2010. július 3., szombat

Durva, mi?

Annyira jó, hogy Magyarországra kell jönnöm, hogy átverjenek.

Történt, hogy a hét második felét .hu töltöttem, és ma este (szombaton) megbeszéltük egy baráti házaspárral, hogy összefutunk a törzshelyünkön, a Caledonia nevű ún. skót kocsmában. Tény, hogy a hely egyre kevésbé a kedvencem, már többször támadt nézeteltérés a felszolgálók és köztünk ilyen-olyan, szerintünk el nem fogyaszott ételek és italok tekintetében, de hát ez a törzshely, közlekedési szempontból kitűnő helyen van, jól van, menjünk oda.
Megnéztük az épp esedékes focimeccset, közben rendeltünk némi ételt is. Én nem szeretem a túl erős ízeket, így szinte mindenhez tejfölt fogyasztok, itt is megkérdeztem a felszolgálót, hogy lehetséges lenne-e egy kis tejfölt, netán coleslaw-t (káposztasaláta) mellékelni az ételhez. Már máskor is kértem ilyet, eddig nem okozott problémát, legfeljebb időnként nem volt náluk tejföl. Mondta a felszolgáló, hogy coleslaw-t tud hozni, mondtam nagyszerű, akkor hozzon is.
Valamivel később megérkezett az étel, egy kis csészényi, azaz mondjuk egy púpozott evőkanálnyi káposztasalátával. Megettem magát az ételt is, a salátát is, beszélgettünk, befejeződött a focimeccs, kértük a számlát, és ekkor ért a meglepetés: a káposztasaláta 650 forint értékben szerepelt rajta. Ejnye, mondtam magamban, nem lesz ez így jó, de biztos valami tévedés történt, beszéljük meg.
Megkérdeztem tehát a felszolgálót (és itt szögezném le, hogy egy hangos/csúnya szó nem esett), hogy ez hogy is van, mire ő azt mondta, idézem: "Durva, mi?
Ez már erősebb meglepetés volt, úgyhogy mondtam, hogy igen, ez bizony durva, szeretném, ha a tételt törölnék a számláról, vagy legalább elfogadható árúra mérsékelnék. Ezt a felszolgáló kerek perec megtagadta, mondván az evőkanálnyi káposztasaláta az teljes köretnek számít. Azt ismételgette, hogy ezt ő is furának tartja, hogy ez így van, de a megjegyzésemre, hogy figyelmeztethetett volna erre, nem reagált.

Azt beláttam, hogy ezzel nem jutok így semmire, és kezdtem igencsak ideges is lenni, az pedig nem vezet jóra, ezért befejeztem ezt a társalgást, és megkértem a barátaimat, hogy ha egy mód van rá, ők se adjanak borravalót, fizessük ki a pontos összeget (a Budapesten szokásos 10%-os borravalót figyelembe véve a Caledonia veszteséggel zárta ezt a tranzakciót). Belementek, ez nekem némi elégtételt jelentett ugyan, de azóta buszra szálltam, a budapesti szállásra zötyögtem, és még mindig ideges vagyok.

Mondhatnám, mint előttem oly sokan, hogy "engem nem az a 650 forint zavar, ez elvi kérdés", de az nem lenne igaz. Engem zavar a 650 forint, és a viselkedésük is. Igaz, az utóbbi jobban. Négy éve járok oda, ismernek, vagyis ismerniük kéne; mint visszajáró törzsvendég, más bánásmódra számítottam.

Mondjuk mint említettem fentebb, nem ez az első alkalom, hogy ilyesmi történik. Az Elp még régebb óta jár oda, mint én, és gyakrabban is, mégis kifizettettek vele 6 egység italt, mikor ő váltig állította, hogy 4 egységnyit fogyasztott - ugye a normális vendéglátós ilyenkor magában esetleg azt gondolja, hogy "ez a rohadék csalni akar", de rögtön ezután az is eszébe ötlik, hogy "oké, lehet, hogy nem tud számolni, de hetente itthagy többezer forintot, bőven megéri nekem ez a két egység ital, pláne hosszú távon, és hát igaz, a személyzet sem tévedhetetlen." Nos, itt nem ez történt, és ez csak egy eset a több közül. Mintha nem tudatosulna bennük, hogy a törzsvendégi gárdát nem úgy alakítja ki az ember, hogy előre köszön a belépő ismerős arcú embernek, illetve keresztnéven szólítja, ha már tényleg nagyon régóta jár oda, hanem mondjuk úgy is bánik vele, mint aki számít. A haszonszerzés fontos, természetesen, mégis, azt már korábban is furcsának tartottam, hogy az egyik tulajdonos a vendégszám csökkenéséről panaszkodik. Talán (de csak talán, én nem értek az ilyesmikhez) összefüggés lehet a bánásmód és a vendégek visszatérési hajlandósága közt.

Egy biztos: én többé nem megyek oda. Ha egy baráti találkozó megint oda találna szerveződni, megpróbálom átkérni máshova, és ha nem járok sikerrel, akkor fájó szívvel ugyan, de kihagyom az összejövetelt. Uff, beszéltem.

4 megjegyzés:

  1. Ilyen helyre tényleg nem szabad menni - kicsit hosszútűrő fajta vagy, hogy ennyi átverés után még visszamentél oda.
    Mamzli.

    VálaszTörlés
  2. menjenek a fenébe
    te meg ne.
    mármint se a fenébe, se a caledoniába

    VálaszTörlés
  3. Hááát, tudom ajánlani a "Cafe Vero"-t! Nagyon vicces kiszolgálónéni van, jó a kaja stb...

    VálaszTörlés
  4. És a mindenit, mekkora igazságod van! Érdre utazóknak is megfelel ráadásul, hiszen a 103-as busz Kelenföld felé a Lágymányositól indul.

    VálaszTörlés