Puuna Öömaja - Haapsalu
Reggel elfogyasztottuk minivirsliből, főtt tojásból, sajtból, sonkából, zöldségekből és almaléből álló szerény reggelinket, majd útnak eredtünk.
Hadd szóljak pár szót a helyi utakról. Röviden: jók.
A bicikliutak egyszerűen csodálatosak: tükörsima beton, közvilágítás, kétkilométerenként pihenő, ingyen sör és baráti kézszorítás egy tetszőlegesen választott észt potentáttal. (Oké, kicsit túloztam. Ez csak városon kívül van így, városon belül ugyanolyan, mint Budapesten.) Sajnos csak a nagyobb települések környékén vannak ilyen csodák, aztán maradnak az autóutak, de azok se rosszak.
Szinte mindenütt széles betonozott utak vannak, legtöbbször szaggatott vonallal leválasztott biciklisávval. Az autók jellemzően derekas távolságot tartva kerülnek ki még így is. Már amennyi autó van - a forgalmas utakon percenként két autó halad el mellettünk, a kevésbé forgalmasakon óránként nulla és öt közt valahol.
Az utak ezen kívül szépen fel vannak festve, nagyon kevés bennük a hepe és hupa. Anyagukat tekintve több bennük a csillogó mütyür, mint mifelénk, az első napon még próbáltam kerülgetni az üvegmorzsákat, de nem kell, mert ez nem az. Van még egy sajátossága is egyiknek-másiknak: a bicikli kereke felkap időnként egy-egy kavicsot és átfuttatja a sárvédőn, igen ijesztő zajt hallatva eközben.
Visszatérve a főszálhoz: szinte mindenütt ilyen az út.
Cirka 18 km után, ahogy békésen tekertünk, jött a bicikliút-tábla, hogy mi itten most kanyarodjunk be jobbra. Norbi kételkedett, de a tábla szava szent, így hát kanyarodtunk. Épp lejtő is jött, száguldottunk, a menetszél simogatta fürjeinket, dehogy gyanakodtunk.
Mikor eltelt már annyi táv, hogy fontolóra se vegyük a visszafordulást, mint lehetőséget, hirtelen megszűnt a betonút, és olyan murvás földút lett belőle, amit még ellenségeimnek se nagyon kívánnék. Oké, kívánnék, de csak nekik. Meg a politikusoknak.
A korábban csak berzenkedő fenekek, egész pontosan az enyém, az első pár száz méter után a nyílt lázadást fontolgatta. Nem csak hogy rázott az út, ahogy pattogott a köveken a bicikli, de még ki is farolt időnként a paripa, hol egy szerencsétlen kőkupac, hol egy orvul rejtőzködő homokágy miatt. És ami igazán széppé tette a helyzetet: megállni se lehetett pihenni, mert akkor jött Észtország állatvilága, a böglyök.
Mint egy korábbi bejegyzésemben említettem, az észt bögöly fürge és szívós fajta. Nehéz lerázni, nehéz agyoncsapni. Csapatban támad. Norbi nem is annyira az eséstől tartott, inkább attól, hogy defektünk lesz és egy izmos bögölyraj teljes figyelmétől kísérve kell kereket foltozni. Nem az zsákbamacska-áruló fajta, megmondta, hogy legalább nyolc kilométer ez a szakasz. (Tíz lett végül.)
Úgyhogy tekertünk, mint a veszett fene. Emelkedőre fel, lejtőn le, kanyarban, kis- és nagy kőkupacok között és -körül. Ha sikerült 17 km/h fölött maradni, a böglyök elmaradoztak, de amint lelassultunk valami miatt, rögtön megtaláltak. Átharaptak a ruhán is, és nem csak egy kis duzzanatot hagynak maguk után: véresre harapják az embert ÉS marad utánuk egy viszkető dudor.
Lassan négy napja ennek a mókának, és még mindig vakarózással töltöm az éjszaka egy részét, hála annak a húsz (plusz-mínusz kettő) bögölynek, akik az én vérem mellé tették le voksukat. (Norbi viszonylag sérülés nélkül megúszta.)
Kábé nyolc kilométer után tudunk megállni pár percre, abban a kanyarban a böglyök valahogy lemaradtak és nem akadtak a nyomunkra. Kifújtuk magunkat, megszámoltuk a harapásnyomokat, ettünk és ittunk kicsit, aztán mentünk tovább.
Amit a térkép "már jó minőségű út"-ként aposztrofált, az ugyanolyan murvás volt, talán a szemcseméret volt kisebb valamivel. Tekertünk tehát tovább, bár kezdett úgy tűnni, hogy hű követőink hada fogyatkozik. Ám a diadalittas kiáltás csak akkor hangzott fel, mikor egész váratlanul elértük a gyenge minőségű betonutat. (Értsd: a többi úthoz képest gagyi volt, de ott és akkor felért egy márványból kirakott négysávos sugárúttal.)
Pár kilométerrel később egy diszkrét tábla jelezte, hogy ételt, italt, valamint strandolási lehetőséget kínálnak. Utóbbival, mivel kellett volna gurulni hozzá még vagy ötszáz métert lejtőn lefele (ami, mondanom se kell, visszafele emelkedő) nem éltünk, de a vendéglőt meglátogattuk. A szoljanka leves ugyanolyan jó volt, mint az előző helyen, és a Cézár-saláta is ütős volt; igaz, itt apró bacondarabkák helyett apró rántottcsirke-darabok voltak benne.
Megint megnéztük a térképet, és láttuk, hogy a bicikliút ránkerőszakolta kitérővel vesztettünk nyolc kilométert. Azaz nyertünk, mert annyival többet kellett letekerni.
Összeszorított fogakkal és egyebekkel nekiláttunk az út hátralevő részének. Norbi kiszúrt egy nyitva tartó gyógyszertárt, ahol zseniális pantomimjátékomnak (na meg az angolul egy szót se tudó, ám lelkes gyógyszertáros hölgynek) köszönhetően szert tettem egy tubus Bepanthen krémre, egy jókora tubus napozás utáni aloe verás krémre, és végül, de nem utolsó sorban: egy üvegcse szúnyogriasztóra, ami a rajta levő ábra szerint tán még a böglyöket is távol tartja.
Az út utolsó öt kilométere nem fog bekerülni a dicsőség csarnokába. Fáradtak voltunk, emelkedő vezetett Haapsaluba, és itt ismerkedtünk meg a böglyök utáni legjobb barátunkkal, az erős szembeszéllel. Volt olyan szakasz, ahol a három felsoroltnak köszönhetően már szinte visszafele gurultunk.
Végül azért megérkeztünk a szállásra, ahol ismét sehol senki. Vizünk még volt, úgyhogy semmi probléma. Norbi telefonált, a tulaj közölte, hogy oké, az ajtó nyitva, az emeleten az 1-es ajtó mögötti szoba a mienk, érezzük magunkat otthon, majd hétre jön, hogy elrendezzük a fizetést. Nem egy vécékulcsra kötött dísztárcsa, igaz?
Mire lezuhanyoztunk és elkezdtük keresgélni, hogy hol van a legközelebbi etetőhely, befutott a tulaj is meg a férje. Begyűjtötték a pénzt és elárulták, hogy potom 300 méterre van egy vendéglő. Volt az hatszáz is, de még mindig közelebb volt a guglimaps ajánlatánál (1.2 km egy kávézóig, vagy kétszáz méter egy állateledel-boltig). Eltipegtünk odáig, megkajoltunk, majd vetettünk egy pillantást a tengerre. Ugyanazon az úton vissza, ágyba bekecmereg, kómáz.
A böglyök meg bögöllyenek meg. (© Norbi)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése