2016. augusztus 19., péntek

Az első hét

Tl;dr: Ez is megvolt.

Hétfőn mentem már dolgozni. Izgultam is emiatt rendesen. Voltam már itt, az igaz, de akkor még látogató voltam, meg egyszerű dolgozó, egy csomó span fogadott, akikkel már évek óta együtt dolgoztam, most viszont már officer vagyok, van egy rakás új ember, nem ismerem az erőviszonyokat, rémes vagyok irodai politikából, mi van, ha beszólok valakinek már az első napon?, és legfőképpen: JAJISTENKÉM MIT VEGYEK FEL?
Mert ugye egy szem bőrönddel jöttünk, és ami jó ötletnek tűnt irodai öltözetnek akkor, toprongynak látszott vasárnap este. Pláne hogy nem a tényleges irodában kezdtem reggel, hanem a főhadiszálláson, ahol fontos emberek vannak háromrészes öltönyben, és ahol Gucci ruciban lenni ciki.
Az első napon kezdés előtt papírmunka volt és ujjlenyomatvétel. A papírmunka az őrületbe kergetett: április óta naponta kaptam automatikus értesítőt, hogy töltsem ki az I-9-es nyomtatványt érkezés előtt, KÜLÖNBEN!
Ebben az az érdekes, hogy az I-9-es kitöltéséhez kell az I-294, amit a határ átlépésekor kap az ember. Mikor az automata értesítő helyett már egy igazi embertől kaptam morcos levelet, hogy töltsem már ki, rákérdeztem erre az apró bökkenőre, hogy ugyan mégis hogy, találjak ki magamnak egy zöldkártya-számot?
Ezen rágódott pár napig, aztán írta, hogy na jó, de csak akkor kezdhetek el dolgozni, ha kitöltöm, úgyhogy töltsem ki, amint tudom. KÜLÖNBEN!! Ráhagytam.
Az automatikus levelek persze folytatódtak.

Hű Olvasóim talán észrevették az előző előtti posztban a lista egyik elemét, na az volt ez. Szombaton valamikor bekúsztam a budapesti gépemre távolról és kitöltöttem azt a nyomorult nyomtatványt. Az egyik felét, a másikat a cégnek kell az első munkanap elején.

Reggel kivasaltam pár blúzt, öltözködési tanácsot kértem legfőbb tanácsadómtól, aztán erősen markolva az erre az irodára pont nem kalibrált belépőkártyámat nekivágtam a napnak.
A megadott irodában elhajtottak, mert az igaz, hogy csinálnak I-9 kitöltést és ujjlenyomatvételt, de nem nekem, mert ma csak gyakornokokat és a frissdiplomás program résztvevőit intézik, jöjjek vissza délután.
Aki ismer, tudja, hogy hülyét kapok, ha munkanapon nem hagynak dolgozni, úgyhogy egy velős "francokat" elmormolása után átmentem a másik irodába (a tényleges főirodába), elmagyaráztam, hogy mi az ábra, és simán megcsinálták a papírmunkát. Ujjlenyomatot viszont nem tudtak venni, úgyhogy visszaosontam az előző helyre, és egyszerűen kikerültem a pasit, aki az előbb elhajtott. (A pofátlanság fél egészség.)
A biztonsági személyzet is ráncolta kicsit a homlokát, hogy mit keresek én itt, nem vagyok kezdő, de azért mégis; van belépőm, csak nem működik...
Szép tágra nyitott szemmel, percenkénti húszas csapásszámmal pislogtam (annál több már gyanús), ártatlan mosoly - végül megesett rajtam a hölgy szíve és levette az ujjlenyomatot, még a kártyás embernek is átadott, hogy állítsa be a helyi jogosultságokat. Elég segítőkészek itt a népek, és nem kell sokat rimánkodni, egyszerűen csak elmondod, hogy mi van, aztán hagyod, hogy a lelkiismeretük elintézze a többit.

Papírmunka letudva, irány a munkavégzés tényleges helye. Tízre már ott is voltam, besuhantam a jó kis kártyával, és irány a 16. emelet. Ravasz róka voltam, tudtam, hogy itt bizonyos liftek csak bizonyos emeleteket szolgálnak ki, és egyből a jó lifthez mentem. Odafönt meg még egy térkép is volt a bejárat mellett, hogy ki hol ül. Ami nagyon jó, mert zegzugos az emelet nagyon. Tök jó ötlet az a térkép valóban, épp csak az "Ön most itt áll" hiányzott róla (juteszembe, holnap odarajzolom, ma is láttam egy eltévedt embert, szerintem már kedd óta bolyong).

Elkaptam egy arra kószáló helybelit, hogy merre van az a kék folt, ami a csapatomat jelöli, ő se tudta. Jóvan, akkor nekivágunk.
Gondosan olvasgattam a névtáblákat az asztalokon és az irodákon, egyik-másik ismerős volt, de nem volt bent senki, akit ismertem volna. Aztán egyszer csak előttem termett egy vékony pasi, headsettel a fején, hogy én vagyok-e én. Mondok jah, ő meg Paul lenne? Mondja jah. (Április óta hetente sok órát beszélgettünk telefonon is, IM-en is, de fénykép nincs róla és nem volt videókonferencia sem, úgyhogy akkor láttam először, és csak a hangjáról ismertem meg.)
Az egyik projektmenyus vette észre, hogy ott kolbászolok, és szólt neki, hogy alighanem én vagyok az.

Megmutatta az irodámat (értitek. Az irodámat. Nekem. Iroda. Hát heh), a konyhát, ahol kávét, teát és efféléket lehet vételezni, aztán hagyott békiben - azaz bejelentkeztem és két perccel később már úgy cseteltünk, mint mikor még Bépesten voltam.

Adott fél órát, aztán felmarkolt és körbevitt, részint hogy megmutassa, ki hol ül, részint meg hogy lássák a népek, hogy itt vagyok. Persze alig találtam vissza a helyemre, de kedden már jó tengerimalac módjára közlekedtem.

Amúgy semmi érdekes nem volt. Most nyár van, az emberek fele szabadságon, a másik fele meg azt gondolja, hogy akivel találkozni akar, az úgyis szabadságon van, így hát csak csordogálnak a dolgok. Unatkozni persze nem szoktam, mielőtt valaki aggódni kezdene; és nem mellesleg az asztalomnál ülve pont úgy érzékeli a Pokémon Go, mintha két Pokéstop közt lennék, és rendesen jönnek a Magikarpok is, tehát az unalmasabb meetingek is eltelnek valahogy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése