Otthon, édes otthon

Spoiler alert: van lakás.

Másnap volt egy körünk a HSBC-ben, felmarkoltunk egypár certified csekket. Gondolom, ez nagyjából annyi, hogy a bank megnézi, hogy van-e annyi a számlán, talán még zárolja is. Alig fél óra volt az öt csekk beszerzése, és csak kettőt nyomtattak fordítva, biztos menni fog így is az elszámolás. Totál rendben van a bankrendszer, hitelkártyánk is van már egy hete, csak nem kaptuk még meg. (Talán soha nem is fogjuk. Kezdem feladni a reményt. Norbi SSN-jével (TAJ szám) van valami gubanc, talán amiatt késlekedik a kártya, vagy csak megint elakadt az ügyintézés valami láthatatlan akadályban, ami csak akkor derül ki, ha bemegyünk és rákérdezünk (a címváltozás ott akadt el, hogy vissza akartak hívni hétköznap munkaidőben azon a telefonszámon, amiről jól érthetően megmondtam nekik, hogy vezetékes szám, nem vagyok rajta elérhető hétközben, főleg nem munkaidőben). )
A debit kártya gyakorlatilag nudlira elég, csak nagyobb boltokban lehet használni, ahol a kártyaolvasónál lehet választani, hogy debit vagy credit. Veszek majd fel vele pénzt, akkor legalább tudok ebédelni jövő héten. (OTP, ha hallod: sokan szidnak, talán okkal, de működsz. Szeretlek.*)

*Még mindig a lakossági részt.

Szóval, certified csekkek, másnap (csütörtök) este hat óra. Jelenlevők: Mei (tulaj), Derek (élettárs), Pat, Carmel, Norbi, én, tollak, másolatok a bérleti szerződésből, kiegészítésekből, szemétdobozolási segédletekből.

Sikeresen aláírtuk a papírokat úgy, hogy az egyiknél az lett beikszelve, hogy van tíz éven aluli gyermekünk (nincs), még mindig nem tudom, hogyan, totál úgy rémlik, hogy a legelső rubrika volt a "nincs". Javítjuk vagy rácsot szerelünk az ablakokra. (Az ugyanis kell tíz év alatti gyermek esetén.)

Az alap szerződés kezelte az alap dolgokat, úgyismint viselkedjünk, fizessünk időben, tartsunk rendet, estébé; aztán jöttek a kiegészítők, amiben Mei kijelentette, hogy legjobb tudomása szerint nincs bed bug (poloska) a lakásban, ólom még kevésbé; végül még egy adag kiegészítő, ami már ránk vonatkozik: csak Scott vécépapírt használunk, nem dobunk higiéniai termékeket a vécébe, a látogatókra engedélyt kérünk, újrahasznosítunk de nagyon, nem tisztítjuk vegyszerrel a lefolyót, és ha mégis, fizetjük a javítást - ilyenek, egyik se betarthatatlan. Oké, még nem laktam úgy bérleményben, hogy fölöttem lakott a tulaj, de alapvetően rendes népek vagyunk. Norbinak nehézséget fog jelenteni az a kikötés, hogy csak Derek szerelhet és javíthat, de ki tudja, ha Derek látja, hogy milyen penge fúrói vannak és megnézi, milyen ügyesen fúr és farag és javít, idővel kaphatunk felmentést.

Mei még okozhat meglepetéseket. Elénk tárta ezt a jókora csokor szabályt és megkötést, aztán meg kiderült, hogy rendelt nekünk az Amazonról mini komposztálót, amibe az ételmaradék típusú hulladékot tudjuk gyűjteni, és ott hagyja a kicsi, ám hangos ventillátort, míg be nem szerzünk egyet magunknak, és majd vesz speckó fatisztító cuccot, hogy tudjuk mivel tisztítani a konyhai szekrényeket. Hm. És a kulcsok...

Ezt így kaptuk

Aláírás megtörtént, utána locsi-fecsi, aztán elköszöntünk. Első utunk Petihez vezetett, ő már három éve van itt, hatalmas adag tanáccsal látott el már költözés előtt is, és azóta is rámcsipogott párszor; mondta, hogy ha aláírtunk, csörögjek rá. Megtörtént, felugrottunk, söröztünk egyet, valamint megtekintettük az új robotját (amit a lánya kapott a szülinapjára... Gondolom, nem kell ezt tovább magyarázni), kaptunk még egypár tippet, aztán hazazúztunk. Mi tagadás, este tízkor már akadnak érdekes figurák az utcán.

Otthon zuhcsi, pizsi, durmolás. Rég aludtam ilyen jól.

Álomfejtés

Tegnap lajhárral álmodtam. Arra nem emlékszem, hogy pontosan mit - amilyen aktív fajta, amúgy is biztos túl gyorsan pattogott fáról fára, hogy követni tudjam a mozgását, de történetünk szempontjából ez most nem is fontos. Mert tudat alatt végig azon gondolkodtam, hogy ugyan miért álmodnék én lajhárral. Aztán egy telekonfon  végül beugrott: meg kell tanulnom japánul.

Tulajdonképpen logikus.

I nagyon <3 kerékpárbolt

Csak hogy mindenki tisztában legyen A kerékpárboltban dolgozók már-már felfoghatatlan és elképzelhetetlen viselkedésével.

Tegnap délután végre eljutottam odáig, hogy leadom a Táltos Paripát teljes szervizre. Mondja a srác, hogy jó, akkor holnap jöhetek érte. Itt jött az első wtf, hogy hogyhogy? No, azért délután jöjjek, ne reggel, de 1-ig vannak nyitva. Ha meg nem érek ide, majd jövök máskor érte, nem dobják ki. Jó, így én.

Ma 12:34-kor telefonáltam a biztonság kedvéért, hogy mehetek-e, mondták menjek, elkészült. Odamentem, a kezembe nyomta a korábbi srác a járgányt, hogy egy-két csavart kellett meghúzni, kis olajozás, meg az első váltón tekert valamit, meg hogy egy ezres lesz. Ez volt a második wtf, úgyhogy rá is kérdeztem, hogy dejsz' két hete szerelt rajta, azt is beleszámította? Elnéző vállvonást kaptam válaszul, úgyhogy fizettem és eljöttem.

És csak három utcára vannak ide... Imáim meghallgatásra találtak.

I <3 kerékpárbolt

Ez már tényleg tűrhetetlen.

Végre-valahára sikerült elvinnem kedvenc hátasomat tavaszi szervizre a közeli kerékpárboltba. Azt sejtettem, hogy nem fogom egyhamar visszakapni, ha péntek este zárás előtt húsz perccel adom le négynapos hétvége előestéjén, és jól sejtettem: csütörtökre tudták volna visszaadni, tehát (így az egyik srác) ha szeretném a hétvégén használni, akkor inkább ne hagyjam ott. Azért megkérdeztem, hogy lehetne-e szó egy kerékfelfújásról. Lehetett.

Felmarkolta a bicajt, rárakta valami állványra, átpörgette a váltót, meghúzott (vagy -lazított) valamit egy csavarhúzóval, megolajozta itt-ott, bekente egy másfajta kencével és megtörölgette kicsit. Ja, és a kerekeket is felfújta.

Miféle emberek vannak, hát nem? Felháborító.

Debrecen

Itt is voltam már. 

A Debrecenből 16:08-kor induló Bereg IC 18:42-kor, alig 5 perc késéssel csattogott be a Nyugatiba. És kultúran nézett ki és milyen jót aludtam rajta.

Nagy nap ez a mai

Mégis vittem valamire ebben az életben. 

Találkoztam Béres Alexandrával. Tíz éve tornázok kisebb megszakításokkal a különféle DVD-ire, ő az egyetlen ember ma a Földön, aki monitoron keresztül rá tud beszélni, hogy csináljak még kétszer nyolc felülést, az ő könyve alapján találtam ki a most használt életmódom legtöbb részét - most meg egyszercsak kihirdette a cég, hogy ma este hatkor ő jön előadni, iratkozzon fel, akit érdekel.

Első megilletődöttségemben rögtön fel is akartam iratkozni a szervező csoportba (ahelyett, hogy esetleges kérdéseimmel halmoztam volna el őket; jobban el kellett volna olvasni a kifüggesztett plakátot, de a lényeg azért megvolt); a már benne levő kolléga kedvesen visszaírt, hogy most még nem vesznek be az igazgatók közé, de mellékelten küldi a meghívót. Hoppá... Mindegy, bejutottunk. :)

Vittem magammal a könyvet (nem vagyok egy autogram-fanatikus, ez az egy kivétel), valamint egy kölcsönfényképezőgépet, utóbbit egy csoportkép reményében. Addig toporogtam az előadásra rábeszélt kolléganő asztalánál, míg végre elküldte a levelet, amit írt, és felmehettünk az előadóba - és milyen jól tettem, hogy toporogtam! Mi voltunk ugyanis az elsők. Be is mutatkozhattam meg kezet is foghattam vele, és dedikálta is a könyvemet ("Vissainak szeretettel" - yeah!), és remélem, sikerült nem elmebeteg stalkernek tűnnöm. (Tényleg azt hittem, hogy más is hoz könyvet. :)

Az előadás az ismeretterjesztés és a "hajrá, meg tudod csinálni!" közt mozgott, teljesen élvezhető volt, ráadásul itt-ott még vicces is. Élőben pont olyan, mint a DVD-ken, talán valamivel aranyosabb. Általában azt szokták mondani, hogy "milyen kicsi", és tényleg nem egy jegenye, viszont önmaga legjobb reklámja is egyben. (Hihhhetetlenül szép az alakja, fotosop nélkül én ilyet még nem láttam. Na jó, Dörtét kivéve. De hol van ő Béres Alexandrához képest?)

Kijelentette, hogy neki pontban fél nyolckor mennie kell, és tényleg csak annyira halmoztuk el kérdésekkel, hogy háromnegyed nyolckor már észbe is kapott. Még mondott egy olyat, hogy majd egyszer visszajön táplálkozási tanácsokkal, és már el is suhant. 

Béres Alexandra 4 teh masses. :)

Bögre-mese

Az orcámon széles vigyor

Mert megjött a Milli csupor

Hej!

Szóóóval az úgy volt hogy. 

Vasárnap elfuvaroztattam magam az Auchanba, alapélelmiszerek beszerzése végett, és úgy a zöldségek és a felvágottak közt belebukkantunk egy pudingkóstolásba. A puding finom volt, valamint fel lettünk világítva, hogy amennyiben vásárolunk 3 drb Terméket, kapunk egy bögrét. Mindketten bögremániások vagyunk, így szó nélkül bepakoltunk hármat az egyik, hármat a másik típusból, és vidáman dudorászva folytattuk a vásárlást.

Ám a pénztárakon túl a csalódás keserű pohara várt minket, nem a várt bögre. Elfogyott, mint megtudtuk. Ott álltunk a hat pudinggal, és kicsiny vigasz volt, hogy de úgy egyébként tök finomak. El is határoztam, hogy márpedig én ezt nem hagyom annyiban. (Lásd még: "rengeteg a szabadidőm") Írtam levelet a Millinek, hogy ez történt, megvan a blokk, felmarkolhatnék-e két bögrét valahol.

Érkezett a válasz két órával később, hogy no igen, nem könnyű ilyen akcióknál előre kiszámolni, hogy hány bögrére lesz szükség, ezért kérik szíves elnézésemet (abból van elég, megkapták), valamint ha lennék oly jó, hogy címemet, valamint telefonszámomat elsusogom, ők lennének a legboldogabbak, ha küldhetnének nekem bögréket.

Elsusogtam. Felhívott a kapcsolattartó hölgy (Zsuzsanna), hogy mikor lenne nekem alkalmas. Azt is megmondtam. És úgy tíz perccel ezelőtt csöngetett valaki, aki azt mondta, ő a Futár. Aláírásom ellenében a kezembe nyomott egy csomagot, majd eltűnt.

Itt még a csomagolással se vicceltek. Három négyzetméternyi pukkasztós csomagolóanyag védelmében pihent a két bebábozódott bögre. 

Öt percnyi óvatos nyirbálás után sikerült szabaddá tennem az egyiket. Utána rögvest írtam is egy hálás emilt Zsuzsannának. Ugyan nem vagyok vészesen bögremániás, mégis örömmel tölt el, ha ilyen szépet látok, ami ráadásul cégjelzéses is.

Ja, persze, a Milli a személyemben egy hűséges fogyasztót nyert, aki ráadásul a hírüket is szétharsogja, amerre jár. Ez csak természetes.

Tennivalók

Van még itt kábé három hetem, meg egy egyelőre elég kurta listám, hogy mit kéne még elintézni addig:

• végigmenni a piros turistakörön
• elgurulni Garbsenbe, meglátogatni Federikát az Eiskafféban (némettanfolyamról ismerjük egymást)
• megnézni a minigolf-pályát, ami innét kicsit délre van, és még nem láttam
• vásárolni a piacon
• megnézni "a" bolhapiacot

Az állatkertben már voltam.

Ha valakinek van ötlete, hogy mi mást érdemes még itt csinálni, kommentben írja meg, legfeljebb nem veszem fel a listába. :)

AAAAARGH

A fene a gyerekzáras cuccokba.

Grrrr. A szájvizet se tudom kinyitni. Tudom, próbáltam. De csak ezért nem megyek le az elsőre a kis görcshöz.

Szomszédok

Ha holnap olvastok egy hírt, miszerint Lendkerekes autót nyomott le ismeretlen tettes a kisgyerek torkán, akkor az ismeretlen tettes én voltam.

(A pár hozzászólással korábban emlegetett kis sz@rházi visszatért, csak leköltöztek a másodikról az elsőre.)

Új családtag

Megérkezett az Elp Ungarnföldéről egy éjfekete VW Tiguan táltos paripa hátán.

Vett egy autót, istenkém. Előfordul. 

Megvette Budapesten, ma reggel megcserdítette az ostort, és este kilencre már haza is repítette a ménes. Felhívott, hogy megérkezett, lemegyek megnézni a járgányt? Mondok hogy a fenébe ne!, telefon lecsap, utcai ruházat magamra ránt, hajmosás után még mindig vizes haj copfba fog, kulcs felmarkol, lerongyol. 

Mondta, hogy a bejárattól balra parkol, úgyhogy lelkesen odakocogtam a bejárattól balra levő fekete VW Tiguanhoz, és megcsodáltam, hogy jé, szerdán vette, és máris szerzett rá német rendszámtáblát? És egyáltalán, hova tűnt, azt hittem, itt fog várni a kocsiban feszítve... és mit keres a visszapillantón egy rózsafüzér? 

Az Elp ötven méterre balrább állt a mi, egyelőre magyar rendszámú Tiguanunk mellett, megvárta, míg odaérek, és akkor nyomott a kezembe egy bőröndöt, egy szatyrot és egy üveg bort, hogy akkor ezeket most felvisszük. De hát én azt hittem, hogy bemutat az autónak! Bemutat, hogyne, sőt el is visz vacsorázni, de először vigyük fel a csomagokat, különben nem lesz nekem hely. 

Felvittük, lementünk, végre bepattantam a kocsiba, biztonsági öv bekapcs, izgatott várakozás. Az Elp is beült, és elmutogatta a fedélzeti dolgokat, úgyismint hogyan állítja az ember a légkondit, meg hogy ez itt a rádió, meg a szivargyújtó, meg nézzem csak, van itt a könyöklőben egy naaagy doboz. Meg a világításkapcsolónak is van automata üzemmódja, nem csodás? De. Tök állat. Ezzel az Elp már ki is szállt volna, hogy akkor menjünk a sarki vendéglőbe vacsorázni, én meg csak ültem teljesen döbbenten, hogy a mindenit, ember, el se viszel egy körre? De a vendéglő csak pár lépés, és nem biztos, hogy talál előtte parkolóhelyet...

Totál úgy éreztem magam, mint WALL-E, mikor EVE beülteti a mentőhajóba és ő ott megpatpatolja az ülést maga mellett. :)

Végül autókáztunk egy kört, közben is lelkesen  magyarázott, hogy van ám cruise control (ezt úgy szemléltette, hogy megnyomott valamit a kormány mellett, felszólított, hogy figyeljem erősen a sebességmérőt, majd eljárt egy felföldi kopogóst), meg az ablaktörlő automatikusan bekapcsol, ha esik az eső, és a többi, én meg megkérdeztem tőle, hogy mit szól a Clarkhoz. He? - így ő. Az autó neveként - így én -, szerintem van benne valami Clark-szerű. He? - így ő.

Abban maradtunk, hogy még gondolkodunk rajta. :)

Gyanús ez a csend...

...Provolone készül valamire.

A szomszédokról eddig keveset írtam, főleg mert túlnyomó részüket nem is ismerjük, akiről meg tudom, hogy kicsoda, azt messzire elkerülöm, különben felrúgnám.

Kérdezi most magától a kedves olvasó, hogy "hah, mi történt vissaival, ezzel a bárányszelídségű leányzóval, kinek lelke csipkés madárcsicser és virgonc napsütés, hogy ily durva kijelentésre ragadtatja magát?" (NEM RÖHÖG!)

A második emeleti szomszéd kölke, az történt. Van itt egy rakás fiatalkorú, a zajokból ítélve 0 és 17 év közt mindegyikből legalább két példány. Van játszótér is, meg udvar, meg focipálya, és használják is azokat rendesen. Ami ugye zajjal jár. Sok zajjal. Pláne mikor még tartott a focivébé, és az egyik valahonnét szerzett egy játékvezetői sípot... Na az fájdalmas volt, de nem igazán törődtem vele - annyi volt az egész reakcióm, hogy a tévét nem kapcsoltam be, ha háttérzajra támadt igényem. Tiszta spórolás.

Tehát elmondhatjuk, hogy általában véve a gyerekzaj/zsivaj nem zavar. Na de a második emeleti szomszéd kölke...

Még az első napokban, ha jól emlékszem, az ideköltözésünk utáni első hétfőn volt, hogy a reggel hét órára beállított ébresztőóra helyett valami monoton, idegtépő zaj keltett minket körülbelül egy órával korábban. Az Elp akkor egy darabig fülelt, aztán azt mondta, hogy a szomszéd gyereke az, nem akar óvodába menni. Oké, mondtam, majd kinövi. Aztán délután kettő körül felfigyeltem egy hasonló, szintén monoton és szintén idegtépő zajra: valaki a lépcsőházban folyamatosan azt kiabálta, hogy "Papaaaaaa! Papaaaaaaa! Papaaaaa!"
Nagyon hangosan. Nagyon sokáig.

Másnap sem akart óvodába menni. És másnap délután is hiányolta az apját.

Harmadnap szintén.

Szombaton is fél hétkor keltünk. Mármint én és az egész szomszédság, valószínűleg. (Az Elp szerencsére egy szimfonikus zenekar próbáját is átaludná.) A kedves szülők ugyanis, nem tudván mit kezdeni imádott gyermekükkel, reggelente kicsapták a lépcsőházba (jó idő esetén a két ház közti udvarra), amiért a ded nem rajongott, ezért elkezdett üvöltözni a szülei után. A változatosság nem tartozik erényei közé, így aztán minden nap egészen kora reggel negyedórát-fél órát hallgathattuk, hogy "Papaaaaaa!" És persze délutánonként is, hétvégén meg szinte bármikor rákezdhetett.

Egy napon találkoztam vele. Ritka undorító egy jószág. Egy méter húsz centi mély, tömzsi, göndör aranyfürtökkel, végtelenül ostoba arccal. 

Épp kedvenc délutáni elfoglaltságát űzte: lement (helyesebben szólva ledübörgött-ugrált) a földszintre, becsöngetett a jobb oldali ajtón, majd felugrált a másodikra, ott is becsengetett, beengedte magát, aztán pár perccel később kezdte az egészet elölről. (Tulajdonképpen az evolúció csodája a gyerek. Nem fér a fejembe, hogy nem vágta még senki fejbe egy vascsővel.)

Aztán úgy két hete az Elp munka után hazatérve izgatottan újságolta, hogy dobozokat látott a második emeleti szomszéd ajtaja előtt. Nagy dobozokat. Mondok, csak nem? Mondja, de bizony.

Másnap én is láttam a dobozokat, de akkor még nem lehetett megítélni, hogy melyik második emeleti szomszéd költözik, mert a dobozok eloszlása egyenletes volt a két ajtó közt. De szurkoltam erősen.

Tegnapelőtt pedig, ahogy indultam reggel némettanfolyni, a másodikon szembejött velem egy izmos férfiú, aki pont úgy nézett ki, mint egy költöztető. És a kölkös szomszéd ajtaja volt nyitva!!!!

Ahogy folytattam utamat lefele, az elsőn megint összefutottam a kis ártánnyal. Egymásra néztünk, és sok gondolat cserélt ott gazdát. Az ő arcáról azt lehetett leolvasni, hogy "oké, a csatát elvesztettem, de a háborút nem", az enyémről meg valami olyasmit, hogy "hahaha! végre! végre! VÉÉÉÉGREEEE!"

Mire hazaértem aznap délután, a költöztetők eltűntek. A dobozok szintúgy. És azonnal érezni lehetett a változásokat.

Először is, egyszerűen be tudtam jönni a földszinti ajtón. Eddig ugyanis különféle rollerek és gyerekbiciklik és sárga, műanyag játékmedvék voltak részint az ajtótól balra, részint előtte. Na ezek eltűntek. Nohát, mondtam magamban, ez jó.

Aztán láttam, hogy fel van hajtva a postaládánk fedele; ezt a postás szokta csinálni, ha tett bele valamit. Odamentem és benyúltam a levelekért (hát igen, kulcsunk az még nincs a postaládánkhoz, de az Elp megígérte, hogy intézkedik. Többször is. :)

Korábban ez úgy nézett ki, hogy kiengedtem a babakocsi fékjét, kihúztam valamennyire, hogy lapjával beférjek a kocsi és a fal közé, és úgy elértem a postaládát, aztán babakocsi vissza, fék becsattint.

A babakocsi is eltűnt.

A dobozok és a korábban az ajtó előtt tárolt egyéb hulladékanyagok szintén.

És tegnap délután hirtelen felriadtam a szokásos pittyegésemből, és beletelt pár másodpercbe, mire rájöttem, miért. Túl nagy volt a csend. :)

Ma negyed kilencig durmoltam. Az élet szép.

Az elektronyás ember

Öt perc múlvára ígérte magát. A szívek a torkokban.

7:42 Ajtócsengő. Ez alighanem a mester lesz.

7:54 Az egyik, eddig döglött villanykapcsoló már kapcsolja a folyosói pilácsokat. A mester azt mondta, lehet, hogy a lépcső szerelésekor belefúrtak a vezetékbe, és most ellenőrzi, hogy a lépcső fémkorlátjában van-e delej. Mármint olyan kettőhúsz-szerű. Hinnye.

8:16 Nincs áram a lépcső korlátjában. Mondta a mester, miután kézrátétellel ellenőrizte.  Valamint a konyhában is fel tudjuk szerelni a függőszekrényeket, mert nem mögöttük megy a delej. (A "hurrá" és a hisztérikus kacaj közt ingadozok épp.)

8:50 A mester távozott. A sütőlap be van kötve, a sütő nincs, de az Elp letette a nagyesküt, hogy azt ő is meg tudja csinálni, csak kell neki egy hosszabbító.

A konyha 87%-ban elkészült.

Az telekommunikációrul - UPDATE II

BWAAAAAHAHAHAHAAHAHA <-- Marika, hozza a nyugikabátot, kérem

A dobozban bizony a set top box volt. Az Elp, aki ért is hozzá, vacakolt vele jó ideig, próbálta működésre bírni, de nem ment az istennek se. Felhívta tehát a supportot, és megtudta, hogy ezt bizony április 30-án fogják aktiválni.

Hogy miért? Mert. Túl sok a kérdés, öreg. :) Ott nyüszítettem a háttérben, hogy ne idegesítsd fel őket, még lekattintják a netet - egyelőre úgy tűnik, megúsztuk.

Az telekommunikációrul - UPDATE

Haha. Hehehe. (Nem kérdéses, hogy kezdek begolyózni.)

Épp csak elmentettem az előző anyázó bejegyzést (és megküzdöttem a google chrome blog-formázási szokásaival; remélem, nem jelenik meg annyiszor az esetleges RSS-olvasók feedjeiben, mint ahányszor elmentettem), mikor megszólalt a csengő. Kétszer. Mert itt a postás tényleg. :)

A csomagon a Telekom Deutschland GmbH szerepel feladóként, és így szemre pont belefér egy set top box. A kinyitásával megvárom az Elpet, addig gyorsan postolok még egyet arról, hogy meg szeretném nyerni a lottó főnyereményét... hátha... :)

A tékozló patkány

Közben előkerült Steve. Kiderült, hogy nem is barlangászott a nappaliban, hanem hegyet mászott az emeleten... és ezt csak úgy mondta, mintha teljesen mindegy lenne. Majdnem ráordítottam, hogy "Steve, a plüsspatkányok nem tudnak hegyet mászni!!", de elkaptam Paul tekintetét, amiben az volt, hogy "Hagyd, nem éri meg", és hát igaza volt. Úgyhogy csak annyit mondtam végül, hogy a jövőben legalább valami elérhetőséget adjon meg, mert itt komoly szükség volt rá a fényképeknél, és egy teljesen kezdőt kellett foglalkoztatni helyette (aki szerencsére kitűnően bevált, de akkor is), és ez egyáltalán nem profihoz méltó viselkedés... Persze megint nem figyelt rám, nekiállt súlyzózni.

Majd meglátjuk, ki kap patkánycsemegét este és ki nem.

Reggeli rendkívüli

Végre, VÉGRE eljutottunk arra a szintre, hogy van működőképes hűtőmágnestartó, abban olyan luxuscikkek, mint például joghurt, vaj, felvágott; valamint az ezek elfogyasztásához hasznos kenyér. Pár napja még müzlit ropogtattam magában reggeli gyanánt, lehet, hogy holnap egy száraz kiflicsücsök lesz minden eledelem, de a mindenit neki, MA tudok rendesen reggelizni.

Szeretnék még itt külön említést tenni legkedvencebb nővéremről, aki nélkül a mai reggeli nem jöhetett volna létre. Ő volt az egyetlen, aki megértett engem, mikor vajkésért rimánkodtam. Mert a vajkésre mindenki úgy tekintett, hogy az meg mi a francra kell? "Miért nem jó a normális kés vaj kenésére?" "Egyébként is margarint eszel, miért nem margarinkést veszel, hö-hö-hö." Mindezen embereknek küldöm most ezt a képet bizonyítékul, hogy vajkés nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Merthogy a vajkés a többi speciális konyhai eszközzel együtt egy olyan dobozba került, amit már kipakoltam. Az evőeszközök, úgyismint kés, kanál, villa még mindig az egyik dobozban tartózkodnak. A konyhában van mintegy tucatnyi doboz, ezek közül 8 'G' betűs, ami pohárszerű ('G'lasses) tartalomra utal, a maradék négyet pedig már átnéztem, és azokban nincsenek evőeszközök. (Még a "Cutlery" feliratúban sem. Abban történetesen poharak vannak. Lehet, hogy van valahol egy titkos 15. doboz is.)
Sajtvágóval, tortaszeletelővel és derelyeszaggatóval pedig macerás vajat kenni.

Egyébként így néz ki az irodám. Ahol reggelizek. (-nék, ha végre hagynának.) A képen Paul "Patkányka" Newman a beállósom (Steve jelenleg... ööö... szabadságát tölti, barlangászni ment, izé... a nappaliba, a ruhásdobozok mögé. Telefonszámot nem adott meg.)