Mindenfélébbek

A dobozok meg csak fogynak. 

Voltunk ma a helyi piacon, itt Farmers' Market a neve. Gondoltam, itt biztos olcsóbb a zöldség meg a gyümölcs. Hát nem az. De legalább kicsi.

Nagy látószögű lencsével készült a kép

Paradicsomok

Aztán bementünk a boltba és vettünk mindenféle jószágot nem pont olcsóért, de legalább már volt viszonyítási alapunk.
Itt az olcsó paradicsom $1.49. Per font. Ami nem egész fél kiló. Nem mondom, egy nálam gyengébb jellemet összeroppantana a tudat, hogy közel 1000Ft/kg áron vesz halványpiros, jobbára vízízű gömböcöket, de nekem már arcizmom se rezzen. Főleg mert tudom, hogy 2000Ft/kg áron is vehetnék marginálisan jobbat. És hamarosan átszokunk a dollárban számolásra, akkor már egyszerűbb lesz az élet.

Megfigyelésem szerint minél egészségtelenebb egy étel, annál olcsóbb. A mirelit pizzát meg a 95%-os cukortartalmú fánkot $1-ért vágják utánad (4 bazi nagy fánk a dobozban), vagy ha egyszerre négy dobozzal veszel, potom két dollárért a tied lehet, egy kiló szuperfinomított lisztből készült kenyér 1.5 dollár, viszont a félkilós rozskenyér, ami NEM ÉDES, mert itt minden édes, kivéve a rozskenyeret, na az már 2.5 dollár. Mondom a félkilós.

Próbáltunk szerezni normális kolbászt, hogy tudjunk rakott krumplit sütni. (Norbi szorgalmasan gyilkolja a dobozokat, hamar ráakadt a konyhai eszközökre.) Már a hatodik típusnál tartunk, és még mindig nincs meg az igazi, de még a használható se. A legtöbb kolbászban van egy fura ízű fűszer (köménymag?), amelyikben pedig nem volt, abban zsír se volt. Márpedig a rakott krumpli egyik alapeleme a zsír, mert abban oldódnak dolgok.
Ehető lett amúgy, csak nem lett onnan szmötyis, amilyennek lennie kéne.

Amikor nem olyan jó, akkor is jó

Holnap megyünk az Upper East Side-ra, ott van egy magyar hentes.

A virsli is fura, meg a párizsi. Tisztára mintha hús is lenne benne, nem csak patkányfarok- és bunda. Meg lehet enni, csak az íze nem olyan.
Alighanem hozzászokunk idővel. Kettőnk közül én vagyok a finnyásabb, de tejföl van, tehát minden más nem érdekel.

Voltunk egy futóversenyen. Azaz nem verseny, mert nem volt hivatalos vagy nem hivatalos időmérés, senki se figyelte, hogy végigfutod-e a távot, vagy hogy hányszor futod végig és milyen irányban. Ez volt az első futás, ahol szinte biztos benne voltam a top 50 futóban, mert mi végigkocogtuk. The Color Run, durván kilométerenként van egy állomás, ahol színes porral szórnak be, és a végén tiszta színes por leszel. Ami fun.

Az érem a lényeg

A legtöbb ember sétált és a telefonját nyomogatta. Mi szorgosan kocogtunk, igaz, 7:20-as kilométerenkénti sebességgel, mert végigdumáltuk a távot. Szórtak ránk színes port, a kékből annyit kaptam az egyik kedves hölgynek hála, hogy napokkal később is kék foltok borítottak intim helyeken. De ami a legjobb volt az egészben, az a célállomás.

Összehasonlításképp: a .hu versenyek végén a célban kapsz egy zacskót, benne egy alma, fél liter víz, egy Cerbona müzliszelet, egy Horalky nápolyi, egy kétdarabos rágó az Airwaves felajánlásában, és az obligát papírhegyek, hogy fizess elő a Futás magazinra, meg 20% kedvezmény a Nagyon Drága Hotel luxuscsomagjára, ha kedden és szerdán mész, és persze a kedvencem: az Intersport kuponja, ami vagy a verseny napján jár le, vagy két nappal előtte.

Itt nem volt célzacskó. Opcionálisan elvehettem egy érmet (naná hogy elvettem!), pár tasak további színes port, és ennyi. A célzónában meg volt egy színpad, tuctuc zene, körben meg termékminták. Proteinitalok, zuppa zöldteák, gyümölcssűrítmények, effélék. Illedelmesen elvettünk egyet innét, egyet onnét, és már mentünk is a buszhoz.
Ahol vártunk. És vártunk. A busz meg nem jött. Jött viszont egy csávó, kezében egy proteinitallal teli szatyor. Azt mondta, a proteinitalos ember személyesen adta neki a szatyrot, hogy többet tudjon vinni.
Nekem egy gyenge pontom van: az ingyen dolgok. (Persze, van több is, le lehet szállni rólam, jóvan?) Eddig csak néztem, ahogy a népek viszik a cuccokat dobozostul a parkolóba, de fegyelmeztem magam, mert Jólneveltség, Visszafogottság, Szerénység! Ám ekkor átszakadt a gát.
Norbival megegyeztünk, hogy ha jön a busz, hív; tájékoztattam egy, szintén a buszra váró csajt a haditervről (visszamegyünk, szerzünk szatyrot, felmarkolunk annyi cuccot, amennyit elbírunk, és vissza a buszmegállóba). Nem kellett kétszer mondani neki.

"A zsákmány", részlet. A ketchup és a Dr Pepper csak méretarányként van ott

Visszamentünk, szereztünk dobozt, megtöltöttük Dolgokkal, aztán uzsgyi vissza. Mivel Megan, a csaj kábé egy fejjel magasabb nálam, közben észrevett valamit: azért nem jön a busz, mert rossz helyen vártunk rá. A jófej rastahajú, érthetetlen kiejtésű fekete sofőrcsaj ugyanis jófej volt, és pont a rajtvonal mellett tett ki minket (volt valami zűr a bérelt buszokkal, épp csak odaértünk időben a rajthoz), ami viszont nem a kijelölt megálló. Átmentünk a megfelelő helyre, mind a tízen, és pár perccel később már úton voltunk a metró felé, ismét a jófej sofőrcsaj gondozásában. (Továbbra is rejtély, hogy a megkérdezett szervező miért mondta, hogy jó helyen várunk.)
Iskolabuszban utaztunk, igazi sárga buszban. Ölemben a zsákmány... Darabja 4 dollár, elhoztunk legalább egy tucattal, meg ittunk is egyet fejenként - boldog voltam.