Negyedik nap az iskolában

 Avagy nem egyezkedünk terroristákkal.

Munkahelyen ismerkedek az emberekkel, rendszerekkel, próbálok senkinek nem nagyon a lábára lépni, miközben egyre-másra, és vakon eltalálva a százas kört, fedezek fel egyre rettenetesebb dolgokat. Hétfőn és pénteken lehet otthonról dolgozni, bár eddig a többi napon sem volt tömegnyomor az irodában. Cloudos kolléga gyengülő meggyőződéssel mondja, hogy ennél azért többen szoktak lenni. 

Tegnap sikerült kitalálni, hogyan tudok rácsatlakozni a parkolóban levő, dolgozóknak ingyenes autótöltő-állomásokra, és ma reggel töltöttem is az autóba 70 mérföldet.

Van céges bolt, ahol a céges logóval ellátott golyóstollakon és baseballsapkákon kívül lehet kapni a cég termékeinek igen széles választékát. Például ipari guriga hálókábelt, intelligens falicsatlakozót. Erős alkalmazotti kedvezménnyel.

Na de.

Ma (főnöki engedéllyel) 4:45-kor kaszát-kapát elhajítottam és mentem felvenni Teobert (Peti új neve, szokjatok hozzá) az oviból. Felajánlottam neki, hogy eljöhet velem visszavinni a webkamerát, amit a minap vettem, de nagyon gagyi. Beleegyezett. Hagytam, hogy ő vigye be a boltba a dobozt és ő adja oda az alkalmazottnak. Utána végignéztük a bolt teljes webkamera-, billentyűzet-, számítógép- és fejhallgató-készletét. Angyalok daloltak, erős volt az anya-gyermek csi.

Aztán a parkolóban kijelentette, hogy tojást kér. Na de milyet? Rántottát? Tükörtojást, főtt tojást? Nem kockáztattam semmit, mert mindig rántotta formájában fogyasztja.

Erre kitalálta, hogy főtt tojást akar. Perszepersze, gondoltam én. Na de aztán kiderült, hogy nem ám holmi otthoni főtt tojást akar, hanem elmenni a főtt tojás-boltba, és ott venni főtt tojást. Nyilván hiába magyaráztam el, hogy gazdaságosabb otthon főzni tojást, nem megyünk el boltba emiatt. Kitört a botrány. Sírás, rívás, dobhártyaszaggatás. Mire hazaértünk, az idegrendszerem már romokban, de akkor kitalálta a gyerek, hogy akkor fánkot akar. NEM KAP FÁNKOT, a közelében se voltunk egyik fánkboltnak sem, és elvek.

Teobert nem kezdő a hiszti témakörben. Igazi könnyeket facsar ki hatalmas pillájú szeméből, lefelé görbül a kis szája, és ha az OSHA itt lett volna, dupla adag hallásvédelmet adnak rám (most csináltam meg az összes biztonsági tréninget, nyolc órára vetített átlag 90dB zaj felett kell a zajvédelemi védőfelszerelés). Anya kínált mangólevet, kekszet, ölelést, puszit, Teobert nem lett halkabb. Átmentem egy másik szobába, mire egy ideg mintha csökkent volna a zaj, de kiderült, hogy csak mert elindult megkeresni.

Rámtalált és megint feltekerte a hangerőt. Utolsó mentsvárként megkérdeztem, hogy akar-e segíteni kivinni a szemetet. És akart!!!

Megengedtem, hogy ő vigyen le egy kartondobozt a recirkulálósba. Segíthetett kitolni mindkét kukát. (Hiába, aranyból van a szívem.) Ismét hallani véltem az angyalok zümmögését. Futottunk versenyt a kertben, föl és le, föl és le. Kacagott. Ismét rendben volt minden Vissaiföldén.

Aztán megbotlott, és elesett a kocsibehajtón. A tenyere érintette a betont. Újrakezdődött a sírás-rívás. Van, amikor az ember nem nyerhet.

(A végén igazságosan megosztoztunk egy banánon és pár kocka mogyorós csokin, és elapadtak a könnyek. Utána kidobhatta a banánhéjat a kukába. Mondom én, hogy aranyból van a szívem.)