Villámjóhír

Itt a függöny sok embernek csak valami dísztárgy, ami csak kiszorítja a fényt, tehát minek az; nekem viszont fontos, mert irtózom már a gondolattól is, hogy a szomszédok bekukucskálhatnak, mikor én épp Béres Alexandra egyik DVD-jére gyúrok. (Az csak rám tartozik, hogy mennyire vörösödik a fejem a farizomgyakorlatok közben.)
Az Elp meghajlott akaratom előtt (még mikor a földszinten lakott, akkor se húzta be a függönyöket; mondjuk az is igaz, hogy nem szoknak benézni az emberek az ablakokon), ezért is vettük azt az átok sok függönyt az Ikeában (tudom, hogy nagybetűvel kell írni, de nem fogom.) Vettünk sok függönykarnist és hozzájuk konzolt meg kis karikákat is, és az egyik ilyennél csapott le a villám: nem volt benne maga a kerek lukas cucc, amivel az egész a falhoz erősödik. Valaki kiszedte és úgy tette vissza a polcra. Előfordul. Ugyebár.

Ma pedig kitört belőlem a "hűdejófejvagyok", és ismertettem az Elppel a terveimet: torna, zuhany, pihi, Bauhaus. Gondoltam, hátha sikerül kicserélnem, ha kellő eréllyel lóbálom a blokkot és közben csendben nyüszítek egyet-kettőt. Na de itt jött a nehezítés: a blokk eltűnt. Sebaj, mondta az Elp, IJ. Kölcsönvettem a vastag fekete kardigánját és útnak indultam.

Itt szeretném megjegyezni, hogy valami baj lehet az időjárással. Kora reggelre és délre esőt ígértek, és reggel esett is, de itt ültem fél egyig, és nem kezdett el esni. Tudtam, mivel tartozok a helyi meteorológusoknak, ezért önfeláldozóan nekivágtam a Bauhausig vezető 2,7 mérföldnek (miért mérföldben adja meg nekem a magyar nyelvű googlemaps?) Tekertem is szorgosan, de csak nem kezdett el esni, és ráadásul a szél vezérlése is meghibásodhatott, mert időnként fújt szemből is, de jellemzően oldalról, és egyszer még hátulról is (ezt senki nem fogja elhinni, pedig igaz!) Azzal nyugtatgattam magam, hogy biztos a visszaútra tartogatja az erejét, ez csak a beetetés lehetett.

A Bauhausban rögtön a bejárattal szemben van a vevőszolgálat, az az aljas ötletem támadt tehát, hogy én ezt a konzolt itt fogom "bemutatni", hogy én ezt "be szeretném vinni". Felsőfokú némettudásomat elővillantva elmagyaráztam a vevőszolgálatos hölgynek, hogy "megvettem, de hiányzik izé innét, de nincs nekem számla". Mikor a kezébe vette a cuccot, már éreztem, hogy beakadt a horog, és gyorsan hozzácsaptam a csavarokat/tipliket is, amik útközben kiestek a dobozból. Hideg tekintettel rámnézett, és közölte, hogy pénzt azt nem kapok vissza. Megnyugtattam, hogy engem egy teljes csomag konzol tenne a világon legboldogabbá, mire hirtelen mosolygott egyet, kinyomtatott egy pénztárban bemutatandó cetlit 10,95€ felirattal, és hálás köszönetemre egy "jó hétvégét"-et mondott, és már fordult is a következő versenyzőhöz. Na vazz, mondok magamban, mivé lesz így a világ?

Ezen annyira felbátorodtam, hogy pár perces sikertelen kóválygás után letámadtam egy dolgozót, hogy merre találhatóak az "ablakszőnyegek" (furán nézett, ezért korrigáltam) ...vagyis az "ablakruhák" (mit csináljak, a függönyszerelésnél hiányoztam az iskolából). Erre már felderült az arca, hogy "Gardine!" Útbaigazított... A szókincsemen még fejleszteni kell. :)

Hazafele már érezhetően megemberelte magát a szél, főleg az emelkedőn fölfele tekerve esett jól a szembeszél (félúton fölfele nagyon úgy tűnt, hogy leelőz egy babakocsit toló anyuka, de órási erőfeszítéssel sikerült mozgásba lendülni, így ettől a szégyentől megmenekültem.)

Az Elp annyira nem lepődött meg a sikeres cserén, hogy most megnyertem egy újonnan összerakott gép telepítését. Jó, német nyelvű Windowst kell feltenni, na és? :)

Német bürökrácia-Vissai: 1-0

Visszavágó: majd mikor nem esik az eső.

Az egész úgy kezdődött, hogy aki idejön a németekhez, és egy héten belül nem jelenti be az illetékes hivatalnál, hogy ő itt lakik, azt pénzbírsággal jutalmazhatják, valamint tíz év szigorított fegyházra is ítélhetik. Ezt jellemzően német nyelvű weboldalakon tudatják a jónéppel; amelyik oldalon lehet más nyelvet, például az oly kevesek által beszélt angolt választani, az rögtön átvált turista üzemmódba, és ahelyett, hogy elmondaná, hogy a pöcsmögbe tudok regisztrálni Hannoverbe, azt közli velem, hogy mely látványosságokat kötelező megnéznem és hogy miért jobb a hetijegy tíz napijegynél (a tyúknyakakról nem is beszélve). Egy magyar oldalról (ami szerint 3 havi tartózkodás után van csak erre szükség) viszont sikerült lelesnem, hogy a méltán sokat emlegetett Freizügigkeitsbescheinigung az, ami nekem kell (hej, haj, édesanyám is mindig mondogatta: "lányom, ha Németországba mégy, Freizügigkeitsbescheinigung nélkül el se indulj"), itt viszont elakadtam, illetve megtorpantam pár percre, mert van itt Neues Rathaus és Altes Rathaus is, és vajon melyik kell nekem?

Egy németül rettentő jól tudó barátom segítségével (hümm... itt most egy kicsit eltúloztam a saját szerepemet) sikerült kideríteni, hogy nekem bizony egy Meldschein nevű nyomtatvány kell, amit beszerzek egy Bürgeramtban, hazahozom, kitöltöm, aláíratom a lakás tulajdonosával (gondolom, hogy rendes, tisztes bérlő vagyok), majd leadom a Bürgeramtban, akik majd továbbítják ezt a következő hivatalnak, akik már tényleg nem tudom, hogy mit tesznek vele, de a lényeg biztos az, hogy a nyomtatvány és az ügyintézők is jól mulassanak közben. Egy további linkről kisasoltam, hogy melyik a hozzám legközelebb eső Bürgeramt (alig 2,8 km - az még szinte szomszéd), és elhatároztam, hogy megpróbálom én ezt az Elp nélkül is, sőt, kérek neki is egyet, hogy fog ámulni és bámulni, hogy én még ilyet is tudok! Felírtam a kulcsszavakat egy darab papírra, és vártam a megfelelő alkalomra.
Az meg csak nem jött. Ahogy teltek-múltak a napok, egyre lejjebb adtam az elvárásaimat (kezdetben például még feltétel lett volna, hogy 15 C fok legyen odakint, meg hogy a szél ne fújjon 50km/h-nál erősebben). Ma ugyan 8-9 C fok van odakint, és erősen felhős az ég, és reggel esett is az eső, de (gondoltam én, a balga) reggel óta nem esett, most meg már mindjárt délután kettő van, csak nem lesz baj. Felkaptam a bukósisakot, kulcsokat, és nagy bátran elindultam.
Elfeledkeztem azonban a lépcsőházi kapcsolóról. Ami a szelet vezérli. Mire leértem, kellemes őszi szél fújdogált. Sebaj, gondoltam én, nincs messze, vastag pulóver van rajtam, mi bajom lehetne.

Megtaláltam a Bürgeramt, beslattyogtam, céltalanul kóvályogtam egy percet*, majd húztam egy számot az automatából (egy piros doboz, rajta valami német felirattal; nagyon bíztam benne, hogy a felirat jelentése "Kérjük, húzzon sorszámot" és nem "Kérjük, itt nyomja meg, ha Ön terrorista"), és döbbenten meredtem a cetlire: én voltam a 230-as, és épp akkor szólították a 200-as versenyzőt. Ejnye. Felfigyeltem azonban egy információpult szerű pultra, ahova csak sorba kellett állni, és alig hárman voltak előttem. Szuper. Sorra kerültem, és - felvillantva hihetetlen sebességgel gyarapodó szókincsemet - próbáltam azt mondani, hogy én Meldscheint szeretnék. A nőci (saját bevallása szerint csak németül beszél) elmagyarázta, hogy húzzak számot és várjam ki a soromat, odabent elintézik, meg én egyébként is anmeldungot akarok (gondolom, a Borg is így kezdte az oviban; hallás után erre gondoltam legalábbis), és hiába kérdeztem, hogy nem kell-e nekem valami papír, amit hazaviszek és kitöltök, ragaszkodott a számhúzáshoz. Annyit még megtett értem, hogy elkérte a személyimet és megnézte, hogy benne vagyok-e a Rendszerben (mert nem értettem azt az anmeldung vagy mifene szót), de nem voltam. :)
Vert seregként indultam kifele, de akkor hirtelen napsugár tört át a sűrű felhőzeten: a mögöttem sorbanálló házaspár hölgytagja tört angolsággal próbált a sorszámtépő automata felé kormányozni. Le is csaptam rá, hogy akkor hogy is van ez a nyomtatvánnyal, akkor mégse kell? Szerinte nem. Hmmm, jó. Nem értette, hogy miért indulok kifelé, ha egyszer van sorszámom és elméleti akadálya nincs a regisztrációmnak, de mutogattam az ablakra, hogy elkezdett esni, és a bukósisakból biztos kitalálta, hogy biciklivel vagyok. Neki is szívélyes köszönömöt mondtam, majd hazafele vettem az irányt.

Na az a 2,8 km, amit a googlemaps mondott, az a legrövidebb útvonalra vonatkozik (ahol nagy valószínűséggel eltévedtem volna a kis utcák közt), és egyáltalán nem veszi figyelembe az uralkodó szélirányt. Kénytelen voltam északnyugatról, laposkúszásban megközelíteni az utcánkat, mert az első három kis utcán, amin mentem volna, olyan erősen fújt szembe a szél, hogy elindulni is alig tudtam, nemhogy tekerni, mégis, mikor már a másodfőutcán tekertem (ahol szintén szembefújt az eső és a szél... mindenütt szembefújt, persze nem tudom, miért vagyok ezen annyira meglepődve), olyan vizes voltam, hogy "most már úgyis mindegy" felkiáltással leálltam a lottózónál, hogy beváltsam az Elp múlt heti szelvényét (9,8€-t nyert.) Míg bent voltam, az időjárás figyelme másik célpontra terelődhetett, mert elállt a szél. Egy szót se szóltam, csak tekertem, ahogy bírtam, és végül akkor kezdett el megint fújni, mikor már alig ötven méterre voltam a kaputól. A bicikli kikötésekor már majdnem elkezdtem vacogni, úgyhogy felspuriztam a harmadikra (ha nem lóg a hátamon háromszor négy kilónyi IKEA polc, és nincs a hónom alatt két bedobozolt fiók, egész gyors vagyok már), átvedlettem szárazba és most a takaró alatt lapítok.
Majd ha jobb idő lesz, megpróbálom még egyszer. Feltéve, hogy tényleg anmeldung kell nekem. (Igaz, a magyar bürökrácia sok tekintetben elmarad a német mögött, de mégis logikusnak tűnik, hogy valamivel bizonyítanom kell, hogy a bemondott címen törvényesen tartózkodok.)

*Valami bevándorlási részlegen jártam, és összesen két felirat volt angolul is kiírva: hogy hol található a vécé, meg hogy ha valaki bizalmasan szeretne beszélgetni az ügyintézővel, akkor arra van egy külön szoba. Mondjuk a vécé az tényleg fontos. :)

Polak, Węgier, dwa bratanki

Ennyi, gyerekek. Kettő darab két decis pohárka, és mégis...

A lengyel vendéglő a másodfőúton az nem vendéglő, hanem bolt. Azért mentem oda, mert hátha tartanak tejfölt egyes főételekhez, netán mellé, és talán ha elég jól adom a Csizmás Kandúr-féle nézést, megszánnak nettó három kanálnyival. Erre jobban is megnézem a feliratot, és "specialitások" a második szó.
A lengyel eladónőnek elmagyaráztam, hogy ez "tejföl", tudja-e? Mondja nem, ez "sahn". No de lengyel sahn, nem igaz? De igaz. 1.18€ lesz. Akkor már nagyon gyanakodva nézett rám (talán nem kellett volna örömtáncot lejteni a hűtőpult előtt?), szóval kiköhögtem a lóvét és elhúztam.

Micsoda szerencse, hogy elolvastam pár éve a "tejföl" szócikket wikipedián, és rögzült bennem, hogy Magyarországon kívül mely ország nagy tejfölforrás. Oké, egy ideig a crème légère vagy nagytestvére, a crème fraîche is megteszi, de míg haza nem érek és el nem kezdem a (minden bizonnyal virágzó) tejföl-csempészút kiépítését, időnként megfordulok majd a lengyel specialitások boltjában.

Ja, el is felejtettem mondani: ha végre elkészül a konyhánk, megpróbálok Túró Rudit gyártani (persze nem az igazit, csak ahhoz nagyon hasonlót). Állítólag meg lehet csinálni. A hamburgi hazámfiának támadt ez a nagyszerű ötlete, amit megspékelt azzal is, hogy lehetne fehércsokival borítani, meg aprított mandulával... Pedig tudhatta volna, hogy már az alapötletnél megfogott. :)

Szeretem a T-Com.de-t

A T-Com.de a barátunk. A T-Com.de szeret minket. Mi viszontszeretjük a T-Com.de-t. Minden holdtöltekor fekete kecskét áldozunk keresztúton hálából, amiért a T-Com.de ügyfelei lehetünk.

Kedves T-Com.de-s ember, aki elrontod a netet és most épp a telefont is, pont mikor az Elp hívott, kérlek, olvasd e bejegyzést és csináld vissza legalább a telefont.

UPDATE IV - Telekomm

Csak rúgnak belém még egy utolsót

Péntek. Utolsó nap a munkahelyen. Könnyes szemű búcsúzkodás, az egyik általam kezelt rendszer egy egészen kicsiny meghibásodásával fűszerezve. Épp ennek kijavításán fáradozok, már megvan a megoldás, pársoros kód, csak fel kéne tölteni a szerverre és lefuttatni egy compile-t, mikor is szétkapcsol a hálózat. A modemig eljutok, onnét túl semmi. Volt már ilyen, akkor rájöttem, hogy a szoftveres restart az meg se kottyan ennek a harcedzett t-modemnek, úgyhogy odamentem, kihúztam belőle a kettőhuszat, tízszer elmormoltam magamban a "tapló banda, tapló banda" mantrát (hogy biztosan áramtalanodjon az eszköz, értitek), majd visszadugtam. Az meg gonoszul villogta rám a LEDjeivel, hogy power az van, dsl nincs. HA-HA-HA! Kellett neked kihúzni az áramot!

Közöltem vele, hogy öltem már nála ravaszabb modemeket is, és az orra alá dugtam a 3G bigyót. Egy öröm volt nézni az összezavarodott pislákolását.

Mivel nem működött semmi, ami a modemtől függött, kitaláltam, hogy biztos most kapcsolják be a tévészolgáltatást. 3G be a gépbe, connect, vissza a céges gépbe, friss kód feltöltése, recompile lefut, mail megy a usereknek, hogy örvendjenek, és akkor csörög a telefon. A vonalas. Na mondok, ez csak a t-apló banda lehet. Nyertem. Elmagyarázta nekem németül egy ember, hogy majd egy óra múlva lesz megint net. Megkérdeztem, hogy mert akkor már tévé is lesz, igaz? Biztosított, hogy lesz. Egy óra, és lesz minden. Ezután a telefon ismét elnémult.

Megint kidühöngtem magam, hogy húsz perccel azután szóltak, hogy elkezdték a szerelést, és ha nincs ez a 3G stick, akkor alapvető kakában vagyok így az utolsó napomon, de (hiába, gyakorlat teszi a mestert) hamar megnyugodtam. És három és fél órával később már tényleg volt minden. Hogy is kételkedhettem a t-ember szavában?

Szóval van tévé is. Meg internet is. Meg telefon is. Hihetetlen.

Az már más lapra tartozik, hogy a mintegy 150 csatornából összesen kettő érhető el angolul (BBC és Bloomberg). Aki Rómában él, tanuljon meg rómaiul. Világos, tanulok is. Csak néha sóhajtok fel, mikor arra gondolok, hogy a digitális UPC kábeltévénél, gyakorlatilag ugyanolyan szolgáltatásnál, mint ami most van, elég sok csatorna volt eredeti nyelven is.

Megint a svédeknél vásáltunk

Na de evezzünk langyabb vizekre: a svéd bútorcég.

Végre meghozták az átok munkalapot (29-én), ami nem ám 280 centis, hanem 285, így hát örülünk. (Az Elp neki is látott a fúrásnak-farigcsálásnak; kicsit csúnyán nézett rám, mikor feljöttem blogot írni, de szerintem csak a tisztesség kedvéért; dudorászott meg minden.) Pár hét és már lesz működőképes konyhánk. Ha a munkalap a helyére kerül, ki kell még nyesni egy darabot az egyik szekrény hátulsó lapjából, hogy be lehessen kötni a mosogatógépet, meg kell egy villanyszerelő, aki beköti a sütőt és a sütőlapot (amikhez szintén nyesni kell a munkalapból), meg hogy felszereljen egy miniatűr bojlert a konyhai csaphoz - ez nekem teljesen új, de itt nem a főbojler szolgáltatja a melegvizet a konyhába. (Az Elp csak úgy mellékesen jegyezte ezt meg, úgyhogy lehet, hogy nem nálunk voltak barmok a felújításnál, hanem ez így van és kész, valami általam beláthatatlan oknál fogva.) [Update: ez bizony másnál is így van.]

Azonban az IKEÁnak vannak jó oldalai is. Egyrészt, jól néz ki alkonyi napsütésben.
Másrészt van odabent egy automata, amiből csavarokat, alátéteket, polctámaszokat és egyéb könnyen elkallódó cuccokat lehet venni potom 1 euróért, és még egy italt is kap az ember a büfében. Ez tényleg tetszett, egyrészt mert praktikus, másrészt meg mert tartós leki sérülést okozott az a honfitársam, aki a budaörsi IKEÁban kilopta egy konyhai fogantyú műanyag csomagolásából mind a négy csavart, és mivel két ilyen fogantyút markoltam fel egyszerre, ez csak otthon tűnt fel.
Mondjuk hallottam vidám történetet is ezzel kapcsolatosan - egy kollégával pont ugyanez történt meg, visszament napokkal később, elpanaszolta az egyik ott dolgozónak, az meg a kezébe nyomott néhány csavart ingyen és bérmentve.
Az automata az ügyfélszolgálaton található, ahova azért kerültünk, mert az IKEA zseniális tervezőprogramja... Na mindegy, ezt most ne feszegessük, elvégre épp dicsérni akarom őket. A lényeg, hogy a plusz szekrényt, miegyebet visszavették egy szó nélkül, gyakorlatilag várakozási idő nem is volt. Ahogy ott ácsorogtunk és vártuk az alkalmazottat, aki adná az "ajcsikarit" (levásárolható összeget tartalmazó ajándékkártya), elmeséltem a fenti szívmelengető történetet az Elpnek, hogy lám, vannak rendes ikeások is. Bólogatott, hogy hogyne, aztán átvette a kártyát meg egy marék álfiók-felerősítő csavart és műanyag lapkát... A szó bennakad tipikus esete. Vigyorogtam erősen.

Begyűjtöttük a szükséges cuccokat, tényleg csak a leglényegesebbeket (...ööö... na mindegy, ugorjunk), aztán sorban állás közben iszonyodva néztem a stücklistán szereplő tömegeket: az árukiadós cuccok nélkül 120 kiló volt a kosárkánkban. A kasszánál kaptunk sorszámot, eltipegtünk az ügyfélszolgálat-árukiadó területre, és... (most következik a végső bizonyíték arra, hogy jó hely ez) lejátszottunk egy meccset 10 gólig. Kókuszgolyó-küllemű golyókkal. Aztán az Elp félrevonult a sebeit nyalogatni, én viszont felfigyeltem egy hozzánk hasonló párra (szintén az árukiadóra vártak, az egyik tag csocsózni akart, a másik nem), és lejátszottam még egyet. Ekkorra pont meg is érkezett a cuccunk, felpakoltuk, kivittük a kocsihoz, és engem elfogott a kétely, hogy befér-e ez a sok minden ebbe az icipici autóba, de az Elpet bezzeg nem. Be is szuszakoltunk mindent, irány haza.

Nemtom, mennyire látszik a képen, de a cucc fele már a kocsiban van.

Már kialakult a rutin: az Elp megáll a kapu előtt, vészvillogó be, mire az elkezd kattogni, én már nyitom a csomagtartót és elkezdjük behurcolni a dobozokat benti ajtó elé. (No igen - nem egy kolbászkerítés, de azért kellemes: itt meg lehet azt csinálni, hogy valami értéket magára hagysz két percre. Nem úgy, mint Budapesten, ahol, mint azt egy bölcs professzorom mondta volt, ha az ember leejti az esernyőjét, az nem is koppan.) Az Elp kinyitja és lecövekeli a benti kaput, és indul a harmadikra cipelés. Sajnos balga ifjúkoromban tanultam logisztikát és munkaszervezést, akkor még nem sejtve, milyen következményekkel járhat ez: kisebb termetem és gyakorlatilag elhanyagolható izomzatom, ill. tüdőkapacitásom ellenére sikerült derekasan kivennem a részem a hurcolkodásból (delegálásóráról bezzeg hiányoztam). A csocsóbütykök ismét megmentettek a sérülésektől, de legközelebbre már tényleg rendelek egy oxigénpalackot, mert az Elp nem hajlandó semmit csinálni azzal a gonosz emberrel, akik ellopja a levegőt az emeletről, miközben én cipekedek.

Ami azt illeti, többet kéne panaszkodnom és nyűgösködnöm. Régebben harminc perc ikeázás után elkezdtem hisztizni, hogy én ki akarok menni, itt rengeteg ember van, nincs levegő, mindenki csak útban van és egyébként se fér már semmi a lakásba, satöbbi, satöbbi. Itt meg?
Elp: "Hmmm, hol vannak a borrekeszek?"
Vissai: (kétszer körbeszalad a fenti konyharészlegen) "Biztos lent a piactéren. Kapok hot-dogot, ha én veszem előbb észre?"
Elp: "Oké."
Vissai: (örül)
Ő vette észre előbb. Pedig itt van rá uborka meg sült hagyma is.

Hoppá...

Majdnem eltört egy ronda váza, mikor ablakot nyitottam. Majdnem. Micsoda szerencse, hogy viszonylag lassan nyitottam bukóra az ablakot.

Megyek, megpróbálom még egyszer. :)