Vannak napok...

Lásd még: Frederick Forsyth hasoncíműje. 

A reggel még egész jól indult. Kicsit elgatyáztam az időt, azaz elingeztem, mert vasaltam, de azért még időben elindultam, hogy jókor a Nyugati téri postára érjek azért a levélért, amihez az értesítőt a postás akkor dobta be, amikor pedig otthon voltam, no de sebaj, a postások már csak ilyenek. Hogy olvashatatlanul ír, és csak remélni tudtam, hogy egyáltalán nekem szól a levél és nem valamelyik szomszédét próbálom meg átvenni, az már igazán semmiség, nem is tudom, miért akadok ki ilyesmin.

Ahogy átvágtam a nyugdíjfolyósító előtti parkolón, megláttam és -hallottam egy öregurat, aki fel akarta váltatni az arra járókkal az ötszázasát, hogy legyen miből etetni a parkolóautomatát. Az előttem levő két ember elment mellette reagálás nélkül, és én is arra gyúrtam, hogy "sajnos nincs apróm", de három lépésre a bácsitól a jobb énem vette át az irányítást, és már vettem is le a hátizsákomat, hogy nézzük, hátha akad annyi apró. Akadt, a bácsi örült, megkérdezte, hogy iskolába megyek-e, úgyhogy én is örültem. (Nem, nem annak, hanem hogy kedves volt.)

A postán már teljesen más volt. Annak még örültem, hogy nem várnak előttem sokan, de mikor bezárták az egyik pultot, akkor már nem örültem. A legkevésbé pedig akkor örültem, mikor a postás nőci a személyimet gondosan megdörgölve a kezével közölte, hogy ez a levél bizony nincs itt, mert ma próbálja meg újra kézbesíteni a postás. Oké, alacsony az ingerküszöböm, de egyre jobban kezelem, most se téptem le senki fejét. És tényleg, ha hunyorítva nézem a macskakaparást az értesítőn, legalább egy méterről, ellenfényben, akkor az újbóli kézbesítés dátumát akár 11/05/16-nak is lehet olvasni. És persze én vagyok a hülye, mert nem tudom, hogy a postás pont egy héttel az első kézbesítés után próbál megint kézbesíteni. Megéltem már több mint harminc évet, és nem vagyok tisztában egy teljesen más szakma alapjaival, hát szégyelljem magam.

Ámde mivel én rosszindulattal teli bajkeverő vagyok, nem elégedtem meg ennyivel: megkérdeztem, hogy lehet panaszt tenni a postásra - tele van már vele a bögyörőm, ez nem az első eset, hogy csak behajítja az értesítőt, és persze, ez a "természetes" postáséknál, de egyrészt nem az, másrészt meg akkor már legyen benne annyi tisztesség, hogy az újbóli megkísérlésnél bent hagyja a postán a levelet, ha úgyse próbálja meg kézbesíteni. 

Mondta a nyanya, hogy a harmadikon. Felcaplattam - na ott már tekintélyes sor állt. Így is épp hogy időben voltam a munkába menéshez, úgyhogy a postás végezheti tovább ilyen ocsmány módon a munkáját.

Következett a második napirendi pont. Az OTP elfogadta a kötelemmódosítási kérelmemet (és alig két hónap kellett hozzá - de merek én panaszkodni?), és felszólítottak, hogy a részletekhez lépjek kapcsolatba a Semmelweis utcai fiókjukkal. Közvetlen szám nincs, csak központi. Felhívtam, megkértem a kedves ügyintézőt, hogy ugyan kapcsoljon már oda. Odakapcsolt. Egy olyan kedves, aranyos hölgy vette fel a bankfiókban, hogy igazán kimagasló egyede lehet fajtájának: "de hát én nem lakáshiteles vagyok" felkiáltással simán levágta volna a telefont, ha nem könyörgöm ki, hogy átkapcsoljon a lakáshitelesekhez. Ahol békésen csörgött a telefon perceken keresztül, és nem vette fel senki. Újra a központi szám, újra átkapcsoltak, az előbbi mintapéldány olyan elgyötört hangon szólt hozzám, mintha nem másodjára, hanem legalább ezredjére beszéltem volna vele. "Honnét tudja a számomat?" - nem tudom a számát, engem odakapcsolnak, kapcsoljon át X ügyintézőhöz. Átkapcsolt. A telefon addig csörgött, mígnem bontott a központ. Rájöttem, hogy ez így nem fog menni.

Eszembe jutott, hogy a két évvel ezelőtti jegyzetfüzetem, benne X ügyintéző telefonszámával még esetleg megvan valahol, és meg is volt. Felhívtam a számot. Bontott a központ két perc csörgés után. Felhívtam megint. És megint. Negyedjére felvette. Bemutatkoztam, mondtam, hogy milyen ügyben keresem, erre letette. Felhívtam megint. És megint. Végre felvette. Megint elmondtam, ki vagyok és mit akarok, mire közölte, hogy ó, telefonon ők nem adnak időpontot, menjek be a bankfiókba. Munkaidőben, persze. Ja, és vigyem a levelet.

Ezek után nem meglepő, hogy nem a legjobban alakult a napom se, de azért valahogy átrágtam magam rajta - nem sikerült semmit elintéznem, netán befejeznem, na de holnap is lesz nap, és az már egy másik nap lesz. És úgy terveztem, hogy munka után beugrok a Culinarisba, hogy vegyek hatmagos lisztet és süssek jó kis hatmagos kenyeret, és lefényképezzem és feltöltsem arckönyvre. 

Én kis naiv... hát persze hogy nem volt a boltban olyan. És hiába volt segítőkész az egyik pénztároscsaj, ha a másik bolt, amit fel akart hívni, hétkor bezárt (ekkor fél nyolcat írtunk), és kedves kolléganője úgy mondta, hogy hát az hétkor bezárt, hogy ökölbe szorult az öklöm. Miért kéne nekem fejből tudni az összes boltjuk nyitvatartási rendjét? Na jó, nem volt hiába segítőkész a pénztároscsajszi, mert most azért sok szeretettel emlékszem rá, de igazából esélytelen, hogy ma már jókedvre derüljek.

Holnap lesz az újabb menet az OTP-vel. Egy jó kis hajnali véradás után. Most nem tölt el különösebben jó érzés emiatt.

Közgyűlés

Minden társasház kihagyhatatlan kelléke, egyben sok mulatság forrása.

Ez a mai nekem már a harmadik, egyben a leghosszabb is volt. Hattól tizenegyig ott ültem és csak néztem, kikkel élek egy fedél alatt (de szerencsére külön lakásban.) Hülye fejjel bevállaltam, hogy majd én leszek az egyik lakó, aki tanúsítja, hogy a jegyzőkönyv a valóságnak megfelel - tettem ezt abban a tudatban, hogy az első kettő az két-, ill. két és fél órás volt, és most ráadásul volt ülőhelyem is. Az a sok boldog ember, akik leléptek este kilenckor... és én nem mehettem velük.

A többséggel azért nincs nagy baj szerencsére. Van egy rettentő hangos ember, mikor elsuttogta magát ott mellettem, azt hittem, robbantanak; na ő egyszer még fel is emelte a hangját, hogy felhívja magára a figyelmet (sikerült neki, maradjunk ennyiben). Ott volt persze a rettentő jófej is, aki sorra gyártotta a poénokat mindenről, pedig úgy egyébként józan meglátásai voltak. És természetesen tiszteletét tette az elengedhetetlen kötözködő, valamint a minden-legyen-úgy-ahogy-én-akarom és az ő hű párja, a beperellek-jól-aztán-csak-nézhetsz.

Hát ő nem akarja, hogy ki legyen építve a belső kert, jelentette ki az akaratos (és igen ostoba) nőszemély. Jó, mondta a mellettem ülő józan hölgy, erre van a szavazata, szavazzon nemmel a javaslatra. De ő nem akarja, mert ez hülyeség, és nem érti, hogy más miért akarja ezt, hiszen ő tudja, hogy ez hülyeség.

Tizenvalahány lakó együttes magyarázata nem volt elég neki, hogy felfogja a szavazás lényegét. Jó, mikor ő járt iskolába, a demokrácia még nem volt tananyag, és itt egyébként is beleszámít a tulajdoni hányad, és az úgy már bonyolult. Csak hát olyan fájdalmas, mikor egy ember nyílt színen csinál komplett idiótát magából. Én tényleg próbáltam végig komoly maradni és nem figyelni a mögöttem ülő tréfahadosztályra, de mikor este fél tizenegykor ez az észkombájn sokadik javaslataként kijelentette, hogy a külsős garázshasználókat ki kell tiltani a garázsból (értsd: akik az egyik lakó kocsibeállóját használják, azokat ne engedjük be a garázsba - logikus), mert használják a villanyt és ott mossák a kocsijukat, meg ott szerelik órák hosszat, már nem bírtam tovább.

Próbáltam úrihölgy maradni, de egy-két halk vinnyogás még így is kicsúszhatott - szerencsére a matróna nem hallotta meg, mert akkor épp azért panaszkodott, hogy miért neki kell kifizetnie a fűtés díjánál a melegvíz utáni hőveszteséget, ha nem is használ melegvizet (mert neki bojlere van) - hogy esetleg a fűtés is gázzal gyártott meleg vízzel történik, az valahogy nem jutott el a tudatáig, pedig sokan megpróbálták neki elmagyarázni. 

Remélhetőleg megnyugtatóan hatott rá, hogy a férje (vagy kicsodája), aki egészen addig nagyon kellemesen végigszundikálta a közgyűlést, ezen a ponton felébredt és bejelentette, hogy beperli a házat, ha nem a gázszolgáltató megadta ideális díjjal számolunk (ami gyakorlatilag a perpetuum mobile meglétét sejteti, de nem baj, a lényeg, hogy nekik jó legyen). Az ezt követő gúnykacajra végre megsértődött és kiviharzott. Szóval a jó hír, hogy a szomszédaim többsége tényleg normális.

Viszonylag védett környezetben élek, a családom, a barátaim, a kollégáim mind értelmes emberek. Ritkán vagyok kénytelen hosszabb időt ekkora kupac ostobasággal egy légtérben, de akkor nekem mindig fáj. Ha legközelebb lakógyűlésre akarok menni, kötözzetek meg és rekkentsetek el a kamrában, míg elmúlik.

Kertészkedés - Update 1

Ma locsolás közben eltöprengtem, hogy igazából mennyi időt is töltöttem szundikálással?

Kidugták a fejüket az első kis zöld dolgok a földből a cukkini (ez tényleg rövid i?) és a paradicsom ládájában. Tegnap még nem volt semmi egyikben se, ma meg már másfél centis délceg hajtások sorakoznak.

A patisszon (ez meg két sz?) még várat magára.

(Lesznek majd képek is.)

Kertész leszek

...paradicsomot nevelek

Tegnap voltunk piacozni, és nem írtam bevásárlólistát. Azon egyszerű megfontolásból, hogy ha egyszer kong a kamra az ürességtől, és a hűtőben is csak hat virgonc mirelit zsemle kergetőzik, ugyan mi bajom lehetne?

Most akkor ugorjunk át a húsdarálón (minden jól felszerelt háztartás alapvető kelléke!!), a konyharuhán (170 forint volt, összesen van három darab konyharuhám itthon, hát hadd ne piruljak má' el!) és a szilikonos ecsetelőkön (akciós volt a kettő együtt és apukámé elveszett; nem szól be!), és foglalkozzunk csak a lényeggel: a magvakkal. 

Mert én soha nem szeretettem a virágokat úgy igazán, mindig csak a haszonnövényeket. Persze, dörmögtem mindig valami udvariasat, mikor az orrom alá dugtak valami gyomot, hogy ez itten egy csicserirózsakátli, ami évente egyszer virágzik és épp most, vagy körbevezettek egy kerten, ahol hasonló jelentőségű információkat szórtak rám, csak többet; de hogy nálam olyan növény létezzen, ami nem terem semmi hasznosat, az elképzelhetetlen.

A muskátlivirág kivétel, mert azt kollégától kaptam cserépben és az úgy más; a kaktusz pedig haszonnövény, csak lusta vagyok epilálni.

Szóval a magvak. Patiszon patisszon (aka ufónövény vagy csillagtök), cukkíni cukkini (avagy askutasquash), illetve paradicsom. 

A manual szerint a paradicsomot márciusban kell elültetni, különben nincs rajta áldás. Na most, nem akarom leszólni a paradicsomok intelligenciáját, meg egyébként se hiszem, hogy ostobábbak lennének mondjuk egy töknél, de ha mintegy véletlenül kifüggesztek egy számukra jól látható helyre egy lapot a naptárból, úgyis elhiszik, hogy március van.

Persze a cukkinitől távol kell tartanom őket, mert az amekkora pletykafészek, még elköpi, hogy szelek hava van.

A Suttogó

Azt azért még el szeretném mondani, és küldöm ezt mindenkinek, aki szaporítóföldbe ültet virágot, hogy a döglött földigilisztának tűnő tárgy az tényleg egy döglött földigiliszta; hasonlóképp a döglött szitakötőnek/óriásszúnyognak tűnő lelet is döglött rovar. Erről a témáról most nem akarok többet beszélni.

Közjegyző - 2. rész

Csak röviden, mert ezen már nem akarom még egyszer felidegesíteni magam.

Megírtam panaszaim kicsiny csokrát, és elküldtem a Budapesti Közjegyzői Kamarának. Ajánlott tértivevényesen. A tértivevény azóta is jön, de a levelet csak megkapták három hét elteltével. És aztán válaszoltak is. 

Alapigazság: A Közjegyzőnek Mindig Igaza van. 

További mellék-, ill. származtatott alapigazságok:

1. A közjegyző (a továbbiakban mindig hozzáolvasandó, hogy "és közjegyzőhelyettes") mindig udvarias, még akkor is, ha nem, egyébként meg szégyelljem magam.

2. A közjegyző, mikor egyedül van is, ketten van. (Azaz én egy közjegyzőhelyettessel találkoztam aznap, de kettő tanúsította, hogy nem volt ott semmi baj, kéremszépen.)

3. A közjegyző, ha téved is, azt egészen lényegtelen dolgokban teszi, és például az már az ügyfél hibája, hogy ő nem annak az árát mondja, amit az ügyfél kérdezett.

4. A közjegyző, mint nemes faj, csak akkor panaszkodik az ügyfélre, ha kérdik, még akkor is, ha az ügyfél (idézem) "tiszteletlen módon regényt olvasott".

Utóbbi pontért legfeljebb részben vagyok hajlandó felelősséget vállalni. Egyértelműen galád szüleim hibája, hogy zsenge kortól olvasásra szoktattak, remélem, most szégyellik is magukat. Az már az én hibám lehet, hogy nem szeretem az üresjáratot, így ha a közjegyző magamra hagy fénymásolás vagy mifene céljából, akkor előveszem a könyvet és modortalanul olvasok, míg vissza nem jön, mikor is parasztosan elteszem a könyvet. 

Konklúzió: naivitásom ismét bizonyítást nyert. Én tényleg azt hittem, hogy a kapcsolatokkal nem rendelkező, adófizető állampolgárnak lehet igaza is.

Biciklizni jó

50km/órás ellenszélben hazabiciklizni kerekesszékes kosárlabdameccs után már nem annyira kellemes, de azért még mindig jó. :)

Álomfejtés

Tegnap lajhárral álmodtam. Arra nem emlékszem, hogy pontosan mit - amilyen aktív fajta, amúgy is biztos túl gyorsan pattogott fáról fára, hogy követni tudjam a mozgását, de történetünk szempontjából ez most nem is fontos. Mert tudat alatt végig azon gondolkodtam, hogy ugyan miért álmodnék én lajhárral. Aztán egy telekonfon  végül beugrott: meg kell tanulnom japánul.

Tulajdonképpen logikus.