Megszületett az ötlet még tavaly, hogy el kéne menni egy hosszabb biciklitúrára. Akkor már túlvoltunk egy sikeres őrségi- és egy szintén dicsőséggel teli Balaton-túrán, így szinte logikus volt, hogy a Passau-túrát átugorva elgurulunk Észtországba. (Most már persze mindketten tagadjuk, hogy a miénk lett volna az ötlet.) Tallinnba leginkább kétfelől megy repülő, és egyik sem Budapest. Hajó is Finnországból és Svédországból a jellemző, vonaton meg rengetegszer kell átszállni, így maradt az autó, mint megközelítési mód. (Note to self: legközelebb repülővel jövünk és itt bérelünk biciklit. )
Ja, hogy miért pont Észtország? Sok oka van annak.
- Lapos. Nem kicsit, nagyon.
*javítás az első nap után: időnként kis mennyiségben meredek emelkedőket tartalmaz.
- Olcsó az internet. Nem kicsit.
- Van tengerpartja. Oké, a víz átlaghőmérséklete a folyékony jég és a beledugásra elkékülő végtagok közt lehet valahol, de a tenger az tenger.
- Második legközelebbi rokonaink, és a legközelebbiek is ide járnak piálni. (Azt már sikerült kideríteni, hogy a "tere" a szia, a "keskus" a
Az út ide a GPS szoftver kedvétől függően 1600 és 1900 km közt van valahol, de ha nem hagyja az ember, hogy mindenáron autópályán vigye a cucc, jócskán le lehet faragni belőle. Így is huszonnyolc órát jelzett elő utazási időnek, ezért történt, hogy egy jókora szakaszon (mármint nekem jókorán) én vezettem. Autót. Forgalomban. A jármű életkora napokban mérve kevesebb, mint az enyém években; sőt, ha az autó annyi éves lenne, ahány napos, nem fogyaszthatna alkoholt. Mindegy, minimális sikoltozás, szűkölés és pánikolás alkalmazásával abszolváltam a feladat.
Litvánia határában megálltunk egy mérsékelten tiszta, ám barátságos benzinkútnál, ahol a fősofőr, Norbi hunyt pár órát, míg a másodsofőr őrködött, és befejezte a Végítélet c. Stephen King örökbecsűt. Megj.: Ti, lányok, ne tegyétek.
Az ezután következő néhány óra nekem kiesett. Norbi időnként felvert, hogy megmutassa a helyi nevezetességeket, de hamar rájöttem, hogy egy elég meggyőzően mormolt "ó, ahá", vagy "nahát" után szundíthatok tovább. Annyit nagy bizonyossággal állíthatok, hogy Lengyelországban és Litvániában sok gólya él. Ja, meg azt, hogy a balti államokban Hesburger van, nem az amerikai láncok. Meg hogy a Hesburger finom. Aztán hipp-hopp, Észtország lett, azon belül Tallinn.
Megtaláltuk a szállást (Norbi igen ügyesen navigál), becuccoltunk, és elindultunk körbenézni. Az első észt vendéglőről kiderült, hogy szír vagy efféle, mindenesetre finom a helyi shish kebab. Az A. Le Coq pedig a világ legfinomabb söre.
Elsétáltunk a kikötőn túlra, ahol több bolt is volt: Alkoholpood, Alko-keskus, meg egy harmadik típus, aminek nem emlékszem a nevére, de szuveníreket és alkoholt árult. Beszereztünk négy üveg frissítőt, elvégre mi aztán fel akartuk venni a helyi ritmust, meg a kultúra is fontos nekünk, és hát rokonok vagyunk vagy mi a szösz. Hazasétáltunk, vidáman csörgött a zacsiban a négy ampulla nedű, és még egy Tele2 boltba is bementünk, internetes SIM-kártyát venni. 2.90€ egy hétre, 10GB. (Telekom és egyéb létformák, csak úgy mondom. Nincs egy ezres.) Otthon felhörpintettünk egy-egy üvegcse kultúrát, majd nyugovóra tértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése