UPDATE III - Tele a... Hagyjuk.

Óhogyaza... Pedig tényleg azt hittem, hogy ezt már nem lehet fokozni

Felhívott a T-Home (vagy valamelyik T-whatever) ügyintézője, hogy én vagyok-e Herr Elp. Mondok nem, és németül se sokat, szóval vagy angolul, vagy lassan, vagy később telefonál. Az első ajtót választotta, de azért jól elbeszélgettünk az ő hússzavas angol- és az én huszonöt szavas német szókincsemmel.

Arra próbált fényt deríteni a drága, hogy miért nem használjuk a tévét. Talán már nem akarjuk? Nem tetszik nekünk? Vigyék vissza?
Ezen már szinte sikítva nevettem (igen, bele a fülébe). Elmagyaráztam neki, hogy mi tök boldogan használnánk, ha működne. De nem működik, mert ők még nem nyújtják a szolgáltatást.
Pár másodperces szünet következett, mely során alighanem utánanézett az adatainknak, mert utána azt mondta, kissé meglepett hangon, hogy jé tényleg. Aztán hozzátette, hogy de sebaj, pénteken, 30-án bekapcsolják. Mondtam, örülök. Szívélyes búcsúzkodás. Történtek habzó szájjal történő ismertetése a kollégákkal. (Vagy ez, vagy idegroham.)

Ebben az a jó, hogy van valamilyen szintű kásztömer öröm-bódottág-követés, meg hogy a jelek szerint van távoli management, azaz ha épp olyanom van, akkor Manilából beprogramozhatom, hogy vegye fel az Esmeralda lánya epizódjait 348-420-ig, de a 376. részt azt ne, mert abban hal meg Don Mihaelo.
Az viszont rossz, hogy idióták.

A' időnek járásárul

Ah, hová tűntek azok a boldog idők, mikor még izgatottan vártam a reggeli időjárás-jelentést... A szépbeszédű m1-es srác kinyilatkoztatása után már csak azt kellett megtippelni, hogy ha napsütést jósol, akkor vajon kiadós vihar lesz-e, vagy netán jégeső veri el a vetést? (Június elején már csak a legbátrabbak fogadtak havazásra, de egyszer nyertem is, és milyen jól fizetett!) Hozzászokik az ember a hazai időjáráshoz, na.

Ezzel szemben van ugye Hamburg, ahol az időjárás valamivel kevésbé bonyolult - vagy esik, vagy hamarosan esni fog; télen ugyanez, csak néha hó esik eső helyett.

A kettő közt helyezkedik el Hannover, ahová a kalandvágyó hamburgi meteorológia-szakos hallgatók jönnek el borzongani. Itt ugyanis az időjárás egészen vad dolgokra képes: példának okáért szinte mindig fúj a szél. És időnként süt a nap is.

Megnéztem egy időjárás-jelentést az n24 nevű csatornán - kiábrándító. Egész Németország ún. "várható" időjárását elmondták annyi idő alatt, amíg Vissy bácsi még mindig a Dunántúlt mazsolázgatta. Természetesen pontosan olyan idő lett. Csak egy példa: múlt hét keddre azt mondták (előtte levő vasárnap), hogy Hannoverben és közvetlen környékén erősen felhős lesz az idő, reggel szemerkélni fog, a hőmérséklet délutánra felkúszik 15 C fokra. Kedd reggel erősen felhős égre ébredtünk, amiből csöpörészett ez-az, és mikor este nyolc tájt elmentem egy Wetterstation mellett, az 14 C fokot mutatott. Hol itt az izgalom? (Igaz, a szélről egy szót se szóltak.)

Nem árt tudni, hogy a házunkban van valami fotocellás kapcsoló, ami a szelet bekapcsolja, ha lefele megyek a lépcsőn, és kikapcsolja, mikor jövök fel. Ez csak esőben romlik el néha.

Ezért, és még néhány kis szemétségért kárpótol azonban ez a madár, aki szintén nem idevalósi lehet, mert nem tudta, hogy ha az eső pár percre abbamarad, az nem azt jelenti, hogy tényleg abbahagyta. A képen épp szemerkélő esőben gubbaszt és meg van sértődve.

Az telekommunikációrul - UPDATE II

BWAAAAAHAHAHAHAAHAHA <-- Marika, hozza a nyugikabátot, kérem

A dobozban bizony a set top box volt. Az Elp, aki ért is hozzá, vacakolt vele jó ideig, próbálta működésre bírni, de nem ment az istennek se. Felhívta tehát a supportot, és megtudta, hogy ezt bizony április 30-án fogják aktiválni.

Hogy miért? Mert. Túl sok a kérdés, öreg. :) Ott nyüszítettem a háttérben, hogy ne idegesítsd fel őket, még lekattintják a netet - egyelőre úgy tűnik, megúsztuk.

Még egy szolgáltató

Talkline - a Vodafone egyik alvállalkozója (ha jól tudom)

Az Elp rajtuk keresztül állt szerződésben a Vodefone-nal. Ez jó dolog volt neki, például mert az itteni szokások szerint kétévente választhat néhány telefonkészülék közül egyet 1 euróért. Pár napja járt le a két év, én is itt vagyok egy szem német telefonszám nélkül, logikusnak tűnt, hogy rendel egy partnerkártyát és hozzá egy telefonkészüléket is. Érintőképernyőset, 5 megapixeles kamerával. (Azt hiszem, a konyhaszerelésnél már csak a kütyüket szereti jobban.) A partnerkártyára is kitűnő percdíjak voltak, ráadásul egymást ingyen tudtuk volna hívni. Tyűdejó, neten meg tudjuk rendelni? (Ekkor már megvolt a 3G modem, és nem ártott volna, ha a cégből fel is tudnak hívni a népek; a magyar telefonomon ez percenként 61HUF lett volna, Skype az 5GB-os korlátozás mellett túl kockázatos lett volna, a vonalas telefonunk pedig csak a T-Com szerint működött.) Meg hát, uccu neki!

Az Elp bejelentkezett az oldalra, ahol az volt a meglepetés, hogy a fiók még mindig a volt- és azóta sajnos elhunyt barátnőjének a nevén volt, pedig az már jó három éve történt, és annak idején a halotti bizonyítványt elküldve kérelmezte kétszer is, hogy kerüljön a szerződés az ő nevére, mivel ő az egyetlen használója. De sebaj, ezen ne akadjunk fenn, majd szól nekik még egyszer, most a telefont intézzük el. Meg is rendelte a partnerkártyát és a telefonkészüléket, megadta, hogy az itteni címre érkezzen a cucmók, Sai Vis névre, hogy át tudjam venni, ha ő nincs itthon. Azzal biztatott, hogy négy-öt nap, és itt lesz a kártya és a telefon.

Ez még az IKEA-fogfehérje előtt történt, ezzel magyarázható, hogy öt+még néhány nap elteltével teljesen naivan megkérdeztem az Elpet, hogy hallott-e valamit a telefonról. Mondta, hogy majd telefonál másnap nekik. Amit meg is tett, és este tájékoztatott a hívás eredményéről: még egyiket se küldték el, nem is tudják, mit és egyáltalán, de visszahívást ígértek még aznapra. Ez természetesen nem történt meg, de mivel akkor tudta meg azt is, hogy a munkalap sem várható egyhamar, cseppet sem hibáztattam, hogy nem hívta fel őket ő megint.

Aztán persze megtette. Most már sokkal több információval tudták biztatni: a kártyát elküldték XY-nak (vadidegen név) Münchenbe, és már aktiválták is! (Ez utóbbit nagyon büszkén mondta az ügyfélszolgálatos. Mintha a kártya aktiválása nem csak annak használatát tenné lehetővé, de még a világbéke is kitörne miatta.) De itt még nincs vége kis történetünknek.
Az Elp a döbbenettől szólni sem tudott, így a Talkline-os ügyintéző folytatta a dicső történetet: a kártya tehát jó helyen van, a hozzá tartozó információkat, a PIN-, PUK- és egyéb kódokat pedig elküldték a telefonnal együtt az Elp hamburgi címére. Talán. Majdnem biztos. Ő legalábbis úgy látja a rendszerben, hogy az nem ment Münchenbe, akkor pedig csak a másik címre mehetett.

Ezután mertem csak azt javasolni, hogy menjünk el egy random boltba és ott vegyünk egy akármilyen feltöltős telefont. Rávilágítottam a tényre, hogy bár szeretek telefonközpontokkal játszani, én összekötni szeretem az embereket, nem beszélni velük, és legyen ő bármennyire is szívem csücske és napsugár életem egén, fél kezemen össze tudom számolni, hogy idén hány percet töltöttem vele a telefonon, így az "egymást ingyen hívhatjuk" nem is olyan fontos, igaz?
Nagy meglepetésemre azonnal bólintott, hogy nosza, induljunk, még csak este hét van, nyolcig biztos nyitva vannak. Úgyhogy elgaloppoztunk a főpályaudvarra, legkedvencebb T-pontomba és pár perc leforgása alatt már volt is német telefonszámom, teljes 10 euró lebeszélhetőséggel. (Egy jópontot kapnak ezért, így már -9999 pontnál járnak. Hajrá, T-Com, ne add fel!) Ekkor vettem észre, hogy errefelé a PIN beállítása nélkül árulják a kártyákat, azaz a telefon bekapcsolásakor nem kell semmit megadni. Reméltem, hogy a müncheni XY erre nem jött rá, vagy legalábbis nem szeret sokat külföldre telefonálni.

Másnap az Elp ismét telefont ragadott, hogy most már tényleg átírassa a szerződést a saját nevére. Elszótagolta kérését az ügyfélszolgálatosnak, hivatkozott a korábban küldött dokumentumokra... bár egy szót sem értettem belőle, engem teljesen meggyőzött. Látszólag az ügyfélszolgálatost is. Ígéretet kapott rá, hogy azonnal intézkednek.

Intézkedtek is. Másnap délelőtt hirtelen elkezdett működni a vezetékes telefonunk, és "de jó móka!" felkiáltással azt játszottuk, hogy ő lemegy és én felhívom a vezetékesről. Ám a kicsörgés zaja helyett valami nő mondott valamit németül. Hát igen... a Talkline működésbe lendült: azonnal letiltották a kártyáját. Felhívta őket a vezetékesről, hogy ez meg mi a répa? Elmagyarázták neki, hogy ez teljesen normális, hiszen pont ő kérte a szerződésmódosítást, nem? Akkor meg minek panaszkodik? Nyilvánvaló, hogy ahhoz meg kell szüntetni a jelenlegi kártyáját! Kap majd helyette újat. Persze, a telefonszáma is új lesz, mégis, mire számított? Hogy mikor kapja meg az új kártyát? Ó, úgy két hét, legfeljebb négy...

Annyit sikerült kisírni a végén, hogy elérhető lett egyelőre a "régi" számán. A T-Com pedig alighanem felküzdheti magát -9998 pontra.

Az telekommunikációrul - UPDATE

Haha. Hehehe. (Nem kérdéses, hogy kezdek begolyózni.)

Épp csak elmentettem az előző anyázó bejegyzést (és megküzdöttem a google chrome blog-formázási szokásaival; remélem, nem jelenik meg annyiszor az esetleges RSS-olvasók feedjeiben, mint ahányszor elmentettem), mikor megszólalt a csengő. Kétszer. Mert itt a postás tényleg. :)

A csomagon a Telekom Deutschland GmbH szerepel feladóként, és így szemre pont belefér egy set top box. A kinyitásával megvárom az Elpet, addig gyorsan postolok még egyet arról, hogy meg szeretném nyerni a lottó főnyereményét... hátha... :)

Az telekommunikációrul

T-Com (vagy T-Home? Mindegy)

Akik azt ígérték, hogy március 31-én jönnek beszerelni a netet, majd módosították ezt április 6-ra. Ami még úgy-ahogy tűrhető lett volna, hiszen nekem pont aznap kellett elkezdenem dolgozni (távmunka), amihez a szélessávú internetkapcsolat alapfeltétel. És ha esetleg nem reggel nyolcra jön a szerelő, na bumm, egy-két órára be tudok vonulni valami netkávézóba, először úgyis a háromhetes távollét során felgyűlt párszáz e-mailen kell átrágnom magam. (Az internet az én gyenge pontom, de ezúttal elhatároztam, hogy nem fogok nyugtalankodni és nem idegesítem fel magam semmin.)

Reggel nyolckor az Elp felhívta tehát az ügyfélszolgálatot, hogy nem zavarni akar, csak hátha tudnának mondani egy sacc/kábé időpontot, hogy mikor jön a szerelő. Ugyan németül még mindig keveset és azt is hézagosan, de az leesett, hogy ha tíz percig tart a beszélgetés és ő is sokat beszél közben, az nem jó. Nem is lett az.

Udvariasan ki lett kacagva, hogy beszerelést várt aznapra. A kolléga biztos nem azt mondta, hogy beszerelik, hiszen először csak azért megy ki a munkatársuk, hogy ellenőrizze a telefonvonal meglétét. De ő sem ér ide valószínűleg aznap. És még ha ide is ér, először a vonal meglétét ellenőrzik, aztán bekötik a telefont, aztán kiküldik az ideiglenes modemet, aztán a hozzá tartozó jelszavakat és azonosítókat, majd ha az jól működik és nincs szükség további beállításokra, akkor küldik a végleges modemet, valamivel később pedig a tévé alkatrészeit. Ez legalább egy, de még inkább két hét.

Szilárdan tartottam magam a korábbi, idegeskedésre és nyugtalankodásra vonatkozó elhatározásomhoz, na de a pánikolásról senki nem mondott semmit, és a kétségbeesés sem szerepelt a szerződés feltételei közt, ezt a kettőt tehát szabadon művelhettem. Az Elppel villámgyors kupaktanácsot tartottunk, hogy most meg wtf tudunk tenni. A netkávézók azonnal kikerültek az opciók közül, hiszen pár órát el tudok ott tölteni, de egy hetet már nem. Bemenni az ő munkahelyére - szintén nem lehetőség, a cég ugyanis szigorúbb biztonsági előírásokkal rendelkezik, mint a Magyar Államkincstár (remélem, ez azért jelent valamit - egyszer láttam ott egyenruhás hapsikat, csak vigyáznak ott valamennyire, nem?). A szomszédok wifijére bekéredzkedni szintén necces lett volna. És így tovább.

Legyen akkor 3G modem. Olyat biztos lehet kapni valahol, a kellő sávszélességet is tudja, csak adnak egyet. Irány a legközelebbi T-punkt.

Megjegyzés: Tudom, mehettünk volna máshová is. Vodafone-hoz, például. Vagy más szolgáltatóhoz. Ez teljesen igaz. Hogy nem a Vodafone lett, azt cseppet se bánom, eddig se szerettem őket, ezután se fogom. Hogy nem más, Magyarországon nem ismert szolgáltatóhoz mentünk, ahol talán olcsóbban, talán jobb feltételekkel juthattunk volna hozzá a megfelelő eszközhöz... Hát igen, talán. Nekem olyan megoldás kellett, ami a kellő szolgáltatást biztosítja (hangsúly az utolsó szón is), mégpedig azonnal. Ha lett volna internetünk, akkor természetesen megnézhettük volna a különböző ajánlatokat, és gondosan kiválaszthattuk volna a legmegfelelőbbet, de (és ez úton külön is csókoltatom a kötözködőket/utólag okosakat) internetünk nem volt, helyismeretünk minimális, és villámgyorsan kellett valami, ami működik is.

Tájékoztattam a kollégákat, hogy késni fogok, mert az internetellátással van egy kis gond (...ó, eufémizmusok istene, ne hagyj el), aztán irány a Hauptbahnhof.

Az ottani T-pontban valami olyasmit mondtak (az Elp nem fordított le mindent), hogy náluk nincs, valamivel arrébb van egy nagyobb, nézzük meg ott. Odamentünk, lecsaptam egy katalógusra, és mit látnak szemeim: a tökéletes ajánlatot. 3G USB modem, napi 5 euróért korlátlan használat, nincs havidíj. Isteni, ez kell nekünk.

Ám ez a bejegyzés tán meg született volna, ha az élet ilyen egyszerű lenne. Mert mint azt a segítségünkre siető T-alkalmazott elmagyarázta, igen, az egy nagyon jó ajánlat, egyben a legnépszerűbb is, és Hannover 50 km-es körzetében nem is kapható. Nem, Hamburgban sem. Berlinben talán, de abban se biztos. Van viszont egy másik ajánlatuk, ugyanaz a modem, korlátlan használattal, havi 40 euró - két éves hűségnyilatkozattal.

Nagyjából végigzongoráztunk minden lehetőséget, ettől a 3G cucctól kezdve odáig, hogy veszünk egy iPhone-t, amihez valami überfasza netcsomag jár, de még mindig ez volt a legjobb (legkevésbé rossz; nézőpont kérdése). Végül megszületett a döntés, hogy oké, elvisszük - mivel tudja a megfelelő sávszélt és korlátlan használat, igaz? Igaz. Korlátlan? Az. De igazán korlátlan? Háát, tulajdonképpen igen, persze ha 5GB-nál többet töltök le egy hónapban, akkor korlátozzák a sebességet. Pffff... Legalább ötször rákérdeztem a procedúra során, és csak a végén árulta el ezt az aprócska részletet. Persze majdnem biztos voltam benne, hogy van ilyen korlátozás, nem ez az első szolgáltató az életemben, aki alapvetően ki akar velem szekszualizálni, de milyen jó lett volna, ha ezt a képembe mondja, és nem harapófogóval kell kiráncigálni belőle.

Aláírtuk, aktiválták, közben még egy kávét is kaptunk (...nem, nem mondok erre semmit), távoztunk. Az Elp, aki egyébként a nyugalom megtestesült szobra, és talán a bal szemöldökét ha felvonja kérdőn, mikor én már a plafonon rohangászok körbe-körbe az idegtől, na szóval még ő is sápadt volt kissé. Hogy én mennyire voltam fehér, azt talán jobb is, hogy nem tudom; épp elég volt a tudat, hogy a kezem derekas amplitúdóval remegett.

Ezzel a nehezén túl is voltunk. Mire hazaértünk, már az utolsó remegés is eltűnt a könnycsatorna-izmaimból ( --><-- ilyen közel voltam hozzá, hogy sírva fakadjak ott az utcán), és mikor bedugaszoltam azt az átok modemet Ványába, tényleg működött is. (Ha jól emlékszem, reggel 9-kor nyitott a T-pont, és délre értünk haza a modemmel.) Még az volt a nagy kérdés, hogy mennyit fogyaszt a céges Citrix-kapcsolat. Ezt senki sem tudta hirtelenjében; de kivételesen mákom volt, és napi 300MB-ból megúsztam általában. Úgy számoltam, hogy az abszolút minimumra szorítkozva 10-15 napig biztos elég lesz, még ha magán-netezésre is használjuk pár MB erejéig.

Másnap telefonált az az ember a T-Comtól, aki az eredeti szerződést is kötötte az Elppel. Merthogy látta, hogy egy újabb szerződés került a nevére, hát mi történt? Minek neki még egy interneteszköz, nem elég a DSL? Mondom én, hogy úriember az Elp, egy "sájsz" se hagyta el ajkit. Elmagyarázta, hogy de igen, elég lenne, ha lenne, de ugyebár nincs. Ugye, ha a T-vállalat egy kicsit is jófej lenne, visszaadhatnánk (-tuk volna) a 3G cuccot, miután az állandó internet idekerül(t), mint csereautót a szerelőnek, de szerintem senkit nem lep meg, hogy "neeeem, ez sajnos nem így működik."

Nem sokkal a hívása után megérkezett a szerelő. Pont mikor jött, kezdtem bele egy ticketbe, amit kevesebb mint 5 perc alatt oldottam meg és zártam le, de ekkor a szerelő már nem volt itt. Bizony. Bejött, beledugott valami műszert a falidugóba, közölte az Elppel, hogy a telefonvonal működik, és távozott. (Újfent elhessegettem az UPC-s ember emlékét otthonról. Ő bejött, megnézte, összekábelezte, beállította, aláíratta velem, elment. Eh, nyamvadt balkáni viszonyok.)

Csütörtökön érkezett egy vastag boríték a T-rémtől. Abban voltak a jelszavak és azonosítók. Ellenálltunk a kísértésnek, hogy higiéniás célokra használjuk, és tovább vártunk.

Pénteken pedig csoda történt. Jött egy zöld cetli a postaládánkba. Kihámoztam belőle annyit, hogy az Elpnek csomagja érkezett, felveheti itt és itt (kb. 500 méterre a lakástól; nem ám főposta a Nyugatinál) 17 óra után. Hazajött, elment, hazahozta - a modem volt. És nem az "ideiglenes" modem, bármi legyen is az, hanem A Modem. Szását rádugva, ünnepélyes keretek közt begépeltük a jelszavakat és azonosítókat, betűről betűre követve Az Útmutató minden szavát. És lőn internet. Halleluja, testvéreim! Hajlékunkba beköszöntött a civilizáció.

Kiderült, hogy a szerződéses csávó a lelke mélyén nem nagyon rossz ember, és valahogy sikerült kibuliznia, hogy a lehető leggyorsabban legyen nálunk internet. Ez persze jó dolog, ami viszont nem jó, az az, hogy nekik ez a gyors, miután több mint egy hónapja megrendeltük a csomagot. Nekik, mint cégnek semmit nem kellett tenniük a már meglévő infrastruktúrával, minden készen állt.

Ma április 24-ét írunk (egy ideje finomítgatom ezt a bejegyzést, hogy legalább a legrondább anyázásokat kiszűrjem belőle), és már nálunk van a set top box beüzemeléséhez szükséges adatok egyik fele. Maga az eszköz még nincs. Ahogy haladnak itt a dolgok, a focivébét már talán tudjuk nézni.

Az svéd bútorboltokrúl

Őket nem akarom kardélre hányni. Az Elp már bevállalta ezt a feladatot.

Vásároltunk náluk sok mindent, többek közt egy konyhát is; abból az alapfeltevésből kiindulva, hogy "eccarazmind", még a sütőt és társait is ott vettük meg. Az már csak a mi szokásos pechünk, hogy nem sablonméretű és -alakú a konyhának kijelölt helyiség. A náluk kapható munkalap maximális hossza ugyanis 240 cm, a mi konyhánk botor módon 280 centi szélességbe nyújtózik. De nem estünk kétségbe, mert a (korábbi bejegyzésben említett) kedves fiatalember azzal biztatott minket, hogy lehet rendelni nagyobbat is, ami ugyan többe kerül, viszont hosszabb. Meg is rendeltük izibe. Az Elp már boldogan tervezgette*, hogy a következő hétvégére meghívja egy barátját Hamburgból, aki így részint itt alszik, milyen jó is lesz az, és ráadásul asztalos is a srác, micsoda mázli (...én nem ezt a szót használtam volna...), és akkor szombaton kiszállítják a konyhát és összerakjuk és akkor már csak a munkalapot kell kiluggatni a kellő helyeken (helyenként lefordítom vissaira az elpbeszédet, ő nem így mondta), és így két héten belül lesz működő konyhánk, hejehuja és örömtánc.

Rokonaim, barátaim és kollégáim alighanem egybehangzóan állítják, hogy a naiv külső végletekig cinikus belsőt leplez jól-rosszul, de be kell vallanom, ezen a ponton én is úgy láttam, az Elp meglátása fedheti a valóságot. Tisztában voltam vele, hogy nem kolbászból van a kerítés (ugyanis láttam már hannoveri kerítést), mégis, ha tulipánt akar venni az ember, Hollandiába megy, ha órát, akkor Svájcba, ha meg jópontra vágyik, akkor Németországba. Mert a hollandok tulipánosak, a svájciak órások, a németek meg jó pontosak.**

Pénteken Nagypéntek volt, szombaton viszont visszatért az élet szerény hajlékunkba: befutottak a szállítók, a már ismert fújtatós-szenvedős fajta. Felhozták a cuccokat. Aláírtuk, elmentek. Az Elp elkezdte összeszerelni a szekrényeket. Egy óra elteltével azon kaptam, hogy tűnődő arccal nézegeti a szállítólevelet. Újabb tíz percre rá csörgött a telefonja. Igen, a szállítók voltak. Hogy remélik, nem nyitottuk ki a két X dobozt, valamint hoznának nekünk még hármat.

Teltek-múltak a napok, lassan ideje lett volna megérkeznie a munkalapnak is. Elp telefonált. Elp homlokán viharfelhők gyülekeztek. Elp elmormolt néhány erős kifejezést. A munkalap legyártása ugyanis nem négy-öt nap, ahogy a hazudós hazudta, hanem három-négy hét. Így ünneptájt inkább négy. Esetleg. De hát ő erről szólt, nem?

Nem mernék egy leégett gyufaszálnál értékesebbet arra tenni, hogy még ebben a hónapban megérkezik a munkalap. Most épp félig kész a konyha, tele van dobozokkal, a sütő a helyén van, de nincs bekötve, a főzőlap a helyén van, de nincs kicsomagolva, bekötve pláne nem, és míg nincs munkalap, ezek úgy is maradnak, és addig a konyhát se lehet befejezni. Mondjuk ez engem annyira nem zavar - a kávéfőző működik, a vízforraló nemkülönben, van hűtőmágnestartónk, és ráadásul még a mikró is rendelkezésre áll, bár előszörre nem értettem, hogy minek nekünk még egy vízforraló. Egyébként is megedzettek a korábbi csalódások, mindenre a Murphy-féle becslést alkalmazom (szorozd meg kettővel, váltsd át eggyel nagyobb nagyságrendre és adj hozzá egyet; így számítva a munkalap érkezését 8-9 hétre becsülöm - remélem, nem kell nagyot csalódnom). Az Elpnek viszont ez fájó pont.*

*Ha még nem említettem volna: egyik hobbija konyhák összeszerelése.
*Ez egyben a nevezésem a Hét Legrosszabb Szóvicce versenybe.