Fogyókúrás tippek a Mestertől - II. rész

Disclaimer: tényleg nem értek hozzá. Az alábbiakban felsoroltakat csak saját felelősségre. Bár igazából egyik sem veszélyes, kivéve talán a kobraméreggel pácolt csótánylábszárat - ott nagyon el kell találni az arányokat.

 Az étkezés

Kezdjük az alapoknál: nem fogyókúrázok. Nem és nem. Olyan nincs, hogy én ne ehessek Maggi Fix-féle spagócát, mert túl sok benne a szénhidrát. A virágnak megtiltani nem lehet, egyébként se.

Egy-két aprócska szabályt azonban még én is be tudok tartani.

1. Mértékkel

Például az Ikeában lehet kapni teljesen helyes kis csuprokat, meg a nagyobb teázóboltokban is (már ha mikrózhatót akar az ember; egyébként megteszi bármilyen edényke). Mondjuk egy ilyen ikeásat megpakolok félig spagócával-szósszal, rá tejföl és sajt, elfogyaszt - és máris jön az erre épülő tudnivaló:

2. A lustaság fél egészség 

Tehát ott ülök a félig megpakolt csuprommal, kicsipegetem belőle a kaját, ami természetesen igen finom volt, hiszen én főztem, és ennék még egy adaggal. Itt derül ki, milyen hasznos tud lenni, hogy lusta vagyok. Mert mire rászánom magam, hogy felkeljek a kényelmes kanapéról és elvonszoljam magam a maratoni messzeségben levő konyhába, elmúlik az éhségem. (Igazából meglehetősen keveset kell ehhez enni és csak pár percet kell várni, hogy leérjen a kaja a és a poci elégedettséget kezdjen árasztani magából.)

3. Rágcsa legyen kéznél 

Az az eredeti szabály, hogy naponta ötször keveset, de még a magamfajta vérprofi is belátja, hogy ez nem fog mindig összejönni. Aztán rátör az emberre a farkaséhség, amikor még a hetek óta a hűtőben aszalódó sajtdarabot is megfontolandónak ítéli, esetenként meg is csócsálja, majd rájön, hogy az nem sajt volt. Ennek elkerülésére halmoz fel az ember olyan ételneműket, amik hosszabb ideig is elállnak, viszont többé-kevésbé egészségesek (a müzliszelet tipikusan ilyen cucc: nem olyan egészséges, mint amit a "müzli" szó sugároz magából, de mi ezt jól tudjuk, a tudás pedig hatalom, így a müzliszelet jelen céljainknak tökéletesen megfelel.)

4. Víz

Mármint dihidrogén-monoxid. Nem gyümölcslé. Nem kóla. Nem tej. Víz.

Jó sokat kell (érdemes) inni belőle. Ha valaki hozzám hasonlóan a levegő páratartalmából nyeri ki a nedvességet, az felkelés után igyon meg egy pohár vizet, ebédhez még egyet, és mikor hazaér, egy harmadikat. Ugyan ez még mindig távol van az okos emberek által előírt napi két litertől, a korábbi heti négy literemhez képest jókora ugrás volt.

5. Kalóriát nem számolok 

Ez a fajta gondolkodás ugyanis hajlamos elfeledtetni az emberrel azt, hogy a kalória nem rossz dolog. A számlálós módszerekben burkoltan mindig ott van, hogy cél a napi nulla kalória, így én csak borzongani tudok, mikor mindenféle barátaim és ismerőseim boldogan közlik velem, hogy "képzeld, ma csak 700 kalóriát fogyasztottam". Legszívesebben ordítanék velük egy sort, hogy egy felnőtt embernek (még ha az nő is) bizonyos kalóriamennyiség kell a létfenntartáshoz (légzés, vérkeringés, hogy csak néhányat említsek.) De a magam visszafogott módján azért én kultúrember vagyok, így marad a rosszalló arc.

6. Elolvasom a címkéket

Még a névleges kalóriát is, bizony. Mondjuk nem tudom, hogyan számolják ki, utána kéne néznem, szóval csak annyira bízok meg ezekben, mint mondjuk a holnapra vonatkozó időjárásjelentésben, támpontnak azonban kitűnő. (Ez nem mellesleg Takarékos Hónap esetén is kitűnő módszer: míg elolvassa az ember az E-betűs adalékok listáját, azon is tud gondolkozni, hogy kell-e ez neki igazából.)

A testedzésről

Azt szokás mondani, hogy elég az étkezésen módosítani, vagy elég sokat tornázni. Az elsővel nem értek egyet, mert ha az ember csak kevesebbet eszik, akkor egyrészt többnyire nem a zsírtartalékokból ad le, hanem az izmokból, másrészt a maradék izmok továbbra is ugyanolyan löttyedtek maradnak - márpedig nekem az elsődleges célom nem az, hogy kilóra könnyű legyek, hanem hogy jól nézzek ki. A másodikkal nem tudok ellenkezni, mert végül is igaz, viszont a kettő együtt jobb és megnyugtatóbb eredményt ad.

1. Folytatni kell

Elkezdeni könnyű. Most is, január első hetében mármint, tömve volt az összes kedvenc órám a Fitness Factoryban, az öltözőben csak lapjával lehetett közlekedni, ésatöbbi - ahogy Füttyös Gábor megjegyezte, az újévi fogadalom még tart. Most már normalizálódott a helyzet, simán el lehet férni egy szombat délelőtti tae-bón, például. Mert folytatni, az a nehéz. Összekészülődni, meg odamenni, meg ott lenni, meg visszajönni, az két óra, minimum. Ami idő alatt annyi más hasznosat tudnék csinálni. Mafia Wars, például. Vagy tévézhetnék. Vagy kitakaríthatnám a lakást. Ehelyett odamegyek és vadidegenek közt félmeztelenkedek, meg patakokat izzadok valami félőrült szadista vezényletére, csak hogy aztán itthon békében lezuhanyozhassak és álomba merülhessek a tévé előtt (ami mellesleg sokkal élethűbb, ha be is kapcsolom - mindegy, ez egy másik hozzászólás témája lenne.) És ez ráadásul pénzbe is kerül, és annyiból tudnék venni magamnak valami szépet és/vagy finomat. Satöbbi.

A folytatáshoz kell az önuralom és bizonyos fokú önutálat/önundor is (abból lesz ugyanis a motiváció; lásd még: 2. és 3. pont). Nem könnyű a napi munka után még betámítani az edzőterembe, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy imádok este fél tízre hazatotyogni és egy gyors zuhanyt követően ágyba zuhanni. Az edzéseket viszont általában élvezem, leginkább azért, mert kétszer egymás után nem csinálom ugyanazt. (Bizony, többféle dolgot kell csinálni, különben hamar ráun az ember.)

2. "Eyes on the prize, Violet, eyes on the prize!"

(Ha valakit érdekel, hogy miféle "itt-ott olvasott" tudás szolgált a módszerek alapjául, azt ezek után talán inkább ne érdekelje. :)

Ehhez szükséges legalább egy egész alakot mutató tükör, néhány célnadrág (amibe bele akar férni az ember, ugyebár), mérőszalag (szabós, nem szerelős), esetleg egy mérleg és az igazán elszánt kütyübuziknak egy testzsírszázalék-mérő (utóbbi kettőt lehet együtt is kapni).

Könnyebb úgy gyötörni magunkat, ha látjuk, hogy miért is tesszük. Micsoda öröm volt, mikor óvatosan felpróbáltam azt a nadrágot, amit már öt éve őrizgetek azzal az alig pislákoló reménnyel, hogy majd egyszer talán megint beleférek, és tényleg belefértem. Az is jó volt, hogy mikor a minap az összes kollégával együtt szépen sorban megmértük testzsírszázalékunkat, nem kellett titkolnom az eredményt (26,8 - ami a "nem rossz, bár lehet még jobb is" számszerűsítve). És mikor már nagyon úgy érzem, hogy engem tűbe lehet fűzni, akkor vetek egy pillantást a tükörbe, és máris könnyebben veszem rá magam a megfontolt étkezésre és nagyobb kedvvel tekintek a következő edzésnap elé. (Akkora tűt szerintem még nem gyártanak.)

A mérleg elég alapvető felszerelésnek tűnik, de nekem például nincs itthon ilyenem. (Volt, csak a legutóbbi költözésemkor ottmaradt.) A magamfajta életmódváltóknak ugyanis a mérőszalag sokkal reálisabb képet fest a tényleges változásról. Mert ha az ember zsírt veszít és izmot nyer, akkor a súlya még talán nő is, ahelyett, hogy csökkenne, és ez igen rossz hatással van a lelkesedésre. A mérőszalag viszont megmondja, hogy hány centit csökkent a comb kerülete - ami már jóval kellemesebb hír. 

Nem kevésbé hasznos az egy korábbi eszement "tornázzunk"-rohamom alkalmából vásárolt Polar óra sem. Mármint nekem. (Igen, kütyübuzi vagyok, de szerencsére a kütyüit használó típusból.) Azon kívül, hogy pulzust és elégetett kalóriát mér (szerintem az utóbbit inkább megsaccolja a Hold aktuális alakja alapján), az enyém még azt is számolja, hogy hány edzésen vettem részt a héten. A célom a heti három, idén a két véletlen bekapcsolást is beleszámítva heti négynél járok. Másnak esetleg a naptárformájú edzésnapló jön be, vagy a vonalak húzogatása, de az edzések (és esetleg étkezések) valamilyen jól értelmezhető, mindig szem előtt levő dokumentálása hasznos.

3. Elérhető, jól mérhető cél kell

Az enyém az volt, hogy beleférjek a fentebb már említett nadrágba. Most pedig, hogy már beleférek, az új célom az, hogy végig tudjak csinálni egy tae-bo edzést leállás nélkül. (Vannak természetesen mellékcélok is, de mindig van egy fő cél.)

Itt is könnyű úgy elrontani, hogy az ember elhatározza, hogy ma január másodika van, akkor január huszadikán már lefutja a maratont. Nem fogja. Izomláza lesz és szenvedni fog a kudarctól, hogy "de hiszen már két hete járok hetente kétszer futógépezni, mégis csak az első keresztutcáig tudok elfutni", a következő lépés pedig a feladás. Pedig csak egy kis türelem kéne, hiszen hosszú távra rendezkedik be az ember, nem érdemes semmit elsietni. (Most, hogy már fél éve járok Hot Iron-órákra, már elgondolkoztam azon, hogy a két közepes súly helyett felrakok egy nagy és egy közepes súlyt. Talán már a jövő hónapban. :)

4. A realitások talaján kell maradni

Hej, haj, mennyire szeretnék én is olyan nádszálkarcsú talpig dögösség lenni, mint Scarlett Johansson photoshoppoltan (vagy anélkül, egye kánya.) Egy józanabb pillanatomban azonban rádöbbentem, hogy én a büdös életben nem leszek olyan. Ahhoz túl széles a vállam. Vastagok a csontjaim (tényleg). Főleg a bokám. Ésatöbbi. Szóval nem vagyok egy nádszál alkat, és bármit is teszek, ezen az egyen nem tudok változtatni.

Szerencsére elég józan volt a pillanat ahhoz, hogy folytassam a gondolatsort: viszont kihozhatom az alakomból azt, amit lehet. És ebbe belenyugodtam. (Időnként egy-két sóhajt leszámítva - ez a Scarlett csaj nagyon dögös.)

A vég

Becsszóra az egészen tuti tippeket akartam leírni (például azt a csótánylábszáras receptet), csak mikor elújságoltam egy-két olvasómnak (igen, több van, mint kettő, ha-ha-ha!), hogy miről is fog szólni a következő bejegyzés, hirtelen kiderült, hogy a szemükben én valami guru vagyok (pedig nem), és állítólag rettentő sokat változtam (pedig én csak a nadrágba akartam beleférni), és addig-addig erősködtek (bizony, kellett hozzá három másodperc is), hogy osszam meg a Titkokat, hogy hát muszáj volt. 

Én a fentieket teszem, úgy tűnik, nem hiába. Nagy hülyeséget szerintem nem írtam, ez az egy dolog nyugtatja meg a lelkemet - mindig mindig, mikor elkezdek olyan dologról okoskodni, amihez igaziból nem értek. :)

Ha netán ennyi nem elég, vagy nem vagyok elég hiteles, vannak más források és blogok - nem is én lennék én, ha nem Béres Alexandrát ajánlanám először, és csak utána a pilates-es blogot.