Juharszirupfölde alsó

Jávorszarvasok, hódok, juharszirup, meg valami vízesés.

Már jó régóta terveztük, hogy elmegyünk megnézni a Niagara-vízesést. Tök közel van (megnéztem a térképen, 5 centi), sok ott a víz, meg Kanada, rajta van a bakancslistán, és, ami a legfontosabb, nem munka.

Sokáig tartott, mire a csillagok együttállása kedvező lett: épp szabadságon is voltam, autót is vettünk közben, illetve Etelka és Géza is felbukkant várost nézni. Én meg a turizmus, ugye, tudjátok; de van ott Tim Hortons is, meg poutine, és Norbi megígérte, hogy annyit alhatok a kocsiban útközben, amennyit csak akarok, úgyhogy kötélnek álltam én is.

Reggel ugye futottunk, aztán becsomcsi kocsiba, GPS kalibrálás, indulás. Az első szundi után nem sokkal megálltunk egy dinerben, mer’ az is része az experience-nek.
Itt szeretném jelezni mindazoknak, akik hozzám hasonlóan a köretért rajonganak, hogy ebben az országban többnyire (azaz tapasztalatom szerint) inkább hússal próbálják jóllakatni az embert. Rendeltem meat loaf-ot krumplipürével, és jött nettó egy négyzetméter vastag fasírt, alatta két kanál krumplipürével. Nem értenek ezek engem.
Ahogy elhagyja az ember a dekadens nevjorkot, egyre kevésbé értik az olyan kifejezéseket, hogy “latte”. Kértünk olyat - hát az nincs. Viszont “Kérhetek egy kávét és hozzá tejet?” “Hogyne!” Ez mindenütt működött.

Pont ezt akarja látni az ember az autóspihenőben

Az első szállásra jócskán sötétedés után érkeztünk meg, pár perccel a határátkelés után, ahol az amúgy kedves kanadai határellenőr figyelmeztetett, hogy nálunk kéne hogy legyen a vízumigényléshez használt irathalom, mert visszafele kérhetik. Mondok ugyan minek, az a vízumhoz kellett, a vízum már megvan, minek hurcolásszak magammal egy másfél kilós papírköteget? Vállat vont, hogy mostanában már többször kérték. Eléggé lesápadtam.
A szállás kellemesen lepukkant volt, igaz, nem ebben akartunk gyönyörködni. Elmentünk sétálni, hogy megnézzük, merre kell menni másnap.

Így néz ki este 

Meg így is

Van ott egy utca, ami csupa mutatvány és látványosság és turistacsalogatás. Rögtön az elsőnél áldozatul is estem. Az volt a Looney Tunes Moving Theater. A vetített (rajz)film ütemére és irányaiba rángatják a széket, és a megfelelő helyeken vízpermetet is fújnak. Azaz fújnának, de ezt a részt megúsztuk; a székek pedig rángatóztak, épp csak nem a vásznon történtekkel ritmusban. Sebaj, egynek jó volt, és így immúnis lettem a többi helyre (tükörlabirintus, viaszmúzeum, kísértetkastélyok).

Reggel jó korán felkeltünk és reggeliztünk egy alaposat. Kissé szegényes volt a felhozatal, viszont DIY wafflesütők voltak, ami kellemesen ellensúlyozta a választék hiányosságait.

A vízesést jöttünk megnézni. Elmentünk, megnéztük. Esik.

Ott balra az a kiálló kis pöcök az amerikai oldalról kinyúló kilátó

Mindenki azt mondta, hogy a kanadai oldalról jobb megnézni, és ez így is van: az amerikai oldalon eléggé ki kell hajolni a korláton, hogy a vízesés oldalát látni lehessen, Kanadából viszont szemtől szemben, teljes dicsőségében. Felültünk hajóra is, ami odament egész közel, jól meg is áztunk, a többszáz többi turistával együtt és az ingyen osztogatott esőkabát ellenére (vagyis ahol az nem fedett). Érdemes teljesen vízálló öltözetben érkezni, vagy nyáridőben.
Az időzítésünk kiváló volt: mikor kikötött a hajónk, már igencsak felduzzadt a tömeg.

Az ajándékboltban száradtunk kicsit, aztán jött a Madárkirályság, ami egy múzeummal kombinált miniállatkert madarakkal. Van ott mindenféle, többek közt egy jó nagy főleg piros, amit a madárgondozó hajlandó rárakni az ember karjára, és készít fényképet, amit aztán az ajándékboltban meg lehet venni. Jobb meggyőződésem ellenére odaálltam, mikor megkérdezte, hogy ki a következő, és a két fényképen a spektrum teljes skáláját demonstráltam: rettegéssel vegyes gyanakvás, illetve fültől fülig terjedő vigyor. (Nem, nem vettem meg a képeket.)

Norbi szerelembe esett a denevérekkel, de az én új totemállatom a háromujjú angolna.

Mentünk tovább Toronto felé. Útközben megálltunk egy Kelsey’s nevű helyen, ott ettem először poutine-t. Ez sült krumpli, sajttal és a gravy nevű képződménnyel nyakonöntve (a gravy elméletben szaft, gyakorlatban ugyanúgy lehet kapni konzerv formában, mint bármi más szószt). Nem hagytam túlélőket.

Következett Toronto. Még világosban érkeztünk meg a szállásra, ahol miután becuccoltunk, közölte a recepciós úriember, hogy parkolni az egy utcával errébb levő nyilvános parkolóban lehet. Norbi és Géza felkerekedtek, míg mi Etelkával kulturálódtunk (lecsaptunk az ingyen wifire).
A fiúk kissé sápadtan értek vissza. A parkolóőr ugyanis figyelmeztette őket, hogy ha menni akarnak valamerre, a délre levő utca fele ne tegyék, mert az veszélyes környék; és keletre meg nyugatra se nagyon, mert ott is gyanús alakok szoktak lenni.
Hinnye, így én, és levadásztam egy brit kocsmát (The Churchmouse) szigorúan tőlünk északra. Elfogyasztottuk a betevő italokat a nagy ijedtségre, meg még egy kört, hogy hazáig kitartson a bátorság, majd elindultunk visszafele, felkészülve a torontói vad brigantik támadására. Volt haditervünk is: Etelkával eltereljük a figyelmüket, míg Norbi és Géza jól elintézi őket.
Mire visszaértünk a szállásra, bölcsebbek lettünk. A környékre vizionált kábszerárus bandák, a törvényen kívüli csürhe alighanem azokat jelenti, akik este nyolc után kicsivel hangosabban beszélnek a szokásosnál, vagy narancsízű Gatorade-et isznak a megszokott citromos helyett. Kanada, na.

A másnapi reggeli nem tartozik a kedvenceim közé, bár mondjuk a narancslé jó volt. De hogy csak édes kaja legyen reggelire… Nagy nehezen túltettük magunkat ezen, felmarkoltuk a járgányt a Veszélyes Egyedek Uralta Parkolóból, átvittük egy pláza parkolójába, és elindultunk meghódítani a CN Towert.

Ez jó magas. Különös ismertetőjele, hogy azért építették, hogy legyen (a kanadai ipar erejét bizonyítandó), és bár nem vagyok mérnök, szerintem ha az lennék, erősen csorgattam volna a nyálam a különféle okos megoldások láttán.
Van benne egy kissé alacsony pontosságú mérleg is, a kilátórész padlójába épített vastag üveg, ami kibír 14 felnőtt vízilovat, vagy 3.5 kardszárnyú delfint, és mivel nem szakadt le alattam…

Norbi tengerszintre érés után a Hoki Hírességek Csarnoka felé vette az irányt, mink többiek viszont földhözragadtabb élvezetek után néztünk, vagyis elmentünk plázázni.
Jókora hely volt ez, és alig másfél óra volt körbenézni, nem vesztegettem az időt.
Az egyik boltban ráakadtam egy isteni pulóverre, virágos hímzés van a karján, ami harangvégű, KELL. Az árcetlire pillantva elbizonytalanodtam - körülbelül másfélszer annyiba került, amennyiért nadrágot veszek. Visszatettem, de erős töprengés vette kezdetét.
Egyesültek erőink, levonultunk a kajáldarészbe kajálni, itt ettem a második poutine-t. Na ez olyan volt, amiért érdemes visszamenni. Sült krumpli alap továbbra is, de nyakonöntve húsos szósszal, sajttal, telföllel, bacondarabkákkal, újhagymakarikákkal… erről most többet nem is mondok, mert telesírom a billentyűzetet, aztán mehetek vissza a Swype-pal gépelni. Az meg nem jó senkinek.

Országomat egy ilyenért

Kajálás közben elhatározásra jutottam: visszamegyek a boltba, megkérdezni, hogy adnak-e 20% kedvezményt. Ezt megpróbálom időnként, és az esetek meglepően nagy hányadában működik (a hajlandóságot mutató vevő és a hajlandóságot mutató eladó esete). Visszementem, megkérdeztem, de nem. Közben rájöttem, hogy ez kanadai dollár, ami nem épp Monopoly-pénz, de kevesebbet ér, mint az amerikai, szóval tulajdonképpen ott a discount,  viszont a pénztárnál rárakták az adót, amitől megint lekonyult a mosolyom. Osztottam-szoroztam, végül mély sóhajjal otthagytam.

Autóba pattantunk az utolsó szállás irányába. Ez a hely az Otter Creek Inn (Vidra-patak Fogadó) nevet viselte, és amilyen helyen van (Alexandria Bay amúgy a település neve), el is hiszem.
A határtól húsz percre van, de már a másik oldalán. Szerencsére már nem aggódtam* szinte egyáltalán, hogy visszaengednek-e. És mit ád az ég, visszaengedtek. Volt pár keresztkérdés, de ezeket Etelka ügyesen és teljesen hihetően megválaszolta, és máris az Egyesült Államok területén jártunk.

*A többiek egybehangzóan állítják, hogy a határ előtt másfél órán keresztül be sem állt a szám. Ugyan kérem. Egy vissai nem aggódik.

Épp csak átértünk, mikor csörgött Norbi telefonja: a szállásadó hölgy érdeklődött, hogy mikor számíthat érkezésünkre. Norbi biztosította, hogy negyedóra és ott vagyunk, és ott is lettünk.

Vidrafalva a filmekben látott motelekhez hasonlít, kétszintes hosszú ház, elején-végén lépcső, az ajtó a szobába nyílik, a recepció lent a földszinten, benne a szállásadó nénivel (Debbie), aki tök aranyos volt. Elmondta, mi merre, hova menjünk másnap világot látni, illetve hogy hol tart nyitva sokáig kajálda; ő a maga részéről fél kilencig lesz még, mert vár egy későn érkezőt. A kisfalusi lét csábja.
Norbi mondta később, hogy a szállás foglalásakor azt is meg kellett adni, hogy hozunk-e hajót.

Kisfalusi bombajó játszótér

Kincses térképpel

Átvágtunk a nyüzsgő metropoliszon, be a helyi kocsmába, amit bármikor elfogadnék törzshelynek. Otthonos, kicsit kopottas, jóféle házikajákkal. Oké, csak a Nap Levesét próbáltuk (csirke), maláta-, illetve érlelt szőlőlével, de ez szeretet volt első látásra.

Hazatotyogtunk, és (legalábbis Norbi és a magam részéről) irtó jót aludtunk.
Itt a reggeli nem volt included (kávét kaphattunk volna a recepción Debbie-től), úgyhogy az előző este kinézett dinerbe mentünk. Kiváló reggelit fogyasztottunk, bár a prune juice mibenlétére most se derült fény; és persze itt is el kellett játszani a kávé+tej programot, hogy a megfelelő cucchoz jussunk.

Körbenéztünk a part mentén - meg kell mondanom, nem rossz egy hely ez. Volt egyszer valami gőzös, ami sok évi szolgálat és három átnevezés után leégett a kikötőben, és a roncsot meg lehet tekinteni, már ha az ember épp könnyűbúvár. A víz olyan tiszta, hogy pár méterre le lehet látni csak úgy is. És persze a vidrák meg a (fekete) mókusok.

Elindultunk haza. Norbi jó érzékkel a látványos utat választotta a gyorsabb helyett, így lukadtunk ki a Cranberry Lake-nél. Gondolom, láttunk mást is, de bennem ez az egy maradt meg. És persze megálltunk a Texas Roadhouse nevű helyen is, ahol jóféle dolgokat lehet kapni, leginkább a sok hús kategóriában. Annyi kaját adnak, hogy simán vittem belőle másnap ebédre is.

Cranberry Lake

Jött aztán a meglepi. Szólt a kuponos app, hogy ahol a szuper pulóvert néztem, ott épp minden 50% off. (Vannak ilyen kuponos appok telepítve a telefonomra, egész hasznosak.) Nahát, így én, és megrendeltem a pulóvert, mikor épp volt térerő (hiába veri a mellét a Verizon meg a Sprint, lakott területen kívül 2 bit/hónap a sávszélesség).

Az út hátralevő része eseménytelen, ám hosszú volt. Hála Norbi vezetésének, gond nélkül hazaértünk fél tízre. Kicsomcsi, zuhi, ágybazuhanás, alvás.