2010. szeptember 27., hétfő

Ausmachen - 4. felvonás

Megejtettem utolsó előtti látogatásomat Dr. Göksunál - szokás teszi a mestert, a pulzusom épp csak hogy átfordult a másik oldalára és aludt tovább. Mondjuk tényleg csak egy kicsit fájt most is, kábé mint egy muszklisabb szúnyogcsípés. (Igen, ez neked szól, te übernyúl, aki még mindig nem mersz fogorvoshoz menni a bölcsességfogaiddal.)

Már egész összeszokott csapat vagyunk egyébként. Szokás szerint korábban érkeztem, tehát szokás szerint csendben ücsörögtem a kezelőben, míg be nem futott a fent említett hölgy, és az üdvözlés utáni első mondatára én már automatikusan mondtam, hogy "most már csak egy kicsit fáj", de kiderült, hogy a frizurámat dicsérte (ehe, hehehe, a robotpilóta nem mindig jó dolog). Meghallgatott (keverék angol-német nyelven beszélünk, mindketten többet értünk, mint beszélünk a másik nyelvén), aztán megbeszéltük, hogy mivel nekem hamarosan vissza kell települnöm kishazámba, még egyszer teletömi a fogamat mindenféle jóval, és jövő hét csütörtökön lesz az utolsó szeánsz. Megjegyeztem, hogy ennek örülök, mert jobban szeretném, ha ő fejezné be (tartom magam ahhoz a talán kissé babonás hithez, hogy amit az egyik fogorvos elkezdett, azt ne másik fejezze be), mire azt válaszolta, hogy ő is szeretné befejezni, mert ez az ő foga. Mire én: "a MI fogunk". Ezt nem kellett volna, mert még akkor is ezen rötyögött, mikor az ideiglenes tömést applikálta kifelé egy fúróval. (Vö. I. Asimov "Jöszte, jöszte, kis doktorom" c. szerzeményével.)

Az asszisztensei is rendes embereknek tűnnek - mindig tartják tőlem az egy lépés távolságot, de szerintem inkább azért, mert nem értik, amit mondok, és nem teljesen biztosak benne, hogy nem harapok. (Ez teljesen normális jelenség egyébként, kevés olyan ember van, aki fenntartás nélkül fogad egy külföldit. Én például simán útba igazítok szinte minden Európában is előforduló nyelvet beszélőt, mert ritkán zavar, hogy nem beszélem az illető anyanyelvét, de közismerten nem vagyok teljesen normális.)
Egyvalami borzolja az idegeimet velük kapcsolatban. Mégpedig az utolsó kezelés díja. Az első találkozáskor elmagyarázták, hogy az egészségbiztosításom mindent fedez, kivéve a végső tömést, azt hozzam magammal az utolsó alkalomra. És azt azóta is minden egyes ottlétemkor elismétlik. Ma már azzal indítottam, hogy "Guten Tag, Sai Vis vagyok, háromra van időpontom, hoztam a pénzt." Erre ahogy ücsörögtem, csak besurrant egy asszisztens, és ahogy rámrakta a partedlit, megkérdezte, hogy ugye tisztában vagyok az utolsó kezelés díjával. 

Jövő csütörtökön már a kabátomra tűzöm a bankjegyeket, mielőtt bemegyek, hátha feltűnik nekik. :)

Más téma: úgy tűnik, van fűtés. Épp itt van a szerelő, hosszas kutatás és a termosztát és a bojler közti rohangászás után rájött a hiba okára: nem működik a bojleren a tekerentyű, amit ugye olyan boldogan csavartam a "fűccsé vazze" állásba. Kicserélte, a bojler vidáman bojl, a fűtőtestek átforrósodtak. Épp időben, kezdett igencsak hűvös lenni idebent.

2010. szeptember 25., szombat

Tennivalók - Update

Kibővítettem kicsit a listát (a tengerben megmártózást NEM vettem fel a pontok közé. Gyakran engedek a tömeg nyomásának, de csak akkor, ha az nem jár testi épségem veszélyeztetésével, és van fogalmatok, milyen hideg tud itt lenni? Na ugye.)

Beszereztem a piros kör hiteles bejárásához szükséges eszközt (térkép), most már csak egy olyan nap kell, amikor süt a nap, vagy legalábbis nem esik. Ezen a héten lett volna ilyen nap, csak túlságosan lefoglalt a semmittevés a ruhák rendezgetésére felkészülés. Egész jövő hétre esőt jósolnak, na majd meglátjuk. Végül is viszonylag vízállóak vagyunk, a bicikli és én.

Arra viszont rájöttem, hogy a kezem az igencsak fázik hidegben, jobban, mint én magam, így hát megejtettem az utolsó téliesítő beszerzést: a Kesztyűt. Windstopper meg minden. 
Aztán ahogy kerekeztem hazafele (oké, kit akarok itt átverni... a lengyel bolt felé mentem, derelyéért), halszag csapta meg az orromat. Eeeggen, a Christuskirche mellett szokott lenni szombatonként a piac. (Van másutt is, de ez a hivatalos.) Eszembe jutott a nővéremtől kapott kemény piaci kiképzés, illetve hogy mondta, hogy mindenképp menjek piacozni, így hát lelkem mélyén szűkölve kikötöttem a paripát legelni és a tömegbe vetettem magam.

Körbenéztem, próbálván felmérni az erőviszonyokat, hogy melyik zöldségesnél vásárolnak a nyugdíjasok, meg hogy hol vannak a legtöbben, és igen, időnként az árura is vetettem néhány pillantást, és elég hamar eldöntöttem, hogy itt körte az véve lesz.
Kábé mikor erre az elhatározásra jutottam, ordított a fülembe az egyik árus, hogy "KÉÉÉÉÉT EURÓ MINDEN DOBOZ!!!", nem ijedtem meg kicsit se. Rögtön rákezdte a többi is, jobbnál jobb akciókat kínáltak, a korábban  1€/kg körtét 2€/cirka kétkilós doboz pénzért kínálták, a kissé megroggyant barackokat is az eredeti ár feléért, és így tovább. (Van, ami mindenütt ugyanaz. :) Aztán ahogy tolt a tömeg magával, egy zaklatott arcú kofa ragadott magához, és követelte, hogy kóstoljam meg a szőlőt. Megkóstoltam, és tulajdonképpen egész finom volt, az ár is méltányosnak tűnt, úgyhogy bezsákoltam két jókora fürtöt meg egy kicsit, összesen majdnem két kilót, és a korábban arcomba tolt 2€/kg ár helyett fizettem egy ötvenet. Na ezért kell sokáig lustálkodni szombat reggel piacramenés előtt, hogy az ember elkapja a piacvégi akciókat.

Az egyetlen normálisnak tűnő körtét árusító helyen már keményebb ellenállásba ütköztem, az a pasas bizony nem engedett az árból, 2€/kg volt a körte, de a mindenit, finom is. Volt még nála valami fura, tüskés krumplinak tűnő tárgy, amire azt mondta, hogy kaktusz*sííípszó* (a szá második felét nem értettem; fügének hangzott, de nem biztos), abból is vettem egyet, és a kutyafáját, elfelejtettem alkudozni. Pedig biztos megkaptam volna ócsóbbé is. Ej, apai nagyanyám most biztos forog a sírjában, ő állítólag egy ötforintos dinnyét is lealkudott húsz fillérre. (Az árak kitaláltak, de arányaikban a valóságnak megfelelnek.)
Hogy ténylegesen mi a szerzemény, az továbbra is rejtély. Az első helyes megfejtőnek a szokásos egy éves előfizetést kínálom.


Vehettem volna barackot is, abból viszont csak kétféle van egész Hannoverben (eddigi tapasztalataim szerint): az ízetlen, illetve az "Eger várát be lehetett volna venni vele" típusú. No igen, arra elég hamar rájöttem, hogy itt a kicsit rohadtat kell megvenni minden gyümölcsből és zöldségből, mert annak van íze. De a barackoknál még ez se válik be. Minden kajaféleségnél az a fontos, hogy jól nézzen ki. Előszörre összefutott a számban a nyál, mikor megláttam egy doboz nektarint, meg is vettem, hazavittem, és a kecske elmekegte volna magát tőle (már persze ha lenne otthon kecském, mint ahogy nincs, de azért akkor épp jó lett volna, mert akkor nem nekem kellett volna megenni a maradék barackot.) Azóta is teljesen boldogan veszem meg például a Rewe-ben a már nagyon akciós, másodosztályú görög szőlőt, mert az igaz, hogy van benne egypár barna szem, a többi viszont finom édes.

Nadeaztán, ahogy otthagytam a piacot (ahol NEM vettem sajttal töltött pepperónit, se hagymás kenyeret, pedig megtehettem volna), folytatódott az eredeti terv: lengyel boltban túrós derelye (a húspultos nőci már az utcán felismert és köszöntünk egymásnak, na? na?), utána Edekában egyéb dolgok, a zacskó felerősítése a csomagtartóra, hazagurulás. Most meg ülünk itt ezzel a kaktuszizével és azon töprengünk, hogy melyikünk egye meg a másikat.

2010. szeptember 23., csütörtök

Helyzetjelentés

A szerelő nem jött kedden, de telefonált, hogy szerdán "késő reggel" jön és szerel.
Azóta se jött, viszont még mindig ablaknyitással fűtök. Napok óta egy csepp eső sem esett, a nap is kisüt, itt valami gyanús folyik a háttérben.

További hírünk, hogy elkezdtem a csomagolást. Egy doboznyi mindenféle mütyürből összehoztam fél doboznyi mütyürt, valamint egy lukasztó és egy tűzőgép segítségével összerendeztem mind az összes papírokat (lakásügyek, számlák, magánpapírok). Szerintem azok is beleférnek majd a dobozba, és akkor már csak a ruháimat kell kigyomlálni. Csak ne lenne ilyen nehéz... 

Tudom, hülyeség megtartani olyan cuccokat, amikbe már nem férek bele, vagy mondjuk köldökön felül érnek, de apai ágon örököltem a gyűjtögető géneket. A családban mindenki gyűjtöget valamit - egyesek notebookokat, mások nejlonzacskó-kolóniát dédelgetnek a mosogató alatt, én meg képtelen vagyok kidobni a két számmal kisebb pólót, ami tizennyolc évesen még pont jó volt rám (szerencsére vállban is szűk, szóval tényleg nőttem azóta).

Megebédelek, aztán nekilátok ennek a feladatnak is. ERŐS VAGYOK!!!!! (nem)

Update Gyenge vagyok. Már az első pólónál elakadtam. Holnap újult erővel futok neki.

2010. szeptember 21., kedd

Zimankó

Tegnap, ahogy hazaértem a honi kánikulából (volt ám 23 C fok is, míg ott voltam), hirtelen felfigyeltem arra, hogy alulpóló-felülpóló-kardigán-vastagzokni-melegítőnaci kombóban is az enyhe kihűlés jeleit mutatom, úgyhogy megpróbáltam életet csiholni a fűtésbe.

Az előző fűtési szezonban (idén május) már szereztem némi tapasztalatot a radiátorok légtelenítésében, szemeztem akkor a bojlerrel is, tudtam tehát, hogy hiába van németül a manual, a masinán található kis rajzocskák minden szükséges tudnivalóval ellátnak (valamint tanultam róluk még általánosban, hogy minimum háromszoros biztosítással dolgoznak). Magabiztosan odamentem és áttekertem a megfelelő tekerentyűt a "fűccsé vazze" állásba (a rajzocskán <+5°C jelzés szerepel), és vártam, hogy történjen valami a Digitális Kijelzőn. Hogy jelezze, hogy bekapcsolta a fűtést, hogy a vizet a kellő hőfokra melegítse. De nem történt semmi.
Gondolkodtam még egy sort, hogy ugyan miért nem hallgat rám, és arra jutottam, hogy alighanem a termosztát bírált engem fölül - az ugyanis az emeleten van, természetesen a szoba napsütötte felén, így az emelet és a földszint közti minimum öt fokos hőmérséklet-különbség mindig biztosítva van.
Felcaplattam és megmondtam neki, hogy én biz' 22 fokot szeretnék (akkor odalent úgy 17 lenne, ami a fent leírt öltözetben már elviselhető). Mire ő: "Most 19,5 van, jó lesz az úgy." Na és ha mondjuk 23 fokot szeretnék? Vagy 27-et? "Mondom jóvanazúgy, mennyéinnét." Ennyiben maradtunk. Van, amikor nem érdemes vitatkozni.

Azóta kértem segítséget a helyi nyelvet beszélőtől is, neki se működött, így, ha a szerelők be tudnak suvasztani két időpont közé, ma délután esetleg előfordulnak itt. Addig meg, tekintve a kinti hőmérsékletet (wetter.de szerint ma egész 18 fokig hevül a levegő) délután ablaknyitással fűtök, addig meg mint méhecske szállok takaróról takaróra (illetve alá, de remélem, a költői kép beleégett már mindenki agyába).

2010. szeptember 13., hétfő

Tennivalók

Van még itt kábé három hetem, meg egy egyelőre elég kurta listám, hogy mit kéne még elintézni addig:

  • végigmenni a piros turistakörön
  • elgurulni Garbsenbe, meglátogatni Federikát az Eiskafféban (némettanfolyamról ismerjük egymást)
  • megnézni a minigolf-pályát, ami innét kicsit délre van, és még nem láttam
  • vásárolni a piacon
  • megnézni "a" bolhapiacot
Az állatkertben már voltam.

Ha valakinek van ötlete, hogy mi mást érdemes még itt csinálni, kommentben írja meg, legfeljebb nem veszem fel a listába. :)

2010. szeptember 10., péntek

Jótett helyébe nem mindig vágnak kupán

Note to self: az "Előnézet" gomb nem teszi közzé a bejegyzést. Azt a "Bejegyzés közzététele" gomb csinálja.

Szóvalazúgyvolthogy, ugyebár első lengyelboltos látogatásomkor táncra fakadtam a tejfölszerűség megpillantásakor, ezért a további látogatások során kissé hűvösen kezeltek. Ámde.

Történt vala úgy három hete (Update: legyen inkább öt :), hogy bementem a szokásos smietana-adagomért. Épp csak kisdobozos volt, abból markoltam fel kettőt, és vittem is a pénztárhoz. A csajszi bepittyegte, majd közölte, hogy 1,18€. Jobb híján a kezébe nyomtam egy tízeurós bankjegyet és elkezdtem kapirgálni az aprók közt, hátha van 18 cent. Legyintett, közölte, hogy kicsire nem adunk (vagy valami ilyesmit), és a kezembe nyomott két öteurós papírt meg két kéteurós érmét. Híresen gyors észjárásomnak (KUSS!! :) köszönhetően azonnal észleltem a zavart az Erőben, csakhogy épp németóra után voltam, így a szokásos folyékony, egyszerű szavakból toldozott-foldozott beszéd helyett megpróbáltam összerakni egy teljesértékű mondatot, amiben a mellékmondatnál a mondat végén áll a megfelelően ragozott ige - természetesen ebből összefüggéstelen makogás lett, a csaj meg se értett, csak mondta kicsit bosszúsan, hangosabban, hogy "kicsire nem adunk, jóvan?" No de ha egy vissai nem akarja, hogy átverje önmagát a pénztáros, akkor nem hátrál meg. Kihúztam magam, és elmondtam szépen lassan, hogy én tíz eurót adtam neki, és tizennégyet kaptam vissza meg két kispohár tejfölt, ez szerinte is jól van így? (Szó szerint: Ich gabe dir zehn €, und bekomm zurück vierzehn, glaubst du est ist OK?" Még hogy nyelvtan... :)
Öröm volt látni a változást. Megköszönte, elmarkolta az egyik öteuróst, mosolygott, én is mosolyogtam, mindenki boldog volt és elégedett.

Mikor legközelebb mentem, megint ő volt a pénztárban, és - bár szokás szerint felhős, szeles volt az idő - mintha  bársonyos napsugárkák lebegték volna körbe a bolt: megkérdezte, hogy mégis mire használom ezt a töméntelen tejfölt. Megmondtam neki. És azóta is mindig jó vagyok nála legalább egy mosolyra. :)

Második fejezet: a biciklibolt.
Errefelé valahogy mindig akad pár üvegcserép a bicikliúton. Mindig a bicikliúton. Soha nem egy egész üvegnek megfelelő mennyiség, mindig csak úgy egy kisebb pohárnyi. Tudom, hogy alapvetően paranoiás vagyok, de ez akkor is nagyon úgy néz ki, mintha valami szociopata vadbarom végigmenne Hannover belvárosának bicikliútjain, hogy itt-ott üvegcserepeket szórjon szét. Talán mert utálja a biciklistákat. Vagy mert egy biciklibolt alkalmazásában áll és így akar nagyobb forgalomra szert tenni (kerékcsere). Nem tudom, de idegesít.
Mikor volt az a defektem, és jócskán rohangásztam erre-arra, ajánlotta a bicikliboltos srác, hogy ha már nagyon akarok védelmet ez ellen, válasszam ezt a spéci külsőt, amiben valami zselés réteg vigyázza a belsőt. (Az egyszerűbb és olcsóbb megoldást, ami egy, a külsőbe rakandó, erős műanyag szalag, a maga részéről nem ajánlotta, mert szerinte nem véd eléggé.) Vissza is mentem nem sokkal később, és megbeszéltük, hogy otthagyom a bicajt, részint hogy kivizsgálják, mitől kattog a pedál, részint meg hogy kicseréljék a külsőket. Megmondta előre, hogy 34€ egy külső, valamint 10€ a szervizdíj kerekenként, plusz ott volt még az 5€ a pedálkattogásért, az összesen 93€ lesz - tudom, nem olcsó, de én hosszú távban gondolkodom.

Másnap mentem a megbeszélt időben, elkészült a paripa, és mondta a srác, hogy ez 58€ lesz. Néztem rá bután, erre szokás szerint nagyon lassan elmondta angolul is (nem tudom elítélni emiatt, tényleg nehezen fogom fel a mindennapi kifejezéseket időnként). Jöttem erre én ékes németül, hogy no de tegnap még 93 eurót mondott! Erre meg ő látszott zavarban lenni, vállat vont és valami olyasmit motyogott, hogy most valami különleges árat kaptam.
Mármost én igyekszem becsületes lenni, fizetek adót (már ha van mi után, persze), nem szemetelek, szólok a kedves pénztárosoknak, ha sokat adnak vissza, na de ha szóltam és még úgy is ragaszkodnak a nekem kedvező feltételekhez, nem fogok kapálózni ellene. Kifizettem szépen, amit kellett, és azóta is boldogan gurulok. (Kaptam róla számlát, és tényleg azt a külsőt kaptam, szóval még mindig nem értem.)

Ez a banda egyébként javíthatatlan. Merthogy ugye ellopták a fedélzeti számítógépet. Fogszívás, mérgelődés, ingerült felirat kirakása ellen döntés (de azért remélés, hogy a torkán fog akadni a kedves tolvajnak), bicikliboltban megérdeklődés, hogy tudnak-e nekem adni valami nagyon olcsót, sőt, a legolcsóbbat, ami csak van. Tudtak, 10€, az alapdolgokat tudja (aktuális sebesség, napi távolság, összes távolság), nagyszerű, másnap mehetek is érte. Akkor viszont mondták, hogy sajnos az a típus, amit tegnap mondtak, már nincs, az eggyel fejlettebb típust kapom, ami drágább lenne, de nekem ideadják 9,95€-ért, mert tegnap annyit mondtak.

Nem tudom, hová lesz így a világ, tényleg nem tudom.

Időjárás, te gaz


Kezdek becsavarodni. Az időjárás teszi. Vagy a rózsaszín nyuszikák.


Rájöttem, hogy nem az a félelmetes, hogy mikor cipőre pattanok itt fent, még süt a nap, és mire leérek, már zuhog az eső, hanem az, hogy ez már nem is tűnik fel.
Teljesen megszokott, mondhatni rutineljárás, hogy ha bevásárolni kell mennem, akkor gondosan megvárom, míg kisüt a nap/eloszlanak a felhők (már feltéve hogy a wetter.de szerint erre van esély; igazából persze teljesen mindegy, hogy mi van az égen, mert itt simán esik napsütés mellett és felhők nélkül is), spuri a boltba, végigrohanok  a sorok közt, fizetek, és mire kiérek, a külön nekem szánt dézsából már ömlik is a víz a biciklimre.

Tudom, hogy masszívan paranoiás vagyok, de ez olyan gyakran történik meg, hogy szinte már látom, ahogy (mikor elindulok) az eső szív még egy slukkot a cigijéből, unottan elhajítja a földre, eltapossa, és nekilát az esésnek. Valamikor, valahogy nagyon megbánthattam egyszer, és most fizetnem kell.

Egy kivétel volt: kedden akartam élesben tesztelni a szép új piros kabátkát - épp hivatalos voltam egy összejövetelre, zuhogott az eső, és még Hannoverhez képest is erős szél fújt, tehát a körülmények teljesen ideálisak voltak. Természetesen mire kigurultam az utcára, az eső szemerkéléssé szelídült, és a szél is jócskán alábbhagyott. :)
Ahogy így visszagondolok az elmúlt pár hétre, a jelenlegi állás körülbelül 10-2 az időjárás javára.

Viszont eső ide, eső oda, 15 C fok amoda, melegebb van, mint augusztusban volt. Úgyhogy nem panaszkodok, csak ismeretterjesztek. :)