Mert itt ilyen is van ám!
Brigel-Hofban diszkrét madárcsicser volt csak reggel, kevésbé diszkrét napsütéssel körítve. Utóbbi nem is nagyon tűnt el a nap során.
Leugrabugráltunk reggelizni (azaz óvatosan lebicegtünk), és egy, csak az előző esti vacsorához fogható reggelit fogyasztottunk el. Közben volt egy kis pszichológiai tréning is: átismételtük az aznapi távot (alig 80 km), az időjárás-előrejelzést (napos, helyenként felhőkkel, északkeleti szél, NULLA százalék esély esőre), így reggeli után egész vidáman szedelőzködtünk össze.
Jótanács1: hosszútávú biciklizéshez SOHA ne vegyünk alsóneműt a biciklisnadrág alá.
Jótanács2: hosszútávú biciklizéshez SOHA ne vegyünk másik biciklisnadrágot a biciklisnadrág fölé.
(Bár azt mondhatnám, hogy nem saját tapasztalatból tudom.)
A kevéssé délceg indulást négy kilométeres lefele döngetés követte - na ja, ahol tegnap feltoltuk, ott most sokkal kellemesebb volt. Utána viszonylag sima utunk volt. Az elején megálltunk pár kilométerenként - először Sigmaringen belvárosában, ahol szétesőfélben levő cipőmet cseréltem le, valamint mindenféle kencéket, csokikat és SIM-kártyákat szereztünk be; aztán egyszer külső biciklisnadrágot igazgatni; végül a külső biciklisnadrágot levenni. (Lásd még: Jótanács2)
Ötven kilométernél megálltunk tápolni Riedlingenben. A helyi gyrosos nem hasonlít a Haller utcaira. Itt le lehetett ülni, tiszta minden, a pult mögött 24 colos monitorokon a választék, szóval kicsit hiányzott az a hátborzongató izgalom, ami otthon tölt el (hogy a csirke nem sült át teljesen, és talán ez az utolsó, mielőtt elvisz valami exotikus vírus).
Ahogy gurultunk ki a városból, egy tábla közölte velünk, hogy esti célunk, Ehingen 39 km-re van. Mivel azt hittük addig, hogy csak harmincra, nem lettünk erről boldogok.
Harcedzett kerékpárosok vagyunk azonban, nyugodtan fogadtuk a hírt. Ahogy a bő fél kilométer hosszú 20%-os emelkedőt is.
Annak a végén egy olyan biciklis pihenő várt, ami olyan teljesen németes. Fedett, párnázott pad, ivóvíz, ami csak kell. Ingyen, csak úgy.
Útközben sokszor emlegetjük a hanyatló Nyugat élhetetlen szokásait. Bemondják a megállókat? Javítják a kátyúkat? Egyben vannak a dolgok, rendesen karban van tartva minden? Kedvesen szolgálnak ki, köszönnek meg udvariasak és még segítőkészek is? EZEKNEK SEMMI SE SZENT?!
Ez a pihenő volt az utolsó csapás, itt levettük a németekről a kezünket.
Simán megtaláltuk a szállást. (Nem tudom, miért jelzem ezt külön. Nyilván megtaláljuk. Norbin több GPS-es kütyü lóg, és beépített iránytűje is van.) Szokásos puritán választásainkhoz képest ez a luxuskategória volt - már ár alapján. Wifi az ugyanis nem volt. Egyébként nem volt vele sok baj: a szoba tiszta volt, ha kicsit kopottas is; volt melegvíz; egy olyan édes kis lapostévé volt, amilyet még nem is láttam; a szomszédot csak akkor hallottuk kristálytisztán, ha beszélt vagy zajt csapott; és volt bundás almájuk. De a wifi... Oké, volt eszközönként két óra ingyen, de az kutyafüle. Nem értem, miért tudnak a kétcsillagos helyek kapásból ingyen wifit adni, még kérni se kell időnként, míg a sokba kerülő többcsillagos helyek miért ragaszkodnak ehhez a kőkorszaki nézethez, hogy ebből van a bevétel.
Hát belőlünk nem lett. Sőt, reggelinél direkt lenyúltam három mini-Nutellát, tiltakozásom jeléül. (A reggeli sem volt nagy szám. Fél nyolckor teljesen lepusztított volt szinte minden a svédasztalon, eszükbe nem jutott volna utántölteni, pedig jöttek még utánunk.)
Táv: 90.5km (ebből 500 méter parkolóhely keresése a mélygarázsban)
Brigel-Hofban diszkrét madárcsicser volt csak reggel, kevésbé diszkrét napsütéssel körítve. Utóbbi nem is nagyon tűnt el a nap során.
Leugrabugráltunk reggelizni (azaz óvatosan lebicegtünk), és egy, csak az előző esti vacsorához fogható reggelit fogyasztottunk el. Közben volt egy kis pszichológiai tréning is: átismételtük az aznapi távot (alig 80 km), az időjárás-előrejelzést (napos, helyenként felhőkkel, északkeleti szél, NULLA százalék esély esőre), így reggeli után egész vidáman szedelőzködtünk össze.
Jótanács1: hosszútávú biciklizéshez SOHA ne vegyünk alsóneműt a biciklisnadrág alá.
Jótanács2: hosszútávú biciklizéshez SOHA ne vegyünk másik biciklisnadrágot a biciklisnadrág fölé.
(Bár azt mondhatnám, hogy nem saját tapasztalatból tudom.)
 |
| A táltos paripák (mesterségesen hozzáadott sár nélkül) |
A kevéssé délceg indulást négy kilométeres lefele döngetés követte - na ja, ahol tegnap feltoltuk, ott most sokkal kellemesebb volt. Utána viszonylag sima utunk volt. Az elején megálltunk pár kilométerenként - először Sigmaringen belvárosában, ahol szétesőfélben levő cipőmet cseréltem le, valamint mindenféle kencéket, csokikat és SIM-kártyákat szereztünk be; aztán egyszer külső biciklisnadrágot igazgatni; végül a külső biciklisnadrágot levenni. (Lásd még: Jótanács2)
 |
| Kényelmes, és nem látszik rajta a sár |
Ötven kilométernél megálltunk tápolni Riedlingenben. A helyi gyrosos nem hasonlít a Haller utcaira. Itt le lehetett ülni, tiszta minden, a pult mögött 24 colos monitorokon a választék, szóval kicsit hiányzott az a hátborzongató izgalom, ami otthon tölt el (hogy a csirke nem sült át teljesen, és talán ez az utolsó, mielőtt elvisz valami exotikus vírus).
Ahogy gurultunk ki a városból, egy tábla közölte velünk, hogy esti célunk, Ehingen 39 km-re van. Mivel azt hittük addig, hogy csak harmincra, nem lettünk erről boldogok.
Harcedzett kerékpárosok vagyunk azonban, nyugodtan fogadtuk a hírt. Ahogy a bő fél kilométer hosszú 20%-os emelkedőt is.
Annak a végén egy olyan biciklis pihenő várt, ami olyan teljesen németes. Fedett, párnázott pad, ivóvíz, ami csak kell. Ingyen, csak úgy.
Útközben sokszor emlegetjük a hanyatló Nyugat élhetetlen szokásait. Bemondják a megállókat? Javítják a kátyúkat? Egyben vannak a dolgok, rendesen karban van tartva minden? Kedvesen szolgálnak ki, köszönnek meg udvariasak és még segítőkészek is? EZEKNEK SEMMI SE SZENT?!
Ez a pihenő volt az utolsó csapás, itt levettük a németekről a kezünket.
 |
| Datthaus, a világ szégyenfoltja és egy elégedett biciklis |
Sebaj, tekertünk bőszen. A reggeli szembeszél elmúlt, és ha volt is olyan szakasz, ahol tízzel poroszkáltunk a teljesen sík terepen, Ehingenbe akkor is huszonöttel száguldottunk be.
Simán megtaláltuk a szállást. (Nem tudom, miért jelzem ezt külön. Nyilván megtaláljuk. Norbin több GPS-es kütyü lóg, és beépített iránytűje is van.) Szokásos puritán választásainkhoz képest ez a luxuskategória volt - már ár alapján. Wifi az ugyanis nem volt. Egyébként nem volt vele sok baj: a szoba tiszta volt, ha kicsit kopottas is; volt melegvíz; egy olyan édes kis lapostévé volt, amilyet még nem is láttam; a szomszédot csak akkor hallottuk kristálytisztán, ha beszélt vagy zajt csapott; és volt bundás almájuk. De a wifi... Oké, volt eszközönként két óra ingyen, de az kutyafüle. Nem értem, miért tudnak a kétcsillagos helyek kapásból ingyen wifit adni, még kérni se kell időnként, míg a sokba kerülő többcsillagos helyek miért ragaszkodnak ehhez a kőkorszaki nézethez, hogy ebből van a bevétel.
Hát belőlünk nem lett. Sőt, reggelinél direkt lenyúltam három mini-Nutellát, tiltakozásom jeléül. (A reggeli sem volt nagy szám. Fél nyolckor teljesen lepusztított volt szinte minden a svédasztalon, eszükbe nem jutott volna utántölteni, pedig jöttek még utánunk.)
 |
| Bosszúm utolér, gaz hotel! |
Táv: 90.5km (ebből 500 méter parkolóhely keresése a mélygarázsban)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése