Forrás: Galaxis útikalauz stoposoknak
Kaját szoktam rendelni a munkahelyre. Laci bácsitól. Kettő körül felkapom a csócsát meg az aktuális könyvet és eltűnök ebédelni. Felmelegítem a kaját; míg az a mikróban keringőzik, odakészítem a vizet meg az eszcájgot az asztalra az ablakkal szemben, aztán szépen csendben nekilátok, tényleg csak a papír zörgését lehet hallani, mikor lapozok.
De mindig van legalább egy jófej ember, aki úgy gondolja, hogy gyomorfájásom lesz a spenótfőzeléktől, ha ő nem kíván nekem jó étvágyat.
Két fajtája van. Az egyik három méterről tartja fontosnak közölni, hogy áldását adja a táplálékra, hogy kénytelen legyek hátrafordulni és megkeresni, hogy ki mondta, és aztán még meg is kell köszönnöm, nyelőcsövem épségét kockáztatva villámgyorsan lenyelve az épp a számban levő falatot. De ez legalább utána továbbmegy, önmagával elégedetten, hogy ma is tett valami jót a világban. És ha úgy teszek, mintha nem hallottam volna, akkor is továbbmegy. Ami jó. (Mert általában tényleg nem hallom meg, csak mondják később, hogy "láttalak ebédelni" - na ez persze megint egy olyan dolog.)
A másik fajta ugyanis odajön, megáll mellettem és vagy megvárja, míg felfigyelek a jelenlétére, vagy belevág csakazértis a mondanivalóba. Ezek hozzák rám a frászt, mert mikor ebédelek, a saját nevemre se figyelek fel, aztán egyszer csak ott áll a könyökömnél valaki. De a kiöntött kaját gyorsan feltörlöm az asztalról, és akkor már csak a következő obligát kérdésre kell válaszolnom: "Mit olvasol?"
És erre a kérdésre a "Könyvet, b+" kézenfekvő, ám helytelen válasz. Meg kell nekik mutatni. Aztán vagy elégedetten bólint, hogy ismét gazdagodott ismereteinek tárháza, vagy leáll fecsegni, hogy "Jééé, te Tom Clancyt olvasol?"
...Nem, nem olvasok Tom Clancyt. Tiffanyt olvasok meg Paolo Coelhót, ebben csak a képeket nézem.
Ha egy mód van rá, csak kanalat viszek magammal, azzal nehezebb rásegíteni az evolúcióra.
Nálunk ráadásul kicsi volt a konyha és hiába próbáltam félrevonulni egy könyvvel meg a kajámmal, pillanatokon belül ott nyüzsgött egy csomó ember, és az egy dolog, hogy ők beszélgettek, az nem zavart volna, de csak VELEM akartak beszélgetni, mondván, szegény még könyvet is hozott, mert azt hitte unatkozni fog kaja közben, ne hagyjuk! És ha a marketinges tyúkok az aktuális rúdtánc-óráról elbeszélgettek a fejem fölött, és én közben olvasni próbáltam, akkor én voltam a bunkó, mert miért nem kapcsolódom be a csevejbe inkább. Vááá, nem akarok visszamenni dolgozni :) (nem mintha itthon hagynának ebéd közben olvasni :D )
VálaszTörlésJaaa, hogy ok tulajdonkeppen jot akarnak nekem? Erre meg nem gondoltam ilyen szempontbol. (Nekem az olvasas az elvezetes cselekvesnek szamit, nem olyasminek, amit muszajbol csinalok, mert nincs jobb.)
VálaszTörlésArra gondoltam, hogy kirakok ket tablat a szokott helyem kornyekere: az egyiken az lesz, hogy "I want to chat with you", a masikon pedig hogy "RIP - Read In Peace", de attol tartok, a cenzura aldozatai lennenek. :)
Te papír könyvet olvasol? Hát minek van neked ebook readered? Pl. annak hiába néz a borítójára, csak azt látja, hogy Sony, oszt nem szól be..:D
VálaszTörlésAhogy azt a főinformatikus kolléga elképzeli. :)
VálaszTörlésA várható kérdések papíralapú könyv esetén a "mit olvasol?", "te tényleg szereted t?"
Egy e-book reader esetén azonban új kérdések kerülnek a menüre, a régiek fenntartása mellett: a "jé, ez meg mi?"-től egészen a "neked miért Sonyd van, a Kindle sokkal jobb, nem?"-ig, és akkor még ott van mind az összes feltöltött könyv.
Igazából jó, hogy szólsz, készítek álükönyvborítót a Sony readernek. :)