Ausmachen - 4. felvonás

Megejtettem utolsó előtti látogatásomat Dr. Göksunál - szokás teszi a mestert, a pulzusom épp csak hogy átfordult a másik oldalára és aludt tovább. Mondjuk tényleg csak egy kicsit fájt most is, kábé mint egy muszklisabb szúnyogcsípés. (Igen, ez neked szól, te übernyúl, aki még mindig nem mersz fogorvoshoz menni a bölcsességfogaiddal.)

Már egész összeszokott csapat vagyunk egyébként. Szokás szerint korábban érkeztem, tehát szokás szerint csendben ücsörögtem a kezelőben, míg be nem futott a fent említett hölgy, és az üdvözlés utáni első mondatára én már automatikusan mondtam, hogy "most már csak egy kicsit fáj", de kiderült, hogy a frizurámat dicsérte (ehe, hehehe, a robotpilóta nem mindig jó dolog). Meghallgatott (keverék angol-német nyelven beszélünk, mindketten többet értünk, mint beszélünk a másik nyelvén), aztán megbeszéltük, hogy mivel nekem hamarosan vissza kell települnöm kishazámba, még egyszer teletömi a fogamat mindenféle jóval, és jövő hét csütörtökön lesz az utolsó szeánsz. Megjegyeztem, hogy ennek örülök, mert jobban szeretném, ha ő fejezné be (tartom magam ahhoz a talán kissé babonás hithez, hogy amit az egyik fogorvos elkezdett, azt ne másik fejezze be), mire azt válaszolta, hogy ő is szeretné befejezni, mert ez az ő foga. Mire én: "a MI fogunk". Ezt nem kellett volna, mert még akkor is ezen rötyögött, mikor az ideiglenes tömést applikálta kifelé egy fúróval. (Vö. I. Asimov "Jöszte, jöszte, kis doktorom" c. szerzeményével.)

Az asszisztensei is rendes embereknek tűnnek - mindig tartják tőlem az egy lépés távolságot, de szerintem inkább azért, mert nem értik, amit mondok, és nem teljesen biztosak benne, hogy nem harapok. (Ez teljesen normális jelenség egyébként, kevés olyan ember van, aki fenntartás nélkül fogad egy külföldit. Én például simán útba igazítok szinte minden Európában is előforduló nyelvet beszélőt, mert ritkán zavar, hogy nem beszélem az illető anyanyelvét, de közismerten nem vagyok teljesen normális.)

Egyvalami borzolja az idegeimet velük kapcsolatban. Mégpedig az utolsó kezelés díja. Az első találkozáskor elmagyarázták, hogy az egészségbiztosításom mindent fedez, kivéve a végső tömést, azt hozzam magammal az utolsó alkalomra. És azt azóta is minden egyes ottlétemkor elismétlik. Ma már azzal indítottam, hogy "Guten Tag, Sai Vis vagyok, háromra van időpontom, hoztam a pénzt." Erre ahogy ücsörögtem, csak besurrant egy asszisztens, és ahogy rámrakta a partedlit, megkérdezte, hogy ugye tisztában vagyok az utolsó kezelés díjával. 

Jövő csütörtökön már a kabátomra tűzöm a bankjegyeket, mielőtt bemegyek, hátha feltűnik nekik. :)

Más téma: úgy tűnik, van fűtés. Épp itt van a szerelő, hosszas kutatás és a termosztát és a bojler közti rohangászás után rájött a hiba okára: nem működik a bojleren a tekerentyű, amit ugye olyan boldogan csavartam a "fűccsé vazze" állásba. Kicserélte, a bojler vidáman bojl, a fűtőtestek átforrósodtak. Épp időben, kezdett igencsak hűvös lenni idebent.

Tennivalók - Update

Kibővítettem kicsit a listát (a tengerben megmártózást NEM vettem fel a pontok közé. Gyakran engedek a tömeg nyomásának, de csak akkor, ha az nem jár testi épségem veszélyeztetésével, és van fogalmatok, milyen hideg tud itt lenni? Na ugye.)

Beszereztem a piros kör hiteles bejárásához szükséges eszközt (térkép), most már csak egy olyan nap kell, amikor süt a nap, vagy legalábbis nem esik. Ezen a héten lett volna ilyen nap, csak túlságosan lefoglalt a semmittevés a ruhák rendezgetésére felkészülés. Egész jövő hétre esőt jósolnak, na majd meglátjuk. Végül is viszonylag vízállóak vagyunk, a bicikli és én.

Arra viszont rájöttem, hogy a kezem az igencsak fázik hidegben, jobban, mint én magam, így hát megejtettem az utolsó téliesítő beszerzést: a Kesztyűt. Windstopper meg minden. 

Aztán ahogy kerekeztem hazafele (oké, kit akarok itt átverni... a lengyel bolt felé mentem, derelyéért), halszag csapta meg az orromat. Eeeggen, a Christuskirche mellett szokott lenni szombatonként a piac. (Van másutt is, de ez a hivatalos.) Eszembe jutott a nővéremtől kapott kemény piaci kiképzés, illetve hogy mondta, hogy mindenképp menjek piacozni, így hát lelkem mélyén szűkölve kikötöttem a paripát legelni és a tömegbe vetettem magam.

Körbenéztem, próbálván felmérni az erőviszonyokat, hogy melyik zöldségesnél vásárolnak a nyugdíjasok, meg hogy hol vannak a legtöbben, és igen, időnként az árura is vetettem néhány pillantást, és elég hamar eldöntöttem, hogy itt körte az véve lesz.

Kábé mikor erre az elhatározásra jutottam, ordított a fülembe az egyik árus, hogy "KÉÉÉÉÉT EURÓ MINDEN DOBOZ!!!", nem ijedtem meg kicsit se. Rögtön rákezdte a többi is, jobbnál jobb akciókat kínáltak, a korábban  1€/kg körtét 2€/cirka kétkilós doboz pénzért kínálták, a kissé megroggyant barackokat is az eredeti ár feléért, és így tovább. (Van, ami mindenütt ugyanaz. :) Aztán ahogy tolt a tömeg magával, egy zaklatott arcú kofa ragadott magához, és követelte, hogy kóstoljam meg a szőlőt. Megkóstoltam, és tulajdonképpen egész finom volt, az ár is méltányosnak tűnt, úgyhogy bezsákoltam két jókora fürtöt meg egy kicsit, összesen majdnem két kilót, és a korábban arcomba tolt 2€/kg ár helyett fizettem egy ötvenet. Na ezért kell sokáig lustálkodni szombat reggel piacramenés előtt, hogy az ember elkapja a piacvégi akciókat.

Az egyetlen normálisnak tűnő körtét árusító helyen már keményebb ellenállásba ütköztem, az a pasas bizony nem engedett az árból, 2€/kg volt a körte, de a mindenit, finom is. Volt még nála valami fura, tüskés krumplinak tűnő tárgy, amire azt mondta, hogy kaktusz*sííípszó* (a szá második felét nem értettem; fügének hangzott, de nem biztos), abból is vettem egyet, és a kutyafáját, elfelejtettem alkudozni. Pedig biztos megkaptam volna ócsóbbé is. Ej, apai nagyanyám most biztos forog a sírjában, ő állítólag egy ötforintos dinnyét is lealkudott húsz fillérre. (Az árak kitaláltak, de arányaikban a valóságnak megfelelnek.)

Hogy ténylegesen mi a szerzemény, az továbbra is rejtély. Az első helyes megfejtőnek a szokásos egy éves előfizetést kínálom.

Vehettem volna barackot is, abból viszont csak kétféle van egész Hannoverben (eddigi tapasztalataim szerint): az ízetlen, illetve az "Eger várát be lehetett volna venni vele" típusú. No igen, arra elég hamar rájöttem, hogy itt a kicsit rohadtat kell megvenni minden gyümölcsből és zöldségből, mert annak van íze. De a barackoknál még ez se válik be. Minden kajaféleségnél az a fontos, hogy jól nézzen ki. Előszörre összefutott a számban a nyál, mikor megláttam egy doboz nektarint, meg is vettem, hazavittem, és a kecske elmekegte volna magát tőle (már persze ha lenne otthon kecském, mint ahogy nincs, de azért akkor épp jó lett volna, mert akkor nem nekem kellett volna megenni a maradék barackot.) Azóta is teljesen boldogan veszem meg például a Rewe-ben a már nagyon akciós, másodosztályú görög szőlőt, mert az igaz, hogy van benne egypár barna szem, a többi viszont finom édes.

Nadeaztán, ahogy otthagytam a piacot (ahol NEM vettem sajttal töltött pepperónit, se hagymás kenyeret, pedig megtehettem volna), folytatódott az eredeti terv: lengyel boltban túrós derelye (a húspultos nőci már az utcán felismert és köszöntünk egymásnak, na? na?), utána Edekában egyéb dolgok, a zacskó felerősítése a csomagtartóra, hazagurulás. Most meg ülünk itt ezzel a kaktuszizével és azon töprengünk, hogy melyikünk egye meg a másikat.

Helyzetjelentés

A szerelő nem jött kedden, de telefonált, hogy szerdán "késő reggel" jön és szerel.

Azóta se jött, viszont még mindig ablaknyitással fűtök. Napok óta egy csepp eső sem esett, a nap is kisüt, itt valami gyanús folyik a háttérben.

További hírünk, hogy elkezdtem a csomagolást. Egy doboznyi mindenféle mütyürből összehoztam fél doboznyi mütyürt, valamint egy lukasztó és egy tűzőgép segítségével összerendeztem mind az összes papírokat (lakásügyek, számlák, magánpapírok). Szerintem azok is beleférnek majd a dobozba, és akkor már csak a ruháimat kell kigyomlálni. Csak ne lenne ilyen nehéz... 

Tudom, hülyeség megtartani olyan cuccokat, amikbe már nem férek bele, vagy mondjuk köldökön felül érnek, de apai ágon örököltem a gyűjtögető géneket. A családban mindenki gyűjtöget valamit - egyesek notebookokat, mások nejlonzacskó-kolóniát dédelgetnek a mosogató alatt, én meg képtelen vagyok kidobni a két számmal kisebb pólót, ami tizennyolc évesen még pont jó volt rám (szerencsére vállban is szűk, szóval tényleg nőttem azóta).

Megebédelek, aztán nekilátok ennek a feladatnak is. ERŐS VAGYOK!!!!! (nem)

Update Gyenge vagyok. Már az első pólónál elakadtam. Holnap újult erővel futok neki.

Zimankó

Tegnap, ahogy hazaértem a honi kánikulából (volt ám 23 C fok is, míg ott voltam), hirtelen felfigyeltem arra, hogy alulpóló-felülpóló-kardigán-vastagzokni-melegítőnaci kombóban is az enyhe kihűlés jeleit mutatom, úgyhogy megpróbáltam életet csiholni a fűtésbe.

Az előző fűtési szezonban (idén május) már szereztem némi tapasztalatot a radiátorok légtelenítésében, szemeztem akkor a bojlerrel is, tudtam tehát, hogy hiába van németül a manual, a masinán található kis rajzocskák minden szükséges tudnivalóval ellátnak (valamint tanultam róluk még általánosban, hogy minimum háromszoros biztosítással dolgoznak). Magabiztosan odamentem és áttekertem a megfelelő tekerentyűt a "fűccsé vazze" állásba (a rajzocskán <+5°C jelzés szerepel), és vártam, hogy történjen valami a Digitális Kijelzőn. Hogy jelezze, hogy bekapcsolta a fűtést, hogy a vizet a kellő hőfokra melegítse. De nem történt semmi.

Gondolkodtam még egy sort, hogy ugyan miért nem hallgat rám, és arra jutottam, hogy alighanem a termosztát bírált engem fölül - az ugyanis az emeleten van, természetesen a szoba napsütötte felén, így az emelet és a földszint közti minimum öt fokos hőmérséklet-különbség mindig biztosítva van.

Felcaplattam és megmondtam neki, hogy én biz' 22 fokot szeretnék (akkor odalent úgy 17 lenne, ami a fent leírt öltözetben már elviselhető). Mire ő: "Most 19,5 van, jó lesz az úgy." Na és ha mondjuk 23 fokot szeretnék? Vagy 27-et? "Mondom jóvanazúgy, mennyéinnét." Ennyiben maradtunk. Van, amikor nem érdemes vitatkozni.

Azóta kértem segítséget a helyi nyelvet beszélőtől is, neki se működött, így, ha a szerelők be tudnak suvasztani két időpont közé, ma délután esetleg előfordulnak itt. Addig meg, tekintve a kinti hőmérsékletet (wetter.de szerint ma egész 18 fokig hevül a levegő) délután ablaknyitással fűtök, addig meg mint méhecske szállok takaróról takaróra (illetve alá, de remélem, a költői kép beleégett már mindenki agyába).

Tennivalók

Van még itt kábé három hetem, meg egy egyelőre elég kurta listám, hogy mit kéne még elintézni addig:

• végigmenni a piros turistakörön
• elgurulni Garbsenbe, meglátogatni Federikát az Eiskafféban (némettanfolyamról ismerjük egymást)
• megnézni a minigolf-pályát, ami innét kicsit délre van, és még nem láttam
• vásárolni a piacon
• megnézni "a" bolhapiacot

Az állatkertben már voltam.

Ha valakinek van ötlete, hogy mi mást érdemes még itt csinálni, kommentben írja meg, legfeljebb nem veszem fel a listába. :)

Jótett helyébe nem mindig vágnak kupán

Note to self: az "Előnézet" gomb nem teszi közzé a bejegyzést. Azt a "Bejegyzés közzététele" gomb csinálja.

Szóvalazúgyvolthogy, ugyebár első lengyelboltos látogatásomkor táncra fakadtam a tejfölszerűség megpillantásakor, ezért a további látogatások során kissé hűvösen kezeltek. Ámde.

Történt vala úgy három hete (Update: legyen inkább öt :), hogy bementem a szokásos smietana-adagomért. Épp csak kisdobozos volt, abból markoltam fel kettőt, és vittem is a pénztárhoz. A csajszi bepittyegte, majd közölte, hogy 1,18€. Jobb híján a kezébe nyomtam egy tízeurós bankjegyet és elkezdtem kapirgálni az aprók közt, hátha van 18 cent. Legyintett, közölte, hogy kicsire nem adunk (vagy valami ilyesmit), és a kezembe nyomott két öteurós papírt meg két kéteurós érmét. Híresen gyors észjárásomnak (KUSS!! :) köszönhetően azonnal észleltem a zavart az Erőben, csakhogy épp németóra után voltam, így a szokásos folyékony, egyszerű szavakból toldozott-foldozott beszéd helyett megpróbáltam összerakni egy teljesértékű mondatot, amiben a mellékmondatnál a mondat végén áll a megfelelően ragozott ige - természetesen ebből összefüggéstelen makogás lett, a csaj meg se értett, csak mondta kicsit bosszúsan, hangosabban, hogy "kicsire nem adunk, jóvan?" No de ha egy vissai nem akarja, hogy átverje önmagát a pénztáros, akkor nem hátrál meg. Kihúztam magam, és elmondtam szépen lassan, hogy én tíz eurót adtam neki, és tizennégyet kaptam vissza meg két kispohár tejfölt, ez szerinte is jól van így? (Szó szerint: Ich gabe dir zehn €, und bekomm zurück vierzehn, glaubst du est ist OK?" Még hogy nyelvtan... :)

Öröm volt látni a változást. Megköszönte, elmarkolta az egyik öteuróst, mosolygott, én is mosolyogtam, mindenki boldog volt és elégedett.

Mikor legközelebb mentem, megint ő volt a pénztárban, és - bár szokás szerint felhős, szeles volt az idő - mintha  bársonyos napsugárkák lebegték volna körbe a bolt: megkérdezte, hogy mégis mire használom ezt a töméntelen tejfölt. Megmondtam neki. És azóta is mindig jó vagyok nála legalább egy mosolyra. :)

Második fejezet: a biciklibolt.

Errefelé valahogy mindig akad pár üvegcserép a bicikliúton. Mindig a bicikliúton. Soha nem egy egész üvegnek megfelelő mennyiség, mindig csak úgy egy kisebb pohárnyi. Tudom, hogy alapvetően paranoiás vagyok, de ez akkor is nagyon úgy néz ki, mintha valami szociopata vadbarom végigmenne Hannover belvárosának bicikliútjain, hogy itt-ott üvegcserepeket szórjon szét. Talán mert utálja a biciklistákat. Vagy mert egy biciklibolt alkalmazásában áll és így akar nagyobb forgalomra szert tenni (kerékcsere). Nem tudom, de idegesít.

Mikor volt az a defektem, és jócskán rohangásztam erre-arra, ajánlotta a bicikliboltos srác, hogy ha már nagyon akarok védelmet ez ellen, válasszam ezt a spéci külsőt, amiben valami zselés réteg vigyázza a belsőt. (Az egyszerűbb és olcsóbb megoldást, ami egy, a külsőbe rakandó, erős műanyag szalag, a maga részéről nem ajánlotta, mert szerinte nem véd eléggé.) Vissza is mentem nem sokkal később, és megbeszéltük, hogy otthagyom a bicajt, részint hogy kivizsgálják, mitől kattog a pedál, részint meg hogy kicseréljék a külsőket. Megmondta előre, hogy 34€ egy külső, valamint 10€ a szervizdíj kerekenként, plusz ott volt még az 5€ a pedálkattogásért, az összesen 93€ lesz - tudom, nem olcsó, de én hosszú távban gondolkodom.

Másnap mentem a megbeszélt időben, elkészült a paripa, és mondta a srác, hogy ez 58€ lesz. Néztem rá bután, erre szokás szerint nagyon lassan elmondta angolul is (nem tudom elítélni emiatt, tényleg nehezen fogom fel a mindennapi kifejezéseket időnként). Jöttem erre én ékes németül, hogy no de tegnap még 93 eurót mondott! Erre meg ő látszott zavarban lenni, vállat vont és valami olyasmit motyogott, hogy most valami különleges árat kaptam.

Mármost én igyekszem becsületes lenni, fizetek adót (már ha van mi után, persze), nem szemetelek, szólok a kedves pénztárosoknak, ha sokat adnak vissza, na de ha szóltam és még úgy is ragaszkodnak a nekem kedvező feltételekhez, nem fogok kapálózni ellene. Kifizettem szépen, amit kellett, és azóta is boldogan gurulok. (Kaptam róla számlát, és tényleg azt a külsőt kaptam, szóval még mindig nem értem.)

Ez a banda egyébként javíthatatlan. Merthogy ugye ellopták a fedélzeti számítógépet. Fogszívás, mérgelődés, ingerült felirat kirakása ellen döntés (de azért remélés, hogy a torkán fog akadni a kedves tolvajnak), bicikliboltban megérdeklődés, hogy tudnak-e nekem adni valami nagyon olcsót, sőt, a legolcsóbbat, ami csak van. Tudtak, 10€, az alapdolgokat tudja (aktuális sebesség, napi távolság, összes távolság), nagyszerű, másnap mehetek is érte. Akkor viszont mondták, hogy sajnos az a típus, amit tegnap mondtak, már nincs, az eggyel fejlettebb típust kapom, ami drágább lenne, de nekem ideadják 9,95€-ért, mert tegnap annyit mondtak.

Nem tudom, hová lesz így a világ, tényleg nem tudom.

Időjárás, te gaz

Kezdek becsavarodni. Az időjárás teszi. Vagy a rózsaszín nyuszikák.

Rájöttem, hogy nem az a félelmetes, hogy mikor cipőre pattanok itt fent, még süt a nap, és mire leérek, már zuhog az eső, hanem az, hogy ez már nem is tűnik fel.

Teljesen megszokott, mondhatni rutineljárás, hogy ha bevásárolni kell mennem, akkor gondosan megvárom, míg kisüt a nap/eloszlanak a felhők (már feltéve hogy a wetter.de szerint erre van esély; igazából persze teljesen mindegy, hogy mi van az égen, mert itt simán esik napsütés mellett és felhők nélkül is), spuri a boltba, végigrohanok  a sorok közt, fizetek, és mire kiérek, a külön nekem szánt dézsából már ömlik is a víz a biciklimre.

Tudom, hogy masszívan paranoiás vagyok, de ez olyan gyakran történik meg, hogy szinte már látom, ahogy (mikor elindulok) az eső szív még egy slukkot a cigijéből, unottan elhajítja a földre, eltapossa, és nekilát az esésnek. Valamikor, valahogy nagyon megbánthattam egyszer, és most fizetnem kell.

Egy kivétel volt: kedden akartam élesben tesztelni a szép új piros kabátkát - épp hivatalos voltam egy összejövetelre, zuhogott az eső, és még Hannoverhez képest is erős szél fújt, tehát a körülmények teljesen ideálisak voltak. Természetesen mire kigurultam az utcára, az eső szemerkéléssé szelídült, és a szél is jócskán alábbhagyott. :)

Ahogy így visszagondolok az elmúlt pár hétre, a jelenlegi állás körülbelül 10-2 az időjárás javára.

Viszont eső ide, eső oda, 15 C fok amoda, melegebb van, mint augusztusban volt. Úgyhogy nem panaszkodok, csak ismeretterjesztek. :)

Ausmachen - 3. felvonás

Haladunk, haladunk.

Tanács kezdőknek: ne kérdezzétek meg a fogorvostól, hogy mik azok a kis izék, amikkel a szájban turkálnak gyökérkezelés során, mert megmondja. :)

Sopping és kiegészítés

Utóbbi az előző támánkhoz. Nem mellesleg a blog nevében köszönjük Atisnak a youtube-link időre igazítását.

Ma már hivatalosan is találkoztam a fantasztikus négyes edzőbrigád eddig méltatlanul mellőzött tagjával, Dörtével. Mármint most már tudom róla, hogy ő Dörte (eddig azt hittem, ő is csak egy helyettesítő, de most, hogy már másodjára láttam, megkérdeztem tőle, hogy ő-e ő, és azt mondta, hogy igen.) 

Rajta elég hamar sikerült kiigazodnom - a vissai-féle 1-5 skálán* erős 3-ast kap - végig jár a szeme, hogy ki mit hogy csinál, és azonnal szól, ha valamit nem jól; keményen megdolgoztatja a népet, és nem ismer kegyelmet; sajnos azonban nem túl változatosak a gyakorlatai. Pedig már három óráján is voltam. Két dolog azonban a Listába vétele mellett szól.

Az egyik az, hogy hű a mindenit, én még ilyen jól kidolgozott nőt élőben nem láttam. Erről többet nem is mondok, mert ezt látni kell. (De tényleg. Nem muszklis, egyszerűen csak szép.)

A másik pedig az, hogy ő az egyetlen edző a Fitnesslandban, aki eddig nem vette észre, hogy nem tudok németül.

Általában óriási mákom volt, például pont két nappal előtte tanultam meg a "sarok" szó német nevét, vagy pont akkor botlottam meg a saját lábamban, mikor amúgy is kezdődött volna a talajgyakorlatok hosszú sora, ilyesmik, és az is segített, hogy Dörte hangosítás nélkül is kitűnően hallható a terem harminc méteres körzetében, a dübörgő zene ellenére is; de a leginkább az a jó, hogy már majdhogynem gondolatolvasás szintjén járok ugrabugrálásokon - ma valami "négykézláb állva egyik kart és egyik lábat gumiszalagra kötve emelgetni" gyakorlat közben intézett hozzám egy hosszabb mondatot, és már miközben mondta, rájöttem, hogy az ellentétes kart és lábat kell emelgetni, nem az ugyanazon az oldalon levőket (lásd még: hogyan essünk majdnem orra). 

Úgyhogy nem csoda, hogy perfekt, bár kissé szótlan németnek tart. :)

*Vissai-féle edzőmérő skála:

1 (nagyon rossz): Elkerülni. Messzire.

2 (felejthető): Van remény, hogy egy nap felsőbb osztályba léphet, egyelőre azonban túl pohonc

3 (jó): Időnként egész jó, esetenként szadista felvillanásokkal

4: (kitűnő): hozzá járni kell

5. (legjobb): Béres Alexandra

Az értékelésben szempont a vizsgált órákon a vendégekkel szemben tanúsított viselkedés, a módszereiben felfedezhető szaktudás, lelkesedés és következetesség mértéke, az egyes órák változatossága, valamint általános hangulata. A vizsgálat teljesen objektív, nemre, felekezetre, bőrszínre és származásra tekintettel nincs - bár beismerem, a skála legfelső szintjére jutni nem könnyű. :)

Ma délután pedig elmentem őszi-téli bicikliskabátot venni. Itt már pár hete ősz van, és az igaz, hogy fel se tűnik, hogy már megint esik az eső (mert mindig esik, és bármikor elkezdhet esni, úgyhogy az időjárás figyelésére nem érdemes energiát fordítani), viszont ha elázok, akkor fázni is fogok.

Kinéztem tehát egy jóféle piros szél- és vízálló kabát a Karstadt weboldalán, és tekintve, hogy még délután is sütött a nap az eső ellenére (komolyan. Süt a nap és esik az eső. Miféle hely ez?), felcihelődtem, hogy én most veszek kabát és nadrágot. 

Odamentem, leparkoltam (meséltem már, miféle harc megy a belvárosban a parkolóhelyekért?), lebattyogtam az alagsorba, és nekiláttam megkeresni a női cuccokat. Meg is találtam őket, ott vannak a három sornyi férfi- és egy sor gyerekruházat mögött, a sarokban. Nem akarok túlzásba esni, de volt vagy négyféle különböző kabát és ugyanennyi különböző típusú nadrág. 

Ez így elsőre nem hangzik biztatónak, és nem is volt az, de volt olyan piros kabát, amit kinéztem. Viszont élőben már nem volt olyan meggyőző, mint a neten, így hát haboztam. Gondoltam, körbenézek, megvizsgálom a maradék három típust is, hátha. Az utat azonban elállta egy pár, ahol a hölgytag szintén kabát akart venni. Rám egyébként nem jellemző módon türelmesen megvártam, míg kicsit arrébb mentek, és én is odafértem, és sajnos megint beütött a ménkű - találtam még egy esélyes darabot, ami valamivel vastagabb volt, de nem tűnt vízhatlannak. Habozás#2. És ekkor ismét megjelent a párosból a hölgy. Egy életem, egy halálom: megkérdeztem tőle, hogy szerinte ez a kabát vízálló-e.

Inkább nem térnék ki a társalgás következő részére, a lényeg az, hogy az a kabát mérsékelten vízálló, és  egy idő után kiderült, hogy sikerült pont egy olyan párt kifognom, akik nem csak hogy beszéltek angolul, de egyébként egy másik sportboltban dolgoznak. :)

Megköszöntem a kapott információkat, és tovább morfondíroztam, hogy mit csináljak - ez a kabát jobb, mint az eredetileg kinézett, bár valamivel drágább, viszont esőkabátom az van, viszont esőben akkor bele fogok izzadni... Egyszóval a legjobb úton jártam a végtelen ciklus felé. És ekkor megjelent a párosból a pasi, kezében egy szép piros kabáttal, hogy szerinte nekem ez kéne. Mert ez Gore kabát, ellenáll a szélnek, ellenáll az esőnek... és egy atombombának is, tettem hozzá én, mire komolyan bólintott, hogy igen, annak is. :) Sajnos több, mint kétszer annyiba került, mint amit kinéztem, és meg is mondtam az úriembernek, hogy bizony drága. Erre azt felelte, hogy igen, viszont ez nagyon jó minőségű, és a jó minőséget meg kell fizetni. (Tudom, közhely, de neki jól állt.) Ezzel a kezembe nyomta a kabátot, elköszönt és el is tűnt.

Én meg teljes két másodpercnyi morfondír után besurrantam a próbafülkébe. Az volt egyébként a döntő tényező, hogy ennek a kabátnak *két* cipzára van elöl. Kettő. Hát nem állat? :)

Úgyhogy megvettem. Mire kijöttem a próbafülkéből, a páros már teljesen elpárolgott - elmentem egy darabig egy másik sportbolt felé, hogy hátha arra mentek, de nem láttam őket sehol (lehet, hogy már egy másik boltban adtak tanácsot egy rászorulónak.)

Kedves páros, ha esetleg olvassátok a blogot: köszönöm a segítséget, most már felkészültem a nukleáris télre.

És végül egy szerzemény a Rewe-ből, ahová egy csupor tejért tértem be:

Mic, ezt neked. Mert megérdemled.

Égjen a zsír!

Aki testedzés jellegű gyakorlatokat végez, tudja, hogy vannak bizonyos izmok, melyek egyetlen észlelhető funkciója a fájás izomláz esetén. Ezek az izmok jellemzően a főbb izomcsoportok körül találhatóak, és további közös tulajdonságuk a "kicsi, de irtómód tud fájni".

Örömmel jelentem be tehát, hogy a több hónapja űzött ugrabugrálás és súlyzózás nem volt hiábavaló: életemben először megpillantottam az egyik ilyen, korábban láthatatlannak hitt izmot. Ott van a térd alatt kicsivel, a sípcsont külső oldalán. Tipikusan az a hely, amire nem gyanakodna az ember. (Valamint beigazolódott a sejtés, miszerint a vállizom több részből áll, de most egy darabig inkább nem emelek még egy  akkora súlyt. :)

Egyéb szabad szemmel látható eredménye nincs a heti három-négyszeri látogatásnak, szemmel nem látható annál inkább (például nem fulladok ki, ha frissen és fiatalosan felkocogok a harmadikra.)

Ámde. Mikor az ember kétszer öt kilóval bűvészkedik egy magasra állított step-padon fekve, legkevésbé arra számít, hogy megrickrollozzák. Márpedig pont ez történt. Két tuc-tuc zene közt jött Rick Astley.

Egy pillanatra megakadt a kezemben a súly, de egy nem kevéssé fenyegető "hö!" utasításra engedelmesen folytattam a gyakorlatot.

Mert az az ötvenkilós kiscsaj, aki múlt vasárnap Alrunt helyettesítette, az ilyen. A másfél órás szeánsz kezdetén kedvesen és aranyosan bemutatkozott, elmesélte, hogy hamarosan végez valami iskolában, és most ő helyettesít, aztán kecsesen az erősítőhöz libegett, beindította a zenét, és ekkor átváltozott. Mások számolnak, ő hö!-zik. Ab, tief helyett pedig HÖ! és Hö hangokat hallat.

Senkinek szeme se rebbent, hogy az aranyos kislányból hirtelen pszichopata tömeggyilkos lett, errefele ez a megszokott, sőt, ami engem illet, az elvárt. Ott van például az isteni Melanie, órán kívül kenyérre lehet kenni, időnként még németül is hajlandó kommunikálni velem, de edzés közben ő a Mosolygó Gyilkos. Halkan jár és súlyzók vannak nála, nagyon veszélyes. Alrun is mosolygós fajta, bár ő óra előtt és közben is mosolyog; az egyetlen különbség az, hogy a fogai edzés közben hegyesek.

Nem feltétlenül életveszélyes egyikük se, sőt. Csak ki kell fejleszteni a megfelelő ösztönöket, és akkor a túlélés szinte garantált. Fontos például a számrendszerek ismerete, bár a legtöbb súlyzós gyilkos edző a kettő valamely hatványával dolgozik (időnként a tízes számrendszerrel kombinálva.)

Alrunnál például a "még négy" az négyféle dolgot jelenthet: még négyszer négy ismétlés, vagy még négy ismétlés, illetve ezek után jöhet még valami "álle letzte" nevű dolog, ami tapasztalataim szerint a "na még egyet ráadásnak" német megfelelője. Különös ismertetőjele továbbá, hogy együtt énekel a zenével, és egész jó hangja van; időnként még mindig meglepődök, hogy jé, a Scooterben van női énekes is? :)

Az isteni Melanie-nál nem ilyen egyszerű a képlet. Ő a nyolcas ismétlések nagy barátja, viszont időnként úgymond megakad nála a tű. "Na még kettőt" - így ő, és én automatikusan konvertálom ezt metrikusra: még tizenhat lábemelés vagy guggolás vagy miarák. Az első nyolc megy is rendben, aztán elkezd visszafele számolni: "Nyolc - hét - hat - hat - hat - hat - öt - négy - három - kettő - kettő - kettő - kettő - egy" és itt van vége. Mindeközben persze ő is velünk együtt csinálja a gyakorlatokat (mint mindegyik edző), de ilyenkor mindig mosolyog.

Dimi a nyílt és tisztességes számolás mintapéldánya. Nem mondja meg előre, hogy hányszor nyolc lesz, de végig fennhangon számol, és tudom, hogy ha nyolctól visszafele, akkor az az utolsó kör. Egyetlen gyenge pontja van, éspedig a lógósok. Mármint azok, akik nem teljes erőbedobással csinálják a feladatokat és időnként lazsálnak, netán nyavalyognak, hogy ez túúúúl nehééééz vagy esetleg fel is adják. Az ilyeneket nem szereti, és ha látom, hogy vörös parázs gyúl szemében, akkor felsóhajtok és felkészülök egy hosszú, fárasztó gyakorlatsorra. Az állandó ügyfelei (mint például én) úgyis kibírják, a gyenge láncszemek nélkül meg erősebb lesz az egész. (Szerencsére fogalma sincs, milyen közel jártam egy-egy ilyen irtóhadjárat után az összeeséshez, vagy hogy azért maradtam tae-bo után hátizom/hasizomgyakorlatokon további félórát, mert nem éreztem magamban elég erőt, hogy az öltözőig elvánszorogjak. :)

Ami mindhármukban (és a többi, eddig csak egy-két órán megismert edzőben) közös, az az, hogy jól érzem magam az óráikon, nem vagyok kívülálló. Voltam már .hu is különböző ugrabugrahelyeken - és nagyon kevés olyan óra volt, ahova kitörő örömmel mentem vissza, mert mindig olyan érzésem volt, hogy egy jól összeszokott csapatba próbálok beférkőzni. (Hát istenkém, nem mindenki kezdett el már a klub nyitásakor odajárni.) 

Mikor lefutottam itt a Fitnesslandban a kötelező köröket, és először vehettem igénybe egyedül is a gépeket, úgy gondoltam, hogy akkor én most egy kicsit sífutásgépezek, aztán lépcsőzök valamennyit, evezek pár kilométert, aztán megnézem, hogy mi a menü a csoportos foglalkozásokon és mikor összegyűlt a kellő mennyiségű bátorság (ez olyan, mint a mana HoMM-ban), megpróbálok betársulni. Biztos utálni fognak, de nem baj, úgyse értem, amit mondanak.

A terv első része, azaz a sífutásgépezés épp folyamatban volt, mikor megközelített egy zömök fiatalember, és megérdeklődte, hogy nincs-e kedvem tae-bo órára jönni. (Tegyük hozzá, hogy először németül próbálkozott ő is, de arcizomrándulás nélkül váltott át angolra.) Volt, persze hogy volt. És a teremben levő másik két fiatalember szemlátomást nagyon örült nekem (mint később kiderült, minimum három főnek kell lennie, hogy meg lehessen tartani az adott órát, és mindkettő hardcore tae-bós.)

Óra után Dimi még megkérdezte, hogy hova valósi vagyok (ő Bulgáriából származott ide), meg volt egy kis locsi-fecsi, úgyhogy teljesen boldog voltam, hogy nohát, van, ahonnét nem fognak kiutálni.

Másodjára megpróbálkoztam egy step aerobic órával (azon nyilvánvaló oknál fogva, hogy erről tudtam, hogy mi a répa. A többi órának olyan neve van, mint például Abnehmegruppe -- mivel mindig elfelejtettem kiszótárazni otthon, csak ködös sejtésem volt róla, hogy ez meg mi lehet), és esmeg nem kellett csalódnom.

Mivel kettő darab bal lábam van, amiket nehezen koordinálok össze a jobb- és bal karommal, nem mondhatnám, hogy feneketlen szórakozás volt a teljes óra, de mikor mentegetőztem, amiért ilyen béna vagyok (pedig tudtam, hogy nem kell), Alrun ÉS az egyik törzsvendég csajszi is megnyugtatott, respektíve hogy ugyan, nem nem is vagyok nagyon ügyetlen és majd jobb leszek, egyébként is a folyamatos mozgás a fontos (ez volt Alrun), illetve két éve, mikor kezdte, pont olyan volt, mint én (ez volt a törzsvendég csajszi).

Csak megjegyzem, hogy tényleg jobb lettem az idő elmúltával. Részint a gyakorlat, részint a nyelvismeret. Elég sokszor azért nem tudom kapásból (első ütemtől) megcsinálni az adott lépést, mert Alrun (vagy Melanie) kimondja, hogy "Fliegen", én csinálnám, de meg kell várnom, míg a fordítógép visszajelez, hogy ez bizony a "repülés" gyakorlat lesz, uccu neki, főnök. Grrr. :) Időnként, ha ki tudom kapcsolni a fordítógépet, és szándékosan robotpilótán megyek, egész jól megy már, mert akkor csak a jobb/bal lábat kell egyeztetni a megfelelő karral. (Sajnos az sem segít, hogy a step aerobicban sok vezényszó angolul van [leg curl, basic step, satöbbbi], mert ha a fordítógép működik, az mindent fordít.)

További közös pont (mielőtt elfelejtem): odafigyelnek. Ezt főleg Alrunnál és Melanie-nál lehet észrevenni. Ha mondjuk egy olyan bonyolultságú feladat van, mint például az oldalfekvéses lábemelés, akkor ők bizony felkelnek és körbejárnak és mindenkit beigazgatnak a megfelelő pozitúrába. (Dimi is figyel, csak ott azért elég egyszerűek a gyakorlatok, és nem is venné jól ki magát, ha végigtapizna mindenkit.) Időnként még el is magyarázzák, hogy miért úgy kell, ahogy, és miért nem úgy, ahogy a kliens csinálja (és az a fura, hogy ezt meg is értem. De mikor arról beszéltek, hogy mit lehet hajizzadás ellen/után/közben/helyett csinálni, ott a második mondat környékén elvesztettem a fonalat. Fura.)

Járkálás és magyarázás közben sem tévesztik el a számolást. Én szoktam magamban is számolni, nehogy véletlenül kevesebbet vagy többet csináljak a kelleténél, és meglepődtem, mikor az isteni Melanie egy ilyen körbejárás, igazgatás, magyarázás kör után a saját helyére visszatérve pont ott folytatta a számolást, ahol kellett. (Egy laza 64-es ismétlésszámú feladatról beszélünk.) 

Közben volt időm gondolkozni a dolgon, szerintem mikor elvégzik az edzőiskolát, sebészi úton egy metronómot ültetnek beléjük.

Nem mintha messzemenő következtetéseket kívánnék levonni egy szem fitneszklub három dolgozójából, de a mindenit neki, itt szolgáltatnak, nem szolgálnak, és jól teszik, amit tesznek.