A' időnek járásárul II

Tsupántsak egy villámbejegyzés, amivel remélhetőleg eljutok a "közzététel" gombig, nem úgy, mint a másik hárommal, melyek összesen 100%-ig készen vannak (40%, 40% és 20%, respektíve.)

Még november végén konzultáltam egy jósnővel, aki beavatott a titokba: én vagyok a kiválasztott, aki ha 90 napig minden reggel eljárja a tavaszváró táncot, akkor kitavaszodik. Lelkiismeretesen jártam is a táncot minden reggel, csak múlt héten, hogy lázasan feküdtem itthon egy hétig, hagytam ki néhányat. Felhívtam hát a jósnőt (úgy szólt bele, hogy "ki az?", ez kicsit gyanús volt, rá is kérdeztem, de mondta, hogy csak viccelt, és akkor jót nevettünk), és bevallottam, hogy idén nem lesz tavasz. Megnyugtatott, hogy ha most hat napig reggel és este is táncolok, akkor semmi vész, rügyeznek majd a fák rendesen.

Vettem továbbá egy szkennert, hogy de jó lesz beszkennelni a családi képeket. Ezért aztán meg is látogattam a szüleimet a hétvégén, hogy elhozzak egy kis kupac fényképet, kidolgozni a módszert. Beengedtek, jóltartottak hamis olasz felsállal meg rakott krumplival meg ikeakexszel, ügyeletes is voltam a hétvégén, vasárnap ellátogattam az Ikeába még több kexért, így hát megállapodtunk, hogy majd még visszajövök a fényképekért.

Miután ebben megállapodtunk, és már a műszakom is lejárt, öt-negyed hat körül, összecsomagoltam, sapka-sál-doksi a kézben, mondtam, hogy na akkor most hazamegyek, és még egy mosást is fel tudok tenni.

Negyed nyolckor, mikor már körülbelül hatodjára jelentettem ki teljesen határozottan, hogy "na de most már tényleg elindulok", tényleg el is indultam.

On an unrelated note: most már sokkal többet tudok a budapesti hidakról, mint ma délután ötkor.