Hüpp

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy mindannyiunk kedvence, a szerény, örökké vidám Blumi hirtelen betegséget követően elhunyt.

Utolsó szavaival is a Célt emlegette: "Előre, elvtársak - suttogta. - Előre a Rakott Karfiol nevében! Éljen a Blog! Éljen vissai elvtársnő! Vissainak mindig igaza van!"

A blog Blumit saját halottjának tekinti, temetésén a só és bors mellőzését kérjük.

Új felfedezést tettem

Enyém lesz az a Nobel-díj, jeeee.

Rájöttem, mi kell ahhoz, hogy szeressenek az emberek.

A tévéreklámok mind hazudnak, az erről a témáról szóló okosítókönyvek dettó. Nem kell hozzá vékonynak, okosnak, szellemesnek, izmosnak vagy magasnak lenni.

Akkor szeretnek az emberek, ha egy fej karfiol van a kezedben.

Hazafele jövet beugrottam a Netto boltba, és sokáig haboztam, hogy mirelit karfiolt vegyek-e (1,70€ á 750g), vagy inkább igazit (1,99€ per kopf), mivel lapzártánkig nem érkezett válasz az ezt firtató kérdésünkre a Szakértőtől (aka édesanyám), de végül arra jutottam, hogy járjunk a szocialista igazság járt úton. Felkaptam egyet és a pénztárhoz masíroztam, a karfiolt gondosan egyensúlyozva a tenyeremen. (Vegyétek észre, hogy itt kihagytam egy kézenfekvő tréfát. De csak egyet.)

A Nettóban mindig hosszú sor van, főleg mert csak egy pénztár működik általában. Az előttem álló hölgy felmérte a karfiolt, és mondta, hogy menjek elé nyugodtan, hiszen csak egy dolgot veszek. Hálásan megköszöntem és eléslisszoltam. A pénztárosnő rámmosolygott, és közölte, hogy 1,99€ lesz. Nohát, mondtam én magamban, gyanús ez, nem szoktak itt ilyen könnyedén mosolyra fakadni.

Ahogy kifele tartottam, egy másik vásárló előzékenyen kinyitotta előttem az (egyébként fotocellás) ajtót.

Sikerült pont egy akkora zacskót vinnem magammal, amibe csak a karfiol alja fért bele, de megbeszéltem Blumival (így neveztem el a karfiolt közben), hogy cseppet sem kell félnie, jól odafogom a pókkal a csomagtartóhoz, nem fog leesni. Nem is esett.

A bicikliboltban, ahol tegnap megrendeltem a létező legolcsóbb fedélzeti számítógépet, közölte a srác, hogy sajnos azt már egyáltalán nem gyártják, nem tudtak olyat szerezni, de (és itt lopva a csomagtartón ücsörgő Blumira pislantott) az eggyel fejlettebb típust megrendelték és ugyanazon az áron odaadják. Nohát, mondtam én, milyen kedves tőlük.

Következő utam a pékségbe vezetett, ahol kapni zsemlemorzsát; szerintem itt csak azért volt kissé fásult az eladó, mert a biciklit Blumistul kint hagytam az ajtó előtt. Viszont ezzel a beszerzéssel már minden rendelkezésre áll egy ál-rakott karfiol elkészítéséhez.

Azért ál-, mert igazi szalonnát nem sikerült szereznem, a lengyel boltban sincs; van viszont császárszalonna jellegű cucc, ami egy fokkal azért jobb, mint az itt kapható bacon. Nem mellesleg ugyanitt rákérdeztem, hogy "sliwka pirog" van-e. És tudta, és tudta!! Mármint hogy szilvásgombócra gondoltam. :)

Sajnos épp most nincs, bár szokott lenni, viszont megkérdezte, hogy helyette nem vinnék-e inkább túrós derelyét. Néztem rá két kerek szemmel, hogy dehogynem, hát itt van olyan??? Van. Sőt, már itthon is van. :)

Most megyek, megmondom Bluminak, hogy meg kell halnia.

A magyarok repülőjegyeitől...

Ez már tényleg az "ilyennincsbazmeg" minősített esete.

A Hannover-Budapest járaton általában lehet számítani magyarokra, ezzel tisztában vagyok. De ezek...

A becsekkolós pultnál futottam velük össze először. Ahogy haladtam az automata felé, elzúgott mellettem egy tucat nagyon hangos ember, bőröndöket vonszolva. Mármint három lépésre voltam a szalaggal határolt területtől, és akkor. Mondhatni becsusszantak elém. Kedves. De sebaj, egyiküket sem érdekelte az automata, úgyhogy nem sokkal később már a kezemben is volt a beszállókártya. Ilyenkor jön az "uccu a csomagleadós pulthoz" lépés... azaz jönNE, mert kedves honfitársaim megszállták azt a pultot. Is. Beszállókártya nélkül, természetesen. És továbbra is nagyon hangosak voltak, ott ordítozták egymásnak, hogy ki melyik csoporthoz tartozik meg de nehéz a bőröndje meg ide kell az igazolvány is?, én meg majdnem sarkon fordultam, hogy anyu rakott krumplija egy dolog, a FedEx viszont egy másik dolog, ami az előzőt el tudja hozni Hannoverbe. Aztán mégis beálltam a sorba, mert a csomagot azt le kell adni.

Tehát beálltam a sor végére. Két másodperccel később érkezett még négy fő a csordához, akik közül kettő nemes egyszerűséggel beállt elém. Önmagában ez még nem a világ vége, hiszen lehet, hogy mint csoportnak, együtt kell becsekkolniuk, mert valami. Csakhogy.

Ugye civilizált emberek közt ez körülbelül úgy néz ki, hogy "Elnézést, megengedi, hogy csatlakozzak a csoportomhoz?" "Természetesen." Ehhez sajnos meg kell előznöm Önt." "Ó, hogyne, semmi probléma." "Remélem, ezzel nem okozok Önnek kellemetlenséget!" "Ugyan, kérem, örömet okozna, ha beállna elém." "Köszönöm, nagyon kedves." Satöbbi.

Mai esetünknél a civilizált emberek ezen párbeszédhez szükséges száma legalább eggyel kevesebb volt a minimálisnál.

Engem nagyon fel tudnak idegesíteni ezek a dolgok. Ahogy az élet kis dolgainak nagyon tudok örülni, úgy dühítenek fel ezek a kis bosszúságok. Ezért mint saját magam deklarálta civilizált ember, odafordultam a maradék két csordataghoz, hogy ugyan nem állnának-e be már ők is elém, most már oly mindegy.

Természetesen beálltak. Ekkor egy nagyon halk, őket minősítő megjegyzés hagyta el ajkimat, de egyrészt tényleg nagyon halk volt, másrészt másik irányba fordulva mondtam, és egyébként is igazam volt.

Szerencsére nem sokkal ezután megnyílt egypár újabb pult, és mivel még mindig a sor végén álltam, másodikként érkeztem oda. Közvetlenül utánam volt egy honfitársnőm. Aki, mint ezt bárki magyarul tudó megtudhatta három kilométeres körzetben, NEM A CSOPORT TAGJA. VETT MAGÁNAK JEGYET. DE A CÉGE ÚGYIS VISSZAFIZETI. HE-HE-HE.

...hát ilyen nincs.

Ekkor jutottam el arra a pontra, hogy ha valaki megtudja, hogy én ezekkel egyazon országból származok, harakirit követek el helyben. Átváltottam németre, és bár a büfés csajszi később érzékelte, hogy nem német vagyok (angolul válaszolt a német kérdésemre), szerintem az állampolgárságom nem derült ki.

A gépen már hála az égnek, viszonylag kussban voltak (valamint még ha nem is, zenét hallgattam), egészen az út végéig.

Itt jegyezném meg, hogy életemben először női pilótával utaztam. Nem hiszem, hogy ez az információmorzsa bármi összefüggésben lenne azzal, hogy húsz perccel a kiírt idő előtt értünk földet, de azért jó érzés volt.

Na tehát landoltunk, és hátulról felhangzott a taps. Értitek. Tapsoltak. Bzzzeg, ki tapsol leszálláskor? 

Rendben, a pilóták sok évet töltenek tanulással, és gyakorlással, és még több tanulással és még több gyakorlással, és felelősségteljes munkájuk során többszáz ember életéért vállalják felelősségteljesen a felelősséget, miközben tovább tanulnak és gyakorolnak, hogy aztán felelősségteljesen, hát de bazzeg. Ez a munkájuk. Felszáll, repül, leszáll. Ezért kapják a fizetésüket. A buszvezetők munkája is hasonló (nem ugyanaz, de hasonló), mégse hallottam még soha tapsvihart, mikor a piros 7-es beér a Bosnyák térre.

Utolsóként, megtört emberként szálltam fel a buszra, ami megtette a terminálig hátralevő húsz métert, akkor megint csendben voltak. Aztán jött a csomagkiadó szokásos megrohamozása a legjobb helyekért, a csomagok sok-sok tréfás megjegyzéssel kísért felmarkolása, és végül a terminál elhagyása - természetesen csak úgy, hogy az egyik bevárja a másikat a pont két méter széles folyosón keresztben állva, nehogy más is elférjen. A bőröndömet átemeltem az övén, én meg átsurrantam azon harminc centis résen, amit figyelmetlenségből meghagytak, és végre kiértem a szabad levegőre. Szerencsére tovább már nem kellett utanom velük, valami busz várt rájuk.

A BKV ezek után némiképp kárpótolt: a 200-as szinte azonnal jött, és villámgyorsan elvitt a metróig, ahol nem működött a jegyérvényesítő (a jegyautomata sem; valami mintha az "egyensúly" szót suttogta volna a fülembe), viszont ellenőrök se voltak sehol, tehát megspóroltam egy gyűjtőjegyet, és még csak nem is kell pirulnom miatta.

Itt, ahol meghúzom magam most pár napig, van South Park a televízióban, és a kisboltban volt 175 forintért holnapután lejáró jegeskávé, valamint tejföl (igazi tejföl!!!!), és visszafele jövet hallottam egy olyan jóféle ízes káromkodást. Jó itthon, na. :)

Mint a szél

Valaki lenyúlta a sebességmérőmet.

Haj, a régi szép idők, mikor a "Biciklizz a munkába" résztvevőjeként lejtőn lefele időnként elértem a szédítő 20km/h-s sebességet! Azóta részint voltam szervizben, ahol formába csavarozták-olajozták a biciklit, részint meg erősödtem kicsit. Mostanában 20km/h az a határ, ami alatt megelőzöm az előttem haladót, mert túl lassú.

Most pénteken meg, ahogy komótosan gurultam az Engelbosteler Dammon a VHS felé egy újabb lélegzetelállítóan izgalmas németóra felé (erről majd később), vijjogott mögöttem egyet egy rendőrautó, és felvillantotta a kék fényeket is. Óamindenségit, gondoltam én lassítás közben a sebességmérőre pillantva, ezt jól megcsináltam, túlléptem a 30km/h-s sebességkorlátozást. Azért reménykedtem, hogy megint megúszom egy figyelmeztetéssel, elvégre épp csak egy picit mentem a korlátozás 110%-a fölött.

A rendőrautó kikerült engem és az előttem ugyanannyival száguldozó autót állította le egy kis eszmecserére. :)

Az egész csak azért volt, mert mikor kicserélték a külsőket, elállították a sebességmérő mágnesét, és egy ideig nem érdekelt eléggé, hogy megjavítsam. Közben elszoktam a sebességmérőre pillantástól, abból kiindulva, hogy ugyan, egy ilyen magamfajta kocabiciklis úgyse mehet túl gyorsan. Mint kiderült, de. Ha épp jó erőben vagyok (amit onnét lehet észrevenni, hogy 5-ös sebességből indulok a piros lámpától, és azt hiszem, hogy 4-es :), nem árt odafigyelni a tényleges sebességre, ha pedig ennél nehezebb fokozatra kapcsolok, akkor meg pláne. 

Úgyhogy eléggé szíven ütött, hogy ma reggelre eltűnt az eszköz a bicikliről. Nem egy csúcsminőségű, aranybevonatú és platinafoglalatú szerkezet, tehát nem annyira az agyagiak miatt, hanem mert értelmetlen az ellopása. Ha legalább az érzékelőt és a foglalatot is elvitte volna, még megérteném valahol - elvégre a Karstadtban kerülhet egy ilyen komolyságú cucc akár 20€-ba is, már ha nem kevesebbe (én anno a legolcsóbbat vettem meg a Hervisben, fájt kemény 1990HUFba). De csak a kijelzőt szedte le az észkombájnja, aminek önmagában egyetlen használható funkciója van: a bal funkciógomb lenyomásakor megmutatja a pontos időt. Karszalag azonban nincs hozzá, tehát karórának nem lehet használni.

Van rá egy nagyon halvány esély, hogy robotpilótára kapcsolva leszedtem és elsüllyesztettem valahová, úgyhogy megvárom az Elpet, mielőtt kiraknám a kissé morc hangvételű papírt a biciklitárolóhoz - soha nem szedem le, és megnéztem az összes táskát, amit az utóbbi egy hétben használtam, bár szombaton este még biztosan megvolt; mégis, hátha lesz egy zseniális megnyilvánulása.

A papíron annyi lesz, hogy mivel már a kedves tolvaj is rájött minden bizonnyal, hogy hülyeséget tett, adja vissza; ha meg nem adja, mert neki mindenképp kell egy fedélzeti számítógép, akkor toll a fülébe, előkaparom a manualt és a többi alkatrész kíséretében odaadom neki, akadjon a torkán.

Kicsit más vidékre evezve, módosítanám egy korábbi állításomat. Ahhoz képest, hogy a biciklisek számára nem kötelező a sisak viselete, meglepően sokak fején van mégis. Ha ugyanezt az arányt elérnék kivilágítottság terén is, nem lenne életveszélyes sötétedés után biciklizni. 

Szükség lenne továbbá néhány biciklistatípus megnevelésére.

Ott van például a "mi egymás mellett biciklizünk"-típus, jellemzően nők. Közben beszélgetnek. És nem húzódik le egyik se, ha mész velük szemben. Neked kell elhagynod a bicikliutat, ha nem akarsz ütközni.

A "városnéző" altípus csak kicsit idegesítő. Megy egy irányba, és közben egy másik irányba néz. Folyamatosan, mert ott valami nagyon érdekes van. A kitartó csöngetésre, végső esetben egy "Figyelj már te barom!!!" kiáltásra (eeegen... ez utóbbi én voltam, mikor az idiótája majdnem nekiment egy betonkoloncnak) általában reagálnak. 

Akiket nem lenne szabad biciklire engedni, és gyalogra is csak alapos betanítás után, azok a "biciklizés közben"-félék. Telefonálnak vagy cigarettáznak. Mármint biciklizés közben. És van, aki mindkettőt egyszerre. A pálmát azonban az az apuka viszi el, akit a minap láttam: a bal kezében valami bútorlap volt, a jobb kezében cigaretta, a csomagtartón meg ott ült a gyereke, apuci derekába kapaszkodva. Mindezt autóúton, mögöttük egy rendőrautóval (azóta se tudom, hogy miért nem avatkoztak közbe). 

Ezen típus részhalmaza a "nagyon laza vagyooook"-faj. Akik lehet, hogy nem telefonálnak és nem cigiznek, de annyira lazák, hogy nekik még a kormányt se kell fogniuk tekerés közben. Kanyarodni tehát nem is tudnak, ami itt-ott okozhat problémát. (Az egyik ilyen überlaza csávó ráfutott egy cseresznyére, az jól megdobta az első kerekét, és épp csak hogy elkapta a kormányt még időben. Hű de laza. :)

Személyes kedvencem azonban az "engem nem lehet megelőzni"-típus. Egy haldokló csiga minden lelkesedésével halad, de őt nem lehet megelőzni. Ha netán mégis megteszem, ne adja az ég, hogy utána egy piros lámpa állja az utamat, mert akkor beáll elém. Ha ehhez a gyalogosok útját kell elállnia, ám legyen, találnak azok más utat. Ha az autóútra kell ráállnia, az se baj, majd kikerülik. (Tényleg kikerülik, itt nagyon jófejek az autósok.) És utána rákapcsol, már két csigaerővel vágtáz, és ha teheti, 170 fokos szögben tartja mindkét térdét kifelé, hogy minél kevesebb helyem legyen megelőzni. :) (Tudom, tulajdonképpen idegesíteniük kéne, de ez a testtartás mindig mosolyra késztet.)

Passzív

Pont mikor már azt hiszi az ember, hogy túl sok meglepetés nem érheti, akkor jön a passzív.

Természetesen édes anyanyelvünkben is van ilyen; elsőre kicsit ronda, másodjára furán hangzik, egy idő után mégis hozzá lehet szokni, hogy a macska fel van mászva a fára. Angolul is gyakran kell passzívot használni, udvariasságból, tudatlanságból vagy lustaságból, úgyhogy hamar beletörődtem, hogy a macskák már csak ilyenek.

Aztán jött az a végzetes kedd, amikor németből is vettük a passzívot. Kezdetben még nem gyanakodtam.

Christine putzt ihre Fenster - Die Fenster werden geputzt. (Kriszta tiszta gyagya az ablakot pucolja - Az ablakok pucolva vannak.)

Hol itt a probléma? Sehol. Ám a nehéztüzérség csak ezután jött. Képek mindenféle épületekről (iskola, bank, hentes, cipész, satöbbi), a kérdés pedig: mi történik ezekben az épületekben?

Hier wird unterrichtet.

Akárhogy is nézem, ez az "itt tanítva van". Ezen a ponton kezdett rángatózni a szemem alatt egy kis izom. De a végső csapás befejezés előtt két perccel jött. A vendéglő.

Hier wird gegessen.

Aki lefordítja nekem ezt úgy, hogy ne kapcsoljon le az agyamban még több biztosíték, éves előfizetést kap a blogra.

AAAAARGH

A fene a gyerekzáras cuccokba.

Grrrr. A szájvizet se tudom kinyitni. Tudom, próbáltam. De csak ezért nem megyek le az elsőre a kis görcshöz.

Szomszédok

Ha holnap olvastok egy hírt, miszerint Lendkerekes autót nyomott le ismeretlen tettes a kisgyerek torkán, akkor az ismeretlen tettes én voltam.

(A pár hozzászólással korábban emlegetett kis sz@rházi visszatért, csak leköltöztek a másodikról az elsőre.)

Beépülök

...mint Kőműves Kelemenné.

1. Van dm-pontgyűjtő kártyám

Ez ravasz dolog ám; a kezembe nyomtak egy vastag borítékot, hogy a benne levőket töltsem ki, majd hozzam vissza. Kitöltöttem (ami nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik), visszavittem, átnyújtottam a pénztárosnak, hogy ehun e', aktiválja a kártyát (ami rajta fityegett a kitöltendőkön). Nem úgy van az, így ő, hívja a kolléganőjét, majd ő segít. Kolléganő fél másodperc múlva már ott is volt, odamentünk a kártya-automatához (a dm-be járók tudják, akik Rossmannba járnak, azok meg menjenek dm-be és nézzék meg :), ahol bepötyögtem szépen mindazon adatokat, amiket a papírra is felvéstem, nyomtam egy entert és már an is voltam meldungolva. (Itt Németországban időnként meglepő módon keveredik a régi és a modern.)

2. Lehet, hogy lesz bankkártyám is

Az Elp úgy döntött, hogy bankot vált - van itt valami olyan, aminek bankfiókjai nincsenek, csak levélben és interneten intéz mindent, és itt lehet nekem is társkártyám. Az Elp kitöltötte a nyomtatványokat, feladta postán (juteszembe, róluk írok majd egyszer egy dicshimnuszt); alig három héttel később jött neki egy levél, egy napra rá pedig még egy a bankkártyájával. Az enyém viszont csak nem jött, mígnem további egy héttel később megkaptam életem első levelét (mármint itt .de), amiben az állt, hogy fáradjak el az útlevelemmel egy postahivatalba és azonosítsam magam.

Na most, itt a hivatalos okmányoknak (mint például személyi igazolvány) van kibocsátó helyük. (Teszem azt, az Elp paszportját Hamburg városa adta ki, szemben a magyar gyakorlattal, mely szerint az okmányokat egy okmányiroda/hivatal bocsátja ki.) Mivel a régi személyimben van egy azt érvénytelenítő luk, és az új a szüleimnél van, ténylegesen az útlevelemmel mentem oda, és szegény postai dolgozó percekig keresgélte rajta az "Ort" vagy "Place" szót, míg az Elp meg nem kérdezte, hogy mi után kutat.

Pár perces hiábavaló magyarázkodás után feladtam - a Deutsche Post adatbankjában múlt hét péntek óta létezik egy Központi Hivatal nevű város, ahol van egy BM nevű hivatal. 

Kis szerencsével hamarosan kapok bankkártyát, és akkor végre elpakolhatom a forintalapú fizetőeszközeimet. (Nem túl jó mostanság az árfolyam.)

3. Vettem csomagtartót a biciklimre

(mármint azt a kosarat, amit a csomagtartó vázára lehet erősíteni)

Szegény hátasom így végleg lemondhat a büszke Sportos Bicikli címről, már egyértelműen megélhetési kétkerekű. Remélem, nem bánja túlságosan.

Keresgéltem a Karstadt Sportsban, de nem volt olyan, amilyet kerestem, így bekukkantottam egy másik nagy sportboltba, ott egész pontosan 1, azaz egyféle csomagtartó volt; következőre beugrottam abba a boltba a Steintor megálló mellett, ahova a múltkor beállítottam egy 28 colos első kerékkel. 

Először is fel lettem világosítva, hogy amit én keresek, az Korb, második lépésben pedig előhozott egyet. Pont olyat, amit nem akartam, mert keresztben van a csomagtartón (...kevésbé áramvonalas... izé... hagyjuk), de mikor elmagyaráztam, hogy milyet is akarok igaziból, hozott olyat is. Az viszont akkora nagy darab volt, hogy hosszában is volt olyan széles, mint a másik, így elbizonytalanodtam. Szerencsére már ismerem az überlegen igét, és ragozni is tudom, és errefele más alapokon nyugszik az eladók viselkedése, úgyhogy nem morcolt be rám.

Kimentem a boltból, már azon járt a fejem, hogy hol veszek az Elpnek hűtőbordát (ma ilyen bevásárlós napom volt), mikor a gondolataim egy másik szintjén kigyulladtak a figyelmeztető jelzések: 12€, vazze!! Ugyanez a típus (mármint a keresztbekosár) ugyanis a Karstadtban 21€ volt. És az is mellette szólt, hogy kompatibilis a pókommal, meg hogy gyorsan le- és felszerelhető (gyakorlatilag egy bevásárlókosár, az alján két kis karommal). Úgyhogy sarkon fordultam, visszamentem, és közöltem a pasival, hogy átgondoltam a dolgot, elviszem a keresztbekosarat. Nem röhögött nagyon. :)

Azt csak remélni tudom, hogy a következő pár percben, míg a kosár felhelyezési módszerére próbáltam rájönni, nem álltak ott mind az ablakban. Elsőre nem egyszerű, pláne hogy egy olyan biciklit sikerült mintaként találnom, amin egy más szerkezetű kosár volt. Mindenesetre a különböző fém ördöglakatokkal töltött idő nem veszett kárba, öt percen belül már el is porzottam (már ketten vártak a parkolóhelyre).

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy most már tudom, mire jó a női váz. (Fel lehet rá szállni spárgázás nélkül is.)

Moziba mentem én, trallala

Vééééégre!!!

Történetünk kiindulóhala (pontya, ééértitek) az, hogy Hannoverben Nincs Angol Filmeket Adó Mozi. Illetve van, csak az olyan művészfilmeket ad, amik engem (1) egyáltalán nem érdekelnek, mert engem egy film ne akarjon elgondolkodtatni, se jobb emberré tenni, én szórakozni járok moziba (2) svédül, netán spanyolul vannak. Esetleg észtül. 

Aztán teljes kétségbeesésemben elmentem a Cinemaxx Nikolaistraßén lévő kirendeltségébe, ahol egyébként már voltunk egyszer, és megkérdeztem a jegyárust, hogy nincs-e valami film angolul - nincsenek nagy igényeim, csak film legyen és angolul (pont ezt a kérdést tettük fel korábban is. Egyébként.) És láss csodát, a jegyárus bácsi firkált valamit egy programfüzetbe, és megmutatta, hogy ahova az van írva, hogy OV, az kell nekem, merthogy az az Originalversion. És micsoda véletlen, épp aznap adták a Rémálom az Elm utcában új változatát inglisül - teljesen jellemző módon ezt nem néztem meg (rettegek a horrorfilmektől).

Ám ettől a naptól kezdve új remény fakadt dalra lelkemben, és gondolván, hogy itt is hetente van műsorfüzetváltás, megnéztem a következő pénteken, hogy adnak-e valami izgiset. Hogyne, a Twilight legújabb részét. Annyira mélyre pedig nem süllyedek, következett ismét a búskomorság. És mivel szeretek tapicskolni az önsajnálatban, szombaton megint odakormányoztam az internet, hogy lássam azt a csúnya-csúnya filmet. Nini, mi az ott? Tán csak nem egy Karate Kid, alatta jól kivehető "Engl. OV" betűkkel? De bizony. 

Speciel ez a film nem szerepel a "mindenképp megnézni" listámon, de ezúttal sutba vágtam a finnyásságot, és mozgósítottam a könnyűlovasságot (aka lengyel csajszi): hétfő délután 17:10, Raschplatz, Karate Kid. És így is lett.

A két Cinemaxx közt több különbség is van: egyrészt csak a Raschplatzon adnak eredeti nyelven filmeket, másrészt míg a Nikolaistraßén a jegyárussal együtt volt összesen három ember az egész moziban, itt majd' negyed órát kellett sorbanállni a jegyekért. (Kevesebb is lehetett volna, ha az előttünk álló négy hűdelazacsávóvagyok fiatalemberhez nem csatlakozik puszi-puszi-ölelgetés-keménygyerekekvagyunkminkkézfogás végrehajtásával még öt. Majdnem előkaptam a láncfűrészt - simán beálltak elénk, és nem ám együtt fizettek volna, á dehogy.)

Végül meglettek a jegyek, kaptunk 1€ kedvezményt Gosia diákigazolványára, és ráadásul a jegyárus nő külön szólt, hogy jövő hét kedden lesz az az új film Leonardo DiCaprióval. (Mármint az OV - németül beszéltem, de *talán* elárult a kiejtésem. :)

Felcaplattunk a nekünk kijelölt 4-es terem elé, és könnyed csevegésbe bocsátkozunk, mely során kiderült, hogy a lengyel csajszi egyetlen legkedvencebb filmemet se látta. Mármint olyan klasszikusokat, mint a Terminátor 2, az Aliens vagy a Titanic (oké, utóbbi távolról sem a kedvencem, de akkor már szalmaszálak után kapkodtam). Elmagyaráztam neki, hogy ezeket mindenképp meg kell néznie, mert filmtörténeti klasszikusok. Bólogatott. Végre beengedtek minket, a terem erőteljes kihasználtságára (1%) való tekintettel a nekünk kiosztottnál jobb helyekre telepedtünk, és engedelmesen végignéztük a reklámokat, valamint filmelőzeteseket. És elkezdődött a film.

Körülbelül a harmadik mondatnál az egyik mögöttünk ülő külföldi (~nem német) felpattant és kiviharzott; két mondattal később ráébredtem, hogy azért tette ezt, mert német hanggal és német felirattal megy a film. Két perccel később elsötétült a vászon, a srác visszajött és lehuppant a helyére. Újabb két perc múlva újrakezdődött a vetítés - és szó szerint újrakezdődött, mert megint végig kellett néznünk a filmelőzeteseket. De legalább angolul volt a film. Hogy a kép felcsúszott félig, az már igazán semmiség.

A srác ismét felpattant és valamit nagyon magyarázhatott a gépésznek, mert innét kezdve már élvezhető lett a film.

Ide nem számítva persze azt az apróságot, hogy úgy félúton megjelent egy felirat, hogy Pause, és tartottunk negyed óra szünetet. Ilyet utoljára a My Fair Ladyben láttam, csak ott Intermission volt a neve.

Közben megkérdeztem a csajszit - nem látta a Vissza a jövőbe trilógiát sem. Ajvé. Kezdtem kétségbeesni, hogy ennyire öreg vagyok, gyorsan megkérdeztem hát, hogy na és a Vasember? Azt látta? Azt sem. Hála az égnek. Az alig két éves film, akkor talán mégis csak ő nem jár eleget moziba.

A film maga kimondottan élvezhető, sok tekintetben felülmúlja az eredetit - például nem veszi túl komolyan magát. Jaden Smith épp csak annyira idegesítő, amennyire a szerepe megkívánja, egyebekben viszont szerethető karakter volt. (Mondhatja bárki, hogy az első szerepét apuci szerezte neki, a másodikat már biztos a képességei miatt fogja kapni.) Jackie Chan nálam kapásból előnnyel indul, de még anélkül is jó lett volna - reméltem, hogy nem egy Mr. Miyagi lesz, és nem kellett csalódnom.

Ámde egy aprócska megjegyzésem azért lenne a filmhez. Sőt kettő. 

Spoilerveszély, a továbbolvasás nem ajánlott azoknak, akik még nem látták sem az eredetit, sem az újat. 

Hősünket a Gonosz Edző utasítására lesántítja az egyik gaz kung-fus, hogy könnyű préda legyen a Nagyon Gonosz Főellenségnek, aki korábban csak úgy szórakozásból próbálta aljas módon megölni egypár ellenfelét, és akiről már a film elején kiderült, hogy alávaló, reménytelenül rosszindulatú és kegyetlen alak.

Hősünk mindezek ellenére megnyeri a bajnokságot - ám mikor a játékvezető át akarja adni neki a trófeát, az előző bekezdésben említett Nagyon Gonosz Főellen elveszi tőle, hogy ő maga nyújtsa át tisztelete és nagyrabecsülése jeléül.

Hol valószerű ez? Egy csipetnyit is? Sehol. Ez nem a suspended disbelief elrontása, hanem egyenesen arculcsapása és sárba tiprása.

Természetesen nem lepődtem meg, hogy a stáblistában felmerült egy "Supervised by China Films" sor is. :)

A másik dolog pedig az, hogy ugyebár félelmetes, hogy a Gonosz Edző mindenféle agymosás, kondicionálás, estébé árán odáig juttatja tanítványait, hogy azok szívvel-lélekkel követik a dojo  "Nincs kegyelem" mottóját, viszont az nem kevésbé félelmetes, hogy bár Mr. Han (Jackie Chan) tisztában van vele, hogy 12 (tizenkét) éves tanítványa súlyosan megsérült, mégis felgyógyítja annyira, hogy folytathassa a bajnokságot; és bár az az utolsó menetben akkora ütést kap az amúgy is sérült lábára, hogy csak sokszori próbálkozásra, rettentő fájdalmak árán tud felállni, mégsem szakítja félbe a menetet (amihez legalább mint edzőnek minden bizonnyal joga lett volna). 

Külön említést érdemel a srác anyukája a "hajrá fiam, meg tudod csinálni" bekiabálásért.