.hu, sweet .hu

Hazajöttem. Most itt ülök számos zacskómmal (ruhák) és pár dobozommal (egyebek), és átlag párpercenként megrándulnak az izmaim, hogy nosza, menjünk pakolni, és meg se moccanok, mert még nincs hova. :) Szekrények akadnak, no de vannak dolgok, amiket alkatilag képtelen vagyok csak úgy egy polcra rakni, és egy darab vállfám sincs.

Update: már van. Egyre fogynak a mentségek, hogy miért is nem mozdulok innét.

Péntek estére befejeztem a cuccaim csomagolását (soha, senki nem hiszi el nekem, hogy milyen kreatívan és zseniálisan tudok csomagolni, pedig én apukámtól a Csaba utcai közértben tanultam meg az alapelveket, amiket azóta csak továbbfejlesztettem), és a némettel rögvest be is pakoltuk a nem annyira értékes dolgokat a kocsiba, hogy reggel már ne ezzel ébresszük a szomszédokat. A "reggel" enyhe túlzás persze, mert ő úgy gondolta, hogy akkor felkelünk ötkor, és fél hatkor már úton is leszünk - azt hittem, tréfál, de nem. Ötkor keltünk, hat óra tíz perckor már a GPS is közölte, hogy megalkotta az útvonalat, így frissen és vidáman nekieredtünk. 

Az első két-három órát jobbára nyitott szemmel szunyókálással töltöttem, mégis feltűnt, hogy a német mintha elégedetlen lenne a GPS javaslataival. Mikor egyhuzamban három percnél tovább sikerült fókuszálnom, az is kikristályosodott, hogy miért: a Garmin típusú GPS szerkentyűnek több útvonaltervezési beállítása is van, és ezek egyike alighanem az "Illegális árut csempészek" lehet, mert kizárólag mellék- és alutakon vitt minket, itt-ott bokrok, fűszálak alatt meglapulva. A német addig nyomogatta, míg át nem terveztette vele úgy, hogy valami autópályafélét is lássunk. Ez a beállítás, ami a keresztségben a "Leggyorsabb" nevet viseli, igazából valami mérnököknek szánt élménytúra lehet, mert olyan útátépítés nem volt, amit mi ne láttunk volna, ahogy 60km/h sebességgel elcsoszogtunk a magányosan pihenő munkagépek mellett.

A német úgy az ötödiknél vesztette el végképp a türelmét. Megálltunk reggelizni (most már biztosan tudom, hogy az út menti pihenők alkalmazásában áll legalább egy turistabusznyi nyugdíjas, akik pontosan egy perccel azelőtt rohamozzák meg a vécét, hogy én odaérnék), vittük a GPS-t is, és addig mondogatta neki, hogy ezt a várost meg azt a várost is érintse, míg kialakult egy olyan útvonal, amin időnként több kilométeren keresztül is 100km/h fölött lehetett a sebességünk. 

Innét kezdve engedelmesen mondta, hogy mikor merre menjünk, csak akkor csempészett némi kárörvendést a hangjába, mikor a német véletlenül egy kijárattal korábban tért le az egyik autópályáról a kelleténél. Persze pár kilométerrel később, ahogy mi az út vonalát követve kanyarodtunk, ő ezt figyelmen kívül hagyta és jelezte, hogy egy zöld mező kellős közepén járunk, és ideje áttervezni az útvonalat, aztán mondat közepén a saját szavába vágva elhallgatott és helyreigazította a képet. A hirtelen beállt csendből világosan kihallatszott a "spongyát rá, oké?" szándék.

Ezt a két apróságot leszámítva eseménytelen volt az út. Ha sokkal költőibb lélek lennék, zengedeznék pár strófányit, hogy beh szép is, ahogy a hajnali nap sugára rózsásra festi a fázósan összebújó bárányfelhőket, de szerintem mindenkinek jobb, hogy nem vagyok ilyen lélek.

Ausztriában áthaladva viszont láttam egy érdekes táblát az autópálya mentén: 100-as sebességkorlátozás 6-20 óra közt. Namármost, olyan táblát láttam már sokat, ami este 8 és reggel 6 közt korlátozza a sebességet, de fordítva még egyet se. Azt láttam, hogy az út mentén a távolban tehenek legelésznek, és arra is gondoltam, hogy hátha miattuk, de nem tűnik túl valószínűnek, hogy Hans, a tehenészlegény estefele az autópálya felé pislant, meglátja, hogy egy Audi százhússzal dönget, erre kiveri hosszúszárú pipájából a parazsat, és odaszól a teheneknek, hogy "No te Böske, nyolcra járhat az idő, ideje mennünk."

Igaz is. Az autópályák mentén vannak az óvatosságra intő táblák is. Németországban ez szinte kizárólag a Runter vom gas feliratú, lassúságra intő tábla. Ausztriában a pontrendszerre hívják fel a figyelmet: ha a záróvonal mentén felfestett pontokból csak kettő látszik egyszerre, akkor 60km/h az ajánlott sebesség, ha pedig csak egy, akkor 40km/h. Magyarországon a követési távolság a nagy mumus, egypár biztonsági öves felszólítással fűszerezve.

Az is érdekes kérdés (szerintem), hogy ha egy, a magyar határhoz közeli benzinkút pénztáránál bazi nagy tábla hirdeti, hogy magyar autópályamatrica kapható, akkor ugyan mi a tökért nem árulnak olyat? El lettünk küldve a határtól száz méterre levő bódéhoz, hogy ott vegyünk. De akkor minek van kint az a szájbatekert tábla? Na mindegy. Biztos erre is van valami magyarázat.

A GPS Magyarországon már be akarta bizonyítani, hogy hasznos jószág, és mi tagadás, Budapesten brillírozott. Rendben, az még mindig nem jutott el a Garminhoz, hogy a Margit híd le van zárva, mi viszont tudtuk és kikerültük. Fél kilenckor már a garázsajtót nyitottam, és míg a zacskókat és dobozokat hurcoltam ingajáratban a kéglibe, a biciklim is összeszerelődött (szerencsére túlélte, hogy jópár zacskóval leterhelve utazott).