Speakeasy

Hogy is nem említettem eddig ezt. Pedig milyen jó dolog.

Még a hannoveri lét kezdetén vágyakozva nézegettem a munkakereső oldalakat, és egy napon ráakadtam a The Local-re, aminek testvér/leányoldala a ToyTownGermany, ami már egy lépés a beilleszkedés irányába.

Ahogy nézegettem a különböző fórumokat, találtam egy érdekeset: minden hónap 15-én összegyűl a nép, hogy angolul beszéljen. Meghívás nem szükséges, belépődíj nincs, "just come as you are". Épp ez kellett nekem, mivel sokat emlegetett német nyelvtudásom gyenge, angolul viszont nagyon jól beszélek, és doktorit írhatnék felületes barátságok megkötéséből.

Természetesen erre a fórumra 16-án akadtam rá, viszont mivel amúgy sem szeretek hívatlanul betoppanni sehova (tudom, nem kell meghívó, de nekem akkor is kell valami jel, hogy nem fognak kirúgni), és az utolsó bejegyzés majd' fél évvel korábban készült, volt időm és okom is, hogy érdeklődjek, hogy mégis hogy is van ez. 

Viszonylag hamar érkezett is válasz: igen, létezik, és de jó, hogy szóltam, mert már nem ott találkoznak, ami a fórumban van, hanem másutt, és úgy egyébként milyen kár, hogy lekéstem a tegnapit, de sebaj, van egy másik, azt Speakeasynek hívják, és minden hónap utolsó hétfőjén találkoznak, egyebekben viszont ugyanaz. Hmmm, mondtam erre én, és mivel akkoriban a "hű tökös gyerek vagyok"-időszakomat éltem, röpke másfél hét alatt rá is szántam magam, hogy odatolom az orcámat.

Felkészültem lélekben mindenre. Hogy megvetően rámnéznek, odavakkantják, hogy üdv, mert hát kénytelenek, ha egyszer az áll az interneten, hogy bárkinek szabad a bejárás, aztán elfogyasztok egy pohár sört és vert seregként hazakullogok.

A találkozók a Paulanerben vannak, amit gyalogosan az S-bahn Kröpcke nevű megállójából lehet a legjobban megközelíteni (mármint az én irányomból; van egy közelebbi megálló is, csak ahhoz át kellett volna szállnom). Ez a megálló körülbelül a Deák tér megfelelője, van vagy nyolc különböző kijárata, és hiába van kitűnően feliratozva minden, ha egyszer nem tudom, hogy az Opernhaus felé kell kimenni, rajtam az már nem segít. Mégis sikerült valahogy a jó kijáratot választani, ahonnét már csak balra fordulva meg kellett volna tennem körülbelül száz lépést. Befordultam jobbra és elindultam.  (Nem mertem biciklivel menni, hátha eltévedek... :)

Benyitottam a Paulanerbe és körbenéztem - sehol senki és semmi, ami arra utalna, hogy itt angol nyelvű találkozó van, de akkor már harci üzemmódban voltam: nem érdekelt, hogy mennyire nem akarják a társaságomat, én azért jöttem, hogy Speakeasy keretében angolul beszéljek, addig tehát nem nyugszom, míg rájuk nem akadok és el nem fogyasztom a pohár sörömet, miután vert seregként. Grrrr.

A felszolgálók közül nem mind beszél angolul, mint ezt igen hamar felfedeztem, viszont mikor tettem befele még egy lépést, megláttam a Jelet: Commonwealth zászlók csokrát egy hosszú asztal mellett. Megörültem, pedig legrosszabb sejtéseim kezdtek valóra válni.

Odamentem és megálltam az asztal mellett, mert hát illendőség is van a világon, csak nem ülök le, mintha odatartoznék, ha egyszer nem. Mikor valaki felfigyelt rám, elhebegtem, hogy jó estét, mire egy szakállas ürge odavakkantott, hogy üljek le. Eddig stimmelt. Jött a pincérnő, kértem tőle egy pohár sört - még mindig minden a terv szerint ment. Emlékszem, hogy nézegettem lopva az órámat, hogy hány perc alatt hajtsam fel a sört, hogy ne tűnjék úgy, mintha sietnék, ugyanakkor mehetnékem is volt. 

Aztán nem is tudom, hogyan, de elkezdtem beszélgetni valakivel, meg még néhány valakivel, és mikor elérkezett az előre kitűzött időpont (abban a nem várt esetben, hogy mégsem utálnak ki azonnal, negyed és fél tíz közt terveztem hazaindulni), tulajdonképpen nem is akartam még távozni. A terv viszont az terv, és jobb nem túlfeszíteni a húrt, úgyhogy elköszöntem és hazamentem, és teljesen boldog voltam.

Feliratkoztam a levelezőlistára még ott helyben (azaz a moderátor felírta az e-mail címemet és felvett), így kaptam meghívást a legközelebbi, nem szabályos alkalomra is, ami sajtkóstolás volt, és azóta is érkeznek sorra az emlékeztetők a havi találkozókról és egyebekről. Elvittem magammal a németet is, mert neki sem volt sokkal több ismerőse itt, mint nekem, és nem tudom, hogy magától majd megy-e, de a lehetősége megvan rá, így a lelkiismeretem tiszta.

Általában tizenöt-huszonöt résztvevő szokott lenni, 3-6 igazi külföldivel. A szakállas ürge például ausztrál (mindenkivel úgy beszél, ahogy velem is tette az első alkalommal, és idővel rájöttem, hogy megtisztelve kellett volna éreznem magam, hogy észrevett, mert ő a csoport elnöke); ezen kívül van még egy angol, egy szíriai, időnként előfordul egy egyiptomi hölgy is, meg még egy ausztrál, egyszer meglátogatott minket két kínai lány, és persze ott voltam én, mint magyar. A többiek németek, akik egyszerűen csak szeretik a társaságot és szeretnek angolul beszélni. És nem azért mondom, de még akkor is angolul beszélnek, mikor nincs is ott egy külföldi sem. :)

Például ebből gondolom, hogy ha másképp alakultak volna a dolgok, be tudtam volna illeszkedni itt Hannoverben. 

Maguk a németek is azt terjesztik magukról (időnként általánosítok, tudom), hogy ők milyen egy barátságtalan nemzet, és pont mostanában szerepel sokat a hírekben az a hogyishíjják fazon, aki a bevándorlókat ostorozza, de ez azért nem igaz ilyen formában. Persze, aki nem németnek született, az hiába szerzi meg az állampolgárságot, hiába eszik napjában ötször Wurstot Sauerkrauttal, haláláig Ausländer lesz. A gyerekei már lehetnek németek, ő maga soha. Viszont az összes többi szint elérhető egy külföldi számára is. Az itt töltött szűk fél év alatt nem kötöttem életreszóló barátságokat - de tegyük hozzá, hogy Magyarországon  is több évbe kerül, míg egy baráttal úgymond szintet lépünk.

Másrészt viszont, mikor már aktívan kerestem munkát, az egyik ilyen "barátságtalan" német megkérdezte, hogy közvetítőügynökségekre gondoltam-e már, és küldjek neki egy levelet emlékeztetőül másnap, elküldi egy ismerős cég linkjét. Elküldtem az emlékeztető levelet, és egészen másnap reggelig azt hittem, hogy elfeledkezett róla, akkor viszont érkezett egy jó hosszú levél, hogy itt a link, meg egy másik, és felhívta az ismerősét, és vázolta a helyzetemet, és felhívta a másikat is, és neki is, és megbeszélte velük, hogy... El se merem képzelni, mi lett volna, ha még barátságos is. :)