Hőstett

Tegnap munka után komoly dilemmával szembesültem: a blogot frissítsem vagy rakjam össze inkább az ágyat? Utóbbi mellett szólt, hogy eltökéltem magam, hogy namostaztánmegmutatom, hogy nem vagyok én holmi ingyenélő fajta, aki alá csak úgy odatolják a már összeszerelt széket, tudok én, ha akarok!!!, meg a többi ilyesmi szózat.

Note to self: legközelebb inkább egy szőnyegnél támadjon ilyen fellobbanásom, azt egyszerűbb összerakni.

Odaálltam az ágy dobozai elé - ketten voltak, két jól megtermett példány - és rájuk néztem. Nietzsche is erre gondolhatott, mikor azt a híreset mondta, mert a dobozok visszanéztek belém. De nem ijedek én meg holmi kartondobozoktól, úgyhogy jött a marokba pökés (esetemben ez a Szása beüzemelése zenedobozzá), szerszámoknak az összvegyüjtése, majd a "Hol a manual?" játék, az összeszerelés első fordulója.
Értelemszerűen a nagyobbik dobozban volt, és én először a kisebbiket nyitottam ki. A harc első és (legalábbis hivatalosan) egyetlen sérülését ekkor szenvedtem el: nem akartam durván, pengével rárontani az ágy finoman megmunkált (ahem) darabjaira, tehát kézzel téptem, mit téptem, boncoltam fel a dobozok kartonkültakaróját - és bibis lett az ujjam. Au. Meglett a manual, következhetett a második forduló, az "Agykontroll". Ezt kevesen ismerik, pedig nagyon vicces kis játék.

Úgy kell játszani, hogy ránéz az ember az összeszerelési útmutató (manual) első képkockájára, tanulmányozza, majd azt mondja, hogy "á, ez egyszerű, ezt simán meg tudom csinálni". És nekilát. Közben leejti, összekeveri, eldugja véletlenül, de nagy nehezen végül előszedi a szükséges alkatrészeket, és végrehajtja az első képkockán szereplőket. Ezt a lépést ismételgetni kell legalább háromszor további kockákkal, hogy aztán, mikor elérkezik egy olyan lépés, amiről már holdttalan éjszakán alagút végéről napszemüvegben hunyorogva sem tudja az ember kijelenteni, hogy "egyszerű", már teljes lelki nyugalommal, igazunk tudatában mondhassuk azt, hogy "hát itt már csak nem hagyom abba".

Jelen esetben ez az a lépés volt, amit a manual kétemberesnek ír le. És ez pont az a helyzet, ahol a skizofrénia jól jön, de nem segít. Sejthettem volna, igazából sejtettem is, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, mint pár napja egy iratszekrény összerakása. Az kábé 90x60x40 centi, ez meg egy 180x200-as ágy, a csomagolási méretei szerint az egyik doboz 32,6 kg. Csak az a hülye bizonyítási kényszer ne lenne bennem...

Nem maradt más, mint a lakásban itt-ott fellelhető hungarocel darabok, amiket szakértően egymásra pakolva kellő magasságú és stabilitású segédállványokat kaptam, amik olyan jól helyettesítették a szereléshez szükséges másik embert (és beismerem, egy kicsit el is fáradtam a szerelés végére), hogy egész értelmes társalgásokat lehetett folytatni velük. Sötétedés után a zseblámpát is mondhatni könnyen megtaláltam (nincs mesterséges pilács a lakás nagy részében, van viszont vaku a fényképezőgépen, ugyebár; három kép a konyhában és már meg is találtam).
Mintegy hetven csavart, többségükben éles fejű nyamvadékokat kellett beleszuszakolni számukra éppen csak hogy túl kis lukakba, úgyhogy most még a szóközt is mutatóujjal nyomom meg, mert mindkét hüvelykujjam tropára ment, de ugye hogy megérte.


Most már tényleg feketeöves Ikeás vagyok. Nyugodtan lóbálhatom a lábam, mert én megmutattam!