Barátunk, a bőralma

A barátainak csak Nasi

Miért is szeretjük? Mert van benne minden, amiért élni érdemes (a szalonna, a csoki, a kolbász, a kávé, a koffein, a rakott krumpli és az alkohol kivételével, bár ez utóbbi alighanem megoldható): alma és körte.

Először három éve találkoztam ezzel a csodával, természetesen az újpesti piacon. Egy almásbácsinak kinéző úriembernél megláttam ezeket a körteszerű, de azért fura dolgokat, és megkérdeztem, hogy ugyan mifene a jószág. Azt mondta, nasinak hívják, és adott kóstolót. Rögtön vettem is 4 db-ot, amit a következő heti piacozásnál rögvest korrigáltam is egy kilóra, mely mennyiséget meg is vettem rendre, mígnem kiapadt a nasifolyó. Pedig már adtam a zöldségfaló kollégának is a "mutáns almakörtéből", és pont akkor.

Aztán két évig elkerültük egymást valahogy, és nem az igyekezeten múlt (legalábbis részemről), mígnem az én drága, imádott nővérem rá nem akadt a terményre. Most már bőralma néven fut, ami elsőre kissé meglepő, úgyhogy rá is kérdeztem a zöldség-gyümölcs disztribúciós szakembernél, hogy ez meg mi. Amint kimondta, hogy nemesített almakörte (vagy mi; igazából csak az alma és körte szavakra hájlájtoltam), már tudtam, hogy itt üzlet fog köttetni. Azt is mondta, hogy talán egész februárig lesz. Juhé.

(Kicsit társalogtunk is, és kiderült, hogy azért kerültük el egymást ügyesen két éven keresztül, mert folyton változtatták a helyüket. De most már megvannak, és megint sok nasit fogok enni. Bőralma... heh.)

Szótárazzunk

Minden napra egy szó rovatunkból

Őrült (fn.): személy, aki porszívózás előtt gondosan félretesz két porcicát, hogy takarítás után viszonylag látható sarkokba helyezve azokat ne tűnjön tisztaságmániásnak.

Hanayama Puzzle Night

A cégba' benne, mely során jobbára Hanayama ördöglakatokat próbáltunk meg szétszedni, majd összerakni. 

Épp egy nem-Hanayama puzzle, a Lunatic Lock kinyitása közben merült fel a gondolat az egyik, egyre zaklatottabb tekintetű résztvevőben, hogy bezzeg ezt egy ötéves gyerek simán kinyitná. Valaki más kifejtette, hogy Sanyikát, azt az ötéves gyereket bizony pont azzal a lakattal zárnánk el egy közelebbről meg nem határozott, de mindenképp jól zárható helyre. Innét pedig már nyilvánvaló volt, hogy a kölyköt csak egy másik ötéves szabadíthatná ki, csakhogy őt már nem engednék be az épületbe, mert Sanyika is bejött, és soha senki nem látta többé...

Pedig azt hittem, az ördöglakatosok szelíd emberek.

Helyreigazítás

Korábbi bejegyzésemben tévesen állítottam, hogy "hamis olasz felsállal" tartottak jól. A jóltartás eszköze valójában gombával dúsított olasz felsál volt.


Minden érintett elnézését kérjük.

B. vissai

Vajon mit takar a b? Kiderül mai történetünkből.

Elvoltunk soppingolni barátnéval - egy kis ez, egy kis az, blúzok, kardigánok, miegyéb, és mivel most kezdődik a szívecskés alsók vadászidénye*, mondok, toppanjunk be az Intimissibe. Betoppantunk, körbenéztünk, sehol egy említésre érdemes darab, ámde itt van a Tezenis rögtön mellette, és tavaly ott volt tökjó, kukkantsunk be oda is. Így is lett. Körbenéztünk, ki-ki megtalálta a lelki társát, én speciel egy piros pizsinacit (itt se volt rendes szívecskés alsó). Aztán mivel ez volt a nap záróakkordja, összegyűltünk hármasban (barátosné, Mr. barátosné és én) az egyik kinti padnál, és nekiláttam elővenni a táskámból a sálat meg a sapit, mert ugye kissé hűvös van. És mi figyel a táskám szíjáról? Egy harisnya. Becsomagolva meg minden.

Enyhe szívroham, "ez mióta lóg rajtam?" firtatása, majd a cégjelzés megtekintése után  megkönnyebbülés, hogy csak a Tezenis óta. Rövid töprengés után eldöntöttem, hogy visszaviszem, mert ha le is tartóztatnak, csak ki tudom dumálni magam, hogy ha olyan zseniális mesterbűnöző vagyok, hogy észrevétlenül kisétálok a boltból ezzel a hatalmas értéket (995HUF) képviselő ruhaneművel, csak nem vagyok olyan szánalmas, hogy vissza is viszem. (Kivéve ha hencegni akarok zsenialitásommal, de mint azt az Evil Overlordság 6. pontja kimondja, ez nem jó ötlet.)

Visszavittem, örültek, senki nem akart letartóztatni, szívélyes búcsú, örülés, ismét távozás, elbúcsúzás Mr. és Mrs. barátosnétól, majd a villamos felé menet bekanyarodás a Tezenisbe, hogy ha ennyire jönni akar velem ez a kedves harisnya, hát jöjjön, és jól megvettem. Nem röhögtek kicsit se, mikor mondtam, hogy ez égi jel volt. A Tezenisben kedvesek az eladók, úgy tűnik.

No tehát akkor. Mai rejtvényünk: vissai kissé b_ _ _ _, de azért mi sz_ _ _ _ _ _ _.

*Kevésbé ismert hobbijaim egyike a szívecskés alsók vásárlása.

Függő helyzet

Nem nekem találták ki ezt a lakásberendezés-dolgot.

Amihez értek, az a takarítás meg a kanapén döglés hosszú órákon keresztül, zombiként kattintgatva, miközben a háttérben szól a tévé. Oké, időnként engedek a társadalom nyomásának, olyankor szerzek be pár zsák paradicsommagot, de ez mindenki szerencséjére viszonylag ritka. (A paradicsomok még élnek, legalábbis némelyik. És azt gyanítom, hogy az elmúlt háromnegyed év során önvédelemből ráléptek az evolúció mozgójárdájára és már egyáltalán nem paradicsomtövek, hanem átalakultak olyan életformává, amit így, ahogy most vannak, át lehetne ültetni a Mars kevéssé vendégszerető talajába, hogy pár évtized alatt kiirtsák az esetleg létező helyi flórát és komoly veszteségeket okozzanak a faunának. Na de hol is tartottam.)

Viszont családi örökségem a szovjet stopperóra meg hogy utálom, ha be lehet látni az ablakomon (egy rendszeres olvasóm esetleg megoszthatja a családi legendát a Z.J. utcai függönyökről.) 

Felfedeztem pár hónapja, hogy ha kint süt a nap, vagy ha bent ég a lámpa, akkor belátni. Rögtön akcióba is lendültem, és a múlt héten elmentem az Ikeába, beszerezni egypár vég függönyt (az nem zavar, ha nem látok ki, csak jöjjön be valamennyi fény és ne lehessen belátni.)

Vasárnap pedig el is jutottam odáig, hogy felakasszam a nappaliba szánt piros függönyt (egy átlag villám hozzám képest szinte visszafele megy). A nagy dupla ablaknál, ahol meglehetősen szerencsétlen a fal-ablakkeret elrendezés, egész vasárnap estig egy Ikeás drótdarab volt. Mikor is leborult a 145x275 centis függöny súlya alatt.

Nem egész fél órával később már meg is rendeltem életem első fúrógépét a Praktikerből (jobbra és balra is tud fúrni, fordulatszámszabályzós meg ütvefúrós is), és elégedett voltam az élettel. 

Hétfőn aztán szembesültem a kegyetlen világgal. (Gyorsan megjegyzem, hogy a világ ez esetben jót akart nekem, és ezt azóta már teljesen beláttam.) Egy nagyraBeCsült barátném például rámutatott, hogy (a) szívesen kölcsönadják nekem a fúrógépüket mindenféle kütyükkel együtt (b) ha majd egyszer találkozom a Nagy Ővel, annak valószínűleg szintén lesz fúrógépe, és akkor az egyik fölösleges lesz, tehát pénzkidobás fúrógépet venni. (Azóta gondolkoztam a dolgon, és szerintem ha csak esküvő után mutatom meg a kamrát a fúrógéppel, akkor talán nem azonnal akar majd elválni.)

A világ másik fele arra mutatott rá, hogy egyszerűen csak vázoljam a problémát a megfelelő környezetben, és akkor külön testőrséget kell fogadnom a fúrógéppel közeledő egyedek ellen. Na most, én már vasárnap vázoltam, de nem kellett sokat költenem testőrségre, így belenyugodtam, hogy kapok kölcsönfúrógépet, apu beójaként azért nem vagyok teljesen sügér falfúrásban, mi bajom lehetne. Kivéve ha betonba ütközöm, de hát mit keresne az ablak környékén beton, ugyebár.

Kedden megtörtént a karnis beszerzése (tudom, megjavíthattam volna a drótdarabot, de annak 5kg a max. ajánlott terhelése, és ha már nekilátok, akkor valami tartós megoldást keresek), és itt kezdett el beigazolódni a világ másik felének az igaza. Egy kedves kollégám ugyanis felajánlotta segítségét, fúrógéppel, kocsival, fúrással együtt.

Először persze szabadkoztam, hogy ááááugyandehogy, megoldom én, igazán fölösleges, már az is nagyon kedves tőle, hogy eljött velem karnist venni, megmutatta, hol van a sokkal olcsóbb csomagajánlat, és hazahozta a karnist. 

Egy másik barátom (aki épp egy másik kontinensen tartózkodik, könnyű így bátornak lenni) pedig arra mutatott rá, hogy rettentően független vagyok, pedig nem kéne annak lenni.

Erre tegnap rájöttem ám. Itthondolgozós napot tartottam, mert este 8 és reggel 8 közt a házszabály értelmében nem szabad zajt csapni (ez más szomszédokat nem akadályoz a hajnali fél hetes fúrásban), és reggel 8:00-kor neki is láttam.

Az ablak jobb oldalán szépen bejelöltem a lukak helyét, pontozó, fúrógép, tipli, konzoltartó, csavar, konzol - kitűnő. A másik oldalon a fúrógépig minden jól ment, aztán betonfalba ütköztem. Nem sokkal később kapituláltam - én betonba márpedig nem fúrok. Tudom, hogyan kell, láttam már embereket ütvefúrni, de én nem akartam olyat. Nem számítottam azonban a fúrógép tulajdonosának kitűnő ügyfélkezelésére. Felhívtam, és mondtam, hogy nekem ennyi volt, betonba nem fúrok. Ugyan miért nem, kérdezte ő, átkapcsolok ütvefúróra, nekidőlök rendesen, menni fog szépen apránként. Oké, megpróbálom, mondtam erre én, mert mindig is nehéz volt meggyőzni. Megpróbáltam, hangos volt. Ismét meglengettem a fehér zászlót, és felhívtam az úriembert, hogy hát nem, ez nem megy. Elmondta még egyszer, nagyon megnyugtatóan, hogy nem lesz semmi baj, csináljam szépen, ahogy megbeszéltük. No jó - így én - megpróbálom még egyszer. Megpróbáltam, és csodák csodájára haladtam vagy fél centit. Ezen felbuzdulva röpke húsz perc alatt ki is fúrtam mind a három lukat. Talpig leizzadtam, minden bajom megvolt, de büszke voltam magamra, hogy mégis sikerült.

Csakhogy a lukak kissé túl bőnek bizonyultak a 6-os méretű tipliknek. Körbetekertem őket ragszalaggal, hogy hátha akkor szorulnak, de így se tudtam rendesen meghúzni a csavarokat. Irány az Obi, gondoltam én. Majd ebédszünetben elmegyek. 

Aha, ahogy azt vissai elképzelte. WFH (otthonról dolgozás) közben ugyanis reggelente általában lustulok, netezek, félszemmel nézem a hómsoppingot, aztán tizenegy-dél körül elkezdek dolgozni, délután négykor meg már innom kell egy kávét, hogy ne gyorsuljak túl. Most is így lett. Fél hétkor megebédeltem, és összecihelődtem, hogy na most elmegyek az Obiba. 

Ahogy álltam teljes menetfelszerelésben az ajtó előtt, kulccsal a kezemben, arra gondoltam, hogy hideg van kint. Meg sötét. Meg egyébként is van redőnyöm. Visszaöltöztem szépen otthoniba és bebújtam a kanapén a takaró alá, mert az hidegben jó.

Pár perccel később csörgött a telefonom, a korábban említett kedves kolléga volt. Érdeklődött, hogy jöjjön-e másnap reggel segíteni. Ezen a ponton már csak szánalmasan vernyákoló, lélekben összetört lakástulajdonos voltam, így egy szívhezszóló "léééééééééééééééééééééééééééééccilécci segííííííííts"-et hallattam.

Másnap reggel jött, hozott nagyobb tiplit, továbbfúrta nekik a lukat, aztán felkapott kölcsönfúróstul és elszállított az irodába. Délután elslattyogtam az Obiba, vettem megfelelő méretű csavart (mert az nem volt a nagyobb tiplihez), este hazajöttem, felcsavaroztam a konzolt, ráaggattam a függönyt, és azóta is ott lóg teljes nyugalomban.

Megtanultam a leckét. Bármi fúrni- vagy szerelnivaló van, szánalmasan vernyogok, hogy jöjjön valaki segíteni.

A' időnek járásárul III

Kedves TV2.

Hideg van. Nagyon hideg. Felfogtuk. Tél van b+, monnyámámástis.