Közjegyző

A jóisten mentsen meg mindenkit ezektől.

Kell meghatalmazás, hogy a közös lakás ügyében el tudjak járni a német nevében is. És mivel német, ehhez kell egy német-magyar közjegyző. Olyan pedig van Budapesten, nem is egy. Akit mi kifogtunk, az mind közül alighanem a legrosszabb (legalábbis remélem, hogy ez már az abszolút mélypont.)

Először, még október végén felhívtam őket, hogy nekem ez és ez kéne, lakás eladásához, meghatalmazás, német úriemberrel, elsősorban a Földhivatal a célközönség, mikor, hogyan, mennyiért. Megmondták készségesen és udvariasan, hogy ehhez Közjegyzői Okiratot kell készíteni (így nagy kezdőbetűvel), az 15080 forint, plusz 2200 forint a német útlevelének ellenőrzése; a további példányok ott helyben már nem kerülnek semmibe. Csodás. (Háromszor is rákérdeztem, hogy tényleg ennyi?) November 18-án este 6? Szintén csodás. Van nálam meghatalmazásminta ügyvédtől? Nagyszerű, küldjem el e-mailben a közjegyző részére, legalább egy héttel az időpont előtt - most épp szabadságon van az illető, de hétfőn már lesz.

Úgyhogy elküldtem két nappal később. Akkor már a közjegyző is visszaért a szabadságáról.

A múlt héten meg már kezdett gyanús lenni, hogy nem is válaszoltak rá, nem is keresett senki, hát telefonáltam, hogy hogy is van ez. Sikerült is elérnem telefonom H. Sz. Kingát, aki enyhe meglepődéssel fogadta, hogy küldtem egy levelet. De azért megkereste, megnyitotta a csatolt fájlt, helyeslően hümmögött, megköszönte sokszor, hogy felhívtam erre a figyelmét, és persze, menjünk 18-án este hatra.

Mentünk. A biztonság kedvéért mindketten valamivel korábban értünk oda, becsengettünk, felmentünk, mondtam a recepciósnak, hogy én vagyok én, hatra van időpontom. Leültünk, vártunk, a magam részéről csodálkozva szemléltem az iroda népét - egy közjegyzői irodát az itt láthatónál sokkal professzionálisabbnak gondoltam korábban. Furcsa volt például, hogy két dolgozó tőlem öt méterre vitatta meg "a piaci cigányok" viselkedését, méghozzá erősen megkérdőjelezhető szóhasználattal.

Hat óra tízkor már azért megelégeltem a várakozást - volt nálam könyv, tehát nem untam magam halálra, de azért azt elvártam volna, hogy úgy öt perccel a kitűzött időpont után a recepciós elmormoljon valami olyasmit, hogy "elnézést a várakozásért, elhúzódott az előző ügyféllel", ha mást nem is. De nem, itt a közjegyzőnél ez nem így megy, itt nekem kellett odamenni, megvárni, míg a recepciós lány sok "puszi, puszika" mondogatása után végre leteszi a telefont, és megkérdezni, hogy mi a helyzet. Hát már szólt neki. Ja jó. Az más.

Negyed hétkor meg is jelent a közjegyző, betessékelt minket egy tárgyalóba, elmagyarázta, hogy hát igen, ő megnézte azt a mintát, amit én küldtem, de nekik is van mintájuk, és az már úgyis németül volt, úgyhogy inkább azt írta át kicsit, és kihagyott belőle ezt-azt, ami az én változatomban ott van, mert hát az nem kell. Jóvan, gondoltam, ő a közjegyző; hangosan pedig megismételtem korábbi megjegyzésemet, miszerint a Földhivatal a cél, az kell, hogy ők elfogadják. Ó, hát hogyne, elfogadják.

Aztán azt is mondta, hogy a némettel szépen elolvassák és egyeztetik, és azután nekem is elmondja magyarul mondatról mondatra, hogy mi van benne (mivel azt még az elején tisztáztuk, hogy én nem beszélek németül).

Elkezdte a némettel, és hopp, a második bekezdésben máris akadt egy aprócska baki: ő azt írta, hogy a lakás teljesen a német tulajdonában van, pedig a magyar verzióban világosan az áll, hogy "1/2" tulajdonrészről van szó. Ezt meg is mutattam neki, mert a magyar minta is ott volt a német mellett. De hát ott van egy vessző - így a közjegyző hölgy. Istenkém, nem mindenkinek megy az összetett mondatok értelmezése. Aztán jött a minimális vételár kérdése, amit először a némettel vitattam meg; ekkor a közjegyző hölgy egyenesen rámförmedt, hogy én ne beszéljek angolul, mert ő ért ugyan angolul, de most ez így neki túl bonyolult. WTF?? - így én magamban, de még mindig megőriztem a nyugalmamat. Neki is biztos hosszú napja volt, ugyebár. 

Ez a nyugalommegőrzés egyre nehezebben ment, mert egy bő egyoldalas szöveg átolvasása közben annyiszor csattant rajtam az ostor, hogy inkább nem is számoltam. (Mindezt nyűgös, agresszív hangon kéretik elképzelni innentől fogva.) "Ez miért van benne a mintaszövegben?" Mert az ügyvéd azt mondta. "De ez nem kell." Az ügyvéd írta, neki elhiszem. "De hát ez ide nem kell."  És ezen a ponton közölte, hogy minek nekem ügyvéd, ők is csinálnak adásvételi szerződéseket.

Ekkor már láttam, hogy nem leszünk puszipajtások, úgyhogy csak annyit mondtam, hogy a család ügyvédje, maradok nála. Ezt elfogadta. És aztán jött a még rosszabb rész. 

Hogy ő akkor ezt most elviszi, kijavítja, és akkor jön az aláírás, de ő a hiteles magyar fordítást ma már nem fogja megcsinálni. Jó, ne csinálja meg, eljövök érte másnap vagy hétfőn, viszont két példányt kérek belőle. Ó, hát az plusz költség.

Megint wtf-fejet vágtam, és elrebegtem, hogy nekem a telefonban nem ezt mondták. Na ekkor dalmahodott fel csak igazán. Megkaptam a pofámba bele, hogy ő ilyet biztos nem mondott, képzelődök. El kellett neki magyaráznom, hogy ezt nem ő mondta, amikor ugyanis először telefonáltam, ő épp szabadságon volt. 

Kiment, rászólt a kollégáira, hogy vegyék már lejjebb a hangerőt*, elkészítette a végleges verziót, és behozta a számlával együtt. Amitől dobtam a közmondásos hátast. Nem 17280 forint volt, még csak a közelében se járt annak, hanem 27530. Ami, lássuk be, elég szép pénz húsz percnyi munkáért.

*Ó, majd' elfelejtettem: a tárgyalón kívül a kollégái jól hallhatóan kitűnően szórakoztak - ordításszámba menően tréfálkoztak egymással, bekapcsolták valamelyik könnyűzenei rádióadót meglehetős hangerővel, jókat röhögtek, meg vagy egymást verték, vagy a bútorokat szét, de hogy irtózatosan hangosak voltak, az biztos. Egy közjegyzői irodában. Miközben épp ügyfelek voltak ott. Csak úgy mondom.

Mondtam neki, hogy nekem más árat mondtak. Megint jött azzal, hogy ő ilyet nem mondott. Megint elmagyaráztam, hogy nem ő mondta, hanem a kollégája. De hát az nem mondhatott ilyet. (Most egy ilyennel hogyan lehet beszélni?) És kivágta az adu ászt, hogy és a hiteles német fordítást az fel se számolta, pedig azt nem is tudta, hogy kell neki készítenie.

Na ekkor pattant el bennem valami. A neveltetés meg a társadalmi korlátok azért visszatartottak, de bizony a k. anyját a kedves H. Sz. Kingának. 

Nem tudta, hogy neki hiteles német fordítást kell készítenie? Mégis mit gondolt? Miért magyar-német közjegyzőhöz mentem? Miért telefonáltam majd' három héttel korábban, miért mondtam azt, hogy egy német emberrel szeretnék meghatalmazást készíteni? Miért telefonáltam másfél héttel a megbeszélt időpont előtt, hogy rákérdezzek a fordítás állapotára? És ezek után ő nem tudja, hogy neki németre kell valamit fordítania? 

És hogy fordítania kellett volna? Ugyan kérem. Nem ügyfélnél volt ő negyed hétig, hanem előkapta a saját verziójukat és átírta benne a szerződők adatait. Annyira ostoba az a nő, hogy arra sem emlékezett, mit mondott negyedórával korábban. Erre sem, és arra sem, hogy azt mondta, hogy mondatról mondatra lefordítja nekem is magyarra a szöveget. 

Szóval ott ültem, nagyon igyekeztem nem elragadtatni magam (ami nem volt könnyű), és végül annyit mondtam, a helyzethez képest szerintem kimagasló nyugalommal, hogy "nem kéne engedniük, hogy a kollégájuk ostobaságokat beszéljen". Erre a közjegyző elkezdett rikácsolni, hogy akkor menjünk máshova, ott úgyis több lesz... Nem kell ezeknek valami vizsgát letenniük? Meg iskolákat elvégezniük? Ahol esetleg valami modorra emlékeztető dolog rájuk tapad? Vagy rá is tapadt, de levakarta a zuhanyzóban, mert azt hitte, valami parazita?

Már megint egy olyan dolog, ami órákkal ezelőtt történt, de még mindig dühöngök miatta. Hacsak kommentben jobb ötlet nem érkezik, holnap telefonálok dr. Tóth Ádámnak (ő a fő közjegyző abban az irodában), és elújságolom neki mindezt. Kevés esélyt látok rá, hogy bármi haszna legyen, remélem azért, hogy még lehet szerződést bontani velük (a terméket, amiért mentem, még amúgy se kaptam meg.) 

A meghatalmazást máshogy is el tudom intézni, de ami ma este zajlott abban a közjegyzői irodában, az már jóval több, mint tűrhetetlen. Nagyon elegem van abból, hogy aki csak teheti, az kitol a másikkal, csak mert megteheti. Hogy közjegyző, alapértelmezésben egy vérszívó féreg, az oké, ez sajnos a jelenlegi bürokrácia része. De kezelhet az engem emberként is.