Négy szó

Hogy nekem milyen jó dolgom volt Hannoverben, azt csak most látom. Ahol egy utca három méternél szélesebb volt, oda gyorsan kiépítettek egy bicikliutat. Az autósok előzékenyek, a gyalogosok többnyire megmaradnak a járdán... gondoltam, ennél Budapest nem lehet sokkal rosszabb. Igazam lett. Budapest sokkal-sokkal rosszabb. 

Vannak bicikliutak. Itt-ott. Ilyen-olyan. Ha az ember nagyon el akar jutni valahova a fővároson belül, az út jókora részét meg tudja tenni bicikliúton is, anélkül, hogy az autósok közé kéne merészkednie. De ehhez nagyon kell akarnia. Mert Budapesten a biciklistákra négy szó vonatkozik: "A biciklisták dögöljenek meg." Minden ezt sugározza magából. Az emlegetett kétkerékenközlekedő pedig meghúzza magát.

Szembesülnie kell olyan apróságokkal, hogy az egyébként kitűnő minőségű, szépen felfestett, a gyalogjárótól elkerített bicikliút tíz-húsz centi magas padkában végződik, és az út túloldalán ugyanilyen padkában folytatódik, még véletlenül sincs kiegyenlítve (igen, a kerekesszékesek is dögöljenek meg, majd' elfelejtettem). 

Hogy esetenként a zebra mellett futó bicikliútra nem a gyalogosok lámpája vonatkozik, hanem egy külön bicikliseknek szánt háromszínű jelzőlámpa, ami gombnyomásra vált; no de ha a gyalogosoknak már zöld, a biciklisnek akkor is meg kell várnia a következő ciklust, ha szabályosan kíván közlekedni. 

Hogy az ún. "bicikliút-hálózat" jókora része csak valami egyszer régen betonnal lepottyantott terület, ami mellé nagylelkűen kitűznek egy-egy táblát, rajta kék alapon fehér biciklivel - a gyalogosok nem ott járnak, mert kitörnék a bokájukat a felpúposodott, esetenként mély gödrökkel szabdalt úton, de a bicikliseknek még jó lesz az. (Ezek az utak is bármikor véget érhetnek persze, az egybefüggő bicikliutak kevesen vannak, és azoknak is hektikus a vonalvezetése.) 

És persze azzal, hogy ő még a külön biciklisek számára fenntartott bicikliúton is legfeljebb harmadrendű szereplő lehet, mert a gyalogosok ott járnak, a kocogók ott kocognak, az autók pedig habozás nélkül keresztbeállnak rajta, "ezt a pár percet igazán kibírják a kétkerekű barmok" jeligével.

Én nagyon akartam. Elmentem biciklivel a budapesti Ikeába, vállfákért (és beszenvedtem négy csomaggal a csomagtartóba - nem volt hiába az a sok Tetris). Aztán meglátogattam a nővéremet Újpesten. És végül ma elkerekeztem a szüleimhez Budaörsre. Ez utóbbi kergetett majdnem hisztérikus röhögőgörcsbe.

Odafele, az elején még optimista voltam. Árpád híd, a budai oldalon a végre-valahára befejezett bicikliút, napsütés, enyhe szellő. Aztán jött a Kelenföldi pályaudvar utáni rész. Amit a térkép egybefüggő bicikliútnak jelöl, az pont nem az. Itt-ott megjelenik a tábla, az út minősége azonban ezt hamar feledteti. És aztán jön a kedvenc részem: a bicikliút egy zsákutca- és két Behajtani tilos! tábla után folytatódik. 

Budaörsön se jobb a helyzet. Az 1-es főút mellett fut a bicikliút úgy két kilométer hosszan, aztán a Tulipán utca előtt hirtelen vége lesz, és akkor választhat az ember, hogy marad a járdán (ami ugye nem szabályos), vagy lemegy az autósok közé (mondanom se kell, nem egy életbiztosítás). Én a járdán maradtam, mert szeretek szabályos lenni, de élni egy kicsivel azért jobban szeretek. Aztán jött egy szakasz, ahol a járda olyan szűk lett, hogy az előttem levő babakocsis nő is épp csak elfért, na akkor letértem az autók közé. És végül is csak egyvalaki próbált megölni - békésen haladtam az út jobb szélén, mikor egy autó megelőzött és azzal a lendülettel be is kanyarodott előttem jobbra. Oké, az nem érdekli, hogy felkenődök az oldalára, na de az új ajtót meg a fényezést ki fogja kicsengetni?

Visszafele már a járdán haladtam. A gyalogosokkal nagyon óvatos vagyok, kisgyerekekkel pláne, nem zavartam ott senkit szerintem (csak nagyon lassan mentem, de hát ez van). Aztán ahogy elkezdődött a bicikliutas szakasz, számolgattam, hányadik autó enged át, mikor épp a túloldalon folytatódik az utam. Egyéni csúcsom a 4. autós, de akkor már jó előre integettem, hátha csak nem eléggé jelzi átkelési szándékaimat, hogy ott állok az út szélén. A másik csúcs az a 15. autó utáni átkelés, viszont akkor azért nem nőtt a szám, mert elfogytak az autók. Még gyorsítanak is, nehogy már azt higgyem, hogy itt nekem meg lesz adva az elsőbbség. Hozzak otthonról, ha annyira kell, ugyebár.

Töprengtem korábban, hogy vajon miért utálja mindenki a biciklistákat. Most már tudom. A jó hír az, hogy ez nem csak a biciklisták hibája. 

Gyalogosok: 10% 

Velük túl sok problémám nincs. Imádnak a bicikliutakon járni, mert az olyan szép piros, és/vagy sárga, és biztos a szaga is jobb, de tőőőőlem aztán... Változtatni ezen nem tudok, bizonyos mértékig még meg is értem az álláspontjukat, ezen inkább nem idegesítem fel magam. 

Azzal már van bajom, hogy ha csöngetek egy kicsit, miszerint "vigyázz, jövök", akkor anyukámat azért hagyják ki a dologból.

Biciklisták: 35% 

Hát jaj. Aki bukósisak nélkül közlekedik az autók közt, azt kapásból kitüntetném a [cenzúrázva] díjjal, nemkülönben azokat, akik még épp átcsusszannak azon a piros lámpán. Már megindult a keresztforgalom, természetesen, de ők még átférnek. És persze a kivilágítatlanokat is. (A legjobb, ha feketére festi a vázat is, és fekete ruhákat visel.) Remélem, legalább a vércsoportjukat rátetoválták a karjukra, és a donorkártyát is maguknál hordják.

Azt se tudom felfogni, miért jó az egyeseknek, hogy a gyalogosok közt cikáznak. A megijesztett gyalogos ugrik, ritkán a jó irányba. Én, aki nem ritkán sántakutya sebességgel araszolok a járda egészét elfoglaló gyalogosok mögött, vagyok a ritka kivétel, aki belül sír, mikor a szabályra gondol. 

Ma mondjuk találkoztam egy rokon lélekkel. Hirtelen felindulásból, folytatólagosan elkövetett szabálytisztelést vittünk végbe, tisztelt bíróság - mindketten lefékeztünk egy, a bicikliutat keresztezni kívánó gyalogos előtt (ő a másik irányból érkezett), és addig nem is voltunk hajlandóak megmozdulni, míg a rémülettől megdermedt lányt át nem édesgettük a túloldalra. Szóval van remény.

Autósok: 55%

Róluk talán jobb, ha nem is ejtek túl sok szót. Az elsőbbségadást sokan csak egy másik autó tekintetében tudják értelmezni, az fel se merül bennük, hogy a biciklista éppolyan résztvevője a forgalomnak, mint egy autó. Jó, talán felmerül bennük, de aztán arra gondolnak, hogy azért nem pont ugyanolyan - sokkal könnyebben sérül meg, tehát úgyis lefékez, ha ő a bicikliútra ráállva nézi, hogy mikor tud ráhajtani a főútra. 

(Persze ők egyébként egymással és a gyalogosokkal szemben is így viselkednek, egy méter előnyért a saját anyjukat is örömmel feltrancsíroznák.)

Mindezek természetesen nem tántorítanak el a további biciklizéstől. Viszont már jobban tisztelem azokat, akik még mernek biciklizni Budapesten.