Felhívott a T-Home (vagy valamelyik T-whatever) ügyintézője, hogy én vagyok-e Herr Elp. Mondok nem, és németül se sokat, szóval vagy angolul, vagy lassan, vagy később telefonál. Az első ajtót választotta, de azért jól elbeszélgettünk az ő hússzavas angol- és az én huszonöt szavas német szókincsemmel.
Arra próbált fényt deríteni a drága, hogy miért nem használjuk a tévét. Talán már nem akarjuk? Nem tetszik nekünk? Vigyék vissza?
Ezen már szinte sikítva nevettem (igen, bele a fülébe). Elmagyaráztam neki, hogy mi tök boldogan használnánk, ha működne. De nem működik, mert ők még nem nyújtják a szolgáltatást.
Pár másodperces szünet következett, mely során alighanem utánanézett az adatainknak, mert utána azt mondta, kissé meglepett hangon, hogy jé tényleg. Aztán hozzátette, hogy de sebaj, pénteken, 30-án bekapcsolják. Mondtam, örülök. Szívélyes búcsúzkodás. Történtek habzó szájjal történő ismertetése a kollégákkal. (Vagy ez, vagy idegroham.)
Ebben az a jó, hogy van valamilyen szintű kásztömer öröm-bódottág-követés, meg hogy a jelek szerint van távoli management, azaz ha épp olyanom van, akkor Manilából beprogramozhatom, hogy vegye fel az Esmeralda lánya epizódjait 348-420-ig, de a 376. részt azt ne, mert abban hal meg Don Mihaelo.
Az viszont rossz, hogy idióták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése