Sokkal hosszabb.
Csodásan indult a reggel. Azt hámoztuk ki a fogadós bácsi szavaiból, hogy bár fél nyolctól lenne reggeli, az lenne az igazi, ha nyolckor jelennénk meg. Velünk lehet beszélni, fél nyolcig durmoltunk, aztán kaja.
A bicikliút ott vezetett a háztól pár méterre (már ha az ember tudta, hogy hol kell jobbra fordulni, és Norbi persze tudta). Az első tíz-tizenöt km földúton vezetett, de ez a jobb fajtából való földút volt, kevés murvával.
Egy ideig a Duna menti töltésen vezetett, végre láttam a folyót kéken is. Láttunk mezőn szaladgáló, hosszúfülű barna nyuszikat is.
Úgy vártuk ezt a napot, mint kisgyerek a sóska után a csokitortát. Mert ez egy Rövid Táv volt, alig 70km. Maximum 75, gyerekjáték.
Nem volt persze kolbászból fonva az útmenti kerítés itt se. A töltés tetején játéka voltunk minden szélnek, abból meg volt rendesen, főleg a szembe fajtából. Sík terepen tekertünk volna 23-25km/h-val, így lett belőle 16-18. Még így is faltuk a távot.
Aztán jött az, ami Kelheimi Dilemma néven fog bevonulni a történelemkönyvekbe.
Jobbra derekas emelkedő, balra hajó - merre menjünk?
Valami népünnepély volt aznap, tele volt a környék tiroli bőrnadrágos, kezében sörösüveget szorongató emberekkel. A kompon egy egész rezesbandával utaztunk, akik nem tétlenkedtek, játszották a német örökzöldekeket.
A történelemkönyvek kárörvendően fogják említeni, hogy a komp után derekas emelkedő jött. Aztán egy hegy, a fenyőtűkkel szórt földút fajtából. Azaz jól át lettünk verve.
A hegytető után igen meredek szerpentin vezetett Kelheimbe. Ezen Norbi vígan lekanyargott, én valamivel óvatosabban követtem, tényleg csak a feltétlenül szükséges mennyiségű szűköléssel körítve.
Megálltunk ebédelni egy pizzériában. Már 58km-nél jártunk, enyhült a szembeszél, miért ne tettük volna?
Amikor azonban indultunk tovább, Norbi ijesztő táblát látott: Regensburg 39km. A szállás Regensburg előtt volt egy kicsivel, Sinzing településen, úgyhogy itt megtorpantunk pár percre. Norbi homlokán megjelentek az "Újratervezés" ráncai; végül talált egy 15km-es útvonalat, ami csak két hegyen vezetett át. Azokon meg rutinosan kelünk már át - amíg lehet, tekerünk, aztán feltoljuk a maradékon, nincs itt semmi probléma. És huszonnégy kilométerrel rövidebb.
Az út vége felé lett volna még egy kompozás, de mivel az északi oldalon haladtunk, ezt kihagytuk (és én is az itt elhelyezhető szóviccet, nem kell megköszönni), helyette egy lezárt vasúti átkelőn keltünk át.
A szállás egész jó; kifogytak a sima szobából, ezért upgrade-eltek minket eggyel jobbra, és életemben először vízágyban aludtam. Wifi is lenne, csak valami bibi van vele, tegnap este óra nem lehet csatlakozni. Nagy a kísértés, hogy ráugorjak az ágyra, hogy megnézzem, Norbi milyen magasra repülne, de ellenállok. Egyelőre. Hadd aludjon.
Táv: 74.6 km, három hegy
Csodásan indult a reggel. Azt hámoztuk ki a fogadós bácsi szavaiból, hogy bár fél nyolctól lenne reggeli, az lenne az igazi, ha nyolckor jelennénk meg. Velünk lehet beszélni, fél nyolcig durmoltunk, aztán kaja.
A bicikliút ott vezetett a háztól pár méterre (már ha az ember tudta, hogy hol kell jobbra fordulni, és Norbi persze tudta). Az első tíz-tizenöt km földúton vezetett, de ez a jobb fajtából való földút volt, kevés murvával.
 |
| Közkívánatra: a gyorsulási verseny győztese |
Egy ideig a Duna menti töltésen vezetett, végre láttam a folyót kéken is. Láttunk mezőn szaladgáló, hosszúfülű barna nyuszikat is.
 |
| És tényleg kék! |
Úgy vártuk ezt a napot, mint kisgyerek a sóska után a csokitortát. Mert ez egy Rövid Táv volt, alig 70km. Maximum 75, gyerekjáték.
Nem volt persze kolbászból fonva az útmenti kerítés itt se. A töltés tetején játéka voltunk minden szélnek, abból meg volt rendesen, főleg a szembe fajtából. Sík terepen tekertünk volna 23-25km/h-val, így lett belőle 16-18. Még így is faltuk a távot.
Aztán jött az, ami Kelheimi Dilemma néven fog bevonulni a történelemkönyvekbe.
Jobbra derekas emelkedő, balra hajó - merre menjünk?
Valami népünnepély volt aznap, tele volt a környék tiroli bőrnadrágos, kezében sörösüveget szorongató emberekkel. A kompon egy egész rezesbandával utaztunk, akik nem tétlenkedtek, játszották a német örökzöldekeket.
A történelemkönyvek kárörvendően fogják említeni, hogy a komp után derekas emelkedő jött. Aztán egy hegy, a fenyőtűkkel szórt földút fajtából. Azaz jól át lettünk verve.
 |
| Mindezt ezért. |
A hegytető után igen meredek szerpentin vezetett Kelheimbe. Ezen Norbi vígan lekanyargott, én valamivel óvatosabban követtem, tényleg csak a feltétlenül szükséges mennyiségű szűköléssel körítve.
 |
| Oda a mélybe mentünk |
Megálltunk ebédelni egy pizzériában. Már 58km-nél jártunk, enyhült a szembeszél, miért ne tettük volna?
Amikor azonban indultunk tovább, Norbi ijesztő táblát látott: Regensburg 39km. A szállás Regensburg előtt volt egy kicsivel, Sinzing településen, úgyhogy itt megtorpantunk pár percre. Norbi homlokán megjelentek az "Újratervezés" ráncai; végül talált egy 15km-es útvonalat, ami csak két hegyen vezetett át. Azokon meg rutinosan kelünk már át - amíg lehet, tekerünk, aztán feltoljuk a maradékon, nincs itt semmi probléma. És huszonnégy kilométerrel rövidebb.
Az út vége felé lett volna még egy kompozás, de mivel az északi oldalon haladtunk, ezt kihagytuk (és én is az itt elhelyezhető szóviccet, nem kell megköszönni), helyette egy lezárt vasúti átkelőn keltünk át.
A szállás egész jó; kifogytak a sima szobából, ezért upgrade-eltek minket eggyel jobbra, és életemben először vízágyban aludtam. Wifi is lenne, csak valami bibi van vele, tegnap este óra nem lehet csatlakozni. Nagy a kísértés, hogy ráugorjak az ágyra, hogy megnézzem, Norbi milyen magasra repülne, de ellenállok. Egyelőre. Hadd aludjon.
Táv: 74.6 km, három hegy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése