Még pár szó a tömegközlekedésről

Egy biztos ponty a Whitehall állomáson

Magunkhoz képest meglepően aktív életet folytatunk itt. A régi szép időkben a szombat/vasárnap reggeli piacon kívül időnként volt egy-egy mozi, kéthavonta egy kajálás gasztrokocka barátokkal, és még a heti nagyobb vásárlás is Esemény volt.

Itt meg... Szegény kanapé lassan meg se ismer. Connecticutban a két macska már-már ismerősként kezel, a tegnap délelőtti kalauz a Metro North vonalának pedig tutira ugyanaz volt, mint a kettővel ezelőtti délutános. Norbi lefutott egy félmaratont, Péteréknél a Giants-Packers meccs közben javítottam elfogadható szintre egy Livingston névre hallgató sirályról szóló házi feladatot (és kikapott a Giants.... szipp), felkerültem Instagramra a CrossFit box fényképein, amint farkasszemet nézek régi ellenfelemmel, a 20 hüvelyk magas dobozzal, illetve világítós szemüvegben, kackiás papírbajusszal vigyorgok az évbúcsúztató edzésen.

Ja, nem panaszkodom, csak locsi-fecsi; jó dolgok ezek, és csak nekem ekkora szám. Egy igazi friss New York-it meg se ismer a házinénije, mert mindig Eseményekre jár, mi meg vittünk bejglit neki. (Mazsolátlant. Házi, Norbianyu receptje alapján.)

Szóval a metró. Határozottan más arányok, mint másutt. Budapesten a hármas metró eltökélt léptekkel bevonul az állomásra, megáll, ajtót nyit, utast cserél, bemond, villog és sípol, ajtót zár, nekiiramodik, és sutty. (Vegyük észre, hogy kihagytam egypár kézenfekvő, tűzre vagy füstre utaló poént.)

Itt azon a ponton kezdődik a különbség, hogy a szerelvény az állomás feléig-harmadáig nem is nagyon fékez, mert ha ezt a bohóságot tenné, az utolsó három kocsi nem jutna el a peronig. Egy állomás egyik vége az N. utcánál van, a másik az N+1. utcánál, ami így fejből nem tudom, mennyi, de hosszú. És persze ezek jó masszív kocsik. Olyanok, mint New York maga is: kicsit kopottas, kicsit ragasztószalag tartja össze, kicsit koszos, de rozsda nincs, a foltok rendszeresen át vannak pamacsolva, a törött ülések láthatóan javítva vannak, és ha a fene fenét eszik is, a metró eljut A pontból B pontba, izomból.

Oké, időnként porszem hullik a gépezetbe. "Ladies and gentlemen, we are being held momentarily by the train's dispatcher" - értsd: expressz vonat miatt feltartóztatják a "helyi", minden görbe fánál, avagy ahogy errefelé mondják, minden patkánykakinál megálló R vonatot; viszont a 77. utca utáni váltó mostanában nem rakoncátlankodik, azaz amiatt rég volt késés, és ami igazán komoly gondot okoz, az a signaling problems, vagy ha nem nyílik egy kocsi ajtaja. Utóbbinál gondolom kivonják a szelvényt a forgalomból, és cirka 10-15 perces késés van, míg a többi vonat buzgón nyargal, hogy kiegyenlítse a telítettséget, a signaling viszont bármi lehet. 472 állomás van (mióta végre megnyílt az új vonal is), minden összefügg mindennel, tehát ha valami forgalomirányító lámpa vagy váltó vagy mifene elromlik, két-három vonalon is lehet késés. És minden vonal két-három, esetleg négy járat (a sárga vonal az R, N, Q, W például, és ez minden mással keresztezi egymást valahol). Úgyhogy ha signaling, akkor az sokáig tart.

Na de profik itt, kérem. Azt ritkán érteni, amikor bemondja a megálló hangosbemondója vagy a metró másodpilótája (aki a szelvény közepén van, és nézi, hogy mikor lehet zárni az ajtókat - mondom, nagyon hosszú a vonat) a késés, illetve járatkimaradás okát, viszont ha kimarad egypár vonat, akkor habozás nélkül átirányítanak máshonnét, vagy átlényegítenek expressz járatot helyivé.

Kell is az, mert itt se szélesebb a peron, mint a Nagyvárad téren, viszont több ember van rá, nincs mozgólépcső szinte sehol (értsd: biztos van valahol, csak még nem jártam ott - talán a zöld vonal Bowling Green állomásán?), és az öt méter széles peroncsík mindkét oldalán sín van, így nemcsak hogy hamar megtelik, de még veszélyes is.

Múltkor, már januárban indultam volna haza negyed hét körül, és alig fértem le, de sikerült behúzódni egy oszlop mellé. Negyed óra elteltével érkezett egy csurig tömött R, azt kihagytam, és írtam Norbinak, hogy ne várjon meg a vacsorával. (A szerk. megjegyzése: igen, írtam neki az állomásról. Mert már van net az állomásokon Brooklynban végig! Nagyváros lettünk!)

Aztán bemondta az Állomás Hangja, hogy érkezik egy Q, ami helyi járatként funkcionál, a 95. utcai végállomásig. (A Q amúgy nem áll meg a Whitehall állomáson, és totál másutt megy és más a végállomása.) Arra se fértem fel, de utána már lehetett levegőt kapni a peronon.

A következő R-re már akár fel is fértem volna, de elpuhultam a nagyvárosi jólétben, és inkább a lélegzés folytonossága mellett tettem le a voksom.

Amikor balról előz egy N

Még egy Q és egy R után jött egy N, amit a diszpécser szintén local járatként jelentett be, és egész tágas volt, azonban a metró saját bevallása szerint továbbra is expressznek érezte magát, és a whitehalli kitérőt leszámítva nem mutatott hajlandóságot a szokásostól eltérő útvonal követésére sem, így két megállóval később leszálltam, és megvártam a következő R-t, amin már ülőhely is volt és egészen hazáig döcögött. 

Összességében egy óra plusz volt ez a kis móka, ám Norbi a megmondhatója, hogy a kései étkezés ellenére derűs volt a hangulatom. Analóg helyzetben, mikor Budapesten a Közvágóhíd-Honvédkórház távon a negyedik 1-es villamos hullott ki alólam ilyen-olyan okból (az egyik kitalálta, hogy garázsmenet, a másik nem tudta kinyitni az ajtaját, a harmadik nem tudta becsukni az ajtaját, a negyediknek meg az áramszedőjével volt valami), és pótlóbusz/pótvillamos kombinációval sikerült másfél kilométerre megközelíteni az otthonomat, na akkor elhagyta egypár teringettét az ajkamat. Itt viszont semmi. Alighanem az volt a különbség, hogy itt érezhetően erőfeszítés történt az utasok szállítására.

Vannak még egyéb luxuscikkek is. Ahol át lehet szállni más metróra (helyiről expresszre, vagy mondjuk R-ről B-re) peronon belül, és épp egyszerre van ott mindkét vonat, olyankor bemondja a Metró Hangja, hogy itt a másik vonat, át lehet rá szállni, és a két vonat megvárja, míg átszáll mindenki. Semmi siettető ajtócsukogatás, ajtózáró sípolás. Barátságos.

Ami hiányzik, az a Futár. Itt olyan nincs. Egyes állomásokon van kijelző, ami megmondja, hogy várhatóan mikor érkezik a következő, és azok elég pontosak is, csak ilyen sajnos egyelőre a központi állomásokon van csupán, a kitüntetett vonalakon. (Az R nagyjából mindennek a legalja.) Van, ahol van színes-szagos kijelző, ami büszkén hirdeti, hogy itten két perc múlva N lesz, négy perc múlva meg Q, úgy bizony! És mutatja az időjárást meg reklámokat is, csillivilli és menő.

Azonban ahogy telnek a percek, szám szerint kettő, majd négy, és sehol egy Q és sehol az N, sőt, befut a tizenkét perc múlvára ígért R, akkor a kijelző érezhetően kezd elvörösödni, és szinte látja az ember, ahogy a verejtékcsöppek végigszánkáznak a diódáin. Még két reklám, és hirtelen hopp, nyolc perc múlva lesz egy N (kisbetűvel, alatta: "becsszó!"), a következő R még tíz perc. Aztán ahogy jön a második Q, amiről a kijelző nem is tudott, és rögtön utána az R, a kijelző már nem mond semmit, csak mutatja a reklámokat és az időjárást és a random érkezési időket. (Ma viszont a plafonról lógó, kisebb verzió a 34. utcai állomáson pontosan jósolta meg az N érkezését. Természetesen ha konstans ugyanazt mondja, elég sok esetből egyszer igaza lesz.*)

*"Az álló óra is pontos naponta kétszer", tudom, igyak kávét.

A kisebb és kevésbé hazudós fajta

De van remény, mert digitális érkezési idők lesznek több provinciális állomáson is. Ki tudja, hátha ezek már GPS-alapúak lesznek. (Jó, a Futár valóban kiváló jószág, de nem tisztességes a budapesti és a New York-i tömegközlekedési hálózatot összehasonlítani.)