Debrecen

Itt is voltam már. 

A Debrecenből 16:08-kor induló Bereg IC 18:42-kor, alig 5 perc késéssel csattogott be a Nyugatiba. És kultúran nézett ki és milyen jót aludtam rajta.

Kicsi teáskanna vagyok

Avagy felfedezőutak az ugrabugra mesés világában

Ha nem tanultam volna történelemórán a Gergely- és Julián-naptárakról, fel se tűnt volna, hogy melyik van épp, és az évszakok változására is csak a kinti hőmérséklet miatt figyeltem volna fel. Már ha egyáltalán. Híresen rossz a dátum- és időkezelésem ugyanis. Ma már rutinszerűen úgy szervezek találkozókat, hogy "akkor 14-én, szerdán találkozunk", meg "fél hétkor, azaz hét harminckor", mert szinte mindig akad egy áldott jó lélek, aki félénken megjegyzi, hogy de szerdán 15-e lesz, vagy hogy akkor most fél hét vagy fél nyolc?

Emiatt jutottam el Kovács Erika órájára. Múlt előtti vasárnap becéloztam a fél tizes core traininget, és elindultam háromnegyed kilenckor, hogy akkor séta oda öt perc, átöltözés öt perc, és még lesz is időm ücsörögni a terem előtt. Az épületbe érve még jófej is tudtam lenni, megvártam a lifttel az utánam baktató csajszit, és efölötti örömömben megpróbáltam hasonulni (mert én igenis hogy beszédbe tudok elegyedni a cicababákkal*, csak ritkán van bennem elég elszántság hozzá). Megkérdeztem, hogy ő is core trainingre jön-e. Mondta, hogy nem, ő a zsírégetőre jött kilencre. Ó, banyek, így én, ezt jól benéztem. Ráadásul vasárnaponként egy olyan edző tartja a nagyteremben az órákat, akit nem komálok túlságosan. De nem volt mit tenni, vissza már nem fordulunk ilyenkor, a heti edzésszámnak pedig meg kell lennie. 

*A cicababa ezen blog hasábjain NEM degradáló. Bizony megtanultam a leckét. Igaz, nincsenek közös témáink, és teljesen más dolgokat tartunk értékesnek az életben, ésatöbbi, viszont nem lehet nem tisztelni egy olyan embert, aki péntek estéjét feláldozva "kiállásban" nyom végig egy ötvenperces spinningórát. Ha azért csinálja, hogy jól nézzen ki a pasijának a falatnyi topjában, hát akkor azért (én természetesen a Nobel-békedíjra hajtok), az én kalapom meg van emelve.

A kinyomtatott jegyen azonban Erika neve állt, és tényleg ő volt (az igen kevéssé nőies Füttyös Gábor még mindig B. Diána néven szerepel a jegyeken, mert nem írták vissza egy helyettesítés után, úgyhogy lehetett volna tévedés is). Úgy köszönt, hogy "cuppanás, pusszantás", és körülbelül így is folytatta. Annyira *cuki* volt, hogy majdnem kimenekültem óráról, de szerencsére kitartottam, és nem bántam meg. Elég keményen dolgoztatta meg a népet, az énkicsipónim-mesébe illő külsőségekkel csak kiképző őrmesteri stíusát álcázta. Csilingelő nevetéssel vette például el tőlem az összecsomózott gumikötelet, hogy nem így kell ám ezt, és visszaadta helyesen csomózottan, amitől hirtelen sokkal nehezebb lett a gyakorlat (au). Mindazonáltal saját lábon távoztam a teremből az óra végén.

Múlt szombaton a nővéremmel ismertettem meg a spinning csodáját (pontosítok: biztos vannak, akik szerint csodálatos, én nem tartozom ezek közé; mindenesetre hasznos cucc.) Végre igénybe tudtam venni a wellness-részleget is, mert ha ott a nővérem, akkor nagyon bátor vagyok. Kipróbáltuk a kinti jacuzzit (-2 C fokban ücsörögtünk odakint a bugyborékoló vízben, már tényleg csak a pezsgő hiányzott), aztán sorra látogattuk a finn-, bio- és infraszaunát. (Egyedül biztos nem vállalkoznék egyikre se, de ha van, akivel lehet közben csevegni, minden teljesen más.)

Tegnap került fel a korona eddigi edzéseinkre: ellátogattunk egy body art nevű órára, ami jógaalapokon nyugvó nyújtás-erősítés jellegű óra - gondoltam, csak nem alszom el rajta. Nem kellett volna ettől tartanom.

Egyrészt, végre egy óra, amin a dobhártyám nyugiban lehetett. Másrészt, azt ma tudtam meg, hogy ez nyújtó és erősítő óratípus. Tegnap még csak figyeltem, ahogy derekas amplitúdóval remeg a karom, miközben a talajon támaszkodva épp csomót próbálok kötni magamra (az edző utasításait követve, természetesen; magamtól nem tennék ilyet). Aztán csak rémülten pislogtunk egymásra, amikor felszólítást kaptunk, hogy változzunk át asztallá (egyenes háttal!), meg kis csuporként hintázzunk a matracon... Nem sokat segített a valószerűség illúziójának fenntartásában, hogy előtte levő éjszaka fogorvosos mulatozás mián csak négy órát sikerült aludnom. :)

On an unrelated note:

Az igaz barát onnét ismerszik meg, hogy a ma vásárolt csodakütyüt nem csak hogy odaadja, hogy játsszak vele a hétvégén, hanem még meg is köszöni, hogy kipróbálom. :) Ja, és persze segít elásni a hullát.

Piacozás

Téli piacozás után, mikor várja az ember, hogy kiengedjenek a lábujjai...

Kéremszépen, piacozni jó. Úgy egyébként is, mert így egy hétre (sőt, tekintve mostani életstílusomat, inkább két hétre) előre fel tudom vázolni az étkezéseket, de azért is, mert megismerek jópár olyan létformát, amiről eddig még csak nem is hallottam; vagy éppenséggel tudtam, hogy létezik egy "karalábé" jelzetű növény, ami levesekben fordul elő a menzán, de ha szembejött volna velem Karalábé Klára az utcán, nem ismertem volna meg. Mára viszont, hála nővérem kitartó és türelmes oktatásának, simán felismerem a pagodakarfiolt, meg tudom különböztetni egymástól az angol- és a sima zellert, láttam már birs- és gránátalmát, tisztában vagyok a padlizsánválasztás szempontjaival, na meg azt is tudom, hol lehet a világ legjobb belga vaját venni.

Időnként bekukkantunk a helyi Vasedénybe is - múlt héten csodás akcióra figyeltünk fel: "régi serpenyőjét beszámítjuk", úgyhogy ma az egyik ütött-kopott serpenyővel a zsákomban indultam útnak. Sajnos az az akció november végéig volt csak, de nem estünk kétségbe: bekukkantottunk a végkiárusítás-részlegbe, ahol többek közt olyan hiánypótló darabok is kaphatóak, mint például a sajtreszelő-huszonnégy darabos étkészlet-párosítás. Itt találtam rá jövőbeli serpenyőmre. A nyelébe épített folyadékkristályos kijelzőn tájékoztat, hogy mikor érte el az ideális sütési hőmérsékletet; illetve hogy mikor melegedett túl. Mindezt 2900 forintért. És még volt belőle négy darab. Nem értem én az embereket.

Piacozás után megtekintettük az újpesti karácsonyi vásárt, különös tekintettel a Nagymagyarország alakúra faragott fatányérra és a gyerekeknek rendezett Mikulás-műsorra - egy alkalomhoz illő viseletű nő hívott fel a színpadra mindenféle gyerekeket, hogy míg ő énekel, valaki rázza a csengőt (legalábbis nekem ez esett le); valamint ismeretterjesztett: a színpadra feljutáshoz meg kellett például mondani, hogy mit csinálnak a krampuszok a Télapó szánján. Az én tippem a "kapaszkodnak" volt, nem is lesz belőlem soha sztár. (Mint kiderült, ők dobálják be az ajándékokat a kéménybe meg a csizmákba. Egen, kezd begyűrűzni az angolszász Mikulás-kép.) 

Nem estem kétségbe, amiért lemaradtam erről a sok sikerrel kecsegtető karrierlehetőségről, mert épp az évad első forraltborát szürcsölgettük. Potom 300 forintos betétdíjért cserébe Újpest címeres, matt üveg bögrében nyomták a kezünkbe az isteni nedűt - elvitelre, természetesen. :)

Végignéztük még a bal oldali kuckóboltok kínálatát - a szokásos: szappanok, szütyők, teák (bár be kell ismernem, az "Éjféli mise" nevet viselő teafű meglepett), mindenféle tetszetős csiszolt kövek (gyönyörűek, tényleg, de nem visz rá a lélek, hogy olyasmit vegyek, amit semmire nem lehet használni), és az utolsó boltban borok. De nem ám csak úgy akármilyen borok, hanem például eperbor. Meg is kóstoltuk, és a kutyafáját, nagyon finom dolog az. (És még van kékáfonya- és meggybor is.... ááááá!) Nem vagyok borivó, sőt, alkoholt is csak nyomokban fogyasztok manapság, de ebből kell egy üvegcse.

Aztán hazatipegtem, és mostanra már tudom mozgatni a lábujjaimat. Yeah.

Mai napi ROFL

Önnek jár.

A 2-es villamos vezetője ma este:

"Jó estét kívánok, a Boráros tér következik. Az ajtók a bal oldalon nyílnak. Kivéve a másodikat."

Nagy nap ez a mai

Mégis vittem valamire ebben az életben. 

Találkoztam Béres Alexandrával. Tíz éve tornázok kisebb megszakításokkal a különféle DVD-ire, ő az egyetlen ember ma a Földön, aki monitoron keresztül rá tud beszélni, hogy csináljak még kétszer nyolc felülést, az ő könyve alapján találtam ki a most használt életmódom legtöbb részét - most meg egyszercsak kihirdette a cég, hogy ma este hatkor ő jön előadni, iratkozzon fel, akit érdekel.

Első megilletődöttségemben rögtön fel is akartam iratkozni a szervező csoportba (ahelyett, hogy esetleges kérdéseimmel halmoztam volna el őket; jobban el kellett volna olvasni a kifüggesztett plakátot, de a lényeg azért megvolt); a már benne levő kolléga kedvesen visszaírt, hogy most még nem vesznek be az igazgatók közé, de mellékelten küldi a meghívót. Hoppá... Mindegy, bejutottunk. :)

Vittem magammal a könyvet (nem vagyok egy autogram-fanatikus, ez az egy kivétel), valamint egy kölcsönfényképezőgépet, utóbbit egy csoportkép reményében. Addig toporogtam az előadásra rábeszélt kolléganő asztalánál, míg végre elküldte a levelet, amit írt, és felmehettünk az előadóba - és milyen jól tettem, hogy toporogtam! Mi voltunk ugyanis az elsők. Be is mutatkozhattam meg kezet is foghattam vele, és dedikálta is a könyvemet ("Vissainak szeretettel" - yeah!), és remélem, sikerült nem elmebeteg stalkernek tűnnöm. (Tényleg azt hittem, hogy más is hoz könyvet. :)

Az előadás az ismeretterjesztés és a "hajrá, meg tudod csinálni!" közt mozgott, teljesen élvezhető volt, ráadásul itt-ott még vicces is. Élőben pont olyan, mint a DVD-ken, talán valamivel aranyosabb. Általában azt szokták mondani, hogy "milyen kicsi", és tényleg nem egy jegenye, viszont önmaga legjobb reklámja is egyben. (Hihhhetetlenül szép az alakja, fotosop nélkül én ilyet még nem láttam. Na jó, Dörtét kivéve. De hol van ő Béres Alexandrához képest?)

Kijelentette, hogy neki pontban fél nyolckor mennie kell, és tényleg csak annyira halmoztuk el kérdésekkel, hogy háromnegyed nyolckor már észbe is kapott. Még mondott egy olyat, hogy majd egyszer visszajön táplálkozási tanácsokkal, és már el is suhant. 

Béres Alexandra 4 teh masses. :)

Közjegyző

A jóisten mentsen meg mindenkit ezektől.

Kell meghatalmazás, hogy a közös lakás ügyében el tudjak járni a német nevében is. És mivel német, ehhez kell egy német-magyar közjegyző. Olyan pedig van Budapesten, nem is egy. Akit mi kifogtunk, az mind közül alighanem a legrosszabb (legalábbis remélem, hogy ez már az abszolút mélypont.)

Először, még október végén felhívtam őket, hogy nekem ez és ez kéne, lakás eladásához, meghatalmazás, német úriemberrel, elsősorban a Földhivatal a célközönség, mikor, hogyan, mennyiért. Megmondták készségesen és udvariasan, hogy ehhez Közjegyzői Okiratot kell készíteni (így nagy kezdőbetűvel), az 15080 forint, plusz 2200 forint a német útlevelének ellenőrzése; a további példányok ott helyben már nem kerülnek semmibe. Csodás. (Háromszor is rákérdeztem, hogy tényleg ennyi?) November 18-án este 6? Szintén csodás. Van nálam meghatalmazásminta ügyvédtől? Nagyszerű, küldjem el e-mailben a közjegyző részére, legalább egy héttel az időpont előtt - most épp szabadságon van az illető, de hétfőn már lesz.

Úgyhogy elküldtem két nappal később. Akkor már a közjegyző is visszaért a szabadságáról.

A múlt héten meg már kezdett gyanús lenni, hogy nem is válaszoltak rá, nem is keresett senki, hát telefonáltam, hogy hogy is van ez. Sikerült is elérnem telefonom H. Sz. Kingát, aki enyhe meglepődéssel fogadta, hogy küldtem egy levelet. De azért megkereste, megnyitotta a csatolt fájlt, helyeslően hümmögött, megköszönte sokszor, hogy felhívtam erre a figyelmét, és persze, menjünk 18-án este hatra.

Mentünk. A biztonság kedvéért mindketten valamivel korábban értünk oda, becsengettünk, felmentünk, mondtam a recepciósnak, hogy én vagyok én, hatra van időpontom. Leültünk, vártunk, a magam részéről csodálkozva szemléltem az iroda népét - egy közjegyzői irodát az itt láthatónál sokkal professzionálisabbnak gondoltam korábban. Furcsa volt például, hogy két dolgozó tőlem öt méterre vitatta meg "a piaci cigányok" viselkedését, méghozzá erősen megkérdőjelezhető szóhasználattal.

Hat óra tízkor már azért megelégeltem a várakozást - volt nálam könyv, tehát nem untam magam halálra, de azért azt elvártam volna, hogy úgy öt perccel a kitűzött időpont után a recepciós elmormoljon valami olyasmit, hogy "elnézést a várakozásért, elhúzódott az előző ügyféllel", ha mást nem is. De nem, itt a közjegyzőnél ez nem így megy, itt nekem kellett odamenni, megvárni, míg a recepciós lány sok "puszi, puszika" mondogatása után végre leteszi a telefont, és megkérdezni, hogy mi a helyzet. Hát már szólt neki. Ja jó. Az más.

Negyed hétkor meg is jelent a közjegyző, betessékelt minket egy tárgyalóba, elmagyarázta, hogy hát igen, ő megnézte azt a mintát, amit én küldtem, de nekik is van mintájuk, és az már úgyis németül volt, úgyhogy inkább azt írta át kicsit, és kihagyott belőle ezt-azt, ami az én változatomban ott van, mert hát az nem kell. Jóvan, gondoltam, ő a közjegyző; hangosan pedig megismételtem korábbi megjegyzésemet, miszerint a Földhivatal a cél, az kell, hogy ők elfogadják. Ó, hát hogyne, elfogadják.

Aztán azt is mondta, hogy a némettel szépen elolvassák és egyeztetik, és azután nekem is elmondja magyarul mondatról mondatra, hogy mi van benne (mivel azt még az elején tisztáztuk, hogy én nem beszélek németül).

Elkezdte a némettel, és hopp, a második bekezdésben máris akadt egy aprócska baki: ő azt írta, hogy a lakás teljesen a német tulajdonában van, pedig a magyar verzióban világosan az áll, hogy "1/2" tulajdonrészről van szó. Ezt meg is mutattam neki, mert a magyar minta is ott volt a német mellett. De hát ott van egy vessző - így a közjegyző hölgy. Istenkém, nem mindenkinek megy az összetett mondatok értelmezése. Aztán jött a minimális vételár kérdése, amit először a némettel vitattam meg; ekkor a közjegyző hölgy egyenesen rámförmedt, hogy én ne beszéljek angolul, mert ő ért ugyan angolul, de most ez így neki túl bonyolult. WTF?? - így én magamban, de még mindig megőriztem a nyugalmamat. Neki is biztos hosszú napja volt, ugyebár. 

Ez a nyugalommegőrzés egyre nehezebben ment, mert egy bő egyoldalas szöveg átolvasása közben annyiszor csattant rajtam az ostor, hogy inkább nem is számoltam. (Mindezt nyűgös, agresszív hangon kéretik elképzelni innentől fogva.) "Ez miért van benne a mintaszövegben?" Mert az ügyvéd azt mondta. "De ez nem kell." Az ügyvéd írta, neki elhiszem. "De hát ez ide nem kell."  És ezen a ponton közölte, hogy minek nekem ügyvéd, ők is csinálnak adásvételi szerződéseket.

Ekkor már láttam, hogy nem leszünk puszipajtások, úgyhogy csak annyit mondtam, hogy a család ügyvédje, maradok nála. Ezt elfogadta. És aztán jött a még rosszabb rész. 

Hogy ő akkor ezt most elviszi, kijavítja, és akkor jön az aláírás, de ő a hiteles magyar fordítást ma már nem fogja megcsinálni. Jó, ne csinálja meg, eljövök érte másnap vagy hétfőn, viszont két példányt kérek belőle. Ó, hát az plusz költség.

Megint wtf-fejet vágtam, és elrebegtem, hogy nekem a telefonban nem ezt mondták. Na ekkor dalmahodott fel csak igazán. Megkaptam a pofámba bele, hogy ő ilyet biztos nem mondott, képzelődök. El kellett neki magyaráznom, hogy ezt nem ő mondta, amikor ugyanis először telefonáltam, ő épp szabadságon volt. 

Kiment, rászólt a kollégáira, hogy vegyék már lejjebb a hangerőt*, elkészítette a végleges verziót, és behozta a számlával együtt. Amitől dobtam a közmondásos hátast. Nem 17280 forint volt, még csak a közelében se járt annak, hanem 27530. Ami, lássuk be, elég szép pénz húsz percnyi munkáért.

*Ó, majd' elfelejtettem: a tárgyalón kívül a kollégái jól hallhatóan kitűnően szórakoztak - ordításszámba menően tréfálkoztak egymással, bekapcsolták valamelyik könnyűzenei rádióadót meglehetős hangerővel, jókat röhögtek, meg vagy egymást verték, vagy a bútorokat szét, de hogy irtózatosan hangosak voltak, az biztos. Egy közjegyzői irodában. Miközben épp ügyfelek voltak ott. Csak úgy mondom.

Mondtam neki, hogy nekem más árat mondtak. Megint jött azzal, hogy ő ilyet nem mondott. Megint elmagyaráztam, hogy nem ő mondta, hanem a kollégája. De hát az nem mondhatott ilyet. (Most egy ilyennel hogyan lehet beszélni?) És kivágta az adu ászt, hogy és a hiteles német fordítást az fel se számolta, pedig azt nem is tudta, hogy kell neki készítenie.

Na ekkor pattant el bennem valami. A neveltetés meg a társadalmi korlátok azért visszatartottak, de bizony a k. anyját a kedves H. Sz. Kingának. 

Nem tudta, hogy neki hiteles német fordítást kell készítenie? Mégis mit gondolt? Miért magyar-német közjegyzőhöz mentem? Miért telefonáltam majd' három héttel korábban, miért mondtam azt, hogy egy német emberrel szeretnék meghatalmazást készíteni? Miért telefonáltam másfél héttel a megbeszélt időpont előtt, hogy rákérdezzek a fordítás állapotára? És ezek után ő nem tudja, hogy neki németre kell valamit fordítania? 

És hogy fordítania kellett volna? Ugyan kérem. Nem ügyfélnél volt ő negyed hétig, hanem előkapta a saját verziójukat és átírta benne a szerződők adatait. Annyira ostoba az a nő, hogy arra sem emlékezett, mit mondott negyedórával korábban. Erre sem, és arra sem, hogy azt mondta, hogy mondatról mondatra lefordítja nekem is magyarra a szöveget. 

Szóval ott ültem, nagyon igyekeztem nem elragadtatni magam (ami nem volt könnyű), és végül annyit mondtam, a helyzethez képest szerintem kimagasló nyugalommal, hogy "nem kéne engedniük, hogy a kollégájuk ostobaságokat beszéljen". Erre a közjegyző elkezdett rikácsolni, hogy akkor menjünk máshova, ott úgyis több lesz... Nem kell ezeknek valami vizsgát letenniük? Meg iskolákat elvégezniük? Ahol esetleg valami modorra emlékeztető dolog rájuk tapad? Vagy rá is tapadt, de levakarta a zuhanyzóban, mert azt hitte, valami parazita?

Már megint egy olyan dolog, ami órákkal ezelőtt történt, de még mindig dühöngök miatta. Hacsak kommentben jobb ötlet nem érkezik, holnap telefonálok dr. Tóth Ádámnak (ő a fő közjegyző abban az irodában), és elújságolom neki mindezt. Kevés esélyt látok rá, hogy bármi haszna legyen, remélem azért, hogy még lehet szerződést bontani velük (a terméket, amiért mentem, még amúgy se kaptam meg.) 

A meghatalmazást máshogy is el tudom intézni, de ami ma este zajlott abban a közjegyzői irodában, az már jóval több, mint tűrhetetlen. Nagyon elegem van abból, hogy aki csak teheti, az kitol a másikkal, csak mert megteheti. Hogy közjegyző, alapértelmezésben egy vérszívó féreg, az oké, ez sajnos a jelenlegi bürokrácia része. De kezelhet az engem emberként is.

Tévedni emberi dolog

Kedves olvasóim, elsősorban kollégák: ha legközelebb azt látjátok, hogy kedden pontban hatkor felpattanok és elviharzok, szóljatok rám, hogy a keddi Hot Iron nem hétkor, hanem nyolckor kezdődik. Hétkor a kick-box kezdődik. 

Ha senki nem szól rám, még a végén megint nekieredek mindkettőnek.