Az egész hétfőn kezdődött. Vasárnap még viszonylagos béke és nyugalom volt, bepakoltunk a bőröndjeinkbe ruhát, cipőt, tisztálkodószereket, mobiltöltőt, e-book olvasót, DS-t és a többi, a civilizált élethez szükséges apróságot. Hétfőn felkeltünk hétkor, lezuhanyoztunk, megkávéztunk, és hajnali kilenckor már csördítették is az ostort a költöztetők az ajtónál. Beengedtük őket. Nagy vidáman köszöntek, letették azt a pár tucat dobozt, mázsányi buborékos papírt, miegyebet, ami náluk volt, bemutatkoztak, a prédára leső karvalysólyom* tekintetével felmérték a lakást, majd arcukon kellemes mosollyal nekiláttak a csomagolásnak. És itt kezdődtek a bajok.
Egy kis háttérinformáció: nem ez volt életem első költözése. Mikor átköltöztünk a régi címről az újra, mi csomagoltunk. (Akkoriban még nem is volt sok cuccunk.) Aztán jöttek Barátaink, Rokonaink és Üzletfeleink hatalmas autóikkal, levittük a dobozokat, zacskókat, bútordarabokat, berámoltunk, elvittük az új címre, felvittük, és ezen lépéseket ismételgettük a csomagok elfogyásáig. Nem tudom, mennyire látszott rajtam, de hogy kis híján leégett az agyam, az biztos. Utálom a káoszt, a rendetlenséget, valamint ha a dolgok nem ott vannak, ahol lenniük kell. El is kezdtem rendezkedni, hogy legalább elvágólagosan álljanak a kartondobozok, és ábécérendben legyenek témakörök szerint csoportosítva. Mindenesetre ezen a részen túljutottunk emberáldozat nélkül, megkönnyebbülten hanyatlottam egyetlen székünkbe, hogy majd netezek egy jót, míg felszárad a padló (igen, még fel is mostam). És akkor hozta el az Elp a cuccait az ő régi címéről. Még kétszer ugyanannyi cucc. Dobozok. Zacskók. Növények. Asztalok. Székek. Még több növény. Borosüvegek. Növények.
Körülbelül két órán keresztül hordtuk fel a holmikat, és mire befejeztük, a korábbi rend ismét semmivé lett. Mivel kiderült, hogy az ágy csavarjait, amiket ő zacskóstul gondosan az ágy lábához ragasztott, valamelyik rokona leszedte onnét és Egészen Biztos Helyre tette, Ahol Azonnal Megtaláljuk, már nem csak én voltam robbanás közeli állapotban, hanem ő is. A csak pár nappal korábbi költözés után kész csoda, hogy nem kerültem a vigyorgóba.
Ezúttal tehát gondosan felkészültem. Megbeszéltük, hogy az ágyat otthagyjuk, a porszívót nemkülönben (egyszer majd mesélek ezekről is.) Napokig tanulgattam nyugtató mantrákat. A kezem ügyében tartottam kellő mennyiségű nikotintapaszt. És az elején még nem is volt olyan nagy baj - jöttek a csávók, és elkezdtek mindent bepakolni. És csak pakoltak. És pakoltak. És pakoltak. Én még teljesen nyugodtnak éreztem magam, de már akkor sem lehettem túl jól, mert alig emlékszem valamire is. Mikor eljutottak a fürdőszobáig, egy kicsit már szédültem, az Elp kerített nekem egy széket, és belém diktált némi forró italt (kávét, gondolom), meg egy szendvicset. Kicsit jobban lettem, de azt hiszem, csak ültem ott a széken is vigyorogtam, mint egy kosár alma.
Mikor a hálószobával végeztek, az Elp átirányított oda, a kezembe nyomott egy könyvet és otthagyott. És de jól tette. :) Valamivel később már kezdtem érdeklődve tekinteni a külvilágban zajló dolgokra, és még akkor sem estem kétségbe, mikor az Elp bejelentette, hogy de neki most bizony el kell mennie pár órára, addig vigyázzak a költöztetőkre. Nem mintha fényezni akarnám magam, hiszen már amúgy is tudja mindenki, hogy rettentő jófej, stramm csaj vagyok, aki a jég hátán is megél (feltéve, hogy van ott wifi), de tény, hogy átvettem a vezérlést, és a csomagolás maradék része rendben lezajlott.
A költöztető cég azt jósolta, hogy körülbelül 12 köbméter cucc lesz, és legfeljebb négy óra alatt végeznek. Ezek után én voltam a legkevésbé meglepve, hogy közelebb volt az a 16 köbméterhez, és hogy este fél hétkor írtuk alá a szállítólevelet. (Kicsomagoláskor persze... de az másik bejegyzés lesz.)
*Tudom, hogy nincs ilyen állat.
Egy kis háttérinformáció: nem ez volt életem első költözése. Mikor átköltöztünk a régi címről az újra, mi csomagoltunk. (Akkoriban még nem is volt sok cuccunk.) Aztán jöttek Barátaink, Rokonaink és Üzletfeleink hatalmas autóikkal, levittük a dobozokat, zacskókat, bútordarabokat, berámoltunk, elvittük az új címre, felvittük, és ezen lépéseket ismételgettük a csomagok elfogyásáig. Nem tudom, mennyire látszott rajtam, de hogy kis híján leégett az agyam, az biztos. Utálom a káoszt, a rendetlenséget, valamint ha a dolgok nem ott vannak, ahol lenniük kell. El is kezdtem rendezkedni, hogy legalább elvágólagosan álljanak a kartondobozok, és ábécérendben legyenek témakörök szerint csoportosítva. Mindenesetre ezen a részen túljutottunk emberáldozat nélkül, megkönnyebbülten hanyatlottam egyetlen székünkbe, hogy majd netezek egy jót, míg felszárad a padló (igen, még fel is mostam). És akkor hozta el az Elp a cuccait az ő régi címéről. Még kétszer ugyanannyi cucc. Dobozok. Zacskók. Növények. Asztalok. Székek. Még több növény. Borosüvegek. Növények.
Körülbelül két órán keresztül hordtuk fel a holmikat, és mire befejeztük, a korábbi rend ismét semmivé lett. Mivel kiderült, hogy az ágy csavarjait, amiket ő zacskóstul gondosan az ágy lábához ragasztott, valamelyik rokona leszedte onnét és Egészen Biztos Helyre tette, Ahol Azonnal Megtaláljuk, már nem csak én voltam robbanás közeli állapotban, hanem ő is. A csak pár nappal korábbi költözés után kész csoda, hogy nem kerültem a vigyorgóba.
Ezúttal tehát gondosan felkészültem. Megbeszéltük, hogy az ágyat otthagyjuk, a porszívót nemkülönben (egyszer majd mesélek ezekről is.) Napokig tanulgattam nyugtató mantrákat. A kezem ügyében tartottam kellő mennyiségű nikotintapaszt. És az elején még nem is volt olyan nagy baj - jöttek a csávók, és elkezdtek mindent bepakolni. És csak pakoltak. És pakoltak. És pakoltak. Én még teljesen nyugodtnak éreztem magam, de már akkor sem lehettem túl jól, mert alig emlékszem valamire is. Mikor eljutottak a fürdőszobáig, egy kicsit már szédültem, az Elp kerített nekem egy széket, és belém diktált némi forró italt (kávét, gondolom), meg egy szendvicset. Kicsit jobban lettem, de azt hiszem, csak ültem ott a széken is vigyorogtam, mint egy kosár alma.
Mikor a hálószobával végeztek, az Elp átirányított oda, a kezembe nyomott egy könyvet és otthagyott. És de jól tette. :) Valamivel később már kezdtem érdeklődve tekinteni a külvilágban zajló dolgokra, és még akkor sem estem kétségbe, mikor az Elp bejelentette, hogy de neki most bizony el kell mennie pár órára, addig vigyázzak a költöztetőkre. Nem mintha fényezni akarnám magam, hiszen már amúgy is tudja mindenki, hogy rettentő jófej, stramm csaj vagyok, aki a jég hátán is megél (feltéve, hogy van ott wifi), de tény, hogy átvettem a vezérlést, és a csomagolás maradék része rendben lezajlott.
A költöztető cég azt jósolta, hogy körülbelül 12 köbméter cucc lesz, és legfeljebb négy óra alatt végeznek. Ezek után én voltam a legkevésbé meglepve, hogy közelebb volt az a 16 köbméterhez, és hogy este fél hétkor írtuk alá a szállítólevelet. (Kicsomagoláskor persze... de az másik bejegyzés lesz.)
*Tudom, hogy nincs ilyen állat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése