Mindenfélébbek

A dobozok meg csak fogynak. 

Voltunk ma a helyi piacon, itt Farmers' Market a neve. Gondoltam, itt biztos olcsóbb a zöldség meg a gyümölcs. Hát nem az. De legalább kicsi.

Nagy látószögű lencsével készült a kép

Paradicsomok

Aztán bementünk a boltba és vettünk mindenféle jószágot nem pont olcsóért, de legalább már volt viszonyítási alapunk.
Itt az olcsó paradicsom $1.49. Per font. Ami nem egész fél kiló. Nem mondom, egy nálam gyengébb jellemet összeroppantana a tudat, hogy közel 1000Ft/kg áron vesz halványpiros, jobbára vízízű gömböcöket, de nekem már arcizmom se rezzen. Főleg mert tudom, hogy 2000Ft/kg áron is vehetnék marginálisan jobbat. És hamarosan átszokunk a dollárban számolásra, akkor már egyszerűbb lesz az élet.

Megfigyelésem szerint minél egészségtelenebb egy étel, annál olcsóbb. A mirelit pizzát meg a 95%-os cukortartalmú fánkot $1-ért vágják utánad (4 bazi nagy fánk a dobozban), vagy ha egyszerre négy dobozzal veszel, potom két dollárért a tied lehet, egy kiló szuperfinomított lisztből készült kenyér 1.5 dollár, viszont a félkilós rozskenyér, ami NEM ÉDES, mert itt minden édes, kivéve a rozskenyeret, na az már 2.5 dollár. Mondom a félkilós.

Próbáltunk szerezni normális kolbászt, hogy tudjunk rakott krumplit sütni. (Norbi szorgalmasan gyilkolja a dobozokat, hamar ráakadt a konyhai eszközökre.) Már a hatodik típusnál tartunk, és még mindig nincs meg az igazi, de még a használható se. A legtöbb kolbászban van egy fura ízű fűszer (köménymag?), amelyikben pedig nem volt, abban zsír se volt. Márpedig a rakott krumpli egyik alapeleme a zsír, mert abban oldódnak dolgok.
Ehető lett amúgy, csak nem lett onnan szmötyis, amilyennek lennie kéne.

Amikor nem olyan jó, akkor is jó

Holnap megyünk az Upper East Side-ra, ott van egy magyar hentes.

A virsli is fura, meg a párizsi. Tisztára mintha hús is lenne benne, nem csak patkányfarok- és bunda. Meg lehet enni, csak az íze nem olyan.
Alighanem hozzászokunk idővel. Kettőnk közül én vagyok a finnyásabb, de tejföl van, tehát minden más nem érdekel.

Voltunk egy futóversenyen. Azaz nem verseny, mert nem volt hivatalos vagy nem hivatalos időmérés, senki se figyelte, hogy végigfutod-e a távot, vagy hogy hányszor futod végig és milyen irányban. Ez volt az első futás, ahol szinte biztos benne voltam a top 50 futóban, mert mi végigkocogtuk. The Color Run, durván kilométerenként van egy állomás, ahol színes porral szórnak be, és a végén tiszta színes por leszel. Ami fun.

Az érem a lényeg

A legtöbb ember sétált és a telefonját nyomogatta. Mi szorgosan kocogtunk, igaz, 7:20-as kilométerenkénti sebességgel, mert végigdumáltuk a távot. Szórtak ránk színes port, a kékből annyit kaptam az egyik kedves hölgynek hála, hogy napokkal később is kék foltok borítottak intim helyeken. De ami a legjobb volt az egészben, az a célállomás.

Összehasonlításképp: a .hu versenyek végén a célban kapsz egy zacskót, benne egy alma, fél liter víz, egy Cerbona müzliszelet, egy Horalky nápolyi, egy kétdarabos rágó az Airwaves felajánlásában, és az obligát papírhegyek, hogy fizess elő a Futás magazinra, meg 20% kedvezmény a Nagyon Drága Hotel luxuscsomagjára, ha kedden és szerdán mész, és persze a kedvencem: az Intersport kuponja, ami vagy a verseny napján jár le, vagy két nappal előtte.

Itt nem volt célzacskó. Opcionálisan elvehettem egy érmet (naná hogy elvettem!), pár tasak további színes port, és ennyi. A célzónában meg volt egy színpad, tuctuc zene, körben meg termékminták. Proteinitalok, zuppa zöldteák, gyümölcssűrítmények, effélék. Illedelmesen elvettünk egyet innét, egyet onnét, és már mentünk is a buszhoz.
Ahol vártunk. És vártunk. A busz meg nem jött. Jött viszont egy csávó, kezében egy proteinitallal teli szatyor. Azt mondta, a proteinitalos ember személyesen adta neki a szatyrot, hogy többet tudjon vinni.
Nekem egy gyenge pontom van: az ingyen dolgok. (Persze, van több is, le lehet szállni rólam, jóvan?) Eddig csak néztem, ahogy a népek viszik a cuccokat dobozostul a parkolóba, de fegyelmeztem magam, mert Jólneveltség, Visszafogottság, Szerénység! Ám ekkor átszakadt a gát.
Norbival megegyeztünk, hogy ha jön a busz, hív; tájékoztattam egy, szintén a buszra váró csajt a haditervről (visszamegyünk, szerzünk szatyrot, felmarkolunk annyi cuccot, amennyit elbírunk, és vissza a buszmegállóba). Nem kellett kétszer mondani neki.

"A zsákmány", részlet. A ketchup és a Dr Pepper csak méretarányként van ott

Visszamentünk, szereztünk dobozt, megtöltöttük Dolgokkal, aztán uzsgyi vissza. Mivel Megan, a csaj kábé egy fejjel magasabb nálam, közben észrevett valamit: azért nem jön a busz, mert rossz helyen vártunk rá. A jófej rastahajú, érthetetlen kiejtésű fekete sofőrcsaj ugyanis jófej volt, és pont a rajtvonal mellett tett ki minket (volt valami zűr a bérelt buszokkal, épp csak odaértünk időben a rajthoz), ami viszont nem a kijelölt megálló. Átmentünk a megfelelő helyre, mind a tízen, és pár perccel később már úton voltunk a metró felé, ismét a jófej sofőrcsaj gondozásában. (Továbbra is rejtély, hogy a megkérdezett szervező miért mondta, hogy jó helyen várunk.)
Iskolabuszban utaztunk, igazi sárga buszban. Ölemben a zsákmány... Darabja 4 dollár, elhoztunk legalább egy tucattal, meg ittunk is egyet fejenként - boldog voltam.

Beköltöztünk

A szerk. megjegyzése: még épp elcsíptem a 07:08-as szürkemókust ma reggel.

Augusztus utolsó napján összecsomagoltuk a motyót, vagyis a nagy részét; elsején pedig felkeltünk jó korán, és a maradék kaja arcba tolása után elindultunk Brooklyn irányába.
Errefelé majdnem olyan ritka madár az akadálymentesített metróállomás, mint .hu; talán annyi a különbség, hogy ahol van lift, ott működik is.
Az R/N/Q metró 49. utcai állomásán nincs ilyen feature, lecűgöltük hát a jó meredek lépcsőn az egyenként negyedmázsás bőröndöket. Innét sima utunk volt, jött egy Q (az expressz), azzal elzúztunk a DeKalb Avenue-ig, ott szintbeli átszállás van az R-re, és pár állomás után már csak két lépcső várt ránk. Teljesen sima út volt, ötven perc alatt abszolváltuk kaputól kapuig (máskor 90-110 perc volt a jellemző).
Aztán vártunk. És vártunk. Illetve Norbi tett-vett, mert nem nagyon tud nyugton ülni, én meg bejelentkeztem a cégesbe, mert dolog az mindig van.
A költöztetők 9:30-10:30 közé ígérték magukat, és háromnegyed tizenegy után nem sokkal meg is érkeztek. Egy Cisco nevű korunkbeli, meg Rich, aki viszont inkább az az életkor és egészségi állapot, amikor az ember inkább kiveszi a kezéből a dobozt, hogy tessék leülni, hagyja ezt a butáskodást, kér egy teát inkább a bácsi?
De ezt osztották a költöztető cégnél, meg nem volt miben teát főzni vagy szervírozni, így lélekben vállat vontam, és reméltem, hogy ha össze is esik, nem a kedvenc bögréimet tartalmazó dobozzal a kezében teszi. (Igen, én egy ilyen kedves és együttérző lélek vagyok.)

133 csomag volt összesen, két pakolóra. Norbi orrcimpái remegtek, egész teste megfeszült, mint a vadat szimatoló nemes ebnek - ismerem a jeleket, ezért a fülébe súgtam, hogy ha akarja, kérdezze meg a rakodókat, hogy beszállhat-e. (A becsomagolásnál értésünkre adták, hogy csak ők csomagolhatnak, mi szépen leülünk, nem nyúlunk semmihez... MONDOM ÜL!)
Hogyismondjam... hagyták, hogy beszálljon.
Én a dobozjegyzéket pipáltam, illetve mondtam, hogy mi melyik helyiségbe menjen. Az ágyat és semmi mást a hálóba irányítottam, hogy legyen hely is összerakni; a konyhai cuccok a konyhába kerültek, minden más a másik hálóba, szóval nem volt ez kimondottan agysebészeti mutatvány, de valakinek ezt is meg kellett csinálnia.
A 28-as doboz kétszer sétált be, és a 114-es és 98-as dobozok is gyanúsan sokan voltak, de az össz darabszám nagyjából stimmelt, amúgy meg... A biciklik megvoltak, ami esetleg nincs, anélkül tudunk élni.

Kínálgattuk őket a sarki pizzéria remekével (bűnrossz volt, mellesleg), de alighanem a hosszú évek tapasztalata miatt amint aláírtam a megfelelő papírokat, már ott se voltak.

Nekiláttunk az ágynak: IKEA, így negyedórával később már tudtuk, hogy ágyban alszunk aznap éjjel. Utána mindenféle dobozok, meg összeraktuk a kanapét is nagyjából, hogy legyen hol nézni a tévé helyét, aztán Norbi felkerekedett az egyik kiürített bőrönddel, hogy elhozza a maradék cuccokat az ideiglenes szállásról és leadja a kulcsokat. Nekem addig be kellett szerezni zuhanyfüggönyt, vasalót, két elosztót és némi sütőtisztítót. Hoztam mindezen dolgokat, plusz kaját. Legszívesebben leültem volna utána pihenni, míg Norbi visszatér, de nem ment. Dobozoltam még egy kicsit, míg rá nem leltem az ágyneműre meg törülközőkre, felraktam a zuhanyfüggönyt, összeraktam rendesen a kanapét, takarítottam, szóval elment az idő.

Norbi hozta a maradékot, aztán letelepedtünk a kanapéra, és néztünk Netflixt, mert olyanunk már volt. Mikor már nagyon nehéz volt nyitva tartani a szemet, zuhany meg pizsi meg ágy.
Jó hangosak errefele a kabócák.

133 boxes on the wall

Take one down, open it up.
132 boxes on the wall...

Csendélet

Megérkeztek, behurcoltak mindent (ketten voltak összesen, Norbi is beszállt; én pipáltam a listát).
Közben rendeltem egy pizzát a sarki helyről. Lessons learned: Amerikában pizzából a legkisebbet kell rendelni. Bohó fejjel és korgó gyomorral bekattintottam a nyolcszeletest, erre jött egy szekérkeréknyi monstrum.

Méretarányként egy szabvány bögre

Ugyanitt kartondoboz és csomagolópapír nagy mennyiségben eladó.

Háziállatok

Vörös mókus! Vagyis szürke. 

Háziállatunk nem lehet, cserébe van.

A tettes iszkol a helyszínről

A bűnjel

Van egy macska is. Vagy kettő. Arról még csak olyan kép készült, hogy két fényes pötty a lépcső mögött.
Amúgy a költöztetőket várjuk.

A Lenwich

Közkívánatra. 

American, marble rye kenyéren

Mindenféle

Avagy ez-az magyar szemmel.

A reklámok.
Először is, RENGETEGEN vannak. Inkább a reklámözönt szakítja meg időnként a film, mint fordítva. Itt egy 90 perces film valóban egész estés.
A reklámok közt viszont akadnak igazi gyöngyszemek. Emlékszünk ugye Klapka úr gyermekien ártatlan hirdetésére - az ilyen gyakori itt. Nem csak a nagy gyártók hirdetnek, hanem John Q is, aki piacra dobott egy újfajta szuper párnát, és felszólít, hogy vedd meg, és próbáld ki. Ha harminc napon belül nem győz meg, visszaküldöd, ő visszaküldi az árát, és legjobb pajtásokként váltok el. Kis családi vállalkozások tolják az ilyeneket, a főbb csatornákon is. Tetszik.

.hu leggyakrabban körömgomba volt meg aszpirin meg megfázásra orrcsepp és forró vízben oldódó és ilyesmik; itt inkább az étel a hirdetések fő témája. Kaja, amiből sokat kapsz és olcsón. Vagy éttermek, ahol megkapod ezt.
Második helyen az autóhirdetések vannak egyéni, nem reprezentatív felmérésem szerint. Meglepően olcsó az a fajta, amihez szokva vagyok (és Norbi azt mondja, itt a fullextra az alap). Azt viszont nem értem, hogy miért kell kiárusítani a 2016-os modelleket. Mit tud a 2017-es, amitől már ciki s tavalyit venni? (Az egyikben van beépített porszívó, az mondjuk érthető.)

A kaja.
Sikertörténetnek könyvelem el, hogy már itt vagyunk bő három hete, és még nem híztunk el. Ételt a legegyszerűbb venni itt.* Bemész egy szendvicseket is árusító helyre (nekem pölö a Lenwich a kedvencem, mondjuk a lenti kép pont nem az ő termékükről készült), kérsz mondjuk egy Italian szendvicset. Kajatípustól függően feltesznek pár kérdést (bagelt a legbonyolultabb venni: milyen bagelt? , pirítva?, milyen töltelékkel?, itt vagy elviszed?, kérsz hozzá valamit, kávét például?, mekkorát? hány cukorral?; és az ebben a gonosz, hogy reggel még nincs erre felkészülve az ember intellektuálisan. Én meg ráadásul abban a világban nőttem fel, ahol bementem a boltba, hogy vegyek egy kiló kenyeret, tíz deka párizsit és egy liter tejet, és pontosan azt is vettem, mert egyfajta kenyér volt, A kenyér, meg A zacskós tej, meg A párizsi, és mikor megjelent a SAJTOS párizsi, az egzotikum volt, amivel nem győztem betelni. Most, felnőtt fejjel úgy okoztam meglepetést a kínainál, hogy egyszer nem szezámos csirkét kértem, hanem szecsuánit - simán beütötte a szezámost, és mikor szóltam, hogy az olcsóbb, legyintett. Na de kicsit elkalandoztam), milyen kenyéren, mi a neved (feladtam, June néven futok), aztán egy-két perc várakozás után szólítanak és a kezedbe nyomnak egy csomagot. A csomag mélyén ott lapul a szendvics. A kibontása eltart egy darabig, mert a szendvics alufóliában van, az meg külön jó vastag papírban, és befőttesgumit is tesznek rá, nehogy szétessen. Ahogy lefejted a rétegeket, előbukkan a szendvics, szépen kettévágva. Ez két okból jó: látod, hogy mi van benne, és félre tudod tenni a másik felét uzsonnára.

Az átlag szendvics

Nagyon megpakolják itt a szendvicseket. Nem ám az a szenya, hogy kapod a másnapos kiflit, benne egy késhegy vajjal, vékony szelet sonkával meg egy szelet retekkel. Neeeeem. Itt mindegyiket úgy készítik, mintha aznap jönnél először, és biztosak akarnának lenni benne, hogy holnap is visszajössz. (Rád nézek, Mlinar! Norbi pedig rád, Béla Büfé!)
Az igaz, hogy nyolc dollár, viszont ebből elketyegek estig.

*Egyszerű abban az értelemben, hogy kétlépésenként van egy kajálda, és mind ég a vágytól, hogy megetessen. Hogy a választék és a kombinációk száma túl sok a magamfajta, döntéshozatalilag kihívások elé állított egyénnek, az már egyéni szoc probléma.

A kávé. 
Vagy amit itt annak titulálnak. Nem vagyok én egy válogatós fajta kávék terén (nem, tényleg. Budapesten pontosan egy fajta kávét ittam meg, az nem válogatósság, az egyértelműség), megiszom én a helyi löttyöt is, de tudom, hogy szörnyű.

Ennél például ittam már rosszabbat is, azt is New York-ban

A céges kávé- és teaautomata abban különleges, hogy ott a tea is rémes; viszont egy Youtube videó segítségével sikerült kitalálni, hogyan lehet cappuccinót készíteni vele, azóta viszonylag elvagyok. Reggel kotyvasztunk itthon valamit a Nescafé helyi termékeiből, bent meg ezt a főzetet.
A szerda reggel ijesztően indult, pont mikor betértem a reggeli löketért, tépte le egy csávó az automata előlapját (abba kell tenni a kávécsomagokat; neki nem sikerült, és mikor próbálta visszanyerni a csomagot, az előlap a kezében maradt), és egy ideig úgy tűnt, le kell mennem a Starbucks-ba, amit nem szerettem volna olyan nagyon. Szerencsére összefutottam a már említett kedvenc ED-vel, aki, látva kontrollálhatatlan kézremegésemet, illetve viaszosan fehér arcomat, elvezetett a Szükség Konyhájáig. Csak a beavatottak ismerik, igen eldugott hely, és ott is van kávégép. 

Otthon, édes otthon

Spoiler alert: van lakás.

Másnap volt egy körünk a HSBC-ben, felmarkoltunk egypár certified csekket. Gondolom, ez nagyjából annyi, hogy a bank megnézi, hogy van-e annyi a számlán, talán még zárolja is. Alig fél óra volt az öt csekk beszerzése, és csak kettőt nyomtattak fordítva, biztos menni fog így is az elszámolás. Totál rendben van a bankrendszer, hitelkártyánk is van már egy hete, csak nem kaptuk még meg. (Talán soha nem is fogjuk. Kezdem feladni a reményt. Norbi SSN-jével (TAJ szám) van valami gubanc, talán amiatt késlekedik a kártya, vagy csak megint elakadt az ügyintézés valami láthatatlan akadályban, ami csak akkor derül ki, ha bemegyünk és rákérdezünk (a címváltozás ott akadt el, hogy vissza akartak hívni hétköznap munkaidőben azon a telefonszámon, amiről jól érthetően megmondtam nekik, hogy vezetékes szám, nem vagyok rajta elérhető hétközben, főleg nem munkaidőben). )
A debit kártya gyakorlatilag nudlira elég, csak nagyobb boltokban lehet használni, ahol a kártyaolvasónál lehet választani, hogy debit vagy credit. Veszek majd fel vele pénzt, akkor legalább tudok ebédelni jövő héten. (OTP, ha hallod: sokan szidnak, talán okkal, de működsz. Szeretlek.*)

*Még mindig a lakossági részt.

Szóval, certified csekkek, másnap (csütörtök) este hat óra. Jelenlevők: Mei (tulaj), Derek (élettárs), Pat, Carmel, Norbi, én, tollak, másolatok a bérleti szerződésből, kiegészítésekből, szemétdobozolási segédletekből.

Sikeresen aláírtuk a papírokat úgy, hogy az egyiknél az lett beikszelve, hogy van tíz éven aluli gyermekünk (nincs), még mindig nem tudom, hogyan, totál úgy rémlik, hogy a legelső rubrika volt a "nincs". Javítjuk vagy rácsot szerelünk az ablakokra. (Az ugyanis kell tíz év alatti gyermek esetén.)

Az alap szerződés kezelte az alap dolgokat, úgyismint viselkedjünk, fizessünk időben, tartsunk rendet, estébé; aztán jöttek a kiegészítők, amiben Mei kijelentette, hogy legjobb tudomása szerint nincs bed bug (poloska) a lakásban, ólom még kevésbé; végül még egy adag kiegészítő, ami már ránk vonatkozik: csak Scott vécépapírt használunk, nem dobunk higiéniai termékeket a vécébe, a látogatókra engedélyt kérünk, újrahasznosítunk de nagyon, nem tisztítjuk vegyszerrel a lefolyót, és ha mégis, fizetjük a javítást - ilyenek, egyik se betarthatatlan. Oké, még nem laktam úgy bérleményben, hogy fölöttem lakott a tulaj, de alapvetően rendes népek vagyunk. Norbinak nehézséget fog jelenteni az a kikötés, hogy csak Derek szerelhet és javíthat, de ki tudja, ha Derek látja, hogy milyen penge fúrói vannak és megnézi, milyen ügyesen fúr és farag és javít, idővel kaphatunk felmentést.

Mei még okozhat meglepetéseket. Elénk tárta ezt a jókora csokor szabályt és megkötést, aztán meg kiderült, hogy rendelt nekünk az Amazonról mini komposztálót, amibe az ételmaradék típusú hulladékot tudjuk gyűjteni, és ott hagyja a kicsi, ám hangos ventillátort, míg be nem szerzünk egyet magunknak, és majd vesz speckó fatisztító cuccot, hogy tudjuk mivel tisztítani a konyhai szekrényeket. Hm. És a kulcsok...

Ezt így kaptuk

Aláírás megtörtént, utána locsi-fecsi, aztán elköszöntünk. Első utunk Petihez vezetett, ő már három éve van itt, hatalmas adag tanáccsal látott el már költözés előtt is, és azóta is rámcsipogott párszor; mondta, hogy ha aláírtunk, csörögjek rá. Megtörtént, felugrottunk, söröztünk egyet, valamint megtekintettük az új robotját (amit a lánya kapott a szülinapjára... Gondolom, nem kell ezt tovább magyarázni), kaptunk még egypár tippet, aztán hazazúztunk. Mi tagadás, este tízkor már akadnak érdekes figurák az utcán.

Otthon zuhcsi, pizsi, durmolás. Rég aludtam ilyen jól.