Negyedik nap az iskolában

 Avagy nem egyezkedünk terroristákkal.

Munkahelyen ismerkedek az emberekkel, rendszerekkel, próbálok senkinek nem nagyon a lábára lépni, miközben egyre-másra, és vakon eltalálva a százas kört, fedezek fel egyre rettenetesebb dolgokat. Hétfőn és pénteken lehet otthonról dolgozni, bár eddig a többi napon sem volt tömegnyomor az irodában. Cloudos kolléga gyengülő meggyőződéssel mondja, hogy ennél azért többen szoktak lenni. 

Tegnap sikerült kitalálni, hogyan tudok rácsatlakozni a parkolóban levő, dolgozóknak ingyenes autótöltő-állomásokra, és ma reggel töltöttem is az autóba 70 mérföldet.

Van céges bolt, ahol a céges logóval ellátott golyóstollakon és baseballsapkákon kívül lehet kapni a cég termékeinek igen széles választékát. Például ipari guriga hálókábelt, intelligens falicsatlakozót. Erős alkalmazotti kedvezménnyel.

Na de.

Ma (főnöki engedéllyel) 4:45-kor kaszát-kapát elhajítottam és mentem felvenni Teobert (Peti új neve, szokjatok hozzá) az oviból. Felajánlottam neki, hogy eljöhet velem visszavinni a webkamerát, amit a minap vettem, de nagyon gagyi. Beleegyezett. Hagytam, hogy ő vigye be a boltba a dobozt és ő adja oda az alkalmazottnak. Utána végignéztük a bolt teljes webkamera-, billentyűzet-, számítógép- és fejhallgató-készletét. Angyalok daloltak, erős volt az anya-gyermek csi.

Aztán a parkolóban kijelentette, hogy tojást kér. Na de milyet? Rántottát? Tükörtojást, főtt tojást? Nem kockáztattam semmit, mert mindig rántotta formájában fogyasztja.

Erre kitalálta, hogy főtt tojást akar. Perszepersze, gondoltam én. Na de aztán kiderült, hogy nem ám holmi otthoni főtt tojást akar, hanem elmenni a főtt tojás-boltba, és ott venni főtt tojást. Nyilván hiába magyaráztam el, hogy gazdaságosabb otthon főzni tojást, nem megyünk el boltba emiatt. Kitört a botrány. Sírás, rívás, dobhártyaszaggatás. Mire hazaértünk, az idegrendszerem már romokban, de akkor kitalálta a gyerek, hogy akkor fánkot akar. NEM KAP FÁNKOT, a közelében se voltunk egyik fánkboltnak sem, és elvek.

Teobert nem kezdő a hiszti témakörben. Igazi könnyeket facsar ki hatalmas pillájú szeméből, lefelé görbül a kis szája, és ha az OSHA itt lett volna, dupla adag hallásvédelmet adnak rám (most csináltam meg az összes biztonsági tréninget, nyolc órára vetített átlag 90dB zaj felett kell a zajvédelemi védőfelszerelés). Anya kínált mangólevet, kekszet, ölelést, puszit, Teobert nem lett halkabb. Átmentem egy másik szobába, mire egy ideg mintha csökkent volna a zaj, de kiderült, hogy csak mert elindult megkeresni.

Rámtalált és megint feltekerte a hangerőt. Utolsó mentsvárként megkérdeztem, hogy akar-e segíteni kivinni a szemetet. És akart!!!

Megengedtem, hogy ő vigyen le egy kartondobozt a recirkulálósba. Segíthetett kitolni mindkét kukát. (Hiába, aranyból van a szívem.) Ismét hallani véltem az angyalok zümmögését. Futottunk versenyt a kertben, föl és le, föl és le. Kacagott. Ismét rendben volt minden Vissaiföldén.

Aztán megbotlott, és elesett a kocsibehajtón. A tenyere érintette a betont. Újrakezdődött a sírás-rívás. Van, amikor az ember nem nyerhet.

(A végén igazságosan megosztoztunk egy banánon és pár kocka mogyorós csokin, és elapadtak a könnyek. Utána kidobhatta a banánhéjat a kukába. Mondom én, hogy aranyból van a szívem.)

Első nap az iskolában, avagy még nem sejtenek semmit

Sok kihagyás után, satöbbi, satöbbi. Más gyerek bezzeg örülne.

Mint az köztudott, vissai munka nélkül volt fél évig, míg egy balga cég úgy nem döntött, hogy felveszi. A fizetés tűrhető, a cég nagynevű, és, ami a legfontosabb: autóval 10 (tíz) percre van a háztól. A munka maga ígéretesnek tűnt, olyan dolgokat kell használni (és megtanulni), amiket most valamennyire tudok, de ezt a tudást nem tudom munkatapasztalattal alátámasztani.

Mint az szintén köztudott, vissai ún. Endpoint Manager, azaz végfelhasználói eszközöket macerál. Ezek eddig jobbára mobil eszközök voltak (aka mobiltelefon, iPad, Androidos tabletek), most már Windows és Mac számítógépek is lesznek. A macerálás pedig az, hogy mit szabad és mit nem szabad rajtuk; biztosítani kell, hogy ha a user Adobe Readert szeretne használni, akkor azt a user le tudja tölteni és/vagy tudja telepíteni magának; és ha valami nem működik, akkor a supportosok tudják, hogyan kell segíteni. Ez egészen addig egyszerűnek tűnik, míg az ember észre nem veszi, hogy a cég X ezer mindenféle kütyüje igen kevéssé homogén. Az ügyvéd-részlegnek más kell, mint a gyártósornak, például. Ja, és ez nem pénzügyi cég, itt kérem gyártás folyik! Ami szintén új nekem. 

Miután eldöntötték, hogy felvesznek, át kellett menni egy ellenőrzésen, ami azt volt hivatott megnézni, hogy mekkora ordas nagyot hazudtam a diplomámról, korábbi mukahelyeimről, és hogy hány fajta drog kering a szervezetemben. Szerencsére koffeinre nem szűrtek (vagy ha igen, kiakadt a számláló), így az utóbbin hamar átmentem. A volt egyetemem már valamivel nagyobb falat volt, de két hét alatt azzal is megbirkózott az erre szakosodott cég. Éljen a GDPR!

Hiába minden nyüszítés és fogaknak az csikorgatása, elkövetkezett az első nap.

Némi gyanúra adott okot, hogy jövendőbeli főnököm, a továbbiakban Sam, gondosan tájékoztatott, hogy mi vár rám az első napon, megkérdezte, hogy milyen telefont szeretnék, és küldetett nekem céges cuccokat (egy jöféle hoodie-t és egy Yeti kávésbögrét, ami szerintem jobb, mint a Stanley.)

Business casualba’ kell menni. Vigyek ebédet? Ha nincs kajálda, akkor csak állok ott és rágcsálom a müzliszelet (amit persze vittem magammal)? Hány töltőt és kábelt vigyek? A céges bögrét vigyem, vagy az tolakodás? PÁNIK.

Nehezítette a helyzetet, hogy az autóm egyik kereke ellaposodott. Norbi felajánlotta, hogy elviszi ő a szervizbe, addig elvihetem az ő autóját. Amit tudok vezetni, csak totál más, mint az enyém. De hát tíz perc az út, annyit csak kibírok.

Reggel bepötyögtem az autónak, hogy hová megyünk, hát elvitt volna a falu város másik végére, ha nem állok le egy mellékutcában, hogy megbeszéljem vele, ki az úr a házban. Időben odaértem, és mit látok? A bejárat előtt valami húsz elektromosautó-töltő állomást. Nahát, nahát. (Mindkét autónk elektromos. Tiszta hülyének éreztem magam, mikor Petinek brummogtam és berregtem a boltban a bevásárlókocsihoz, a gyerek három éves koráig nem találkozott robbanómotorral.)

A fogadóbizottság fogadott, elvezetett az asztalomhoz, ahol várt két doboz: egy laptop és egy mobiltelefon. A laptopot bekapcsoltam, hadd intézze az intéznivalókat (telepítést), addig körbevezetett a fogadóbizottság (az egyik főnök). Van kajálda, és cég által támogatott, szóval nagyjából féláron van minden. 7 dollárból fejedelmien megebédeltem. (Az kevés, ugyanez NYC-ben 15-20 lenne.)

A tárlatvezetés után ott álltam az asztalomnál egy laptoppal és egy mobiltelefonnal a kezemben. Szemben velem két 17 colos monitor, aminek HDMI, DP, és VGA csatlakozója volt. A laptopnak van 1 USB C, 1 USB A, és egy proprietary töltő csatlakozója.

Rögtön otthon éreztem magam.

A monitoron volt USB-A csatlakozó, de csak dísznek (tölteni lehetett róla), így a nálam levő kábelgarmada nem ért semmit. 

A local support kiköhögött egy dokkolót, de HDMI/DP — USB-C az szóba sem jöhetett, olyant itt nem tartanak. Aztán mikor már mindenki elmormolta, hogy “nahát, Sam nem rendelt neki billentyűzetet?”, elmentem a New Hire Orientationre, ami során Sam küldött üzit a tracking numberekkel, hogy 9:45-kor lettek leszállítva az irodába a cuccok, amiket bizony megrendelt. Mire visszaértem a majdnem lemerült laptoppal az orientation felénél, már ott várt hat doboz. Laptopot bedugtam tölteni, csatlakoztattam az előrelátóan becsomagolt Bluetooth fülest, és szépen összeraktam a cuccokat. (Úgy vettem ki a szövegösszefüggésből, hogy a local support nem feltétlenül áll a helyzet tetőpontján, ezért nem szóltam neki.) 

Sokat segített, hogy a cloudosok főnöke lenyúlta a régi monitorokat, mondván már régóta fájt rájuk a foga.

Az orientation végén elslisszoltam kajálni, ami hiba volt, mert pár perccel később kezdődött egy meeting, amit pont a kedvemért raktak át… Ehh. Főnök megbocsátott, és amúgy pont ő emlékeztetett, hogy ne felejtsek el ebédelni. Épp zárás előtt értem oda, szóval ha ott vagyok azon a meetingen, marad a müzliszelet (és az ma nem lett volna elég, pedig reggeliztem.)

Ma jobbára meetingeken voltam, mikor meg nem, próbáltam kibogozni, mi merre. A hely összeszedettsége és átláthatósága a frissen kibontott 1500 db-os Ravensburger puzzle-re hajaz. Pont a device management van a legramatyabb állapotban, annak eddig nem volt gazdája. Írtam a nap során a teendők listáját, bő fél oldal már megvan.

És mint kiderült, nem egyszerű talpas admin leszek. Félig-meddig elvárás, hogy vezényeljem a céget, akik bizonyos feladatokat látnak el az eszközök ügyében. Nem gond, volt már ilyen régebben is. Csak ez az átok imposztor-szindróma ne lenne. De még nem sejtenek semmit.

Holnap második nap. Lehet, hogy megkapom az admin accesst is. Lásd: naposcsibe géppisztollyal.