A nyolcadik és kilencedik nap

Biciklisfenék acélfenék, oda csap, ahova... izé, ezen még dolgozom. 

Haeska-Rapla

Az első eseménytelen nap. Reggel felkeltünk, reggeliztünk, elindultunk. Tudtuk, hogy 106 km vár ránk, de rezzent vajon a szemünk? Dehogy. 

Norbit ügyesen az előző napon tapasztalt házőrzők és magam közé pozicionálva visszajutottunk a fősodorba, ahol már csak kerekezni kellett a maradékot. Hű darazsunk a városhatárig velünk tartott. 

Raplába érve rutinosan kezeltük a masszív szembeszelet, csak akkor bizonytalanodtunk el, mikor a GPS szerint már a szállásnál voltunk, ott viszont egy pedikűr-manikűr szalon volt. Visszamentünk pár métert, de részint egy tábla (feltételezhetően "vendégház" felirattal) elgondolkodtatott, na meg ahogy kikanyarodtunk az utcából, a szalonból is kijött egy csávó és kiabált valamit utánunk. Bizony, ő volt a házigazdánk. 

Becsekkoltunk, kaptunk sört, és megismerkedtünk a helyi házőrző/seriff jószággal, aki szabadidejében alighanem a helyi egyetemen tanítja a "Macskának lenni - az alapok" tárgyat. Minden mozdulata, nyávogása, szőrszála tökéletesen macskás volt. 

A Macska

Rapla rendes nagy város (észt léptékkel, persze), tele látnivalókkal. Mi ezek közül a pizzériáig vezető úton találhatóakat csodáltuk meg, és nem mellesleg ettünk egyet-egyet a világ legfinomabb pizzájából. 

Vacsora közben megtekintettük a Macska vs Hőscincér mérkőzést (döntetlen lett).

Rapla-Tallinn

Nemigen érzi ezt az ember menet közben, csak mikor szemenköpik a tények: maradjunk annyiban, hogy az egész túrán a legmagasabb mért sebességet ezen a szakaszon értük el, egy emelkedőn fölfele. (34.1km/h)

Tallinn alatt kicsivel van egy Saku nevű település. Itt gyártják a Saku sört.

Tallinn határában megálltunk egy "Gordon Bleu"-re egy útszéli gyíkhústanyán. (Nagy örömmel könyveltük el, hogy megtaláltuk a döntő bizonyítékot a nyelvrokonságra.) Ezzel időt is hagytunk, hogy felkészüljön a város az érkezésünkre. 

Mit mondjak, felkészültek. Amelyik út nem volt feltúrva, az amúgy is alkalmatlan volt biciklis közlekedésre. Bő másfél óra alatt jutottunk be a központba, ahol szép lassan átverekedtük magunkat a tiszteletünkre kirendelt gyalogosok hadán. 

Beigazolódott a 90-10 szabály: az első 60 km három óra volt, a maradék 6 szintén. Ez egy szerda kora délután volt, és tele volt minden járda; volt, hogy azért nem jutottam át a zebrán egy lámpa alatt, mert a köztes járdaszigeten egy talpalatnyi hely se volt. Se előtte, se utána nem láttunk ennyi embert. És másnap a legtöbb feltúrás megszűnt. Hmmmm. 

Visszatértünk Poska Villába, kilenc nap és mintegy 680 km után. Mikor előkerült a háziasszony, visszaadtuk a 7-es szoba kulcsát, amit véletlenül elvittünk, cserébe megkaptuk a 8-ast. Zuhany, pihi, sör. 

Másnap bevásároltunk: kifosztottunk egy alkopoodot, meg egypár szuvenírboltot. Poska Villával megbeszéltük a reggelit - korán akartunk indulni, de a néni busza csak fél nyolcra ér be Tallinnba, így mondtuk, hogy nem baj, eszünk valahol útközben. De a néni nem adta fel ilyen könnyen: megkérdezte, mit reggeliznénk (szendvicset), és megállapodtunk, hogy bekészít hozzávalókat a hűtőbe, reggel betoljuk, mindenki boldog. 

Nyilván egy fullos reggeli várt minket, kenyér, vaj, sajt, felvágott, paradicsom, retek, és két dobozos puding. We szívecske Poska Villa. Ja, és Észtországot is.

Hú de el akartam sütni ezt a képet, és itt a remek alkalom!