágas terek, elviselhető méretű kert. Hát persze hogy alapos felújításra szorult, ez nem lepett meg senkit; a listáról viszont a személyes látogatás után azonnal lekerült. 

Utána jött a Frederick Drive, ami a komoly esélyes kategória volt. A meghirdetett ár 475k dollár volt, ami érthető is a konyha és egy-két helyiség állapotát nézve, különös tekintettel a nyílászárókra; de amúgy tetszetős darab volt. Van benne egy irtó jó szellőztető rendszer, gyakorlatilag egy bazi nagy propeller a mennyezetbe építve. A megfelelő gomb elforgatásával kinyílnak a spaletták, felbőgnek a motorok, és az egész ház kiszellőzik egy perc alatt. És, ahogy Norbival próbáltuk a gépezet moraját túlordítva megbeszélni, ez még csak az 1-es fokozat a 8-ból. Gondoltuk, le lehet ezt alkudni 450-460 körülre. Rég vár vevőre, biztos rugalmasak. (Azóta sincs eladva, de már “Contingent” az állapota, ami azt hiszem, azt jelenti, hogy folyamatban van egy ajánlat.)

Volt aznapra még egy ház, amit igazából csak azért hagytunk a listán, mert a “Hawks Ridge” típus tagja volt, ami valami háztípus, és több is van belőle eladó; eléggé messze van, de vadiújnak tűnik és az ára nem is olyan vészes, és ilyet még úgyse láttunk.

Mikor bementünk, nem fogott meg azonnal, jobban elfoglalt, hogy eltévedtem a földszinten (teljesen körbe lehet járni a konyhából a fürdőszobán át a hálóba jutva, onnét a bejárat mellett tovább a nappaliba, ahol már látni a konyhát. Igazából nem eltévedtem, csak meglepett, hogy nem ott lukadtam ki, ahol gondoltam, hogy fogok.)

Közben Norbi felfedezte a konyha legjobb vonását: van külön főzőhelyiség! Azaz, van maga a konyha, szigettel a közepén meg szekrényekkel körbe, meg hűtő és mosogató, de maga a sütő az egy kisebb helyiségben van, amit tolóajtó választ el a ház többi részétől. (A bableves óta tudjuk, hogy ez azért nem légmentes szigetelés, de akkor is lehet olyan étkeket készíteni, amiket eddig nem akartunk, mert bebüdösíti a lakást.)

Az alagsor teljesen beépített; a felső szinten további 3 db hálószoba, 3 db fürdőszobával; és, a másik különleges tulajdonsága: a mosóhelyiség az EMELETEN van, nem az alagsorban. Hol gyűlik össze a legtöbb szennyes? Ahol a legtöbb hálószoba van. Hol van a legtöbb mosószoba/konyha/helyiség? Az alagsorban, ahova általában reszketeg lépcsőn vezet az út egy 40 wattos villanykörtétől támogatva.

Van pici patio (kerti kikövezett hely, ahova lehet rakni kerti bútort és sütögetni, meg nézni a fákat), és HOA (homeowners’ assocation) tagja, amiről leginkább rémhíreket lehet olvasni, hogy nem engedik az embernek, hogy másképp tegye vissza a kukára a fedőt, de az itteni szabályzat normálisnak tűnik, a havidíj is rendben van, és benne foglaltatnak olyan dolgok, mint a kert rendben tartása (eljátszadoztunk a gondolattal, hogy milyen lenne füvet nyírni hetente egyszer, meg veteményest gondozni, és a kutyus meg kint rohangálhat a kertben, de ahogy figyelem szerdán és csütörtökön a kertészeket, elnéző mosollyal gondolok akkori önmagunkra).

Egyetlen aspektus volt, ami miatt nem tettünk azonnal ajánlatot: a ház, ami egy a sok sorház közül (mindegyik másképp néz ki, csak a stílus ugyanaz), két nagyobb út közt fekszik. Itt nem gyakori a járda, tehát ha valahova menni akarunk, oda autóval kell.

Egy-két napi morfondír után viszont arra jutottunk, hogy üsse kánya, ez egy irtó jó ház, essünk neki. 550k volt az ár, ami épp a felső határ, ameddig hajlandók voltunk nézelődni.

Kinyomoztam, hogy az eredeti ár 575k volt, és a szemben levő ház, ami csak 3 hálószobás, az kerül 550-be; egy másik, szintén kisebb ház 620k-ért kelt el. Rákérdeztem Tonynál, hogy mégis mi a répa lehet a baj ezzel a házzal, gyanús ez. Tony egyik kiváló tulajdonsága, hogy ha vannak ilyen kérdések, akkor utánanéz.

Kiderítette, hogy a tulaj befektetési céllal vette a házat, de nem jött be a számítása, ezért mélyen áron alul adja, szeretne szabadulni tőle.

Aham, így mi, és tettünk egy ajánlatot 530k értékben, “pofátlanság fél egészség” jeligére. 

A továbbiakban lásd a lenti esettanulmányt, amit egy, a családnak és barátoknak írt levélből másoltam ki  (semmi kedvem még egyszer leírni, ugyanis az egészség másik fele a lustaság).

0. Előzetes hitelelbírálat (ez a házkeresés előtt történt)

Bejelentkeztünk egy erre szakosodott hölgynél, aki felmérte anyagi állapotunkat, és mint hitel-bróker, úgy találta, ki tudunk fizetni egy 550 ezer dolláros házat 20% önerővel.  

1. Keresés

Sok keresgélés után megtaláltuk A Házat, jól meggondoltuk, hánytuk-vetettük, és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk.

2. Ajánlat. 

Tettünk egy ajánlatot, a kikiáltási ár alatt 20 ezer dollárral. Az eladó tett egy ellenajánlatot kicsivel többért, épp a mi ajánlatunk és a kikiáltási ár közt félúton.

Elfogadtuk. (Digitálisan aláírtunk egy rakat papírt és küldtünk képet egy csekkről, amin a vételár 1%-a volt.)

Ezen a ponton volt egy elfogadott ajánlat, aka "accepted offer". (Május 5)

3. Vizsgálat (május 8)

Felhívtunk egy műszaki vizsgálót, akinek a házak vizsgálata a szakterülete. (Repedezik-e az alapzat? Hány termesz van per négyzetláb? Rozsda? Luk a tetőn? Szigetelés állapota? Padlás? Folyik-e a víz, ahol kell neki? Folyik-e, ahol nem kéne neki? Igen alapos vizsgálat.) Megállapodtunk az időpontban, árban, odamentünk, ott volt, vizsgált, fényképezett, utána adott egy szóbeli értékelést, mondván a hivatalos jelentést majd küldi.

Ezen kívül elhelyezett 2db hokikorong méretű cuccot az alagsorban, hogy megmérje a radonszintet.

(A radon színtelen-szagtalan nemesgáz, viszont radioaktív, és hajlamos összegyűlni az alacsonyabban fekvő helyiségekben, ami nem jó egészségügyi szempontból. Gyűlik az mindenfele a világban, csak kevés helyen perelnek miatta, így ez alighanem ilyen amerikai hobbi.)

Másnap megkaptuk a jelentést - mivel a ház gyakorlatilag vadiúj, nem volt semmi meglepetés. Két benti ajtó kevéssé záródik, és kint hiányzott két szegélyléc a falról. (Azóta mindkettőt javították.)

4. Szerződés

Míg a radonvizsgálat eredményére vártunk, felhívtunk egy ügyvédet. Miután az emilcímem gondos lebetűzése után levelet váltott egy mindkettőnk számára ismeretlen illetővel, inkább küldtem neki én levelet, mondván bonyolult a nevem. Küldött ajánlatot a szolgálatairól, elolvastuk, vállat vontunk, mondván jó lesz ez. Aláírtuk, visszaküldtük. Aztán csend. (Még mindig május 8)

5. Radonvizsgálat eredménye (május 15)

A mért időszakban sok radon tartózkodott az alagsorban, a megengedett minimálisnál valamivel több, így radonszintcsökkentő berendezést kell szerelni, ami kiszellőzteti. (Mint kiderült, már be volt szerelve a szerkentyű, csak a szellőzőnyílást kellett megoldani.)

6. Megint felhívtuk az ügyvédet, hogy mi van, ő vár ránk vagy mi várunk őrá? 

Azt mondta, ő a szerződésre vár (amit az eladó készít), ugyan hívjuk már fel az ügynökünket, hogy az hívja fel az eladó ügynökét, hogy az hívja fel az eladó ügyvédjét.

Hogyne, mi sem egyszerűbb ennél. 

A telefonlánc végigment, és péntek este már volt szerződéstervezetünk. (Május 15 ez is)

7. Szerződés aláírása

Hétfőn (május 18) felhívtuk az ügyvédet, hogy végigmenjünk a szerződésen. Átfutottam előtte, és szégyen, nem szégyen, elég sokat értettem belőle. (A lakásom vásárlásakor aláírt magyar nyelvű szerződésből alig fogtam fel bármit is.) Jó pár szót kiszótáraztunk, megtudtuk például, hogy ügyvéd-angolul külön szó van arra, hogy folyóparti vagy parti-e egy ingatlan.

Nagyjából szabványszerződés, amibe belevetettük a radonszintcsökkentő berendezést (utána tudtuk meg, hogy már megvolt; de nem baj, elfér az a pár sor ott.)

Ügyvéd átküldte emilben a módosított szerződést hétfő este, mi kedden aláírtuk, visszaküldtük. (Jó a nyomtató-szkenner a háznál.)

8. A második csekk

A szerződés aláírásakor le kell tennünk ügyvédi letétbe a vételár 9%-át (akik eddig követik a történetet: az ajánlattételkori 1%-kal az már így összesen 10%). Csakhogy, mint azt az ügyvédtől szerda délelőtt megtudtuk, nem akkor, amikor az eladó is aláírja, hanem amikor mi.

Hoppá.

Kirongyoltunk ebédidőben a postára, egy erősen ötszámjegyű csekket lobogtatva. Feladtuk úgynevezett "overnight" küldéssel, ami másnap délre már ott is volt.

A postától 5 lépésre eltávolodva kaptuk meg a hitel-bróker hölgy levelét, hogy kéne neki is egy másolat a csekkről... A második hoppá. De semmi probléma, az ügyvédek láncolata simán vette ezt az akadályt is, és másnap délben már küldték is a csekk fénymásolatát minden érintett félnek.

9. Mindeközben a hitelelbírálás világában

A hitel-brókeres hölgy (lassan ideje nevén nevezni: Mary) is akcióba lépett, mikor már valódi házról volt szó és a szerződés is elkezdett folyamatban lenni. Küldött további rakat papírokat digitális aláírásra, és megkezdődött a hitel kamatának belövése.

Az előzetes elbírálásnál 3.5% körül volt a kamatláb (már ha így hívják), aztán felment 3.75-re, aztán megint le... nem vagyok egy pénzügyi zseni, de annyit tudok, hogy minél kisebb, az annál jobb nekünk.

Az ún. "closing date" előtt legalább 15 nappal meg kell állapodni a kamatban. (A closing date az átadás-átvétel dátuma, amikor a tulajdonjog átszáll, pezsgőbontás, ilyesmik.)

A jelenlegi gazdasági helyzet miatt a kamatok kicsit tovább csökkentek, így 3.25% lett végül.

10. Értékbecslés

Itt van ingatlanadó, az ingatlanmaffia pedig kevésbé van, így a város kiküldött egy értékbecslőt, aki megnézte a házat és konstatálta, hogy nem egy kutyaólat adnak el nekünk sok pénzért, hogy aztán adót csaljunk. 

11. Aláírt szerződés

Május 22 délután jött levél az ügyvédtől, benne a teljesen aláírt szerződéssel.

(Eddig a levélból másoltak)

12. Ezek után jött a várakozás. 

13. Időnként rákérdeztünk, hogy akkor most mi történik, kell-e valamit csinálnunk, de általában meg lettünk nyugtatva, hogy nyugtalanságra semmi ok, hitelelbírálás folyamatban, üljünk szépen a hátsónkon. Ültünk.

14. Közben a tulaj ügynöke megkérdezte, hogy kérjük-e a bútorokat. Mivel azok a házhoz voltak gyártva, és egyenesen Kínából hozták őket, a tulaj hajlandó mélyen áron alul adni; mit adni, elkótyavetyélni őket. Mert ha mi nem vesszük meg, akkor fillérekért kell eladnia.

Oké, jó üzletet nem utasítunk el azonnal, és bár egy brooklyni két hálószobás lakást kellemesen megtöltöttek a bútoraink, egy connecticuti négy hálószobásban ezek csepp a tengerben. A bútorok ugyan bűnrond... izé, nem a mi ízlésvilágunkat képviselik, de ha mondjuk bagóért kapunk egy ágyat, annál is kevesebbet kell venni, és az ágyat nem nézni kell, hanem benne feküdni. Megkérdeztük tehát egy-két darab árát.

Hamar kiderült, hogy a kótyavetye nem ugyanazt jelenti az eladó szótárában, mint a miénkben. Az ágyat (tanúim vannak rá, hogy ocsmány!) 1200 dollárért + 800 dollár a matracért.

Megnéztük, és azt találtuk, hogy ennyi pénzért normális ágyat is lehet kapni. A bútorok tekintetében nem köttetett üzlet. A konyhában volt három jóképű szék, azokra tettünk egy 300 dolláros ajánlatot, de arra nem válaszoltak. Sebaj.

15. További várakozások, illetve kamatláb belövése. Néha kaptunk egy levelet Marytől, hogy épp melyik fázisban jár az elbírálás, de az összképet tekintve fogalmuk se volt, épp mi a helyzet. De kérdésünkre Tony megerősítette, hogy a closing date az bizony június 29.

16. Biztosítás, mert az kell. Mary ajánlott egy ügynököt, aki a kezdetekben nem nyerte el bizalmunkat (azért ahhoz komoly tehetség kell, hogy hat soron belül kétféleképpen írja el valaki a nevem), és a továbbiakban sem erősödött ez meg (vele kötöttünk biztosítást, mert igazából mindegy, de nem jó ügynök az, aki azt javasolja az ügyfeleinek, hogy guglizzák ki, amit nem értenek a szerződésből).

17. Kábé másfél héttel a closing napja előtt megkaptuk a hírt, hogy minden kész, kapunk hitelt, lehet örülni.

18. További várakozás, reménykedve, hogy hátha mond nekünk valaki valamit, hogy mikor hol legyünk, mit vigyünk magunkkal, de psemmi.

Van nekem egy olyan szokásom, amit Norbi nem szeret, de egyrészt van, másrészt okkal fejlődött ki: szívósan és kitartóan, illetve kellő rendszerességgel rászólok emberekre, hogy namostmivan. Lehet ez a zöldkártyát intéző ügyvédi iroda, aki véletlenül PONT AKKOR küldi be a plusz iratokat, amikor rákérdezek, vagy az ingatlanos ügyvéd, de én korra, nemre, felekezetre, származásra és igazából mindenre tekintet nélkül zargatok, ha zargatni kell.

19. Szerdán rákérdeztem Tonynál és az ügyvédnél is, hogy na most mi van. Closing date 29-én, mi meg nem tudunk semmit. Tony az ügyvédre hárított. 

20. Csütörtök reggel szólt az ügyvéd, hogy ja, akkor a maradék 10% önerőt, és a closing költségeket (13k dollár) akkor utaljuk át, mert az nála kell hogy legyen letétben. (Itt halkan elmormoltam néhány, úrihölgyekhez nem, ám a helyzethez teljesen illő kifejezést.) Norbival felfedeztük a wire szépségeit - ez olyasmi, vagy esetleg ugyanaz, mint a banki átutalás, de, és ezt nem győzöm hangsúlyozni, az amerikai bankrendszer egy kalap kaka. 

Az utalást útjára indítottuk - a bank azzal nyugatott, hogy 5-7 munkanap, és már ott is van. Mivel az összegnek legkésőbb hétfő délben kellett volna ott lennie, ami nagylelkűen számolva is 3 munkanap, kicsit megszeppentünk. Ám, mire Norbi lecsetelte az ügyet egy HSBC-s ügyintézővel, aki megnyugtatta, hogy ez általában 1-2 nap, és csak a saját hátsójuk védelmében írják az 5-7 napot, na addig az ügyvéd velős SMS-e is megérkezett: “wire hit” (ez feltételezésem szerint a “sas leszállt” ügyvédül). Megnyugodtunk.

21. Az azonosítás kérdése. Villantani kellett az ügyvédnek néhány igazolványt, amiből ő megbizonyosodik, hogy mi mi vagyunk. Jogosítvány jó lesz? Jó, de kell második is. Oké, mi legyen a második? Kiváló minőségű útleveleink vannak. Ó, így az ügyvéd, lehet az bármi, csak fénykép legyen rajta. Costco kártya is jó, ha van, de hitelkártya csak olyan, amin van fénykép.

Costco kártya? (Kicsit hitetlenkedve kérdeztem ezt.) Az - így ő. 

Hát nyilván a helyi jogosítvánnyal és a Costco tagsági kártyáinkkal igazoltuk magunkat. Egyrészt, és remélem, ezt mindenki belátja: mekkora poén!, másrészt, franc se akarja emailben küldözgetni az útlevele tűpontos képét.

22. A tulajnak volt még egy utolsó ajánlata a bútorok tekintetében: odaad mindent ingyen. Ezt kis gondolkodás után részint komolytalannak ítéltük, részint nem kívántunk élni vele akkor se, ha komoly. Igen, el tudtuk volna adni ebayen, itt-ott, de úgy gondoltuk, költözés után lesz jobb dolgunk is. A konyhai székekre rákérdeztünk, hogy azok is részei-e ennek az ajánlatnak, de ismét nem volt válasz.

23. Szombat délelőtt telefonált a biztosítási ügynök, aki ezzel végleg elintézte, hogy porig sújtó értékelést adjunk róla: kicsit lemaradt a papírmunkával, hehe, hát de járvány van, ugye. (Ez június végén volt, mikor már hónapok óta tartott a járvány világszerte. Jobb kifogást is találhatott volna.) A lényeg, hogy elfelejtette mondani, hogy a biztosítás első részletét azt már ki kell fizetni. 

Szombat reggel telefonált, miközben hétfőn a closing. Gyönyörű. 

Ezek után már tényleg csak a closing volt hátra.

A folyamat során az eladó és a vevő soha nem találkozik, ez a helyi ingatlankereskedelem egyik alapelve. Nekem ezzel a magam részéről semmi problémám, a saját lakásomat is így adtuk el. (Eszti, azóta is imádlak!)

A closing során a vevő bejárja a házat, hogy az olyan állapotban van-e, mint amikor az ajánlatot tette. Ha ez megtörtént, a vevő elmegy az ügyvéd irodájába, ahol elé raknak egy kazal papírt, amit alá kell írni.

Hétfőn jó korán reggel indultunk, hogy fél tízre ott legyünk, a tervek szerint Tony beenged minket, körbedzsalunk, aztán sutty az ügyvédhez.

Morzsa a fogaskerekek közt: a ház összes kulcsa az ügyvédnél.

Tony felhívta, és, minő szerencse! nála az összes papír, akkor nem is megy az irodájába, idejön és aláírunk mindent itt. Húsz perccel később meg is érkezett, kulcsokkal és egy köteg papírral.

Körbejártunk, és sajnos találtunk néhány jókora karmolást a padlón. Mikor a bútorokat vitték, talán akkor keletkeztek; vagy ott voltak korábban is, csak eddig takarásban voltak.

Ezt jeleztük, és az volt a javaslat, hogy az eladó 8000 dollárig állja a javítás költségét; ideküldenek mestereket, akik felmérnek, ajánlatot tesznek, aztán javítanak.

Nekünk volt erre egy ellenajánlatunk: megkapjuk a konyhai székeket (ott maradtak, mert a tulaj elfogadta a 300 dolláros ajánlatot, csak nem szólt), és a részünkről elintézettnek tekintjük a dolgot. Mindenki megkönnyebbült. 

Tony azt is megjegyezte, hogy eléggé felmentek az ingatlanárak az elmúlt egy-két hónapban, és úgy sejti, ezt a házat most el lehetne adni annyiért, amennyit a tulaj eredetileg szeretett volna érte. Balzsam volt ez a lelkemnek. 

Meg kell mondanom, a helyi ingatlanos bürokrácia sehol nincs az OTP magyarországi jelzálogosztályához képest. Nem kellett minden oldalt aláírni, csak ott, ahol az aláírásnak volt kijelölt helye. Húsz perc alatt végeztünk.

Barátságos nem-kézszorítás, ügyvéd és Tony el, és máris egy ház tulajdonosai lettünk.

Gyerekjáték.

Legyenek dolgok - 2. rész

Hosszabb kihagyás után lássuk, hogyan sikerült elintézni a háztartáshoz kötődő egyéb szükséges szolgáltatásokat.

Van gáz, tehát nincs semmi gáz

New York egy furcsa hely. Egyrészt high-tech fellegvár, divatos startup cégek egyik otthona, néha viszont úgy érzem, megállt az idő a múlt században. Remek példa erre mai első témánk, a gáz kérdése.
Ezek itt kéremszépen képesek felvezetni a századik emeletre is a gázt, és ott bekötni rá egy gáztűzhelyt, ahelyett, hogy bedugnának egy elektromosat a konnektorba. Átmeneti lakhelyünkön, a Brodway-n lévő szuper-fancy apartmanban is rácsodálkoztam, hogy mit keres itt ez a nyílt lánggal működő dolog, amikor már Budapesten, a Gömb utcában sem volt bekötve a lakásba a gáz. Vissaival végül annyiban maradtunk, hogy biztosan szeretnek veszélyesen élni, és hát a hős-tűzoltó kultuszt és a veszélyekre figyelmeztető tábla-ipart is táplálni kell valamivel... erre pedig a gáz és a nyílt láng keveréke kiváló alapanyag.
Naszóval, a külvárosi kertesházba történő kiköltözéskor már nem volt annyira meglepő a dolog, hiszen fűteni azért mégiscsak kell valahogy. A szolgáltatást a National Grid nevű cég adja, beindítását egyszerre kérvényeztem a ConEdisonnal. Az eljárás elvi lefolyása hasonló volt, csak a gyakorlati nem:
- betelefonálás a call centerbe
- új szolgáltatás igénylése
- tájékoztattak, hogy az SSN szám nem elég a hiteles azonosításomhoz, ezért legyek szíves a megadott email címre elküldeni néhány papírom szkennelt másolatát
- miután ezeket elküldtem, másnap megérkezett az email, amiben üdvözöltek az ügyfeleik között. Az online rendszer használatához szükséges adatokat pedig kipostázták a szolgáltatási címre az első számlával.
Ennyi, nincs mit hozzá tenni. Így kéne ennek működnie - nemde, ConEd???

Time Warner Cable is now Spectrum
de ezen kívül sajnos minden a régi :(

Az internet és kábeltévé szolgáltatás igénylésére gyakorlatilag egyetlen alternatívánk volt és ez nem más, mint a Time Warner Cable (mostantól TWC) nevű bűnbanda.
Először is említsük meg, hogy elméletileg létezik konkurenciájuk, de azok szolgáltatásai említésre méltatlanok (max 5 megás ADSL internet és hasonlók).
Amikor aláírtuk a lakás bérleti szerződését a házinéni kicsit elszontyolodva mondta, hogy internetért és kábeltévéért a TWC-hez kell folyamodni, és mintegy mellesleg megjegyezte, hogy ő személy szerint utálja őket. Az ingatlanos ember még egy TWC-s kapcsolattartónak is megadta a telefonszámunkat, mondván, hogy az irodájuknak van ajánlgatós szerződése a TWC-vel és így majd valamilyen nagyon kedvező ajánlatot fogunk kapni tőlük. Két nap múlva hívott is az ember megkérdezte, hogy mégis mire vágyunk. Mondtam neki, hogy legalább 50 megás internetet szeretnénk (Budapesten is olyan volt) és valami kábeltévét. Vezetékes telefont köszönjük nem. Mondja az ember, hogy semmi akadálya, itt ez a rendkívül kedvező csomag és csak most csak nekünk 220$ / hó. Miután felváltva sírtam és kacarásztam egy kicsit, gyorsan el is hajtottam a fenébe az illetőt. A fenti ár kontextusba helyezve:

Közel full extrás Toyota Camry 36 hónapra lízingelve: 156$ / hó

Dodge RAM 1500 szintén 36 hónapra lízingelve: 196$ / hó

Persze a járgányokért még egy 1500-2000$ körüli összeget kápéban is le kell tenni induló részletként na de akkor is!!!

Miután átnéztem a TWC honlapját, megtaláltam a nekünk való csomagot is: 100 megás net alap tévécsomag szereld magad kivitelben 54$ / hó. Mindjárt más nem igaz?

Hát nem nagyon:

Interneten megrendeltem a csomagot, majd elmentem a lakásunkhoz legközelebb eső átvételi ponthoz, ahol megkaptam a starter kit névre hallgató pakkot amiben volt egy kábelmodem / router kombó valamint egy HD Set-top-box a tévéhez. Hazamentem, összekötögettem mindent és örültünk... Az első havi számláig. Az ugyanis a 100$-t nyaldosta alulról. A számlarészletezőből kiderült, hogy a klasszikus apróbetűs játék áldozatai lettünk. Minden eszközt amit adtak azt még a szolgáltatáson felül számlázzák plusz hozzá csaptak még néhány mondvacsinált tételt. Oké, mondom, akkor nézzük meg, hogy mit lehet kiváltani saját eszközzel.

A kábelmodem helyett lehet használni sajátot. Amazonról megrendeltem, megérkezett beszereltem, működött, TWC modemet visszavittem.

A set-top-box minek is van itt? A TV amit vettünk egy nagyon okos eszköz, amire felkúszik a TWC appja és azon keresztül nézzük az internetről streamelve az adást kifogástalan minőségben. Az stb be se volt kapcsolva mióta felfedeztük a tévé jóságait. Több se kellett, hónom alá csaptam a stb-t és visszavittem azt is. A boltban az eladó megkérdezte, hogy biztosan vissza akarom -e adni, mondtam, hogy igen, mert okostévénk van és azon keresztül nézzük az adást. Bólintott, átvette a cuccot én pedig elégedetten haza mentem és bekapcsoltam a tévét, ami közölte, hogy nincs élő előfizetésem, ezért nem tudom nézni.
- #*&*đĐ]ß# - így én...
Gyors hívás az ügyfélszolgálatra, ahol az ügyintéző felvilágosított:
Ha nem lízingelek tőlük set-top-boxot, akkor bizony nem nézhetem az adást.
- De hát, okostévé... internet... 21. század...
- Nem kérem, nem lehet
- Beszélhetnék a főnökével?
- Természetesen
- Főnök vagyok és nem lehet
- De hát, okostévé... internet... 21. század...
- Nem kérem, nem lehet. Egy megoldás van, lízingel tőlünk egy buta legrégebbi fajta set-top-boxot 0$ -ért.
- Jó, legyen, legfeljebb majd berakom a szekrénybe
Így is lett. Ismét elcaplattam a TWC boltba és átvettem a nagyon buta stb-t, hazavittem és bontatlanul bedobtam a szekrény aljába. Lett adás, boldogság...
...hónap végéig. Akkor ugyanis megérkezett a friss számla, ami az optimalizálások ellenére cirka két dollárral volt kevesebb, mint korábban az összes szirszar bérleti díjával együtt. Kis nyomozás után kiderült, hogy azért, mert amikor ők úgy döntöttek, hogy letiltják a kábeltévé szolgáltatást, automatikusan megszüntették a kedvezményes csomagomat is és az internet előfizetés árát annyival megemelték, amennyi a tévé lett volna, és miután tisztáztuk a dolgot, már nem voltak hajlandóak a csomagkedvezményt visszaadni, arra hivatkozva, hogy én azt már egyszer lemondtam (nem). Magyarán szólva: "Ne ugrálj paraszt ígyis-úgyis kifizettetjük veled azt a pénzt egy hónapra."
Még futottam egy-két kört az ügyfélszolgálattal, de eredménytelenül. Mivel pontosan tudják, hogy nincs versenytársuk, simán megszívatják az ügyfeleiket. Megértettem, hogy a házinéni miért mondta, hogy utálja őket, teljes szívemből egyet értettem vele.
Teltek a hónapok, a Time Warnerből Spectrum lett és megérkezett a kerületbe a Fios (a Verizon optikai hálózaton működő szolgáltatása)
Csörög a telefon, Spectrum ügyfélszolgálat:
- Látom, hogy ön rengeteget fizet egy teljesen alap tévé szolgáltatásért, ez hogy lehet?
- (három-négy mély levegő) Azkérem így alakult. Bár kitartóan próbálkoztam, de sajnos nem sikerült jobb csomagot kicsikarnom önöktől.
- Ó, nagyon sajnálom, de ennek most vége, itt az új csodálatos ajánlatunk. Ugyanezt az internetcsomagot sokkal több tévé csatornával csakmost csakönnek 54$ /hó
Az összeg hallatán kicsit megremegett a nemlétező bajszom. Mikor is hallottam ezt az összeget utoljára? Ja igen innen indultunk tavaly augusztusban! Mostmár öreg róka módjára vissza is kérdeztem, hogy egészen pontosan mit is tartalmaz a csomag?
- A fent említett szolgáltatásokat, habár azt még meg kell említenie, hogy kell még hozzá bérelnem egy bizonyos eszközt is, úgy nevezett set-top-boxot, mert csak azon keresztül lehet nézni a tévét...
- Ja igen tudom, most sem használom
- De igen használja, látom itt a rendszerben, egy nagyon régi típus, ezzel az újjal sokkal jobb lesz a kép...
Gondolkoztam egy pár másodpercig, hogy megpróbáljam -e neki elmagyarázni, hogy "okostévé... internet... 21. század..." de végül úgy döntöttem rájuk hagyom.
- Azt tessék nekem megmondani, hogy az összes mindennel együtt mennyi lesz a havidíj?
- Az kéremszépen 65$ plusz a stb telepítési költsége, tehát az első hónapban 93$ utána 65
- Tartsa kérem, szeretném kiszámolni, hogy az megéri -e nekem
Kiszámoltam, hogy kábé fél év után megtérül a dolog és a plusz csatornák miatt még az NHL meccseket is tudom majd nézni
- Rendben van, hadd szóljon.
- Igenis kérem, akkor két hét múlva megy a szerelő.
- Rendben, köszönöm a kedvességét, viszonthallásra.
Már aznap este elindultak az okostévé appon keresztül az új tévécsatornák. Nézhettem az NHL-t (a Devils azóta minden meccsen kikapott).
A megbeszélt napon percre pontosan megérkezett a szerelő-néni (!) és közölte, hogy akkor telepítené a modemet.
- A modemet, azt köszönöm szépen, de nem kell telepíteni, mert sajátot használok. Az ügyfélszolgálatos azt mondta, hogy átad nekem egy set-top-boxot, amit én elteszek a szekrény legmélyére és adok helyette egy régit cserébe.
- Nem igaz, hogy mindig ez van, ezek az ügyfélszolgálatosok mindig beszélnek össze-vissza! - így a szerelő-néni, majd fogta a telefonját és felhívta a főnökét. Beszélgetett vele egy kicsit, majd odaadta nekem a telefont. Én is beszélgettem vele. Közölte, hogy ő eszközcsere nélkül nem engedélyezheti az új szolgáltatást. Nem nagyon hatotta meg, amikor közöltem vele, hogy már két hete működik az új szolgáltatás, az ügyfélszolgálat szerint csak egy egyszerű cserét kell lebonyolítanom a szerelővel a raktár-kimutatás miatt. Szóval nem jutottunk dűlőre, azt mondja, akkor törli a rendszerből a megrendelésemet, én pedig megmutattam a szerelőnek az ajtót.
Miután kissé lehiggadtam, megnéztem a Spectrum honlapján, hogy mi történne ha onnan rendelném meg a fenti szolgáltatást és lássatok csodát: Ott is az állt, hogy használhatom a saját kábelmodememet. Megrendeltem, elballagtam a már jól ismert átvevőhelyre, leadtam a régi bontatlan set-top-boxot, átvettem az újat, hazajöttem, bedobtam a szekrény aljába, a szolgáltatás pedig gyönyörűen működik az okostévén keresztül, úgy, ahogyan azt én elképzeltem és elmagyaráztam a szerelő főnökének is, de ő nem hitte el. Egyelőre itt tartunk. Végre sikerült bevinni a havi díjat bruttó 80$ alá és még a Devilst is tudom nézni, bár sok örömöm nincs bennük...

Legyenek dolgok - 1. rész

Vissai egy ideje már adott hozzáférést a bloghoz, mivel állítólag hangos tömegek követelték, hogy én is írjak bejegyzéseket. Nos némi lelki tuning után íme az első:
Miután aláírtuk a lakás bérleti szerződését a legsürgősebb dolog a szolgáltatókkal történő szerződéskötés volt, hogy mire beköltözünk, addigra legyen mivel meleg vizet készíteni, estébé. A dolog nem volt teljesen zökkenőmentes, bár túlságosan nehéz sem. Indulás előtt Vissai gyakran mondogatta, hogy "majd meglátod, Amerikában milyen jól működnek a szolgáltatások! Ahhoz nagyon értenek." Megláttam.

Legyen hitelkártyánk

Ez a téma nem tartozik közvetlenül a lakáshoz kötődő szolgáltatásokhoz, egy kicsit korábban is történt és már Vissai is kitért rá érintőlegesen, viszont fontos lesz a továbbiak megértéséhez, ezért idézzük fel egy kicsit, mi is történt augusztus közepén:

Miután megkaptuk a Social Security Numbert (aka SSN, aka TB-szám) első utunk a bankba vezetett, hogy hitelkártyát igényeljünk, mivel azt hamar megtanultuk, hogy hiteltörténet nélkül itt nem ember az ember. Jó Josénk regisztrálta is az igényünket, majd másnap felhívott telefonon, jól látja -e, hogy az én SSN számomon van egy bejegyzett jelzálog hitel? Ezt még háromszor megkérdezte mivel nem kapott választ. Én ugyanis éppen a "mortgage" szó jelentését szótáraztam, hátha van valami másik jelentése amit nem ismerek. Nem találtam semmi ilyesmit, ezért hosszú Ő-zések után (brain.reboot) nagy nehezen kinyögtem, hogy itt valami tévedés lesz, nekem egészen biztosan nincs semmilyen hitelem, ha másért nem, azért, mert kábé egy napja van SSN számom. Szerintem elég nagy mutatvány lett volna ennyi idő alatt házat venni hitelre. Ez őt is meggyőzte, kért egy kis időt amíg rendbe teszi a dolgokat, és megkért, hogy másnap Vissaival kéz a kézben jelenjünk meg a bankfiókban egy találkozóra. Az aznapi gyorsmeetingen azt hiszem mi voltunk a fő téma, mert másnap José azzal fogadott minket, hogy a kollégáival mindent megbeszéltek, el van sikálva a félreértés. Ráadásul egészen "véletlenül" még a bankfiók igazgatója is éppen akkor sétált el arra és ránk köszönt, bemutatkoztunk egymásnak nagyokat mosolyogtunk. Aláírtuk az igénylőlapokat, elbúcsúztunk Josétól és cirka két hét elteltével lett hitelkártyánk. El tudtuk kezdeni építeni a hitelünket.

Utólag annyit sikerült összetenni, hogy mivel az SSN egy mindössze kilenc számjegyű azonosító, valószínűleg újrahasznosítják őket, ebből adódhatott a félreértés. Ami viszont biztos, hiába kellett az SSN igénylésekor igazolni a személyazonosságunkat, az azonosítókat amiket akkor be tudtunk mutatni, (útlevél, vízum) azokat nem kötik össze az SSN számmal, ezért az a szám akárkié is lehet. Az SSN számhoz kizárólag a jogosítvány kötik hozzá, mint személyi azonosító kártyát. Amíg nincs jogosítványunk, addig az SSN számot nem tekintik hiteles azonosítónak, mert ha lekérik, nem látnak mellette semmilyen személyi okmányt. Nos ezen kis bevezető után lássuk hogyan lett villany a lakásban.

"És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság."

Isten világosságért felelős New York-i helytartóját ConEdisonnak hívják. Ez, Istennel ellentétben egy véresen profitorientált cég. A céges folyamataikat nyilván a végletekig kicentizték. Erről előéletemből kifolyólag az ügyfélszolgálatuk működésén keresztül könnyen meg is bizonyosodtam:

- új ügyfélnek gyakorlatilag bármilyen ügyintézés kizárólag a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül lehetséges
- a telefonos ügyfélszolgálat minden olyan technológiával meg van tűzdelve, ami Magyarországon eladhatatlan volt (pl beszédfelismerő automata)
- a csúcstechnika itt is azt a célt szolgálja, nehogy véletlenül sikerüljön az ügyfélnek operátorhoz jutni (kevesebb élő munkaerő)
- az én problémámat (új szolgáltatás indítása) természetesen kizárólag élő operátor volt képes kezelni
- "hívása fontos számunkra, a várható várakozási idő legalább 25 perc"

A legalább huszonöt perc várakozási idő elég volt ahhoz, hogy túltegyem magam a letargián, amit az okozott, hogy az angol nyelvű beszédfelimerő még a számokat sem volt hajlandó felismerni tőlem.
Miután María felvette a telefont mondtam neki, hogy ki vagyok, új ügyfélként új szolgáltatást szeretnék kérni ezen és ezen a címen. María kérte az SSN számomat, majd miután megadtam, közölte, hogy ez így nem lesz jó, mert az SSN szám alapján nem tud beazonosítani. A szolgáltatási kérelmemet rögzítik, kapok ügyfélszámot is, de öt napon belül küldjem el valamilyen fényképes igazolványom másolatát az ilyen problémákkal foglalkozó csoport email címére. Ők hitelesítik az adataimat és engedélyezik a szolgáltatás elindítását. Amennyiben öt napon belül ezt nem teszem meg, az igényemet semmisnek tekintik.
Mondom, minden rendben lesz, amint letettük a telefont, azonnal el fogom küldeni a kért dolgokat, köszönöm szépen. Elbúcsúztunk egymástól, majd María átkapcsolt a Time Warner Cable ügyintézőjéhez, aki megbombázott egy szerinte nagyon előnyös ajánlattal, amit köszönettel visszautasítottam. (erről majd később részletesen).
A hívás végén azonnal el is küldtem a kért igazolványok másolatát a megadott email címre, ahonnan semmilyen visszaigazolás nem érkezett az email fogadásának tényéről. Ezen a ponton a gyanú lángja elkezdett pislákolni a lelkemben. Gyakorlott Contact Center építő lévén tudom, hogy hivatalos email címekről kulturáltabb ügyfélszolgálatok minden esetben küldenek valamilyen visszaigazolást már az email beérkezésekor, hogy az ügyfél tudja, a kérése megérkezett a megfelelő helyre. Mivel innen a világon semmi nem jött, két dolgot tudtam elképzelni:

- ez nem egy kulturált ügyfélszolgálat
- az emailem egy informatikai fekete lyukban landolt, amivel senki nem foglalkozik a ConEdnél

Vártam néhány napot, hittem a rendszer működésében, de mivel továbra sem érkezett semmilyen reakció és már Vissai is nyűgös volt a dolog miatt, újra felhívtam őket, hogy érdeklődjek az ügyünk felől. Azt mondták ők ebben nem tudnak segíteni, írjak érdeklődő emailt ugyanarra a címre. Írtam emailt ugyanarra a címre, onnan azonban továbbra sem jött kifelé semmilyen kommunikáció.
A beköltözés előtt két nappal már nagyon aggódtunk, ezért úgy döntöttünk elmegyek egy személyes ügyfélszolgálatra, mert némi nyomozás után kiderült, hogy az is van ám, csak megpróbálják onnan minden eszközzel kiterelni az ügyfeleket. Megnéztük, van öt (azaz 5db) személyes ügyfélszolgálat a 19 millió lakosra. Na, gondoltam, ez egy hosszú nap lesz, úgyhogy egy elektromos könyvvel a zsákomban felkerestem a brooklyni irodát. Az ügyfélszolgálati iroda a ConEdison székházának földszintjén található benne összesen két pulttal, érkezésem pillanatában mintegy nulla darab ügyféllel és négy unatkozó alkalmazottal. Széles mosollyal az arcomon húztam egy számot, az egyik ügyintéző pedig megkönyebbülten (végre van mit csinálni) azonnal szólított.
A hölgy végighallgatott, majd nagyon kedvesen (itt minden ügyintéző mindig nagyon kedves) sűrű elnézések között elmagyarázta, hogy a problémámat csak és kizárólag az a bizonyos csoport tudja megoldani akik eddig is tojtak a fejemre. Amit fel tudott ajánlani, az annyi volt, hogy ő is elküldte az igazolványaimat ugyanarra az email címre sok felkiáltójellel és annyi megjegyzéssel, hogy hát sürgős lenne a dolog. Én kissé csalódottan elbúcsúztam tőle, azonban a belső címről küldött email megtehette a hatását, mert másnap - a beköltözés reggelén - kaptam egy emailt, amiben a ConEdison üdvözölt az ügyfelei között. Gyorsan elkocogtam az online ügyfélszolgálatra ahol már a Maríától kapott ügyfélszám is működött.
Innentől kezdve minden kifogástalan. Az online ügyfélszolgálaton keresztül mindent el lehet intézni, amit el tudok képzelni (számlakezelés, automatikus számlafizetés beállítása, soron kívüli leolvasás intézése, szolgáltatás átmozgatása új címre, szolgáltatás megszüntetése, stb...)
De ami legfontosabb, be tudjuk kapcsolni az elektromos dolgainkat és esténként is lőn világosság.

folyt.köv.

Beköltöztünk

A szerk. megjegyzése: még épp elcsíptem a 07:08-as szürkemókust ma reggel.

Augusztus utolsó napján összecsomagoltuk a motyót, vagyis a nagy részét; elsején pedig felkeltünk jó korán, és a maradék kaja arcba tolása után elindultunk Brooklyn irányába.
Errefelé majdnem olyan ritka madár az akadálymentesített metróállomás, mint .hu; talán annyi a különbség, hogy ahol van lift, ott működik is.
Az R/N/Q metró 49. utcai állomásán nincs ilyen feature, lecűgöltük hát a jó meredek lépcsőn az egyenként negyedmázsás bőröndöket. Innét sima utunk volt, jött egy Q (az expressz), azzal elzúztunk a DeKalb Avenue-ig, ott szintbeli átszállás van az R-re, és pár állomás után már csak két lépcső várt ránk. Teljesen sima út volt, ötven perc alatt abszolváltuk kaputól kapuig (máskor 90-110 perc volt a jellemző).
Aztán vártunk. És vártunk. Illetve Norbi tett-vett, mert nem nagyon tud nyugton ülni, én meg bejelentkeztem a cégesbe, mert dolog az mindig van.
A költöztetők 9:30-10:30 közé ígérték magukat, és háromnegyed tizenegy után nem sokkal meg is érkeztek. Egy Cisco nevű korunkbeli, meg Rich, aki viszont inkább az az életkor és egészségi állapot, amikor az ember inkább kiveszi a kezéből a dobozt, hogy tessék leülni, hagyja ezt a butáskodást, kér egy teát inkább a bácsi?
De ezt osztották a költöztető cégnél, meg nem volt miben teát főzni vagy szervírozni, így lélekben vállat vontam, és reméltem, hogy ha össze is esik, nem a kedvenc bögréimet tartalmazó dobozzal a kezében teszi. (Igen, én egy ilyen kedves és együttérző lélek vagyok.)

133 csomag volt összesen, két pakolóra. Norbi orrcimpái remegtek, egész teste megfeszült, mint a vadat szimatoló nemes ebnek - ismerem a jeleket, ezért a fülébe súgtam, hogy ha akarja, kérdezze meg a rakodókat, hogy beszállhat-e. (A becsomagolásnál értésünkre adták, hogy csak ők csomagolhatnak, mi szépen leülünk, nem nyúlunk semmihez... MONDOM ÜL!)
Hogyismondjam... hagyták, hogy beszálljon.
Én a dobozjegyzéket pipáltam, illetve mondtam, hogy mi melyik helyiségbe menjen. Az ágyat és semmi mást a hálóba irányítottam, hogy legyen hely is összerakni; a konyhai cuccok a konyhába kerültek, minden más a másik hálóba, szóval nem volt ez kimondottan agysebészeti mutatvány, de valakinek ezt is meg kellett csinálnia.
A 28-as doboz kétszer sétált be, és a 114-es és 98-as dobozok is gyanúsan sokan voltak, de az össz darabszám nagyjából stimmelt, amúgy meg... A biciklik megvoltak, ami esetleg nincs, anélkül tudunk élni.

Kínálgattuk őket a sarki pizzéria remekével (bűnrossz volt, mellesleg), de alighanem a hosszú évek tapasztalata miatt amint aláírtam a megfelelő papírokat, már ott se voltak.

Nekiláttunk az ágynak: IKEA, így negyedórával később már tudtuk, hogy ágyban alszunk aznap éjjel. Utána mindenféle dobozok, meg összeraktuk a kanapét is nagyjából, hogy legyen hol nézni a tévé helyét, aztán Norbi felkerekedett az egyik kiürített bőrönddel, hogy elhozza a maradék cuccokat az ideiglenes szállásról és leadja a kulcsokat. Nekem addig be kellett szerezni zuhanyfüggönyt, vasalót, két elosztót és némi sütőtisztítót. Hoztam mindezen dolgokat, plusz kaját. Legszívesebben leültem volna utána pihenni, míg Norbi visszatér, de nem ment. Dobozoltam még egy kicsit, míg rá nem leltem az ágyneműre meg törülközőkre, felraktam a zuhanyfüggönyt, összeraktam rendesen a kanapét, takarítottam, szóval elment az idő.

Norbi hozta a maradékot, aztán letelepedtünk a kanapéra, és néztünk Netflixt, mert olyanunk már volt. Mikor már nagyon nehéz volt nyitva tartani a szemet, zuhany meg pizsi meg ágy.
Jó hangosak errefele a kabócák.

133 boxes on the wall

Take one down, open it up.
132 boxes on the wall...

Csendélet

Megérkeztek, behurcoltak mindent (ketten voltak összesen, Norbi is beszállt; én pipáltam a listát).
Közben rendeltem egy pizzát a sarki helyről. Lessons learned: Amerikában pizzából a legkisebbet kell rendelni. Bohó fejjel és korgó gyomorral bekattintottam a nyolcszeletest, erre jött egy szekérkeréknyi monstrum.

Méretarányként egy szabvány bögre

Ugyanitt kartondoboz és csomagolópapír nagy mennyiségben eladó.

Háziállatok

Vörös mókus! Vagyis szürke. 

Háziállatunk nem lehet, cserébe van.

A tettes iszkol a helyszínről

A bűnjel

Van egy macska is. Vagy kettő. Arról még csak olyan kép készült, hogy két fényes pötty a lépcső mögött.
Amúgy a költöztetőket várjuk.

Visszatelepedés

Kicsomagoltam mindent - legalábbis mindent, ami számít. (Egy doboz maradt, abban mindenféle mütyürök vannak.) Van babakék műanyag mosóküblim is, amiben tudom a mosott ruhát a szárítóig szállítani (ami szintén van). Ez pedig csakis egy 90%-ban harcra kész háztartásban történhet meg.

Még persze hiányzik néhány dolog - serpenyő, kenyérpirító, mosózacsi, vasaló (oké, ez speciel nem hiányzik a szó szoros értelmében, egyszerűen csak nincs) és -deszka, szennyestartó, húsz centinél hosszabb fakanál, fogókesztyű, konzervnyitó (igaz is, ezt az Auchanból a Vasedényből fogom beszerezni), lábasok, de ezek egyike sem feltétlenül szükséges egyelőre, úgyhogy jól megvagyok nélkülük. (Még a csodás fürdőszobai guriguri nélkül is.) És serpenyőm és vasalóm esetleg lesz, mert ismerek olyan embert, akinek van belőle fölösleges.

Még az is eszembe jutott, hogy a sok tartós élelmiszer mellé esetleg mindennapi apróságokat is be kéne szerezni, amikből ételt lehet főzni, úgyhogy a tegnapi bevásárlásnak, no meg a Budaörsről hozott jamnak köszönhetően most mehetek grízestésztát készíteni. Juhé.

Szolgálati közlemény: Többen érdeklődtek, hogy így nem-Hannoverben is folytatódik-e a blog. Szerintem igen, persze az idő vasfoga mondja majd meg a tutit. :)

.hu, sweet .hu

Hazajöttem. Most itt ülök számos zacskómmal (ruhák) és pár dobozommal (egyebek), és átlag párpercenként megrándulnak az izmaim, hogy nosza, menjünk pakolni, és meg se moccanok, mert még nincs hova. :) Szekrények akadnak, no de vannak dolgok, amiket alkatilag képtelen vagyok csak úgy egy polcra rakni, és egy darab vállfám sincs.

Update: már van. Egyre fogynak a mentségek, hogy miért is nem mozdulok innét.

Péntek estére befejeztem a cuccaim csomagolását (soha, senki nem hiszi el nekem, hogy milyen kreatívan és zseniálisan tudok csomagolni, pedig én apukámtól a Csaba utcai közértben tanultam meg az alapelveket, amiket azóta csak továbbfejlesztettem), és a némettel rögvest be is pakoltuk a nem annyira értékes dolgokat a kocsiba, hogy reggel már ne ezzel ébresszük a szomszédokat. A "reggel" enyhe túlzás persze, mert ő úgy gondolta, hogy akkor felkelünk ötkor, és fél hatkor már úton is leszünk - azt hittem, tréfál, de nem. Ötkor keltünk, hat óra tíz perckor már a GPS is közölte, hogy megalkotta az útvonalat, így frissen és vidáman nekieredtünk. 

Az első két-három órát jobbára nyitott szemmel szunyókálással töltöttem, mégis feltűnt, hogy a német mintha elégedetlen lenne a GPS javaslataival. Mikor egyhuzamban három percnél tovább sikerült fókuszálnom, az is kikristályosodott, hogy miért: a Garmin típusú GPS szerkentyűnek több útvonaltervezési beállítása is van, és ezek egyike alighanem az "Illegális árut csempészek" lehet, mert kizárólag mellék- és alutakon vitt minket, itt-ott bokrok, fűszálak alatt meglapulva. A német addig nyomogatta, míg át nem terveztette vele úgy, hogy valami autópályafélét is lássunk. Ez a beállítás, ami a keresztségben a "Leggyorsabb" nevet viseli, igazából valami mérnököknek szánt élménytúra lehet, mert olyan útátépítés nem volt, amit mi ne láttunk volna, ahogy 60km/h sebességgel elcsoszogtunk a magányosan pihenő munkagépek mellett.

A német úgy az ötödiknél vesztette el végképp a türelmét. Megálltunk reggelizni (most már biztosan tudom, hogy az út menti pihenők alkalmazásában áll legalább egy turistabusznyi nyugdíjas, akik pontosan egy perccel azelőtt rohamozzák meg a vécét, hogy én odaérnék), vittük a GPS-t is, és addig mondogatta neki, hogy ezt a várost meg azt a várost is érintse, míg kialakult egy olyan útvonal, amin időnként több kilométeren keresztül is 100km/h fölött lehetett a sebességünk. 

Innét kezdve engedelmesen mondta, hogy mikor merre menjünk, csak akkor csempészett némi kárörvendést a hangjába, mikor a német véletlenül egy kijárattal korábban tért le az egyik autópályáról a kelleténél. Persze pár kilométerrel később, ahogy mi az út vonalát követve kanyarodtunk, ő ezt figyelmen kívül hagyta és jelezte, hogy egy zöld mező kellős közepén járunk, és ideje áttervezni az útvonalat, aztán mondat közepén a saját szavába vágva elhallgatott és helyreigazította a képet. A hirtelen beállt csendből világosan kihallatszott a "spongyát rá, oké?" szándék.

Ezt a két apróságot leszámítva eseménytelen volt az út. Ha sokkal költőibb lélek lennék, zengedeznék pár strófányit, hogy beh szép is, ahogy a hajnali nap sugára rózsásra festi a fázósan összebújó bárányfelhőket, de szerintem mindenkinek jobb, hogy nem vagyok ilyen lélek.

Ausztriában áthaladva viszont láttam egy érdekes táblát az autópálya mentén: 100-as sebességkorlátozás 6-20 óra közt. Namármost, olyan táblát láttam már sokat, ami este 8 és reggel 6 közt korlátozza a sebességet, de fordítva még egyet se. Azt láttam, hogy az út mentén a távolban tehenek legelésznek, és arra is gondoltam, hogy hátha miattuk, de nem tűnik túl valószínűnek, hogy Hans, a tehenészlegény estefele az autópálya felé pislant, meglátja, hogy egy Audi százhússzal dönget, erre kiveri hosszúszárú pipájából a parazsat, és odaszól a teheneknek, hogy "No te Böske, nyolcra járhat az idő, ideje mennünk."

Igaz is. Az autópályák mentén vannak az óvatosságra intő táblák is. Németországban ez szinte kizárólag a Runter vom gas feliratú, lassúságra intő tábla. Ausztriában a pontrendszerre hívják fel a figyelmet: ha a záróvonal mentén felfestett pontokból csak kettő látszik egyszerre, akkor 60km/h az ajánlott sebesség, ha pedig csak egy, akkor 40km/h. Magyarországon a követési távolság a nagy mumus, egypár biztonsági öves felszólítással fűszerezve.

Az is érdekes kérdés (szerintem), hogy ha egy, a magyar határhoz közeli benzinkút pénztáránál bazi nagy tábla hirdeti, hogy magyar autópályamatrica kapható, akkor ugyan mi a tökért nem árulnak olyat? El lettünk küldve a határtól száz méterre levő bódéhoz, hogy ott vegyünk. De akkor minek van kint az a szájbatekert tábla? Na mindegy. Biztos erre is van valami magyarázat.

A GPS Magyarországon már be akarta bizonyítani, hogy hasznos jószág, és mi tagadás, Budapesten brillírozott. Rendben, az még mindig nem jutott el a Garminhoz, hogy a Margit híd le van zárva, mi viszont tudtuk és kikerültük. Fél kilenckor már a garázsajtót nyitottam, és míg a zacskókat és dobozokat hurcoltam ingajáratban a kéglibe, a biciklim is összeszerelődött (szerencsére túlélte, hogy jópár zacskóval leterhelve utazott). 

Helyzetjelentés

A szerelő nem jött kedden, de telefonált, hogy szerdán "késő reggel" jön és szerel.

Azóta se jött, viszont még mindig ablaknyitással fűtök. Napok óta egy csepp eső sem esett, a nap is kisüt, itt valami gyanús folyik a háttérben.

További hírünk, hogy elkezdtem a csomagolást. Egy doboznyi mindenféle mütyürből összehoztam fél doboznyi mütyürt, valamint egy lukasztó és egy tűzőgép segítségével összerendeztem mind az összes papírokat (lakásügyek, számlák, magánpapírok). Szerintem azok is beleférnek majd a dobozba, és akkor már csak a ruháimat kell kigyomlálni. Csak ne lenne ilyen nehéz... 

Tudom, hülyeség megtartani olyan cuccokat, amikbe már nem férek bele, vagy mondjuk köldökön felül érnek, de apai ágon örököltem a gyűjtögető géneket. A családban mindenki gyűjtöget valamit - egyesek notebookokat, mások nejlonzacskó-kolóniát dédelgetnek a mosogató alatt, én meg képtelen vagyok kidobni a két számmal kisebb pólót, ami tizennyolc évesen még pont jó volt rám (szerencsére vállban is szűk, szóval tényleg nőttem azóta).

Megebédelek, aztán nekilátok ennek a feladatnak is. ERŐS VAGYOK!!!!! (nem)

Update Gyenge vagyok. Már az első pólónál elakadtam. Holnap újult erővel futok neki.